2017. március 3., péntek

Magyarellenes pogrom - 1990


A Fekete Március: 18 éve történt a magyarellenes pogrom Marosvásárhelyen


1990 márciusában, a romániai "rendszerváltás" után három hónappal etnikai összecsapás képeit sugározták ősi erdélyi városunkból. A 6 halottat és közel 300 sebesültet követelô események pártatlan kivizsgálása a mai napig nem történt meg, az emberiség elleni bűnös román vezetőket pedig az EU-ba is befogadták...

Akik a pogromot megszervezték és irányították, a későbbi hazugságkampány során megpróbálták a jogaikért kiálló magyarokra hárítani a felelősséget. Nem kevés sikerrel, tegyük hozzá. Bebörtönzött magyarok, és cigányok, kik a román börtönben elmélkedhettek azon, hogy mit is jelentenek Európában, demokráciákban a kisebbségi jogok. Emigráló családok ezrei, a város iszonyatos fejlődésbeli lemaradása. Évekkel később már szembetűnővé vált, hogy más erdélyi magyar városok rohamosan fejlődnek, míg Marosvásárhely eltűnt a befektetők térképéről. Ami különösen fájhat, hogy az anyaországiak is inkább Székelyudvarhelyt, Csíkszeredát részesítették előnyben. Magyarország hallgatott, évekkel később sem próbált meg gazdasági-anyagi támogatást nyújtani a magyarok mártírvárosának! Ma a polgármester román, a város fejlődik, a magyar többség csak történelem.

Évekkel ezelőtt megkérdezték egy interjúban Sütő András írótól, hogy szerinte miért várat magára még mindig a Fekete Március történészek, társadalomtudósok általi feldolgozása, az amúgyis név szerint már ismert felelősök megnevezése? A válasz egyszerű volt, frappáns és igaz. Tipikus magyar balekság, mondta az író, ki fél szeme világát adta az erdélyi magyarságért.

Erdély majdhogynem közepén fekvő kis vagy középváros, évszázadokon át Székelyvásárhely néven a székelyek fővárosának számított. Erdély polgárosodásának idején, majd a kommunista rezsim alatt az erdélyi magyarság számára, az erősen elrománosodott Kolozsvár helyett, a magyarok kulturális fővárosának is nevezhető. Itt találkozik ugyanis a székely, a mezőségi magyar, és a már elenyésző szász kultúra. A színművészeti, orvosi és gyógyszerészeti egyetemmel rendelkező városba többségében magyarok jönnek tanulni.

Az 1989-es forradalom alatt a város román és magyar ajkú lakossága, soha nem tapasztalt, már-már testvéri egyetértésben követeli a Ceausescu házaspár távozását. A forradalom alatt magyarok és románok egyformán életüket vesztik, hogy aztán a hőn áhított szabadság mindenki számára meglepő fordulatot hozzon a város történetében.
Hamarosan kiderült, hogy a decemberi forradalom eufóriája után a románok ott folytatják, ahol abbahagyták. A zsidó és szász tömegek kiárusítása után (Ceausescu, kommunista diktátor "fejpénzt" kért Izraeltől és a Német Szövetségi Köztársaságtól, hogy a zsidó és a német ajkú román állampolgárokat elengedje - érdekes, ezt a tényt nem nagyon hallani az ügyeletes sikongatók részéről), az erdélyi magyarokon volt a sor. Arányszámuk megváltoztatása, szülőföldjükről való elkergetésük volt a cél, hiszen a nyolcvanas években még több mint két milliónyian voltak. Kedvüket kellett szegni, nehogy már komolyan vegyék a demokráciát és mindenféle kisebbségi jogok, elkobzott vagyonok visszaszolgáltatása, stb. érdekében még összeszerveződjenek.
A legfontosabb cél természetesen rejtve maradt a pórnép szeme elől. A régi rend hívei, akik már érezték jogtalan előnyeik elvesztésének hátrányát, nem akartak átlagpolgárokká válni. A román kommunista rezsim ÁVH-ja, a Securitate (ejtsd: Szekuritáté), a demokratikus mezbe bújt, ízig-vérig kommunista Ion Iliescu akkori államelnökkel összejátszva létrehozta a rehabilitásukhoz szükséges színdarabot.
A terv bevált, az áldozatok nem számítottak. Hat halott és közel 300 sebesült jelezte, hogy a Balkán kommunista pribékjeinek eszük ágában sincs demokratának lenni. Az eseményeket követő hazugságkampány pedig a magyarokra hárította a felelősséget, persze ehhez kellett a gyáva és sunyin lapuló, magyarországi kormány is.
Ma már tudjuk, hogy Magyarország politikai elitje nem a magyarság érdekeit helyezte szem elé a "rendszerváltozással", hanem az új Moszkva igényeit kívánta kielégíteni, viszont akkoriban Marosvásárhely magyarsága azt várta, hogy Budapest megvédi őket. A pogrom éjszakáján bizakodó, optimista magyarok tudni vélték, hogy a magyar határon csapatösszevonásokat tart a Magyar Honvédség és csak napok kérdése a bevonulásuk. A Honvédség nem vonult be, viszont magyarok tucatjai vonultak be a börtönökbe, magyarok ezrei vonultak emigrációba. Talán ennek is köszönhető, hogy az erdélyi magyarság itt tart, ahol tart.

Politikai képviseletének, a román érdekeket kiszolgáló RMDSZ-nek nincs igazi súlya a román politikai életben, dacára annak, hogy kormánypárt. Magyarország fura urától sem képesek a fennmaradásukhoz szükséges eszközöket kiharcolni, és elvi bajtársiasságuk ellenére a budapesti kormány számára nem többek kellemetlen pincsikutyáknál. A vele szemben álló ún. erdélyi magyar jobboldal pedig végzetesen megosztott, ideológiailag követhetetlen, tartalmilag üres. Akaratuk, helytálló megállapításaik nem többek pusztába kiáltott szónál.
Mindezeket azért tartom fontosnak megemlíteni, hogy az egyik vagy másik oldal által elkötelezett olvasó az alábbi szereplőkből ne a mostaniakat ismerje fel.

Akkoriban még nem volt RMDSZ-el szembenálló Tőkés, nem volt erdélyi magyar jobb és baloldal. A magyarság igazi nemzeti ereje mutatkozott meg a 90-es évek elején, elég ha csak a "gyertyás" tüntetés néven elhíresült megmozdulást említjük. Erdély forrt, a magyarok nem akarták újból iga alá hajtani fejüket, nem akartak többé szülőföldjükön kívül máshol boldogulni. És az újonnan érkezett demokráciába vetett hittel bizakodtak, hogy ez nekik sikerülhet. (Akár szimbolikus képsornak is nevezhető, amikor a husángokkal, kapákkal felfegyverkezett román csőcselék a jelenlevő rendőrök tétlensége mellett, rátámad a fegyvertelen magyar tömegre, a magyarok egyszerre kezdik skandálni: "Európa, Európa" - persze hamar felocsúdtak, de erről majd később)

Próbáljuk meg kronológiai sorrendben vázolni az eseményeket:

A 89. decemberi eufórikus hangulat után a város magyarsága elkezdi megszervezni az életét. Ha az akkor megfogalmazott célok ma is ismerősnek tűnnek az bizonyára nem a véletlen műve.
Február elején megalakul a Romániai Magyar Orvosok és Gyógyszerészek Szövetsége.
Céljaik között szerepel a marosvásárhelyi önálló magyar orvosi és gyógyszerészképzés visszaállítása, valamint a magyar nyelven oktató Bolyai Tudományegyetem megalakítása. Az alakuló ülésen Dr. Brassai Zoltán belgyógyász előadótanár elmondta, hogy míg 1987-ben 78-an végeztek az orvosi fakultás magyar tagozatán, 1989/1990-ben már csak 18-an kezdték meg magyarul tanulmányaikat.

Az erdélyi magyar orvostársadalmon keresztül az egész értelmiséget érintő problémára mutatott rá, amikor elmondta: az utóbbi években a magyar végzősök 60-70 százaléka került Moldvába. A kommunista diktatúra alatt, az orvosi egyetemet magyarul elvégző fiatal orvosokat előszeretettel irányították át többségében románok által lakott területekre. Ez ellen a fiatal orvosok emigrációval "tiltakoztak", vagy sorsukba beletörődve, Erdélytől messze telepedtek le, így azonban nem maradt utánpótlása az erdélyi magyar orvostársadalomnak.
A probléma felvetése abban az időben kényelmetlen volt a román hatalom számára, mert ezzel bizonyítható lett volna, hogy a magyarok a kommunista rezsim alatt kettős elnyomást voltak kénytelenek elszenvedni.

1990. február 10.
Az erdélyi magyarság összefogásának, erődemonstrációjának leggyönyörűbb napja. Se azelőtt, se azután, ilyen még nem volt Erdély történetében.
Az anyanyelvű oktatásért, Sütő András felhívására tüntetést szerveznek erre a napra. A tüntetés néma, azon sem táblák, sem feliratok, sem skandálások nem jelzik a tömeg szándékát. Az ünneplőbe felötözött magyarság példát mutat európaiságból, példát mutat a világ magyarságának összefogásból. Marosvásárhelyről és környékéről százezer magyar (a város lakossága ma 150 ezer fő, tehát mintha Pesten vonulnának 1-1,5 milliónyian) vesz részt a felvonuláson! Százezer néma, összeszorított ajak vonul végig a város főtéren, a Sportcsarnok irányába, kezükben egy szál gyertyával és egy magyar könyvvel. A Sportcsarnok előtt aztán a százezer, addig néma torokból egyszerre csendül fel: "Miatyánk, ki a mennyekben vagy…"

E sorok írója tisztán emlékszik arra a napra, bár még kamasz voltam, mai napig tudom, Tamási Áron "Tiszta Beszéd" című könyvét tartottam a kezemben.
Aki teheti, kutasson fel korabeli híradókat, azok a képsorok még ma is lenyügözőek!
A marosvásárhelyi megmozdulásokkal egyidőben Erdély többi városaiban is hasonló rendezvényeket szerveznek. A tömeg mindenhol néma, csak a "Miatyánk" hallatszik. Tüntetnek Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Szatmárnémetiben, tüntetnek mindenhol, és mindenhol némán! Csak gyertya meg egy könyv. És a "Miatyánk"!

Másnap, azaz február 4-én Kincses Előd, Tőkés László akkori védőügyvédje beszámol arról, hogy a napokban egy táviratszöveg járta be a nagyobb románlakta városokat, amelyben a marosvásárhelyi magyarok által állítólagosan elkövetett románellenes cselekedeteket ismertetik. A hangulatkeltés veszélyeire való Tőkés-féle figyelemfelhívás süket fülekre talált.
Március elsején, a város tanács ülésén Ioan Judea ezredes, a Nemzeti Szövetség marosvásárhelyi Ideiglenes Tanácsának akkori elnöke (a szervezet 89 decemberének végén alakult, hogy a forradalom és az első választások közötti időszakban felügyelje az ország rendjét, ellássa az államigazgatási feladatokat), a lakosság felkészítését javasolja, mert szerinte külföldi országok Erdély megszállására készülnek. A nevetséges vádakat az RMDSZ cáfolja, persze a kellően hiszterizált, Erdély megszerzésével kapcsolatban akkor még bűntudatot tápláló románok bepánikolnak.

Érdekes, hogy az események után 15 évvel, egy kisebb botrány után, ez a vérbeli szekuritátés, kommunista mit nyilatkozott a Duna televíziónak:" a Szekuritáté a márciusi események idején is működött. Én, mint a városi tanács elnöke, nem szüntettem meg a titkosszolgálati szerveket, amelyek azelőtt léteztek. December 26-án azt mondtam nekik: "Ti az országot és a népet szolgáltátok az eskütökhöz híven. A vezetőség megváltozott, aki nem akarja továbbra is szolgálni az országot és a népet - ahogyan megesküdött -, az szabad." Senki nem távozott. Akkor kiadtam a parancsot, hogy lássák el feladataikat és teljesítsék kötelességüket. Én minden reggel hét órakor megkaptam a szigorúan titkos jelentést a marosvásárhelyi rendőrség parancsnokától" - fejtette ki Ioan Judea."
A több tucatnyi magyar és cigány elítélttel ellentétben, a fent nevezett személy még mindig szabadlábon van, jól megérdemelt nyugdíját élvezi!

Március másodika:
Tőkés László március 2-án elmondott első parlamenti beszédében szólt arról, hogy ismét vannak nemzetiségi viták. Soviniszta román személyek a szeparatizmus vádját hangoztatják, holott mindössze arról van szó, hogy helyre kell állítani a kisebbségek iskolahálózatát.
"Egyesek elfelejtették a Ceausescu-rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szembeni elnemzetlenítő politikáját, és most is a türelmetlenség, a többségi fölény politikáját folytatják, nacionalista kampányt indítanak a romániai magyarság demokratikus követelései ellen és negatív befolyást gyakorolnak a kormányra is. Aggasztó a helyzet bekövetkezhető súlyosbodásának a veszélye."

A felszólás süket fülekre talált, a jól megszervezett pogrom előjátéka a végkifejlethez közelít
Március negyedike:
Gyulafehérváron nagygyűlést tart a magyarellenesség szítására létrejött Vatra Romaneasca szervezet (szabad fordításban: Román Tűzhely).
A véres szájú balkáni pribékek fröcsögése fokozódik, a főcélpont Tőkés László, Király Károly, Kincses Előd és más magyar vezetők. Az elhangzott vádakat, sajnos ma a magyarul beszélő erdélyi politikusainktól hallhatjuk leginkább. Ilyen például az a vérbeli kommunista fröcsögés: "Tőkés László politizál, ahelyett hogy híveivel törődne" - mire a Gyulafehérváron összesereglett román tömeg zúgni kezdett: "Jos cu Tőkés" (Le Tőkéssel).
A hosszúra nyúlt gyűlésen élesen elítélték a romániai magyarságot, csúfot űztek tüntetéseikből, túlzottnak találták az önálló anyanyelvi iskolák követelését, mindent szeparatizmusnak minősítettek. Nehéz a sok uszító beszédről beszámolni. A Vatra programja szerint azt kívánja, hogy Erdély kulturális életének minden vonatkozásában kérjék ki a véleményét. A Vatra "harcol azért, hogy az ország egész területén a román legyen az egyetlen hivatalos nyelv."

1990 március 7.
A kétnapi eredménytelen tárgyalás után a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar hallgatói ülősztrájkba kezdenek. Követeléseik: külön keretszám a magyar anyanyelvűek részére, a két nemzetiség egyenlő arányú részvétele az egyetem vezetőségében, a teljes értékű magyar oktatás helyreállítása!

1990 március 15.
Az erdélyi magyarok 1848-as szabadságharcra való békés megemlékezését több városban megzavarták a Vatra Romaneasca hívei. Szatmárnémetiben a Vatra hívei a március 15-ét ünneplő magyarokra támadtak, magyarokat vertek meg.
Szatmárnémetiben a magyarok bejelentették, hogy március 15-én a Balcescu-szobornál rendeznek emlékünnepséget.
A Vatra Romaneasca erre a hírre március 14-én tiltakozó gyűlést hirdetett, ahol soviniszta jelszavakat kiáltozva elhatározták: megakadályozzák, hogy a magyarok megünnepelhessék március 15-ét. Másnap megszállták a Balcescu-szobor környékét. A magyarok erre a katolikus székesegyház udvarán koszorúztak. A nacionalista román tömeg megrohamozta a magyar ünneplőket, megzavarták a koszorúzást, egy embert megvertek.
Az erdődi Petőfi szobrot március 15-én ismeretlenek megrongálták. A leomlott hatalmas kőtömb darabjai szanaszét hevernek. A közelben lakók nem mernek nyilatkozni, félnek hogy leütik őket. Ardeleanu törzsőrmester, a helyi őrsparancsnok nem tud semmit az egészről. Az RMDSZ feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

1990 március 16
A marosvásárhelyi Tudor lakónegyedben, melyet többségében románok laknak, ittas egyének kifogásoltak egy gyógyszertár magyar nyelvű feliratát. Az ordítozásra összeverődött többszáz román nemzetiségű személy méltatlankodása zavargásokba torkollik, behatolnak lakásokba, civil személyeket, újságírókat bántalmaznak, gépkocsikat rongálnak meg.
A tömeg az utcán vonulva magyar nyelvű feliratokat tépked le, elégetik a polgármesteri hivatal magyar nyelvű feliratát. A tömegbe hajt autójával egy ittas román férfi, a diverzió azonban szándékos románellenes agresszióról szól.

1990 március 17.
A román egyetemisták szerveznek ellentüntetést.
Az RMDSZ Elnöksége március 17-i nyilatkozatában a magyarellenes provokációk ellen tiltakozott, amelyek Szatmárnémetiben, majd Marosvásárhelyen történtek.
Marosvásárhelyen Tőkés László és Smaranda Enache ellen tüntettek, a felvonulók magyar vért követeltek, s kötelet Sütő Andrásnak, Király Károlynak, Tőkés Lászlónak. A Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsa nem reagált az RMDSZ helyzetjelentéseire.

1990 március 17 - 18.
Marosvásárhelyen megtartották a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) első kongresszusát. Mintegy 400 fiatal gyűlt össze.
Smaranda Enache magyarul és románul tartott beszédet, a magyarországi román menekültek nevében Emil Iovanescu beszélt. Felolvasták Sütő András és Király Károly levelét. A MISZSZ március 18-án a magyar oktatásüggyel kapcsolatos nyilatkozatot fogadott el és egy állásfoglalást a Vatra Romaneasca szervezetről. A nyilatkozatban szolidaritást vállalnak az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet ülősztrájkot folytató magyar hallgatóinak követeléseivel, így a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával, az önálló magyar iskolahálózat megvalósításával, a Nemzetiségi Minisztérium felállításával, a nemzetiségi törvény kidolgozásával, a magyar nyelv szabad használatával.
Az állásfoglalás leszögezi, hogy február 10-én a magyar kisebbség békés tüntetést tartott, kollektív jogainak érvényesítéséért, erre válaszolva a Vatra Romaneasca soviniszta, erőszakos (dorongok, kések) ellentüntetést szervezett. A Vatra által kezdeményezett megmozdulások több esetben fasisztoid jelleget öltöttek.
A MISZSZ kéri a kormány állásfoglalását.

1990 március 19.
A tudatosan szervezett pogrom eléri a tetőpontját.
A Vatra Românească, azzal az indokkal, hogy elôadásra hozza, rendôrkísérettel többségében félanalfabéta román parasztokat szállított be Marosvásárhelyre. A város főterén körülbelül háromezren gyűltek össze, s több magyar vezető eltávolítását kérték. A helyzetet látva, az erőszak nyomásának eleget téve Kincses Előd a város magyar polgármester lemond, bár itt célszerű lenne lemondatást írni!
Kora délután a felső Maros mentéről és a Görgény völgyéből érkezett újabb teherautó. A vasvillával, fejszével, botokkal felszerelt parasztok azt hangoztatták, hogy agyonverik az összes magyar egyetemistát, akik azonban már felfüggesztették az ülősztrájkot. Az RMDSZ székházánál gyülekezni kezdtek a magyarok. Sütő András beszélt hozzájuk megafonon: Kincses Előd lemondatása jogtalan, de nem kell válaszolni a provokátoroknak, mindenki menjen haza. A magyarok erre hazamentek, aki mégis maradt az az érkező román tömeg elől a székházba menekül.
Ez alatt a Szászrégen környékéről beszállított személyek az újonnan érkezőkkel együtt a főtéren randalíroztak, utcatáblákat, a színház magyar tagozatának plakátjait tépték le, majd az RMDSZ székházához irányították őket. Az RMDSZ székháza akkoriban a Bolyai-tetőn volt, ezt meghallva a román tömeg a régesrég halott Bolyai Jánost kezdte keresni, felakasztás céljából! A székházat megtalálván azonban folytatódott a rémálom.
Az ostromlók letépték a feliratokat, betörték a főbejárat ajtaját, majd az udvarra vezető vaskaput. Újabb erősítés érkezett, s -Halál a magyarokra!- felkiáltással behatoltak az épületbe, baltával verték ki az ablakokat, kihajigálták a berendezést, gyújtogattak. A téren levők ujjongtak, majd összetörték a szemben levő Teleki Téka feliratát, s fel akarták gyújtani a páratlan értékű könyvtárat!
A székházban rekedt személyek hiába kérték a karhatalmi szervek segítségét. A mintegy nyolcvan magyar a padlásra menekül, melynek feljáratát eltorlaszolják. A tömeg dühös és vért követel, fel akarják gyújtani az épületet, ezt hallva a padláson a magyarok névsort írnak, hogy az utókor és a családtagok tudhassák hol vesztették életüket. A tömeg több órán át randalírozott, a rendőrség még a helyszín felé sem nézett. Az esti órákban a helyszínre érkező ezredes polgármester Ioan Judea (érdekes módón ő lett Kincses Előd utóda) távozásra szólította fel a padlásra szorultakat, Sütő Andrásnak személyesen megígérve, hogy teljes védelmet biztosítanak a magyaroknak.
A kért feltételeket nem teljesítették, s az írót a ponyvás teherautóra felugró személyek addig ütötték, amíg mozdulni sem tudott. A jelenlévők állítják: kiérkezésükkor elhangzott, "ott van ő, őt üssétek az ősz hajút", valamint azt is egységesen ítélte meg a román ígéretnek bedőlt pár magyar, hogy a teherautó ponyvája előre fel volt hasogatva, hogy könnyebben hozzá lehessen férni a platón már védtelen magyarokhoz. Az eseményen jelen volt a megyei vezetésben részt vevő Scrieciu Ion tábornok is.
A jelenlevő katonák mindezt ölbe tett kézzel nézték végig!

A mérleg: Sütő András, az erdélyi magyarság igazi vezéregyénisége, a kitűnő író fél szemére megvakul, több bordája eltört, bal karja zúzódást szenvedett.A város magyarsága megrémülve és döbbenten a lakásaiba húzódik! De nem sokáig! Másnap:

1990 március 20.
Az események hírére, a magyarság délre már a város főterén van.
Kiderül, hogy a gyárakban a magyar munkások a reggeli műszakkezdésnél egymásra néztek és kimentek. A városszéli gyárakból, a főtér környéki iskolából, egyetemekről özönlenek a magyarok a főtérre. A diákokat hazaküldik az iskolából a magyar tanáraik. Mindenki elszánt és igazságot akar.
Pár óra alatt többtízezres tömeg verődik össze a város főterén, követelik Kincses Előd polgármesteri tisztségbe történő visszaállítását, a magyar anyanyelvű oktatást. Mivel nem bíztak a helyi hatóságokban, azt szerették volna, hogy Király Károly kíséretében Iliescu elnök jöjjön Marosvásárhelyre. Amit, az ígéretek ellenére hiába vártak. A tüntetők, férfiak, nôk, gyerekek és öregek mégis helyben maradtak, mert úgy érezték, nincs más esélyük. A déli óráktól a románok is gyűlni kezdték.
Ezekkel jöttek a románok, visszafele már nem tudták használni
Aztán elszabadul a pokol: a feltűnően gyéren felállított rendőrségi kordont a románok áttörik és rátámadnak a magyarokra. Kezeikben fejszék, dorongok, vasvillák. Vérző fejű, rohanó magyarok a főtér felső irányába, utánuk a vérszomjas, átvert és aljas célokra felhasznált román tömeg.
És ekkor megtörténik a csoda. Ami akkor történt, azt sokan Csaba királyfi szellemének tulajdonítják és talán nem véletlenül. A főtéri parkon át menekülő magyarok megállnak, villámgyorsan szétkapják a fából ácsolt padokat és máris kész a fegyver. A román tömeg először megtorpan, majd menekülni kezd, a magyarok ismét elfoglalják a polgármesteri hivatal előtti területet és kialakul az állóháború!

A tankok által formált "elválasztóvonal"

A főtéren keresztülvágtat egy román által vezetett teherautó, elüt egy magyart, aki meghal, majd a templom lépcsőjébe ütközve megáll. A platójáról románok ugrálnak le.
A magyarok barikádokat emelnek, mindent felhasználnak ami fegyverként használható. Sötétedés után ritkulni kezd a magyar tömeg, mivel a nőket és a gyerekeket hazaküldik, miközben a románoké gyarapodik.


A magyart elgázoló teherautó, belerohant a templom lépcsőjébe


Megérkezik a hadsereg is, azonban tankjaik a magyarok barikádjai miatt nem tudnak bejönni a főtérre. A polgármesteri hivatal erkélyéről Kincses Előd nagy nehezen ráveszi a magyarokat, hogy engedjék át a tankokat. A tankok két sorban beállnak a román és a magyar tömeg köz, mintegy húszméteres "senkiföldjét" teremtvén ezzel. A katonák beszállnak a tankjaikba és onnan nem bújnak elő. A harc tovább fokozódik, a román tömeg Molotov-koktélokat, köveket hajigál a magyarokra, számbeli fölényük miatt merészelnek a tankok között átosonva test-test elleni harcra átjönni a magyar oldalra.
Valahonnan egy tűzoltó slagot szereznek a magyarok, akik rákötik a hivatal vízcsapjára és a románokra irányítják. A hatás felülmúlja a várakozásokat, a románok sorai megritkulnak, a harc azonban még mindig egyenlőtlen.
Negyven-ötvenfős csoportokban cigányok tűnnek fel, kezükben bot, fejsze, vasvilla. Cipőjükre ragasztószalaggal ráerősített, kinyitott bicska. Románul kérdezik, hol vagytok testvéreink? Jön a válasz a románoktól, itt vagyunk testvérek. Na, ha ott vagytok, akkor odamegyünk, mondják a cigányok sejtelmes mosollyal, és utána felhangzik az előre megbeszélt cigány csatakiáltás:
"Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!"
A helyzet mintegy két óra alatt az ellenkezőjére fordul, mivel a Nyárád-menti székelyektől is érkezett erősítés. A románok menekülnek, nyomukban a magyarok meg a cigányok. A város hajnalra magyarrá válik, a tömeg a magyar és a székely himnuszt énekli, a Városházán megjelenik a magyar zászló is.
Másnap Ion Iliescu elnök azt kéri Marosvásárhely lakosságától, hogy 15 óráig fejezzen be minden tüntetést és menjen haza. A magyarok, vezetőik tanácsára, nagy nehezen hazamennek, a románok később még napokig tüntetgetnek, agresszív hangnemben, de erőszaktól mentesen.
Nagyjából ennyi a fekete március krónikája. Ami ezután következett, az egy külön tanulmányt érdemel. Mérleg: hat halott, közel négyszáz sebesült, csalódottá és kiábrándulttá vált magyarok, a város még erdélyi mércével mérve is mérhetetlen elszegényedése! Soha le nem mosható szégyenfolt Marosvásárhely románságának.

A pogrom miatt csak magyarokat és cigányokat ítéltek el, vétkes románt nem találtak, még a teherautót vezető, egy magyart halálra gázoló románt is felmentették! Többszázan elmenekültek Marosvásárhelyről, az eseményeket követően. Az események miatt, gazdasági hátrányba került város pedig még éveken keresztül az elvándorlók városának számított.
Ma már biztosan kijelenthető, hogy a pogromot Ion Iliescu akkor kommunista, áldemokrata vezető szervezte, hogy legitimálja a Securitatet.
Mivel ez sikerült neki, segítségükkel még éveken keresztül uralhatta Romániát! Nem valószínű, hogy a románok akkor vagy ma mind utálnák a magyarokat. Az igazság, hogy egy elbutított, a civilizált társadalmi keretek kiépítésének kezdetén levő nép esett áldozatul saját vezetőinek. Erre a legjobb bizonyíték, hogy néhány hónappal később, a demokratikus érzelmű, egyetemista, bukaresti ifjúság lezárta Bukarest főterét Ion Iliescu és a többi kommunista káder távozását követelve. Iliescu a bányászokkal verette szét az egyetemisták mozgalommá terebélyesedő tüntetését!

Ma, 17 évvel az események után Marosvásárhely egy békés nyugodt város hangulatát kelti az idelátogatóban. A magyarellenesség megszűnőben, már csak nyomokban lehet felfedezni, a város rohamosan fejlődik, a polgármester román nemzetiségű. Az előbb magyar többségű, majd fele-fele arányban magyarok és románok által lakott város magyarságának létszáma mára a románok létszáma alá süllyedt. A magyarság szempontjából Marosvásárhely rálépett a szórványosodás útjára.
Az akkor szereplők többsége már nem aktív a politikai életben. Sütő András haláláig távol maradt a politikától, bár véleményt alkotott néha, tevékenyen már nem vett részt semmiben. Kincses Előd éveken át emigrációban élt Magyarországon, Tőkés László az RMDSZ ellenzéke lett, azóta is harcol meg nem valósult céljainkért.
Megjelent viszont a Markó - Verestóy - Frunda - Borbély - féle RMDSZ vezetés, amely ma teljesen uralja az erdélyi magyarság döntéshozó szerveit. Markó egyébként Pesten lebzselt a Fekete Március idején, és haza sem indult az események hírére.
Ion Iliescu, miután egy valódi demokratikus kormánya lett Romániának, a vádlottak padjára került, bár nem tudtak konkrétumokat rábizonyítani, politikai súlya jelentéktelen lett.

És Erdély magyarsága? A 90-es évek elején létező szeretet és összefogás eltűnt. Az értelmiség, a cselekvő, nyitott, és alkotó szellemű rétege döntő többségében elvándorolt, a minőségi munkaerő szintén. Az akkor megfogalmazott célok ma is érvényesek, ám a Janus-arcúvá vált RMDSZ és a súlytalan, Tőkés László nevével fémjelzett erdélyi magyar jobboldal között már rég nincs meg az a fajta őszinte párbeszéd, hogy az összefogás és összetartozás érzése újra cselekvő erőt adjon nekünk.

részlet: http://www.hunsor.se/kitekinto/18evetortent080319.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése