2012. október 16., kedd

Móricz János kutatásainak összefoglalása



Hary Györgyné (1977)

  A Harvard Egyetemnek a Peapody Museum jelentette, hogy a Puebla-ba (Mexikó) kiküldött kutatócsoportjuk, az ott lefolytatott ásatások leletanyagából megállapította, hogy az amerikai ember nem 12-15 000 éve jelent meg Amerikában, hanem több mint negyvenezer éve. Az ásatásoknál emberi csontvázakat, csiszolt kőszerszámokat találtak olyan őslényekkel együtt, amelyek már több mint 40 000 éve kihaltak. Az USA hírügynökségei a hírt világgá röpítették.


Móricz János, magyar testvérünk, akkoriban Ecuadorban, Peruban és az Amazonas vidékén, olyan indián törzseket talált, amelyek tagjaival magyarul(!) tudott beszélgetni. Legendáikban sok ezer éves múltjuknak és a tőlük kirajzott más népekkel való rokoni kapcsolataiknak tudata él.

Móricz felfedezéseit senki nem tudta cáfolni, ellenben a spanyolok részérő, politikai és gazdasági okokból súlyos támadásoknak volt kitéve. Felfedezései igen nagy horderejűek. Annyi bizonyos, hogy a sok évezredes sötétségbe burkolt őstörténetből, a magyarság ősi múltja fényesen fog felragyogni, a világ összes népe előtt. Az 1900-as évek elején a tankönyvekből, napi sajtóból, szakkönyvekből köztudomású volt, hogy az Amazonas őserdeiben olyan fehér indián törzsek élnek, amelyeket még alig tudtak megközelíteni, így ez a vidék sok meglepetéssel kecsegtette a kutatókat. Íme itt a meglepetések egy szelete.

Az 1920-as években több híradás is érkezett, hogy a Dél- és Közép-Amerikában dolgozó magyar mérnökök és munkások, a helyi indián munkásokkal magyarul beszélgetnek. A II. világháború után az itt letelepedett magyar emigránsok egy része ezt komolyan véve, alaposabban utánajárt a dolognak. Ezek egyike volt Móricz János, aki a 60-as években Ecuadorban kezdett kutatni. Itt három indián törzs, a Cahari, a Mochica és a Puruha tagjaival magyarul beszélt. Ezen felbuzdulva régészeti és levéltári kutatásokat végzett, s többek között 10 ezernél is több magyar azonos térképészeti és családnevet gyűjtött össze. Kutatásai eredményeként az egyik argentin egyetem történelmi tanácsosnak nevezte ki. Elsősorban Ecuadorban kutatott, aminek a fővárosa Quito. A város a nevét a régi Quito birodalomról kapta. Ez eredetileg Kitus-nak hangzott. (Kit=Két, Us=Ős, tehát a Két Ős Birodalma). Itt a Kitus birodalomban, a Csendes-óceán partján, az ötezer méternél is magasabb Kordillerák (Andok) hegyei között, az Amazonas medencéjéhez tartozó, őserdőkkel borított lapályok titokzatos és mesebeli tájain laknak azok az indián törzsek, amelyek közül néhányan ma is beszélik ősmagyar nyelvünket. Móricz kutatása alapján quitói Institutio de Antropologia y Geografia megállapította, hogy a spanyol önkény által kiirtott ősnyelv a magyar volt. Ennek nyomai világosan mutatkoznak a családi és földrajzi nevekben, jóllehet a spanyolok erőszakos nyelvcserét hajtottak végre.

A még magyarul beszélő törzsek – köztük a Cayapak, a Salasaca (Zala-szaka, több ősi forrás a szkítákat, szaka-ként nevezi meg. A szerk.) – pl. ezeket a szavakat használják: apa=apa, aya=anya, nap=nap, vin=vén, kit=két, us=ős, cu=kő, pi, bi=víz, fuel=folyó, pille=pille, lepke és még sorolhatnánk. Mutatóba néhány, magyarral megegyező név: Tanay, Damma, Taday, Mór, Momay, Mansy, Pil, Béla, Uray, Zillahi stb. Zuay tartomány egyik ősrégi helysége: Pest. A régi Kitus birodalom területén halomsírok (kurgánok) találhatók, bennük trepanált (lékelt) koponyák. A régészeti leletek között fokosokat találunk, és a magyar koronázási jogar és országalma hasonmását. Móricz szerint is: ez a kettős keresztet hordozó aranyalma, tulajdonképpen a földgolyót jelképezi.

Dél-Amerikában, de főleg Ecuadorban nagy lelkesedéssel fogadták e felfedezéseket. Valósággal ünnepelték, mivel a lakosságban, a spanyol hódítók erőszakos uralma sem tudta teljesen kiirtani a régi múlt emlékeit. A hivatalos körök leellenőrizték Móricz nyelvészeti és régészeti adatait, s azokat megbízhatónak találták. Elhatározták, hogy ebből egy hatalmas nemzetközi „ügyet” csinálnak, sürgetve az amerikai földrész történelmének reverzióját. A tervek szerint az ENSZ-hez akartak fordulni.

A további kutatások során, Móricz, az ecuadori ősrengetegben, az ottani indiánok segítségével felfedezett egy hatalmas barlangrendszert. A barlangok egyikében valóságos múzeumra bukkant. Aranylemezekre vésett, rovásos könyvtárat, szobrokat, kulturális emlékeket talált itt. Ezt a barlangot, Táltosok Barlangjának nevezte el. Szerinte az őslakók idehordták össze, mintegy óvóhelyre, a spanyol hódítók által veszélyeztetett kincseket. Móricz állítja, hogy az Andok hegység keresztül-kasul át van szőve barlangokkal és járatokkal. Ezeken közlekedhettek az őslakosok. Az argentin elnök és az ecuadori vezérkar meg akarta őt bízni egy kutató expedíció vezetésével, anyagi, technikai eszközöket ajánlva neki. Ez azonban csak terv maradt.

Időközben a nagy befolyású mormon egyház vezetői is bekapcsolódtak az ügybe. Ez az egyház roppant vagyonnal rendelkezik, aktív terjeszkedési programmal lép fel az amerikai államokban. Az egyház vezetői elmondták, hogy minden olyan kutatást támogatnak, amely az emberiség és a vallás eredetének tisztázását segíti elő. “Önzetlen” támogatást helyeztek kilátásba, csak azt kérték, hogy az aranylemezek tartalmát ők fejthessék meg.

Ezután 1967. szeptember 7-én, Móricz János egy nagy sajtókonferencián, a lapok, rádió és televízió riportereinek ismertette eredményeit. A több órán át tartó konferencia rendkívül lelkes hangulatú volt. Úgy látszott, hogy egy világraszóló szenzáció indul útjára, de ehelyett néma csend és mellőzés követte a konferenciát. Egyetlen hír sem jelent meg róla. Ellenben a mormon egyház főemberei továbbra sem hagyták békén Móriczot, folyamatosan unszolva, hogy árulja el nekik a barlang helyét. Az agresszív viselkedésből kiderült, hogy nem egy hívő egyházról van szó, hanem egy világhatalomra törő szervezet áll mögöttük. Kincskeresés és egyéb célok ösztönzik őket. Móricz ekkor elhatározta, hogy a barlang titkát nem adja ki. Meggyőződött arról, hogy a barlangok feltárásának még nem jött el ideje, ezért előbb az amerikai földrészre került magyar nyelvű törzsek odaérkezésének rejtélyét akarta feltárni, illetve a tényt gyakorlati módszerrel bizonyítani.

1970. május 28-án az ecuadori óceánpartról vízre szállt, a Móricz elképzelései szerint készült, balsafa tutaj, rajta négy fiatalember. Móricz a partról rádió adó-vevő irányította őket. A tutaj 159 nap múlva október 4-én megérkezett Ausztráliába, Sydneytől nem messze. Itt bevontatták a nagy szenzációt keltő világjáró balsafa tutajt (lásd: Magyar Ifjúság 1970. 50. szám).

Móricz feltételezése az, hogy a magyar nyelvű törzsek nyugatról érkeztek, vízi úton Dél-Amerikába. Ezt bizonyítják különben a csendes-óceáni és kelet-ázsiai földrajzi nevek is. Vámos Tóth Bátor, Hawaii-n élő emigrált földrajzszakos tanár a Hawaii-szigeteken 50 magyaros földrajzi nevet írt össze. A szigetvilágban pedig olyan neveket talált, mint pl. a Balaton menti Aliga, Kiliti, Lelle stb. Térképekkel igazolta, hogy Indonéziában minden negyedik, az Indus völgyében pedig minden harmadik földrajzi név magyar.

Az amerikai őslakosság hovatartozósága ill. bevándorlása kérdésében fontos adatokat szolgáltatnak az ún. Kland-tekercsek. 1967-ben Mexico City térségében húsz méter vastag lávatakaró alatt, kőládában lévő sértetlen írott tekercseket talált egy USA támogatást élvező régészcsoport. A C14-es vizsgálat 21 000 évben állapította meg a tekercsek korát. Azóta megfejtették ezeket, s kiderült, hogy azok a sok ezer évvel ezelőtt elsüllyedt MU történetét, műveltségét, viszonyait írják le. Az egyik munkatárs, Tony Earl, megírta az ásatások lefolyását és eredményeit a „Mu Revealed” c. könyvében. A nagy érdeklődést kiváltó mű, ma már valószínűleg nem kapható.


1. Az első hírek

1965. szeptember 12-én Ecuador legnagyobb lapja, a quitói „El Comercio” első oldalán hozott rendkívüli beszámolót Móricz Jánosnak Ecuador területén végzett kutatásairól. Ebből a terjedelmes cikkből értesülünk első ízben arról, hogy a spanyol hódoltságot megelőző időben az ott élő törzsek közül a Puruha-Canari és a perui Puruha-Mochica törzsek nyelve ó-magyar nyelv volt. Móricznak J. Jijon y Caamano „El Equador Interadino y Occidental” címû mûve alapján végzett nyelvészeti összehasonlító munkája adta ezt az első rendkívüli eredményt.

1965. október 25-én a „Frankfurter Allgemeine Zeitung” közli Buenos-Airesi munkatársának beszélgetését Móriczcal, amelyben megjegyzi, hogy ez a felfedezés forradalmasítani fogja az összes eddigi őstörténeti tételeket.

1965. december 17-én Móricz Limában (Peru) kijelentette a nemzetközi sajtó képviselői előtt, hogy egy magyar paraszt jobb nyelvészeti munkát végezhetett volna, mint az a sok nemzetközi tekintély, aki a az amerikai ősnyelveket felkutatta és osztályozta, mert a Cayapas törzs nyelve, amelyet a Chibcha nyelvek közé soroltak, éppen olyan magyar nyelv, mint a Poruha, Canari és a perui Purucha-Mochica nyelv, amely a Mochica nyelvcsoportba lett besorolva. Ezt a hírt az United Press hírszolgálati iroda röpítette fel és számtalan lap közölte.

1966. július 23-án a guyaquili „El Telegrafe” vezércikket írt, melyben leszögezi, hogy Móricz kutatásai kimutatták, hogy az ecuadori nép Európába szakadt testvérei a magyarok. Ezért – bár az ecuadori futballcsapat nem jutott Londonig a világbajnokságon – mégis képviselve van magyar testvéreinek kitûnő csapata által. Az Európába szakadt magyar testvéreink azok, akik mint annyiszor, most is meg fogják mutatni, hogy milyen hősi küzdelemre képesek a mi hajdani őspuhuráink, éppen ezért „elutasítjuk a kéretlen brazil képviseletet, mert minket a legtisztább és legősibb testvéreink képviselnek a londoni világbajnokságon: a magyarok” – írja a lap.

1966. augusztus 7-én az „El Telegrafe” teljes oldalt szentel Móricz felfedezéseinek. Ebből a rendkívüli interjúból arról értesülhettünk, hogy a Kara törzs, amely a róla elnevezett Kara-öbölbe (Bahia de Caracuez) a VIII. század vége felé érkezett, azonos a magyar, Királyi Szkíta Kara törzzsel, amely Indián keresztül vándorolva, majd hajózva visszatért az őshazába, a jelenlegi Ecuadorba. Kiderült a cikk folyamán az is, hogy az ecuadori őskutatás, mely a Kara törzs érkezésével, Juan de Valesco óta nagyon sokat foglalkozott, igazoltnak látja ennek a kitûnő jezsuita történésznek, a Quitói Királyságról írott könyvét, amelyben többek között azt írja, hogy az „ó” hangot a hajdani királyság területén csak a Kara törzs megérkezése hozta magával, mert előtte e hang helyett az „u” hangot használták. Ezért Juan de Valesco azt ajánlja, hogy be kell utazni az egész világot és megkeresni azt a népet, amelynél az „ó” helyett még mindig az „u”-t használják, mert azok a Quitói Királyság lakóinak testvérei. (Juan de Valesco /1727-1792/: Historia del reino de Quito-Equador. 1946)

A spanyolok megérkezésekor a Kara-öböl közelében lévő Mánta városkának a neve Jokay volt és csak a spanyolok változtatták Mántára. Ugyancsak itt tisztázza Móricz, hogy az első quitói zsinat, Fray Louis Lopez de Solis püspök elnöklete alatt 1593-ban, olyan határozatokat hozott, hogy a katekizmust és a gyónási imákat le kell fordítani a püspökség területén élő népek nyelvére, mert ezek nem használják sem az Aymara nyelvet, sem az inkák általános nyelvét, a Kechuát. A megfelelő fordításokat a spanyol papok elvégezték, de azokon a nyelveken, azaz tájszólásokon sohasem tanították a keresztény tanokat, mert azok a nyelvek, azaz tájszólások mind magyarok voltak. Miután erről a Spanyol Korona értesült, megindult a legkegyetlenebb nyelvcsere végrehajtása.

Don Pedro de la Gasca spanyol hódítót a spanyol udvar megbízta, hogy részletesen számoljon be, a Habsburg uralkodónak, arról a népről és nyelvről, amelyet a spanyolok itt találtak. Ezt ő meg is tette, így tehát mind a spanyolok, mind az osztrák Ferdinánd császár tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy nem egy új földrészt, hanem a magyarság őshazáját találta meg Kolumbusz.


2. Megjelennek a hamisítók

Amikor Móricz János, 1966-ban, hogy kutatásait folytassa, visszatért Ecuadorba, arról értesült, hogy időközben a románok, akik tudomást szereztek a magyar-ecuadori rokonság felfedezéséről, több ecuadori tudóst és újságírót meghívtak Erdélybe, ahol hosszú hónapokon át nyaraltatták őket, persze minden költségüket megtérítve, átvállalva. Hogy miért kellett a románoknak meghívni az ecuadori Akadémia tagjait, akkor vált világossá, amikor az egyik tudós cikkében, amelyet Erdélyből küldött – és az El Telegrafe leközölt – jelezte, hogy az erdélyi nép szokásai, népviselete stb. azonosak az ecuadori népével, vagyis itt nyilvánvaló rokonságról van szó: a román és az ecuadori nép rokonságáról.

Bár Móricznak sikerült ezt az újabb román hazugságot semlegesítenie, mégis figyelmeztető, hogy míg a magyarság fel sem ocsúdott az első meglepetéséből, a románok már javában dolgoztak az újabb történelemhamisításon.


3. Ébredj, magyar nép!

1966. augusztus 19-én az El Telegrafe közölte Jorge E. Blinkorn megrázó cikkét, amely „Hamupipőke az őstörténetben” címmel jelent meg. E cikkben a szerző megírja, hogy magukat civilizáltnak nevező emberek kezei által lett a hajdani ragyogó őskultúra tönkretéve, kirabolva. Ahol hajdan a magas kultúrájú nép várai és kegyhelyei ragyogtak a Nap első sugarának fényében, ott ma üszök és rom mered ránk, mint örök vádja az időnek, amely letörölhetetlenül mutatja az ide berontó vad spanyol hordáknak, mint ennek a barbárságnak a vak tetteit.

Legyen vége a sötét kornak – folytatja – és akiből a „tudósok” a történelem Hamupipőkéjét csinálták, az a világtörténelem legnagyobb kultúrahordozó népe volt és fénye beragyogta a az egész világot. Cikkét azzal fejezi be: Ébredj, szép alvó! Te nem vagy Hamupipőke! Ébredj és mutasd meg magad a népek előtt olyannak, amilyen valójában vagy: ragyogó tündér, kinek fénye ősidők óta beragyogta a világot kultúrájával! Ébredj, Ecuador történelme! Ébredj magyar nép!

1966. augusztus 26-án a quitói El Comercio közli Móricz kutatásainak újabb eredményeit. Ebből a cikkből tudjuk meg, hogy a jelenlegi Ecuador területén a világ legmagasabb tûzhányója létezett, amelynek a neve Capac-Urcu volt és az őslakosság a Hegyek Atyjának nevezte, ami jelentésben is megfelel az APA-ÚR-KÕ-nek. A spanyolok változtatták meg a nevét El Nevada del Altal-ra, ugyanúgy, mint sok más ősi magyar nevét ennek az országnak.

Ugyanitt adja meg Móricz Quito és Guayaquil neveinek jelentését. Quito régi formája KIT-US. Így hívták a legrégibb őskorba visszanyúló királyságot is. KIT-US Két ős-t jelent (Szerintem pedig a Szkíta nevet a görög sz előtag nélkül. Azonban az is lehetséges, hogy a jelentés kettős, ebben az esetben arra gondolhatunk, hogy a katonai és a szellemi királyság egyesített megjelenéséről van szó. - Aranyi), azaz Quito városa még ma is híven őrzi a magyarság KÉT-ÕS atyjának, Góg és Magógnak (Nimród) emlékét.

Eredetileg nem Guayaquil, hanem Uaya volt a jelenlegi nagy kikötőváros neve. Az „U” „Ó”-t jelent, azaz régit, míg az „AYA” = Anya. Ugyanezen jelentéssel bírnak ezek a szavak egyébként több olyan törzsnél, amelyek megtartották régi magyar nyelvüket és ma is a hajdani KÉT-ÕS királyság területén élnek, Ecuadorban.

Ebben a cikkben Móricz felszólítja az angolszász kutatókat, hogy mint a tiszta tudomány pártatlan mûvelői, jól tennék, ha tisztáznák, hogy miként került a nyelvükbe és mely nép közvetítésével a KING szó, amellyel mindenkori uralkodójukat nevezik. Ez a szó ugyanis ősidők óta létezik Amerikában ugyanazzal a fogalommal, ahol mindenkor KINGA-ként ejtették és csak a spanyolok erőszakos fordítása eredményezte az INKA vagy INGA szavakat. Ennek a cikknek óriási visszhangja volt mind a tudományos körökben, mind a nép között.

1966. szeptember 12-én a quitói El Comercio rendkívüli interjút közölt. Móricz ebben a Csaba legendát írja le és megemlékezik arról, hogy CHABU vagy CSABA visszatért Nagy-Szkítiába: Amerikába. Rámutat arra, hogy Csabát Chan-Chan-ban, Észak-Peru híres városában temették el, ahol aggkorában halt meg. Egyben tisztázza, hogy a magyar mitológiában ismert „Kán Opoz híres hajós”, azonos Thor Heyerdahl által Kon-Tiki-nek nevezett mitológiai személlyel, akit a magyar mese és mondavilág még azokból az időkből őrzött meg, amikor a magyarság Kán Opoz vezetésével jajóra szállva áthajózott az Óperenciás tengeren (Csendes-óceán), hogy mint „az utolsók, akik Szkítiából jöttek”, megérkezzenek a Kárpát-medencébe.

Ez a cikk olyan nagy hatást váltott ki, hogy még aznap délután egy franciskánus szerzetes felkereste Móriczot és közölte vele, hogy délben a rendfőnök felhívta a szerzeteseket, hogy erről a cikkről, valamint Móricz felfedezéseiről ne beszéljenek, mert mindez sérti a spanyolok ecuadori érdekeit. Később kiderült, hogy más rendeknél is hasonló tilalom hangzott el. Az említett szerzetes a legnagyobb felháborodásának adott kifejezést, mert így meggátolják őket abban, hogy az őskutatásból kivehessék a részüket. A szerzetes őslakos volt!


4. Rövid hírek

1966-ban az ecuadori Akadémia, mely több történészt bízott meg Ecuador történetének megírásával, a megbízást felfüggesztette, miután meggyőződött Móricz állításainak helyességéről. A történész csoportból kitûnt Guillermo Segarra, aki már magyarul is tanult és rendkívüli odaadással végezte az őshaza kutatását. Vele történt meg, hogy amikor még nem volt magyar szótára, felkereste Móriczot, hogy tisztázza vele az AZUNY tartományban sûrûn előforduló BALIN és BALHUG neveket, vajon az ősmagyar nevek közé kell-e sorolni ezeket. Móricz nagy örömmel közölte vele, hogy ezek a BÁLINT és a BALOGH családnevek megfelelői.

Az Instituto de Antropologia y Geografia del Ecuador (Ecuadori Antropológiai és Földrajzi Intézet) ugyancsak arra a megállapításra jutott, hogy a spanyolok önkénye által kiirtott ősnyelv a magyar volt. Az intézet szaklapját, amely a „Llacta” néven jelenik meg, azért nevezték el így, mert a szó az ősnyelven „lakhelyet” jelent, tehát az újságot mai nyelvünkön „LAKTA”-nak nevezhetnénk.

Cuenca városa, amely a hajdani, híres MÓR helyén épült, Ecuador legelőkelőbb városa. Magas kultúréletükre büszkék Cuenca lakói. Az őslakosság azonban ma is egyszerûen MORLCOS-nak nevezi magát, azaz MÓRLAKÓ-nak, azaz móri lakosnak.


5. Rejtélyes, magyar nyelvű törzsek

A Saraguro törzs – mely bár szerepel krónikáinkban, ennek ellenére mégsem található meg teljes bizonyossággal a Kárpát-medencében – ma is nagycsaládként éli életét Ecuadorban.

A Santo Domingo de les Colorados közelében élő „vörös indiánok” nyelve ősmagyar volt, amelyet ma is beszélnek.

A kolumbiai határ közelében, a Santiago folyó felső folyásánál, az Onzole és Cayapas folyók közén élő „cayapas” törzs nyelve szintén ősmagyar nyelv, amit ma is beszélnek.

A Keleti Kordillerákon túli ősrengetegben (Amazonia) lakó törzsek is megtartották ősmagyar nyelvüket, bár a spanyol hódítók önkénye elől menekülve le kellett mondaniuk sok kulturvívmányukról, hogy függetlenségüket megőrizhessék.

Nagyon könnyű lesz megállapítani a magyarországi törzsek és nagycsaládok eredetét, mivel bölcs előrelátással úgy válogatták össze az áttelepítendő családokat, hogy minden egyes családnak csak egy részét vitték át, hogy az őshazában a családfa ki ne vesszen.

Móricz sohasem használja a „hungaro” kifejezést, ami spanyolul magyart jelent, mindenkor magyarnak írja és mondja. Ez úgy belevésődött az ecuadoriakba, hogy egy alkalommal két úr kereste fel, hogy eldöntse a köztük felmerült vitát. „Kérem – mondta az egyik – képzelje el, hogy ez az úr azt meri állítani, hogy a hungarok azonosak a magyarokkal. Még több sem kellene, hogy a hungarokat, a világ legnagyobb népével, a magyarral összekeverjék! Tessék csak elképzelni!” „Kérem – szólt a másik – én nem állítottam azt, hogy azonosak, mert ez képtelenség. Én csak azt mondtam, hogy úgy tudom, valami közük mégis csak van a hungaroknak és a magyaroknak egymáshoz.”


6. A KÉT-ŐS királyság népéhez

Amikor 1966. augusztusában a quitói rádió hullámain Móricz beszédet intézett a KÉT-ŐS királyság népéhez, kérte az ősi föld népét, hogy ne haragudjék a magyarságra, hogy ilyen sokáig nem tért vissza az őshazába, „de higgyétek el – mondta -, hogy ugyanúgy, mint Ti, édes testvéreim, mi is nagyon sokat szenvedtünk a Habsburgok vére terrorja alatt. Ma már tudom, hogy ti mireánk vártatok és helyettünk a spanyol hódítók önkénye jött. Az átvészelt sötét évszázadok elmosták az ide, az őshazába vezető utat, de lélekben mindig és mindenütt titeket kerestünk.”

Quito város kulturigazgatója a megindultságtól fátyolozott hangon vette át a szót és a rádió személyzete könnyes szemmel hallgatta hosszú méltatását. Amikor Móricz távozni akart, akkor vette észre, hogy az adás közben tömeg gyűlt össze és mindenki tudni akarta, hogy vannak-e rokonai és hol élnek.

Napokkal később Móriczot egy rögtönzött bizottság kereste fel, amely a rádió személyzetéből tevődött össze és arról értesítette, hogy a spanyolok kérték a kormányt, hogy Móricz többet ne beszélhessen a néphez. A kis bizottság pedig azért jött, hogy felkérjék, hogy megint a rádión keresztül intézzen Móricz lelkesítő szózatot, mert ők tovább már nem tűrik a spanyolok önkényét. Móricz ennek a lelkes kis csoportnak nehezen tudta megmagyarázni, hogy még nem érkezett el az idő arra, hogy ezt megtehesse.


7. A konkvisztádorok utódai

Móriczot később egy napon, egy nagyon előkelő és dúsgazdag konkvisztádor (hódító) utód, tárgyalásra hívta meg. A tárgyalásuk három napon át tartott. Ez idő alatt Móricz csak arra szorítkozott, hogy őt, kutatásaiban csak a tiszta tudomány érdekli. A spanyol konkvisztádorok, ma már nagyon előkelő, utódját végül is elhagyta a türelme, és azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy a magyarság egyszerűen lemondjon őseinek földjéről.

„Egyébként Ön jól tudja – mondta -, hogy Ázsiának számtalan nép testvére a magyarnak és azt is tudja, hogy ez mit jelent!” Móricz ellenvetésére, hogy őt tisztán a tudományos kérdés érdekli, kijelentette, hogy „nem lehetséges, hogy egy nép kimondja saját maga halálos ítéletét. Az a nép ugyanis, amely csak azért keresi múltját, hogy azt megismerje, az a nép meghalt. Én ezt nem tudom feltételezni Önökről.” Előtte az íróasztalon egy nagy pecsétes boríték feküdt, a spanyol külügyminisztérium bélyegzőjével ellátva. Tartalma sejthető.

A későbbiek folyamán Móricz több ajánlatot kapott, amelyeket személyére nézve méltatlannak talált és visszautasított. Az ajánlatok lényege az volt, hogy hagyja abba a kutatásait. Egy földbirtokos csoport azt ajánlotta, hogy azokat a birtokokat, amelyekre szerintük igényt tarthat Móricz, „visszaadják” neki, azzal a feltétellel, hogy mindenről hallgat és több magyar kutató nem jön ide. Ezek a földek azok, amelyek a Móri-urcu, azaz a Móri-Úr-Kő közelében vannak. Ahogy a korábbiakat, ezeket az ajánlatokat is visszautasította Móricz. Ezek után Móricz arról is értesült, hogy az egyik összejövetelen felmerült a gondolat, hogy Móriczot el kellene tenni láb alól, hogy ne tudjon többé zavarogni. Ez ellen, állítólag, egyesek azzal érveltek, hogy Móricznak nagy sajtója van, másrészt egy esetleges gyilkosság ráterelné Ecuadorra a magyarok figyelmét. Ezenkívül az őslakosság körében, a törzseknél, Móricznak az ily módon való eltüntetése, kiszámíthatatlan következményekkel járna. A legnyomósabb érv talán az volt, hogy Móricz ezentúl egy nagy kaliberű colttal járt, s bárki megtapasztalhatta volna, hogy milyen gyorsan használni is tudja azt.


8. Jugoszláv(!) indiánok

Egy ízben, egy Loja tartománybeli gazdag földbirtokos kereste fel Móriczot Guayaquilben és közölte vele, hogy ő sokkal hamarabb rájött arra, hogy az indiánok Európabeliek, de a nyelvük nem magyar, ahogy Móricz állítja, hanem jugoszláv nyelv. Tulajdonképpen azért jött, hogy ezt a felfedezést hivatalosan is bejelentse. Móricz kérdésére, hogy hogyan jutott erre a következtetésre, elmondta, hogy a II. világháború után jött egy jugoszláviai munkás, akit ő a birtokán alkalmazott. Ez az ember mind a mai napig nem tanult meg spanyolul, de az első naptól kezdve kitűnően megértette magát a birtokon dolgozó őslakosokkal (indiánokkal), akiknek a nyelvét ő nem érti. Ebből tehát ő már régen megállapította, hogy az indiánok nyelve jugoszláv nyelv. Amikor arról értesült, hogy Móricz bejelentette a maga felfedezését, elhatározta, hogy ugyanezt fogja cselekedni, miután tisztázta, hogy az indiánok ugyan európaiak, de nem magyarok, hanem jugoszlávok. Móricz kérdésére, hogyan hívják azt az embert, a birtokos azt válaszolt, hogy KOVÁCS a neve. Móricz erre azt neki, hogy a Kovács spanyolul Herrero-t jelent, azaz kovácsmesterséget. Kovács pedig nem a nem létező jugoszláv nyelven, hanem magyarul beszél az itteni testvéreivel. A meglepődött birtokos kijelentette, hogy lemond a „felfedezéséről”, mert – úgymond – ha Móricz még azt is tudja, hogy a „kovács” spanyolul mit jelent, akkor nyilván tudósnak kell lennie. Rajta kívül ezt más nem tudta és ő is a Kovácstól tudta meg, aki ma is vígan él őshazabeli testvéreivel, spanyolul szinte semmit sem tud és a foglalkozása is kovács.


9. Csizmadia István, a tisztavérű indián

Ugyancsak Guayaquilben történt, hogy Alejandro Castro Benitez, El Oro tartománybeli ültetvényes felkereste Móriczot, és azt mondta neki: „Kérem itt van ez az úr. Nagyon szeretném hallani Önöket magyarul beszélni, mert szeretném tudni, hogy Ön tényleg tud-e magyarul!” Móricz meglepődve kérdi a másik férfitől, hogy magyar-e? „Igen, Csizmadia István vagyok.” Erre olyan beszélgetés indult meg köztük, ami ilyen alkalmakkor szokott két idegenbe szakadt honfitárs között. A beszélgetést Benitez szakította félbe azzal, hogy meggyőződött, hogy Móricz tényleg beszél magyarul. Majd közölte Csizmadiával Móricz felfedezését, hogy az ecuadori indiánok magyarok, azaz a magyarság testvérei és még mai is vannak olyan törzsek köztük, akik magyarul beszélnek. Közben felsorolt néhány földrajzi nevet is, mire Csizmadia István elrohant. Benitez elmondta Móricznak, hogy Csizmadia az egyik legkiválóbb szakember Ecuadorban, az ő birtokán dolgozik, mint gépészmérnök. Igen nagy hangú ember és őt is naponta mindenféle vad indiánnak szokta nevezni. „Most azonban visszavágtam neki – tette hozzá – mert nem én vagyok az indián, hanem a büszke magyar, Csizmadia István!” Kis idő múlva visszaszáguldott Csizmadia is, aki a megdöbbenéstől felindulva megragadta Móricz karját és hadonászva mondta: „Ez az őshaza! Most látom csak! Eddig vak voltam! Itt minden magyar, mindennek magyar neve van! Én marha, hogy eddig erre nem jöttem rá! Mekkora felfedezést szalasztottam el!” Ekkor Benitez megkérdezte Csizmadiától, hogy kettejük közül ki az indián? „Én Csizmadia István, én vagyok a tisztavérű indián! Benitez, maga csak félvér! Érti? Félvér! Mesztic! A tiszta én vagyok!” Ezek után Benitez végleg lemondott arról, hogy Csizmadiával szembe neki valaha is igaza lehessen.


AZ IGAZSÁG

Az igazság előbb-utóbb kiderül. Ez történt 1965. júniusában, amikor Móricz János megtalálta a magyarság őshazáját. Azt az őshazát, amelyet a spanyol korona, a Habsburg-ház és mások is igyekeztek eltűntetni, hogy a magyarság soha ne ismerhesse meg őseinek dicső múltját.


KÉT-ŐS KIRÁLYSÁG

Nagyon kevés hiteles adat áll rendelkezésünkre a spanyol hódoltság korából, annak ellenére, hogy Benalcazar konkvisztádor idejében, amikor 1533-ban Kitót vére harcok árán elfoglalta, ott még mindenki az ősmagyar nyelvet beszélte.

Hatalmas munkák jelentek meg az Inkák tündöklő birodalmáról, s a krónikások és utazók, akik az „Újvilág” minden zugát bejárták, megírták és megénekelték a hódítás legapróbb részleteit is. Csak a Kitói Királyságról hallgattak. Legfeljebb egy-egy mellékmondatban említik Kis-Kis kemény ellenállását vagy Rumi hős harcait. Még feltűnőbb ez a hallgatás, amikor a hajdani ősmagyar királyság területén hosszú évekig lakó fráterek és krónikások csak az Inka birodalmat írják le könyveikben, de egy szóval sem említik a Kitói Királyság létezését.

Az első hírek csak a XVIII. század végén és következő század elején jutnak nyilvánosság elé. Humboldt, a perui Limából 1802. november 25-i levelében a következőket írja Vilmos testvérének:

„…Riobambai (Ecuador) tartózkodásunk alatt, ahol néhány napot időztünk Carlos de Montufar testvérének lakásán, ki ott a Corregidor, a véletlen által egy nagyon érdekes dolgot fedeztünk fel. Nem tudják, hogy mi volt a kitói provincia helyzete Tupac Yupánki Inka meghódítása előtt, de az indiánok királya Leandro Zapla, aki Lican (Likán) lakik és ahhoz képest, hogy indián, nagyon csiszolt intelligenciával rendelkezik, őriz egy kéziratot, melyet ősei írtak a XVI. században. Ebben le van írva az inkák előtti kornak a története. Ezek a kéziratok Purunay nyelven íródtak. Ez volt hajdan Kitó általános nyelve, de idővel áttértek az inkák nyelvére, a kechuára, s ma már teljesen ismeretlen. Szerencsére Zaplának egy másik őse ezeket az iratokat lefordította spanyol nyelvre. Mi nagyon érdekes adatokat jegyeztünk ki belőle, különösen arra az emlékezetes korra vonatkozólag, amikor kitört a >Nevado del AltarCapac Urcu< (Apa-úr-kő), a Hegyek Atyja. Akkor uralkodott az utolsó szabad király Licán. A papok megjósolták, hogy ez a csapás okozza majd a királyság vesztét, s úgy mondták: >A világ képe megváltozik, és más istenek fogják a mieinket elűzni, ne szálljunk szembe a végzettel.< Bekövetkezett. A peruiak bevezették a Napkultuszt abban az országban. A vulkán működése hét évig tartott és a zaplai kézirat szerint a földeső olyan erős volt, hogy hét évig tartott az éjszaka Licán.”

(Hamy: Lettres americaias d’ Alexandre de Humboldt, Paris, 1904. 134-134.o.)


JUAN DE VELASCO (1727-1792)

Velasco 1727-ben Riobambában (Ecuador) született. Jezsuita pap, aki a rend kiűzése után soha nem tér vissza Amerikába. Olaszországban (Faenza) telepedik le, ahol megírja a Kitói Királyság történetét.

Végrendeletében úgy rendelkezik, hogy kéziratát adják át az első előkelő kitóinak, aki majd Olaszországba érkezik. Ezt a rendelkezést P. Davalos teljesíti és átadja a kéziratot Don Modesto Larreának.

A könyv első ismertetése 1837-ben jelent meg. 1840-ben egy párizsi kiadó folytatásokban kezdte közölni a művet, de az első hatvan oldal megjelenése után azt közlik, hogy bár meggyőződésük ellenére, de a nagy nyomás miatt, félbeszakítják a megjelenést. Remélik, hogy majd esetleg másnak nagyobb szerencséje lesz, és a világ megismerheti ezt az amerikai földrészre vonatkozó fontos őstörténeti munkát. Az eredeti kézirat örököse, engedve az akkori ecuadori elnök kérésének, átadta a művet a Nemzeti Könyvtárnak, azzal a kikötéssel, hogy ha a kézirat egyetlen percre is elhagyná a könyvtárat annak minden joga visszaszáll az adományozóra, vagy örököseire. Az átadást követő napon az akkori kormány elnöke, Gabriel Garcia Moreno bement a Könyvtárba, magához vette a könyvet. Először hazavitte, majd később átadta a jezsuitáknak, akik titokban őrizték, majd kicsempészték a spanyolországi Chmartin de las Rosas-ba. Azóta a spanyolok „nagylelkűen” kiadtak Ecuadornak egy kópiát az eredeti könyvről. Azonban, ahogy ez már lenni szokott, ezt is meghamisították, átírták. Az eredeti helységneveket és királylistákat „átspanyolosították”, megváltoztatták. Az eredetit soha senkinek nem mutatták meg. Ezt is, mint sok más magyar őstörténeti okmányt, Spanyolország legtitkosabb levéltárában őrzik.

Ennek ellenér mégis közlök részleteket a műből, mert így meghamisítva is sok olyan érdekes adatot tartalmaz az ősrégi Kut-us (Két-ős) magyar királyságról. Valesco a Kitói Királyság történetét négy részre osztja:

1. Az általános vízözöntől - Kr.u. 1000-ig, amikor is a királyságot a Kara Scyrik hódítják meg.

2. A hódítástól kb. 1500-ig, Huayna Capac hódításáig.

3. Az ezt követő 46 év, a spanyolok megjelenéséig.

4. A perui polgárháborúk ideje.


A VILÁG KÖZEPE

„Az ősi Kitus királyság az egyenlítő alatt van, az első fok magasságától a második fokig, a 80 és 82 párisi hosszúsági fo­kok között, mely terület négyszöget képez: Keletről - Nyugatra 50 mérföld. Az ország legnagyobb része hegyvidék; az Andok két hegylánca között van. Éghajlata a legkedvezőbb az összes termények számára. Ezt népesítette be a legrégibb őskorban a Kitus nemzet. Nem tudjuk, hogy a törzseket miként hívták. A régi időkben nem ismerték az >o< hangot és helyette mindig az >uo< hang használatát a Kara Scyrik vezették be. A királyság­nak több mint negyven tartománya volt. Neveik nagy részét sajnos elírták. A tartományok közül 33 nevet ismerünk, ezek a következők:

Aloa, Alossi, Calacali, Cansacoto, Chillo, Chillogalli, Cinocoto, Cotocollá, Cumbaya, Galea, Guapule, Guayllabamba, Langasi, Lloa, Lulubamba, Machaci, Malchingi, Mindo, Nono, Perucho, Pifo, Pintag, Pumasqui, Puembo, Puellaro, Quinchi, Salgolqui, Tubaco, Turbamba, Uyubichu, Yaraqui, Ychumamba, Zambiza.

A boltíves építkezést ismerték a Karák. Egyik temetkezési módjuk a halomtemetkezés volt. Az elhunyttal együtt temették el kedves holmiját és fegyvereit. A havi és évi szertartást a halmon tartották. Ez mindig halotti torral járt. Kitűnően kezelték az összes fegyvereket: buzogányt, kopját, parittyát, gerelyt, íjat, fokost és valóságos mesterei voltak a hajító fegyvereknek. Rangjelzésük: egy toll a fegyverforgatóké, két toll a nemességé, nagy smaragd a forgóban a Scyrit és a királyt illette meg. Az örökösödés a leányág kizárásával, kizárólagosan férfiágon történt. Ezek hiányában az unokatestvérek örököltek anyai ágon. A scyri hatalmát a királyság nagyjainak a tanácsa szabályozta. A Nap-templom a Penecillo magaslatán állt, négyszög alakú volt és csiszolt kőből készült. Bejáratánál két hatalmas oszlop állt. A keletre néző ajtón át a nap első sugarai beragyogták a tömör aranyból készült Nap mását. Templomuk nem volt túldíszítve, de arányos és szép kivitelezése lenyűgöző volt. A templom körül 12 kisebb oszlop jelentette a 12 hónapot. A magasan álló templomépítmény egyben csillagvizsgáló céljait is szolgálta. A scyri királyok híres csillagászok voltak. Templomi szertartásaiknál csak balzsamot, tömjént és virágot használtak és áldozataik ártatlanok, vértelenek voltak. Az egyházi főméltóság független volt az államhatalomtól, nem úgy mint az Inka birodalomban, ahol a főpapi és királyi méltóságot egy személy, az Inka töltötte be. A gömb alakú, sokablakos Hold-templomban elhelyezett ezüst Holdra állandóan besütött a holdvilág. Mennyezetét kék szőttes borította, melyen az égbolt ezüst csillagai ragyogtak.

Amikor Huayna Capac 1487-ben elindult a Kitói királyság meghódítására, a legkeményebb ellenállásra talált. A harc hosszú volt és sok véráldozatot követelt. Ott esett el a harcmezőn Scyri, a király is. Ez könnyítette meg Huayna győzelmét. Amikor Huayna Capac, az Inka győztesként bevonult Kitóba, így kiáltott fel:

>Hisz itt mindenki a mi nyelvünket beszéli; itt minden hegy, orom, tó és folyó a mi nyelvünkön van elnevezve!

A győztes Huayna Capac feleségül vette az elesett Scyri, a király gyönyörű szép húsz éves leányát, Kácáhát. A fényes esküvői ünnepen Huayna Capac föltette a két toll mellé a Scyrik nagy smaragd forgóját és kijelentette, hogy a két királyságnak közös az eredete. Ekkor megindult az Inka birodalom utolsó, egyben legfényesebb korszaka. Uralkodása 38 évig tartott. Halálán úgy rendelkezett, hogy a Kitói Királyságot a Kácha királynőtől származó Atahualpa, a Kuzkoi Királyságot fia, Huascar kapja.”

Historia del Antiguo Reino de Quito:

Historia Natural: I. köt. 270, o.

Historia Antiqua: II. köt. 279, o.

Historia Moderna: III. köt. 335. o.

Quito - Equador: második kiadás 1927, 3. kiadás 1946


RÖVID HÍREK

Amikor Huayna Capac (Vajna Apa) bevonult Kitóba és elhangzott híres felkiáltása: „Hisz itt mindenki a mi nyelvünket beszéli, minden hegy, orom, tó és folyó a mi nyelvünkön van elnevezve”, azért történt, mert a Két-Ős Királyság területén mindenki magyarul beszélt. Ugyanakkor az Inka birodalomban csak az uralkodók, a főnemesség és a főpapság beszélt magyarul. A nép részére a kecsua nyelvet általánosították. A nyelvészek az Inka uralkodók magyar nyelvét Chimu-nyelvnek, vagy az Inkák titkos nyelvének nevezik.

A csatában elesett Scyri, a király gyönyörű szép húsz éves lánya. Kácha valójában Káta, vagy Kata volt.

Huayna Capac nagyon jól tudta, hogy a legősibb időkből származó Két-Ős nemzetségből származtak az Inka uralko­dók is. Ezért a Két-Ős királyságot nagy tiszteletben tartotta és halálakor visszaállította a királyságot, melyet a szép Kátától született fiának, Atahualpának adott, míg a Kuzko-i birodalmat Huascar (Vaskar) fia örökölte. A hajdani Két-Ős királyság, a mai Ecuador lakossága ma is büszkén vallja, hogy az ő hazája a világ közepén van, mint ahogy minden magyar falu a magáénak tudja: „Az én falum a világ közepe.”

A kitói rádió minden műsorszünetben bemondja: „Itt a kitói rádió sugároz a világ közepéről.”

Huayna Capac csak akkor tette fel a két toll mellé a smaragd forgót, amikor a világ legősibb királyságának a trón­ját elfoglalta és így a Scyri királyok smaragd forgójának, mint a Két-Ős királyság ősi jelvényének a használatára is jogosult.

Amerika ősnyelve magyar volt.


TURUL PUSZTA

Az ősmagyar Két-Ős királyság területén van Turubamba. Ezt a földrajzi nevet, mint minden mást, a spanyol-inkvizitor (főleg jezsuita!) történelemhamisítók teljesen kiforgatták és megváltoztatták. A régi okiratokon még mint PUXA szerepel. A spanyolok csináltak az erőszakos nyelvcsere idején a magyar pusztából pamba, bamba vagy pampa-t. Valóságos neve nem Turubamba, hanem TURU-PUXA azaz Turul-puszta volt.

A régi feljegyzéseken sűrűn szerepel a Béla mint név és mint tisztség. A Bélából csináltak a spanyolok Buala-t, Zela-t stb.

Tampusnak nevezték az inkák birodalmában azokat a helyeket, ahol a birodalmi utakon és bizonyos távolságokra elhelyezve a hadsereg részére pihenő és utánpótlási célokra szolgáló épületcsoport volt, melyekben hadiszerek és élelmiszerek voltak elraktározva. Ezt mi a mi nyelvünkön támpontnak nevezzük. Ebből a Tampus = Támpontból csináltak a spanyolok „tambo”-t.


Ó-MÁRIA SIRALOM ... ÉS MÉG MIT?

1922-ben, amikor az Ó-magyar Mária Siralom előkerült, arra gondoltak, hogy valamelyik jámbor szerzetes, aki a magyar nyelvet nem ismerte, valami barbár írásnak nézte és hithű jámborsággal kivakarta a szent könyvből. A kivakart és kitépett ó-magyar írások rejtélye is az ősmagyar földön oldódott meg, amikor Móricz János kutatásai során egy olyan íráshoz jutott, melyet egy spanyol szerzetes írt azokról a „jámbor” szerzetesekről, akik az összes levéltárat átkutatták, hogy kivakarjanak vagy kitépjenek minden olyan írásemléket, mely a spanyol birodalomra veszélyes lehet. Mindezt, a spanyol Korona és uralkodóik „nagyobb dicsőségére” tették, ahogy a szerzetes írja rendkívül érdekes írásában, melyből az nyilvánvalóvá válik, hogy mindezt a Magyar Szent Korona nevében is tették, mert akkor Carlos uralkodott, aki magyar király és osztrák császár is volt. Tehát nem egy ismeretlen „barbár” írás, hanem az ősrégi magyar írásemlékeket kellett eltüntetnie a Spanyol-Habsburg uralkodó kedvéért, akik tetteikkel bebizonyították, hogy egyedül őket illeti a barbár jelző kultúraromboló és hamisító tetteikért.


A BŰNÖS HALLGAT

Móricz János számtalan sajtókonferencián nyilvánosságra hozta azokat a történelmi hamisításokat, melyeket a spanyol-osztrák ház elkövetett a magyarsággal és a világtörténelemmel szemben. A bűnösök azonban hallgatnak, és eddig meg sem kísérelték, hogy az ellenük szóló hatalmas bizonyítékanyaggal szembenézzenek. Móricz többször követelte, hogy Spanyolország közölje azokat a magyar őstörténeti adatokat, amelyeket a legtitkosabb levéltáraiban őriz, mert ellenkező esetben a nem közlés a további hamisítások tényét bizonyítja. Hallgatnak, de titokban mindent el­követnek, hogy Móricz kutató munkáját lehetetlenné tegyék.


 Forrás: www.mariaorszaga.hu

2012. április 19., csütörtök

Az élet él és élni akar 2.



A magyarok Szentföldje

A Bibliában Izajás próféta könyvében olvashatjuk (14,1.): "Az Úr megkönyörül Jákobon, ismét kiválasztja Izraelt s visszatelepíti őket az ő földükre." A Jordán folyótól a Földközi-tengerig terjedőterületet, az egykori Kánaánt és a filiszteusok által lakott földet, azaz Palesztinát nevezték a szent iratok Szent Földnek (Das Heilige Land), amelyet Isten kiválasztott népe kapott örökül s amelyhez a zsidók ezredévek óta ragaszkodnak, amelyről soha nem mondtak le, s amelyről soha nem is mondhatnak le, noha az izraeli királyságot az asszírok Krisztus születése előtt 722-ben, Judát a babilóniaiak Kr.sz. előtti 586-ban, tehát kerekítve közel két és fél ezredévvel ezelőtt, felszámolták, megsemmisítették s csak 2534 év múltán, 1948-ban születhetett újjá. Ez a Szentföld mindig idegen népek és hatalmak kemény és ellenséges szorításában élt, ahová a zsidók, jó háromezer évvel ezelőtt, bevándoroltak.

De a világnak van még egy kiválasztott népe: a magyar, amelynek hazája, a Kárpát-medence, ugyancsak az Ígéret földje, amint a krónikáink is állítják: "Az Úr visszaadta a magyaroknak Pannóniát, mint ahogyan Izrael fiainak Mózes idejében örökségül adta Kánaán valamennyi országát." S a horvátból lett magyar nagyúr, Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, a XVII, században is teljes mértékben hitt azősi mítoszban:
"Az Úristen így szólt Mihály arkangyalhoz,
Szkítiából, azt mondom, kihoztam üket,
Miként Egiptusból az zsidó népeket
Tejjel, mézzel folyó szép Pannóniában
Megtelepítém üket Magyarországban."

Szöllösi Mihály 1676-ban tábori imakönyvében így fohászkodik:
"Óh, hatalmas Úr!
Te hívtad volt ki a mi magyar eleinket is a sovány Szkítiából, Te űzted ki a te
kezeiddel őelőttük e jó földről ennek minden lakosit, őket helyekbe
szállítván...valamelyfelé indult a magyar nép, mindenütt előtte jártál a harcban...."

S a kedves Olvasóban nyilván most felmerül a kérdés: miért éppen a Kárpát-medence lett a mi számunkra az Ígéret földje, vagyis a magyarok Szent Földje? Sőt, azt a kérdést is felteszik sokan:netán az őskori kezdetektől a miénk volt már ez a föld? Mindenekelőtt nézzünk a térképre. A Kárpátok 1500 km hosszúságú, 150 000 km2-es hegykoszorúja a Kárpát-medencének közel 45%-a, amely nyugaton a Dévényi kapunál indul és az Aldunáig húzódik, csatlakozva a Balkán hegyláncaihoz. A Nyugati Beszkidek, a Fehér-Kárpátok, a Liptói havasok, a Nagy és Kis Fátra, a Magas Tátra (2663 m), az Alacsony Tátra, a Szeges-Gömöri Érchegység, az Erdős Kárpátok, a Keleti Beszkidek, a Máramarosi-, a Radnai-, a Kelemen-, a Görgényi Havasok, a Hargita, a Kudzsiri-, a Fogarasi-, a Szebeni Havasok, a Krassó-Szörényi Érchegység és a Verseczi hegység veszi körül, számos helyen úgy is, mint vízválasztó, a kisebb hegységekkel, lankás dombhátakkal tarkított, számos folyóval öntözött termékeny, széles medencéket. A Kárpát-medence Európa legtökéletesebb természeti egysége, vízrajza zárt, az egység tengelye természetesen a Duna, amely meséink Tündérkertjét, a Csallóközt, odébb a Vágközt, a Csilizközt, a Szigetközt hozta létre a hordalékaiból, majd csodaszép szigetek sorát teremtette meg (Nyulak szigete, Csepel, Mohácsi sziget) s a Tatroson, az Olton és a Bodzán kívül minden folyót magába olvaszt. Belé ömlik a Morva, a Lajta, a Rába, a Dráva, a Mura, a Száva, a Morava és persze a magyar Tisza, amelynek vizében hömpölyög a Borzsa, a Visó, az Iza, a Szamos, a Kraszna, a Bodrog, az Ung, a Laborc, a Latorca, a Bódva, a Hernád, a Tarca, a Zagyva, a Tápió, a Körösök, a Maros, a Béga, az Aranyos, a Kis és Nagy Küküllő. Édesvízi nagy tavaink: a Balaton, a Fertőés a Velencei tó. Ez a 325 411 km2 területű nagy ország valóban a Teremtő Isten által alkotott csodálatos ékkő, ahová a bevezetőutak is, szinte kivétel nélkül, jól védhető hágók, szorosok, folyó-medrek: így a Dévényi kapu, a Jablunkai-, a Duklai-, az Uzsoki-, a Vereckei-hágó, a Tatár-, a Borsai, a Radnai, a Borgói-hágó, a Tölgyesi-, a Békási-, a Gyimesi-, az Ojtozi, a Bodzai-szoros, a Tömösi-, a Törcsvári-, a sz Vöröstoronyi-, a Kazán-, a Szurdoki-szoros, a Meszesi-kapu, a Király-hágó, az Erdélyi Vaskapu-hágó. Ezt földet, az emberiség történetének végtelen időfolyamában, a szkíta-korig soha senki nem kísérelte meg teljes egészében birtokába venni, vagy legalábbis nem tudunk arról, hogy ilyesfajta kísérlet sikerrel járt volna.

Ez a hatalmas római birodalomnak sem sikerült félezer év alatt sem! Pannónián kívül jó másfél száz évig birtokolta ugyan Dacia provinciát, de fel kellett adnia Erdély földjét, mert nem tudta megvédeni. A Tisza-vidékének és a Felvidéknek birtokbavételére azonban kísérletet sem tett soha. Mind a régészeti, mind az írott források arról tanúskodnak, hogy a Kr.sz. előtti VI. század után a szkítának nevezett nép, amely Belső-Ázsiától, Dél-Kaukázián át a Bécsi-medencéig, tehát hatalmas területen élt, kiterjesztette uralmát a Tisza és a Duna vidékére, sőt Erdélyre is. Ha számba vesszük a földrajzi és helyneveket, azt látjuk, hogy a Kárpát-medence helynév-anyagának egy része éppen a; szkíta-trák-dák időkre
nyúlik vissza, így maga a Kárpát szavunk is (szikla?), vagy a Duna Iszter-Isztrosz neve, míg a görög Danuviosz elnevezésben talán a Don-folyó jelentésű árja szó rejtőzködhet. A hivatalos álláspont szerint, természetesen, minde nősi Kárpát-medencei helynév szláv közvetítéssel került a magyar nyelvbe, legyen szó a Drávoszról, a Szávoszról, a Patiszósz-Tiszószról, a Máriszról vagy más ókori névről.
A Kárpát-medence táj-és helyneveinek döntőtöbbsége azonban, mindenfajta csűrés-csavarás ellenére, magyar eredetű! Érdemes felidéznünk néhányat: Alföld, Felföld, Dunántúl, Tiszántúl, Erdőelve, Havaselve, Mezőföld, Ormánság, Sárrét, Kis-Nagykunság, Bácska, Tiszahát, Jászság, Bereg, Szamoshát, Ecsedi-láp, Nyírség, Hajdúság, Kőrösköz, Hanság, Bakony, Vértes, Pilis,Őrség, Hetés, Göcsej, Somogy, Völgység, Hegyhát, Börzsöny, Kőhát, Csík, Almás, Lápos, Bükk, Meszes, Szilágyság, Érmellék, Mezőség, Sóvidék, Szépmező, Hargita, etc. Nyilvánvaló tény, hogy a Kárpát-medencében éltek egykor régen is nem-magyar nyelvű népek, így római latinok, görögök, szlávok, németek, török nyelvű csoportok, ám a Kárpát-medence történeti névanyagában uralkodó a magyar jelleg, mind a személynévi eredetű, mind a más típusú helynevekben. Gondoljunk az okleveles történeti adatokból kihüvelyezhetőszemély-és határnevek hatalmas tömegére: Kese, Fekete, Fejér, Szőke, Tar, Tarcsa, Mag, Magló,Ebed, Kölked, Ravasz, Farkas, Nyest, Csuka, Sügér, Csík, Bogár, Somos, Búza, Nyúzó, Leső, Kapó, Maradék, Nemvagy, Nercvaló, Hites, Nerchívő, Füzes, Csalános, Sáros, Mocsaras, Gyékényes, Lapári, Nádas, Sár, Homokos, Föveny, Száraz, Lófő, Szilvágy, Szikes, Szikszó, Győr, Halmágy, Hátszeg,
Ság, Segesd, Sziget, Domb, Dombó, Dombegyháza, Felfalu, Középlak, Felvég, Alvég, Nagylak, Kislak, Szer, Sövény, Hévíz, Rovás, Forró, Borkút, Sóskút, Fűzkút, Köbölkút, Bükkös, Buzád, Bodzás, Egres, Fenyőfalva, Háságy, Haraszt, jegenye, Kereki,Őr, Lövő, Óvár, Földvár, etc. etc. Erdélyben például az 1400 előtti 2056 helynévből mindössze 102 szláv eredetű, román eredetűpedig alig egy tucatnyi. Mindebből az következik, hogy a Kárpát-medencében évezredek óta élhettek magyarul beszélőnépek kisebb-nagyobb csoportjai. A hivatalos, un. mérvadó histórikusok közel egy évszázada azon fáradoznak, annak az igazolásán erőlködnek, hogy elhitessék: a magyar helynevek csakis a XI-XII-XIII. században vagy az után keletkezhettek, és semmi körülmények között sem előbb. Ezért vetik el a nevezetes, régészeti adatok alapján megalkotott un. kettős honfoglalás
elméletet is. Fő érvként azt hozzák fel, hogy létezik egy 670/75 körül írt munka: a Conversio Baguariorum et Carantanorum, amelynek  hely- és személynevei egyértelműen nem magyar nyelven születtek (Buzinica, Cella, Lindolveschirichun, Quartinaha, Sanapiugin, Ortahu, Spizzun, Weride, etc.), holott ez a "Bajorok és karanténok megtérése" c. mű, állítják a mérvadók, a mi Dunántúlunk központi területéről szól, mivelhogy a benne szereplő Sala folyó azonos a Balatonba ömlő Zalával, a Mosaburc helynév pedig azonos a későbbi Zalavárral. Ez az írott forrás valós és létező, az időrendje sem kérdőjelezhető meg, amint erről már szó esett Heribert Illig kalandos könyvének bírálatakor. Nem tűnt el tehát három évszázad és
nem kitalált a VII-VIII-IX. századi európai középkor. Kitalált viszont az a mindmáig uralkodó állítás, hogy az idézett forrásban szereplőMosapurc azonos lenne a mi Keszthely melletti Zalavárunkkal. Ez az írott forrás az ausztriai Feldkirchen közelében fekvőkarinthiai Moosburgról beszél, amelyet hiteles és korabeli más írott és régészeti adatok is egyértelműen és világosan megjelölnek, mégpedig korabeli oklevelek és Regino prümi apát leírása alapján. Ez utóbbi vitathatatlanul megjelöli, hogy III. Arnulf császár 888-ban a karinthiai Mosaburg várába utazott, amely Regensburgtól 140 km-re esik s az útvonala ez volt: Regensburg-Öttingen-Branau-Attersee-Mosaburg-Sankt Florian. Hazai történettudományunk mai állapotára nagyon jellemző, hogy amióta könyveimben (1997) bebizonyítottam ezen állítás hamisságát, vagyis azt, hogy a Zalavárott feltárt és rekonstrukcióval létesített, korábban nagy szláv központnak vélt, újabban viszont Pribina és Kocelfrank tartományi székhelyének meghatározott vár és település Zalavár térségében nem létezett, az érintettek a legképtelenebb eszmefuttatásoktól sem riadnak vissza, így például a fentebb idézett útvonal-leírást is "átértelmezték", mondván: Arnulf császár nem délre 140 km-t, hanem kelet felé 370 km-t utazott, csak azért, hogy "eljuthasson" a Balaton melletti Zalavárra. Az idézett forrásban szereplő harminc helynév egyikét sem lehet magyar településsel azonosítani! Ezen szánalmas igyekezet  megkoronázása,-eltekintve attól az etikátlanságtól, hogy a vitát kiváltó kutató nevét, ti. az enyémet, sehol nem említik meg-, a zalavári Metód-emlékmű felállítása és a feltárt templomok "újraépítése", úgy tüntetve fel a Szent István-kori templomokat, mint amelyek a IX. században épültek. Tulajdonképpen ez is történelemhamisítás, ha nem is olyan egyértelműen súlyos és nyilvánvaló, mint a közelmúltban leleplezett japán Sinicsi Fudzsimura
régészprofesszor esete, aki évtizedek óta saját maga rejtette el az őskori leleteket az ásatásain, hogy azokat később nagy diadallal "felfedezze", mígnem rajtakapták a csalárdságon. Szó nincs tehát arról, hogy Pannóniában kihaltak volna az avarok, vagy "legjobb esetben is" szépen elszlávosodtak s amikorőseink birtokba vették a Kárpát-medencét, itt csak pusztaságokat és szláv földműves falvakat találtak volna, amelyeket persze, mint akadémikus tudósaink a tőlük megszokott tárgyilagossággal megállapították, a maguk után csak hullahegyeket hagyó, barbár és vidám magyar rablóbandák, elpusztítottak. Ugyanilyen eszelősen tiltakoznak az akadémiai vonal öntelt hangadói az ellen is, hogy a magyarságnak bármiféle valós hún hagyománya lehetett volna, sőt még a nemrégiben megjelentetett új Millenniumi Magyar Történet c. kötetben is váltig azt hangoztatják a szerzők, hogy nyugaton járt magyar klerikusok tudós elmeszüleményéről van csupán szó, amelynek természetesen semmiféle reális alapja nem volt, ugyanis a hunok nyelvének biztosan nem volt semmi köze a magyarhoz. A nagy baj csak az, hogy egyáltalán nincs hun nyelvemlékünk s így arról a legjobb szándékkal sem értekezhetünk: milyen nyelven beszéltek a hunok? Azt viszont híven megőrizték a magyar krónikák, hogy Álmos és Árpád Atilla király leszármazottja volt s az is valós, hogy a székelyeknek igenősi hun hagyományuk van. A magyarok tehát joggal érezhették kiválasztott népnek magukat, akiknek küldetése és joga birtokba venni Atilla örökségét. Amikor a hunok birtokba vették hatalmas birodalmuk legnyugatibb láncszemeként az egész Kárpát-medencét, első ízben valósult meg katonai-politikai és gazdasági egysége ennek a tájnak. Ennek megteremtője tehát Atilla nagykirály volt, akit mind a krónikáink, mind az ősi hagyományaink, az Álmos-Árpád-dinasztiaősének tartottak és tartanak. Amikor tehát a magyarok Mózese,Álmos nagyfejedelem elvezeti népét a Kárpát-medencébe, csak újra birtokba veszi az ősi örökséget, a magyarok Szentföldjét, ha úgy tetszik a bibliai Kánaánt, ahol a korábbi évszázadokban is egy testvér-nép, az avar élt és uralkodott 568-tól egészen a IX. század derekáig. Az avarok Atillája, Baján nagykagán is azonnal birtokba vette az egész, akkor lakható Kárpát-medencét és igen erős hatalmat teremtett. Ez a második birtokbavétel. Ezt követte a harmadik, a magyar honalapítás. A történetírás mind ezidáig nem nagyon vette észre, vagy csak elhallgatta, hogy egyetlen ősi, ázsiai eredetű keleti nép sem települt meg a Kárpát-medence legnyugatibb részénél, a Bécsi-medencénél nyugatabbra. Hadjáratokat vezettek a húnok is, az avarok is, a magyarok is szerte Európában,de-ellentétben például az arabokkal és a vikingekkel-nem azért háborúztak, hogy az új elfoglalt területeken megtelepedjenek. Pontosan tudjuk, hogy a normann-vikingek 911-ben letelepedési engedélyt kaptak Burgundiában, az arabok pedig évszázadokig megtartották az elfoglalt (későbbi spanyol) területeket (Cordovát). A hivatalos történetírás szerintőseink szakadatlan vándorlás, bolyongás és sodródás következtében, mindenkitől, de kivált a testvér besenyőktől megveretve, fejveszett meneküléssel zúdultak be a Kárpát-medencébe s valójában azt sem tudták, itt maradjanak-e avagy tovább költözzenek, mondjuk Észak-Itáliába, Lombardiába? Ezzel a hamis állítással szemben azt tapasztaljuk, hogy a magyarság a Kárpát-medencei hazáját a vészjósló XIX. század utolsó harmadáig tömegesen soha el nem
hagyta s oly erős nemzeti karaktere és jelentős lélekszáma volt, hogy minden beköltöző vagy itt talált népcsoportot békésen asszimilált, nyelvileg is magába olvasztott! Nem merült fel igazán még a törökvész idején sem, hogy fussunk el hazánkból és másutt próbáljunk szerencsét. A Kárpátmedence szent földje nemzedékek rengetegén keresztül elvarázsolta és öröklődősejtjeinkbe zárta a hazához való hűséget, a Kárpát-medencei teljes hazához való hűséget. Szabad-e hát beletörődnünk,hogy iskoláinkban úgy tanítanak ma is történelmet, hogy a tanárok nem a Kárpát-medencei Magyarország térképét függesztik a falra, fekete vonallal belerajzolva a megcsonkított országrészt? Megérthetjük-e múltunkat, ha nem tudjuk: hogy a politikai-hatalmi szempontból most nem hozzánk tartozó területek és annak magyar lakói is szerves részei örökségünknek? Most ugyan nem a miénk a Kárpátok töménytelen fémkincse, sója és a szénbányák zöme, az erdőrengetegek végtelenjei, de a miénk lehet az a tudat, hogy Kelet Népeként onnan jöttünk, ahonnan a Nap is jön s nekünk az a küldetésünk, hogy harcoljunk a sötétség ellen, a fejlett nyugat civilizációs mérgei ellen és megmaradjunk itt a Kárpát-medencében, ahonnan 1100 esztendeje el akarnak bennünket űzni, a minket nem szeretők, sőt a turáni magyarságot, ha fáj is, ki kell mondani, ezredéven át a gyűlölet légköre is fojtogatja.

Ma is.

Bakay Kornél

(Megjelent: Kapu 15/2002/4. szám, 19-21.)

2012. április 18., szerda

Mit mondtak híres emberek a zsidókról 1.rész

Mit mondtak híres emberek a zsidókról 1.rész A zsidók a föld egyetlen népe, akik mindenütt ellenséges fogadtatásra találtak, ahol bármilyen számban megtelepültek. A nagy kérdés-MIÉRT? Ma azt tanítják az iskolákban, hogy az "antiszemitizmus" Németországban kezdődött az 1930-es években, aminek során a zsidókat deportálták. Amiről nem beszélnek az az, hogy bármelyik történelmi időszakot nézzük, minden Európai nép valamikor kiutasította a zsidókat! Amikor a zsidók elkezdtek Amerikába bevándorolni, a korai letelepülők New York, Charleston és Savannah -ban megpróbálták belépésüket betiltani. Benjamin Franklin azt az álláspontot foglalta el a Kongresszusi küldöttekel együtt, hogy egy olyan korlátozó törvény hozása szükséges, amely örök időkre lehetetlenné tenné bevándorlásukat. A zsidók azt állítják, hogy ők 'csak' egy valláshoz tartoznak. Az igazság az, hogy a zsidók egy FAJ. Kevesebb mint 30%-uk tagja valamilyen zsinagógának (vallásközösségnek). Ha az ortodox vallásközösség tagjai, ha ateisták, ha kapitalisták avagy kommunisták, mindig azt állítják, hogy zsidók, a zsidó faj tagjai. Minden fajnak vannak örökölt jellemzői. A zsidók esetében ezek többek között a kereskedés, a pénzváltás, a mások kiuzsorázása és a testi munka utálata amelyet 'bibliájuk' a TALMUD tanítása szerint méltóságukon alulinak tartanak. A zsidók mindig egyesültek monopóliumok kialakítására. Ma ők kontrolláljak az összes áruházat, a különlegességeket áruló üzleteket, valamint a lukratív ékszer és a szőrmekereskedelmet. Zsidók uralják a nemesfémmel foglalkozó üzletágakat, úgymint az arany, ezüst, platina, ón, ólom, stb... ipart. Mindig is össze fognak tartani hogy a gój (nemzsidó) konkurenciát kiszorítsák az üzletből. Ma Amerikát Oroszországi zsidó bevándorlók árasztják el, Izraelt is évi 20 000 hagyja el évente, hogy az USA-ban települjön meg, szemük előtt dollárbankjegyek képével. A zsidók arra használták dicső gazdasági erejüket, hogy a demokrata pártot kontrollálják és annak a gazdasági támogatása 50%-ban tőlük származik. Ma mind több nagy amerikai céget vásárolnak föl. Míg csak a lakosság 3%-át teszik ki, a nemzet javainak 25%-át kontrollálják és ez a százalékarány évente nő. Ők az egyetlen faji csoport akik teljesen arra vannak berendezkedve, hogy az Amerika feletti politikai uralmat átvegyék. A zsidókkal szembeni ellenérzés nem Németországban kezdődött, hanem időszámításunk előtti időkben, több, mint 2000 éve! Tanulmányozzuk a "Világ nagy emberei" megállapításait a zsidókról. Ezek leleplezik, miért váltottak ki a 'vándorló zsidók' ellenséges érzéseket minden népből, akire rátelepedtek.

Böjte Csaba Testvér : A létezés öröme!

A létezés öröme! Azért jöttem, hogy életük legyen, és életük bőségben legyen -mondja a mi Urunk. Jézus szeretné megosztani velünk a létezés örömét. Jó dolog lenni, létezni! A napokban elnéztem a tavaszi napfényben a somlyói házunk udvarán a kiskecskéket, meg Déván a csak most született bocikat. Öröm látni azt a hatalmas, kitörő életerőt, ahogyan ugrálnak alig éri a kis patájuk a földet, játszadoznak, incselkednek egymással. Minden pillanatuk arról szól, hogy élvezik a létezést! Jó dolog lenni, létezni! Szeretem magam elé képzelni, hogy az 5-6 éves kis Jézus odasomfordál édesanyja elé és szelíden megkérdezi tőle: "Anyu, kiengedsz játszani a gyerekekkel?" Olyan döbbenetes gondolatban szemlélni, ahogy a nagy Isten önfeledten, nekipirulva játszik az emberek fiaival. Jézus szalad, a gyerekek utána, és kiabálják: " Ipi-apacs, kis Jézus ki vagy ütve!" - "Ó a csuda enné meg, a következőben én kaplak el!" Döbbenetes, mielőtt egyetlen csodát is tett volna, vagy mielőtt egyetlen nagy tanítást is mondott volna nekünk felnőtteknek, a mi Urunk Istenünk már játszott, labdázott a gyerekekkel. Az emberi létezést, a játék örömét megízleli az Isten! Szent Ferenc Atyánk egy csodás virágos réten ment keresztül, és egyszer csak leborult, felzokogott és ezt mondta: "ó virág testvéreim, ne dicsérjétek ilyen szépen az Istent, mert megszakad a szívem!" Milyen jó egy szép tájban, egy csodás virágban gyönyörködni, rácsodálkozni a hegyekre, a lemenő nap sugaraiba. Jó dolog beleharapni egy finom, érett őszibarackba, érezni ahogyan a szádat betölti finom, omló íze. Jó dolog mindaz, mi a létnek velejárója. Hallgatni egy síró, vibráló hegedűt, ahogy egymaga betölti a teret, egy pár húron táncolva, egy új világot tár fel előtted. Jó dolog megfogni gyermeked kezét! Egy kedves ismerősöm fiatalon lebénult, feküdt az ágyba, és azt mondta, hogy nagyon sokszor csak arra gondol, hogy megfogja három éves kislánya pufók, meleg kacsóját és sétálnak a parkban. Körülöttük virágok, daloló madarak, és ők csak sétálnak. "Odaadnám minden vagyonomat, - mondta - csak szoríthatnám újból magamhoz gyermekemet." Mesélte, hogy odaviszik gyermekét, beleteszik gyermeke kezét a kezébe, de nem érzi. Hihetetlen fájdalom ez az anyai szívének. Szomorúan elmesélte azt is, hogy édesanyja munkába jár, és a nyári melegben szájához készít egy nagy pohár vizet szívószállal, hogy olthassa szomját. Egy nap, betegsége előrehaladtával már nem tudta a fejét megemelni a szívószálig. Azt mondta, hogy: "néztem a finom citromos vizet, ott volt egy centire a kicserepesedett szájamtól, és éreztem, hogy szomjan halok, nem tudtam megemelni a fejemet és csak zokogtam!" Milyen kis dolog megfogni kedvesed kezét és sétálni a zöld fűben, feletted ragyog az áldott nap, és a szél játszik a hajaddal. Olyan egyszerű kézbe venni egy gyöngyöző pohár tiszta hűs vizet, és a szádhoz emelni, hogy jóízűen oltsad szomjadat. Kis dolgok sokasága ez a földi lét! Tudsz örvendeni az apró mindennapi csodáknak? Kérdem, tudunk örvendeni a létnek, a mindennapi élet egyszerű dolgainak? Azt, hogy vagyunk egymásnak, hogy a mindennapjaimat kitölti a létezés megannyi ajándéka? Rátudok csodálkozni a hatalmas görögdinnye szomjat oltó zamatára? Vagy annak, hogy egy fiú, egy lány keresi társaságodat, és csacsogva, pirulva megosztja titkait veled? Ezernyi kis dolog, de ha átéled titkát a létnek, életed kiteljesedik, és perceid megtelnek örök értékekkel! Hidd el, Istenünk szeretettel szeretné megosztani a létezés végtelen örömét veled, azt akarja, hogy életünket, mindennapjainkat kitöltse a boldogság! Tárd ki szívedet a létezés öröme felé! Uram Istenem, szeretettel kérlek add meg nekünk gyermekeidnek, hogy rátudjunk csodálkozni a mindennapi létezés kis dolgaira. Lássuk meg minden percben, az egymást követő, hullámzó pillanatok hátán felkínálkozó végtelen boldogság mozaik kockáit. Segíts, szakítsd fel szívünket a túláradó jóságod ajándékainak befogadására. Nyisd fel szemünket a kis dolgokban rejlő csodák csodálatára! Gyulafehérvár, 2012. március 18.

Mária országa

Mária országa (1. rész) A Kárpát-medence szent helyei BORN GERGELY írása „Azért olyan szép a világ, mert a szíve Magyarország.” Népdal Kevés olyan hely van szerte e világon, mint a Kárpát-medence. Hegyek karéja által óvott termékeny föld, mely a legősibb idők óta lakott és többszörös hullámban benépesítője Európának, sőt Ázsiának. Az élethez minden szükségessel rendelkező, az önellátást biztosító szerves, teljes egész. A szárba szökkenőt nemesítő, a reá leselkedő erőket tompító, a teremtő erőket befogadó anyai öl. A gyógyító erők és vizek földje, hiszen sehol annyi gyógyforrás nem fakad, mint itt. Szorgalmas kozmikus kísérőnkön, a Holdon egyetlen földi tájnak van pontos megfelelője: a Duna-Tisza közének. Szentföld. Ha a dalai láma Magyarországra látogat, feltétlenül felkeresi Dobogókőt a Pilisben, mert Őszentsége tudja, hogy itt rejtőzik a Föld áldott szíve. Az élet utolsó menedéke: Mária országa, benne Krisztus népével. Földünk megmentő után kiált! Óriási a felelősségünk, különösen nekünk magyaroknak, az előbb elmondottak miatt. Egy természet- és szellemközelibb, azaz egy esszenciálisabb életre kell áttérnünk, így talán elkerülhető a pusztulás. Ehhez azonban ismernünk kell éltető anyánk, a Föld működését. Tudnunk kell, hogy ez a működés: szentség! A baj talán még orvosolható és ehhez szent helyeink nyújthatnak segítséget. A megszentelt helyen és időben végzett szent cselekedet még helyreállíthatja a felbomlott harmóniát. Talán……. A hívó, cselekvésre sarkalló hang már évek óta hallható annak, akinek van füle a hallásra. Most már rajtunk a sor, ezért íródott e tanulmány. Ha a Kárpát-medence működéséről valami érdemlegeset szeretnénk megtudni, mindenképp címerábránk tanulmányozásával kell kezdeni, hiszen ez sűrítve tartalmazza mindazon tudnivalót, ami témánkkal kapcsolatos. Célszerűbbnek látszik azonban a heraldikailag nem teljesen pontos, „hivatalos” változathoz fordulni, hanem egy olyan közegben megfogalmazotthoz, amely hordozója még a teljességet megcélzó ősi képírási sajátosságoknak. Erre pásztorművészetünk kiváló példákat kínál. Nézzük tehát, mit is olvashatunk ki egy ilyen címerrajzolatból? Kezdjük legfelül, a szellemiség szintjén, és kezdjük a legfontosabbal, vagyis azzal, hogy a Kárpát-medence működése és működtetése szorosan kapcsolódik a Magyar Szent Koronához. Ami azt jelenti, hogy királysággal állunk szemben. Mégpedig nem elsősorban társadalmi berendezkedés szerint, hanem üdvtörténeti szempontból, ugyanis e koronát láthatóan a fény működteti, minthogy a fénymagocskák képjelei jól láthatók rajta (ezért egyedülálló e királyság az európai történelemben). Hogy kitől ered ez az örök királyság, pontosan lehet tudni: Atillától. Ezt egyértelműen közli a hagyomány, amikor leírja, hogy ő adott örök koronát, örök királyságot és országot e nemzetnek. Őtőle, mint forrástól indul tehát egy folytonos, egyszerre időbeli és időtlen, hullámzó természetű élő-éltető, e hazát működtető energiafolyam (az Atilla név jelentése: folyó). De van e hazának és nemzetnek egy örökös királynéja is: Szűz Mária Boldogasszony személyében. Ezt a kapcsolatot erősíti meg halálos ágyán Szent István király, mikor a Szent Korona képében felajánlja e hazát Szűz Máriának. Ettől a pillanattól lehet tudni, hogy a Kárpát-medence működésrendje és a Szent Korona működésrendje egylényegű, ami azt is jelenti, hogy az ország egységének megbontásához „elegendő” a Szent Korona egységét megbontani! A második fontos tudnivaló az, hogy ez a működés: emberszabású és emberléptékű. Azaz személyes arculatú, sőt maga is személy (hasonlóan a Szent Koronához)! Ez azt jelenti, hogy ami eddig személytelen volt, az ettől fogva jó eséllyel személyessé válik, legmagasabb szintjén abszolút személlyé! Ha a szellemiség szintjéről (fej) a lelkiségére (törzs) térünk át, láthatjuk, hogy a legmeghatározóbb sajátosság itt a hullámzás(!), vagyis az energia-természet. Ennek, mint láthattuk, szintén Atilla a forrása, Ő ölt testet ilyen formán a folyók hullámzásában és az Árpád-sávokban is (baloldal), hiszen Álmos élete épp e folyammal indul (Emese álma) és Árpádék épp erre az örökségre hivatkozva érkeznek e hazába. A másik fél részben a szokásos hármas halmon álló kettős kereszt látható. A hármas halom maga is szépen „beszél” a hullámzásról mind képi, mind nyelvi úton, hármasságával pedig az atillai örökséget idézi ( hármas koporsó ). De utal a feltámadásra éppúgy, mint Boldogasszonyunkra is (miképp e jel a szumír ékjelek között is ennek megfelelő jelentésű), míg a kettős kereszt az eget a földdel összekötő életfára vagy/és az egyetlen Istenre…. A jobb-bal kettősség – mint a lelkiség jellegzetes megnyilvánulása – szakrális földrajzi működésünkben szintén tetten érhető. Hagyományunk számon tartja azt a sajátosságot, hogy a Kárpát-medence újabb és újabb hullámban(!) történő elfoglalása/visszafoglalása mindig két ágban valósult: egy fehér és egy fekete ágban. Szakrális földrajzi vonatkozásban ennek megfelelően beszélhetünk Fehér-, vagy Felső-Magyarországról és Fekete-, vagy Alsó-Magyarországról. Az előbbi pólusa ennek megfelelően Fehérvár lesz (a PiLiSben!), az utóbbié pedig – sejtésünk szerint – Csíksomlyó, amely valóban a befogadó típusú erők központja, hiszen ősi Boldogasszony-kegyhelyünk (de napvárta-helyünk is). Ez a sajátos kétpólusú szerkezet tovább pontosítható, de erről majd később szólunk. E két pólus együtt már eleve a teljességet feltételezi, de ez a teljesség más vonatkozásban is valósul. Ha a Kárpát-medence formai analógiáit vesszük sorba, a következőket mondhatjuk. Először is egy emberi koponyára/agyra emlékeztet. Ekkor tehát a szellemi működés szintjéről beszélünk. Másodszor, ha a képét kilencven fokkal elfordítjuk, egy emberi szív néz velünk szembe, ami azt is jelenti, hogy a lélek szintjén járunk. Azonban e kettő földrajzilag egyetlen helyhez köthető: a Pilishez! A pilis szó régi magyar jelentése ugyanis fejtető, és ennek a Pilisnek a közepén található Dobogókő! Ez arra utal, hogy működésének/működtetésének kulcsa az értelmi-szellemi és szívbéli szerelem-erők összekapcsolása, ami viszont földrajzilag kizárólag itt valósítható, természetesen az egész világ üdvére. A harmadik formai megfelelést részint középkori térképek, részint saját néphagyományunk örökítette tovább. Ezek szerint a Kárpát-medence Mária öle vagy méhe! Itt már a testi működés szintjén járunk, mégpedig a testet öltött ige működésén! Hiszen itt épp az a hármasság bontakozott ki az előbb, amelynek harmónikus együttműködése a teljessé válás kulcsa. A teljessé lett, azaz a metafizikai megvalósulásban végigvitt test elnyeri eredeti fényből-valóságát. A Szentlélek templomává lesz. Ez a fénytest vagy örök test (örök királyság/fénykirályság) az a templom, amelyre Krisztus Urunk is utal a felépítés három napjával kapcsolatban, ugyanis ez az a test, amely képes a feltámadásra, s amelynek forrása Boldogasszonyunkban van. Van a Kárpát-medencének még egy formai analógiája: a magyar cipó! Vagyis a kenyér. A kenyérről pedig tudvalévő, hogy az Úr Krisztus élő teste. E test itt a nemzet és az ország is. Talán ezért nincs (még) testisége címerábránknak. De ami szétdaraboltatott, előbb-utóbb – ha érdemes rá(!) – feltámad! Ezért soha ne feledjük: a Kárpát-medence Mária országa! /Ország szavunk régiesen urszágnak íródott, ennek jelentése pedig lehet az Úr teste, minthogy a szumír és egyiptomi hagyományban is a „szah/u/”, „szag” egyik értelme: örök test vagy fénytest, ennek asztrális megfelelője pedig az az Orion csillagkép, melyet a Közel-Keleten Óriás vagy Nimród néven tartottak számon! Ő a föld első királya volt, aki az égből, a csillagok közül kapott koronát és a magyarok ősatyjaként tartják számon! (A Pilisben az Orion-öv három csillagának megfelelői között ott találjuk a Szakó-hegyet!) Általa vissza is tértünk Atillához, működésrendünk forrásához…. Az ő mitikus visszatérő alakja Csaba királyfi, aki népét háromszor segíti meg, hogy negyedszer, az utolsó nagy csatában, csillagösvényen érkezve, csillagserege élén végképp legyőzze a sötétség erőit./ A SZENT HELYEK ÁLTALÁNOS MŰKÖDÉSE A szent helyek működése három szinten zajlik. Először is, van egy földi-fizikai arculat, amely a magasabb metafizikai erők levetülése. Ez maga is három tényezőből áll: a hely fizikai jellegzetességeiből, a működés térbeli és időbeli rendjéből és a szent helyet működtető ember(ek) rituális cselekedeteiből. Másodszor létezik egy szellemi arculat, a szent hely spirituális lényege, amit nevezhetünk a hely szellemének is, aki/ami maga is három megnyilvánulással bír (szellemi, lelki és testi szinten). Emellett minden szent hely nem csak önmagában teljesség, hanem kiveszi szerepét mind az adott nagyobb tájegység, mind a Kárpát-medence, mind pedig az egész Föld szakrális működéséből, azaz a szent helyek hierarchikus elrendeződést mutatnak, amire számos hagyomány utal. Harmadszor, találunk egy olyan „közvetítő közeget”, melyen keresztül a szellemiség fokozatosan formát ölthet, vagyis itt a lelki arculattal állunk szemben. Konkrétabban: az eddig vizsgált szent helyek és szakrális szerepű építmények jellemző módon a nem-homogén természetű tér kitüntetett pontjaira épültek. A tájban (a Földet körülölelve) egy egyszerre több szinten működő, minőséggel jellemezhető erőmintázat nyilvánul meg, melynek egyik legfontosabb sajátossága az élő minőségre oly jellemző lüktetés (pulzáció). A mintázat alapszerkezete a csomópontok (erőközpontok) és az őket összekötő erővonalak rendszere. Ez az alapszerkezet legalább három léptékben, egymással minden valószínűség szerint kölcsönhatásban működik. E raszterhálós erőhatások egyik része már egyetlen ember által is irányítható-befolyásolható, minden gondolatunkra és lelki rezdülésünkre annak minőségétől függően, mintázatának és minőségének megváltoztatásával válaszol. E rendszer l2 hálót tartalmaz (melyek közül a legismertebb elem az ún. Hartman-háló), melyek működésének térbeli és időbeli léptéke is (néhány méteres tartomány, közelítőleg napi ciklusosság) a legemberszabásúbbnak és leghétköznapibbnak tekinthető. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ember és világ kapcsolatában a „hétköznapi létszint programozója”, amely minket a legközvetlenebb módon sarkall létminőségünk megváltoztatására (egészségkárosító hatások). A raszterhálós erőhatások másik nagy csoportja már nem befolyásolható ilyen egyszerű és közvetlen módon. E hálók – a Szent György-, a Mária-, és a Krisztus-hálók (valamint ezek interferenciái, az ún. delej-vonalak) - elsődleges és megszentelt csomópontjai - a szakrális működésben kapnak kiemelkedő szerepet. Ezt mutatja az a tény, hogy szakrális szerepű építményeink közül a halmok, patkó alakú(!) földváraink és a templomok többsége előszeretettel „vonzódik” e hálók csomópontjaihoz. Befolyásolásukhoz már egy nagyobb közösség együttes imádságára (meditációjára) van szükség. Működésük tér- és időbeli léptéke és az eddig elmondottak alapján e hálók az ember és világ kapcsolatában az éves változásrend és a kisebb közösségi létszint programozói. (Jelenlétük vagy éppen hiányuk, pontosabban megjelenésük „kronológiája” pedig talán a Nagy Év precessziós változásrendjével függ össze?!) Mint látható, e két fenti lépték legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy raszterháló (interferencia-háló) szerkezetű. Ezek mellett és felett működik egy olyan erőhatás is, melynek épp az a sajátossága, hogy szerkezete nem ragadható meg ilyen egyértelműséggel, éppen erőteljesen dinamikus jellege folytán. Olyan örvénytérről van szó, mely (nem raszter-) csomópontokba szerveződve nyilvánul meg a raszterhálók felett, mintegy beforgatva őket saját örvénylésébe, hogy azután e hálók az egyes, nekik megfelelő létszintekre továbbítsák a kapottakat (és viszont). Biofizikai analógiát tekintve olyan működést kapunk, mely megfelel az emberi csakrák és meridiánok rendszerének. Az örvényterek és az őket legközvetlenebb módon összekötő, helyenként elágazó szerkezetű és nem szabályos egyenes erővonulatok rendszerünk harmadik, legnagyobb léptékű elemét alkotják, amelyet a legfeltűnőbb formai analógiája okán csillagösvények rendszerének neveztünk el. Működésük tér- és időbeli jellemzőit és befolyásolhatóságuk sajátosságait tekintve ezek a nagyközösségi és a történeti létszint (nemzet) programozói. A mesterséges szakrális szerepű építmények közül a halmok rendszerei (koncentrikus, pávaszem-alakú, sor elrendezésű halom-rendszerek), nagyobb földváraink, legjelentősebb székesegyházaink és Mária-kegyhelyeink „vonzódnak” csillagösvényeinkhez. De mi érkezik az örvényterek téridő-csatornáin keresztül hozzánk emberekhez? Ha igaz, hogy az örvényterek csatornái létszinteket (dimenziókat) kötnek össze (gondoljunk itt a HaLoM-HuLLáM-SzeLLeM hangalaki megfelelésre!), akkor bármi, ami valamelyik létsíkról felénk tart, vagy innen magasabb létsíkra távozik! Mérhető-érzékelhető mindez? Nos, a válaszunk egyértelműen igenlő. Beazonosítható például, mint valamely bolygóminőség földi tartománya vagy mint valamilyen erőalakzat vagy akár úgy, mint az adott hely szellemi őrzője. De ezzel vissza is csatolódtunk a működés szellemi szintjéhez és egyben a működtetés szellemi kérdéseihez is. „…AMINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.” A táj régen útmutatóul szolgált a mennyek országához. A Teremtő akarata valósult benne az ember közvetítése által. Így válhatott a lent fenté, a Föld Paradicsommá. A fenti – azaz égi – világ kétféleképpen jelenik meg földi környezetünkben. Egyrészt a táj formáiban/formálásában ölt testet, másrészt működésében nyilvánul meg. Minthogy e működést az előbbiekben tekintettük át, ezért kezdjük itt a megfelelések kibontását. Mivel egy láthatóan hierarchikus működésrenddel állunk szemben, az összevetés az ugyancsak hierarchikus kozmikus vonatkoztatási rendszerekkel (és a hagyomány által hozzájuk kapcsolt „világfa”-típusokkal) látszik a legkézenfekvőbbnek. Ezek Pap Gábor rendszerezése nyomán a következők: - oLaJ – a mindenség mindenütt jelen lévő „élő” alapszövete - ePeR – („furu”, „burus fa”) – (tengely-) forgás - KőRis, HáRs, éGeR, KöRte – (Nap körüli) keringés - TöLgy („törfa”, „turu”=sámánfa) – (saját) Tejútrendszerünk - NyíR, (jegenye-) NyáR – Nyúl (=szűz) extragalaktikus szuperhalmaz - SzőLő, SziL(va) – „Sűrű” mindenség-„clusterek” (=fürtök) A fentieknek megfelelő működésszintek sorrendben tehát a következők lesznek: - az ember, mint az egész rendszert szertartásaival működtető, nélkülözhetetlen eLeJe működésrendünknek - a 12 közvetlenül irányítható-befolyásolható háló - a Mária-háló, a Krisztus-háló és a Szent György-háló - a csillagösvények rendszere - ez a kozmikus hatás valószínűleg magában a raszterháló-szerkezetben és a csillagösvény-elágazások örvénytereinek függőleges irányú „húzásában” érhető tetten - az egyre sűrűsödő, egymásba épülő raszterhálók rendszerei Mindezek alapján a szent helyek működésének hierarchiája nagy biztonsággal meghatározható. Legjelentősebb helyeinken nyilvánvalóan az összes működésszint együttes jelenléte lesz a meghatározó, míg a hierarchia alsóbb fokain azok lesznek a dominánsak, amelyek a hozzá tartozó kozmikus működést kapcsolják be. A forgásterekben voltaképpen két – egymással poláris viszonyban lévő – kozmikus erő találkozik egymással és hoz létre minőségileg magasabb megnyilvánulást. Az egyik a Tejútrendszerünk középpontjából kiáradó teremtő erő, a másik pedig – mint láthattuk -, a Szűz csillagkép irányában elhelyezkedő extragalaktikus szuperhalmaz nyíró hatása. Kettejük találkozása hozza létre lényegében azt az örvénylést, amely azután ezt a minőségileg magasabb megnyilvánulást már egy emberközelibb dimenzió felé tereli, az éves változás keretébe (Állatöv), ott is elsőrendűen az életet tápláló, és önkéntes áldozatával továbbgyarapító Rák téridő-tartomány irányába. Innen osztódik azután a raszterhálók egyre finomabb rendszerein még tovább, az egyes emberig a Teremtő kozmikus parancsa….! Ami a bolygóminőségek mozgó rendszerét illeti - ami egy jóval kompaktabb és „teremtésközelibb”, ezzel együtt viszont emberközelibb működésszintet képvisel -, ennek is megtalálhatóak változó kiterjedésű földi tartományai, általában egybeesve a szakrális szerepű hálók besűrűsödéseivel. A megtapasztalható és a hagyományok által is gyakran megerősített szakralitás különösen ott erőteljes és kiemelkedő, ahol a Nap princípiumi területét öleli körül a Hold princípiumi területe. A fenti – égi – világ azonban a fentieknél kézzelfoghatóbban, fogalmazhatnánk úgy: képszerűbben is megjelenik a tájban. Ennek talán legismertebb példája az angliai „glastonburyi Zodiákus”, egy olyan tíz mérföld átmérőjű körben elhelyezkedő földábra rendszer, amelynek körvonalait erdők, utak, dombok és folyómedrek rajzolják ki, pontosan követve égi megfelelőjének 12 állatövi jegysorrendjét. De nyugodtan ide sorolhatjuk az ugyancsak elhíresült perui Nazca-vonalak rendszerét és még a világban számosan megtalálható hasonló földábrát. Az épített halmok gyakran egy-egy csillagot, sőt csillagképet jelenítenek meg. Az előbbi esetben a nevük az árulkodó (például gyakori a Sánta Katával kapcsolatos névképzés a magyar halom neveknél, márpedig Sánta Kata a Sirius, vagyis a Nagy Kutya csillagkép legfényesebb csillagának magyar népi megnevezése), az utóbbiban elrendezésük. Erre is számos külföldi és hazai példa említhető. Hogy csak néhányat említsünk: a gízai nagypiramisok és az Orion-öv csillagainak megfelelése, a Quinche és Cochasqui völgyében (Equador) található, a Göncöl szekere csillagainak pontosan megfelelő halmok, vagy a kétegyházi (Békés m.) Göncöl-szekér alakú halomcsoport (ami az equadori rendszer pontos megfelelője). Természetesen települések, erődítmények vagy ezek láncolata is „ragozódhat” valamilyen égi vagy akár földi(!) mintára, ősképre (például Esztergom, Buda, Debrecen), mint ahogy a természetes formák mögött is gyakran felsejlik valamilyen égi minta. Erre szolgáltat jó példát a Pilis-hegység vagy maga a Kárpát-medence is, mint már láthattuk. http://dobogommt.hu/dobogo/cikk.php?id=20050101092784&evfolyam=IV&szam=6

Felhívás egy rendezvényre

2012. február 28., kedd

A tisztesség még mindig nem kifizetődő

Ángyán József nyílt levelében beszél lemondásának hátteréről, a mindent behálózó maffiahálózatról, és a lehetséges dél-amerikanizálódásról.

Ángyán JózsefMint ismeretes Ángyán, a Vidékfejleszési Minisztérium politikai államtitkára január 18-án nyújtotta be lemondását írásban, döntését azonban akkor nem indokolta. Orbán Viktor nem sokkal később elfogadta a lemondását. Akkor zöldszervezetek levélben fordultak Orbán Viktorhoz, egyebek mellett arra kérték a miniszterelnököt, erősítse meg pozíciójában Ángyán Józsefet. E kiállást köszönte most meg a professzor.

Az alábbiakban a nyílt levelet teljes terjedelmében olvashatják.

Kedves Barátaim!

Mindenek előtt engedjétek meg, hogy - megkésve bár, de - hálás szívvel ezúton mondjak köszönetet azért a sajtónyilatkozatért, amellyel felajánlott lemondásomat követően nyilvánosan kiálltatok mellettem és a Nemzeti Vidékstratégia irányvonala mellett. Ez a kiállás és egyenes beszéd segíthet csupán a viszonyaink megváltoztatásában. Ez adott nekem is erőt e számomra nehéz időszakban, és ad erőt a folytatásra is. Ennek önmagáért való értékéből mit sem von le a folyamat ma látszó végeredménye.

A felém irányuló - meg nem szolgált, ki nem érdemelt - szeretet egyúttal rámutat a felelősségemre és arra is, hogy döntésemet illetően magyarázattal tartozom mindazoknak, akik bíznak bennem és számítanak rám. A találgatások, csúsztatások, időnként rosszindulatú indoklások helyett jobb, ha magam adom magyarázatát elhatározásomnak.

Ami a lemondásom felajánlását és annak elfogadását illeti, azt kell mondanom, hogy jó lelkiismerettel nem tehettem mást, Miniszterelnök Úr pedig sajnos nem adott lehetőséget a számomra egyre növekvő lelki válságot okozó problémák és a hónapok óta érlelődő végső döntésem okainak személyes megbeszélésére. Ez utóbbit - nem kis szomorúsággal bár, de természetesen - tudomásul vettem, ám ettől világlátásom, a magyarság és a magyar vidék, a helyi gazdaság, a helyi közösségek és családok iránti elkötelezettségem mit sem változott.

Anélkül, hogy lemondásom felajánlását itt részletesen indokolnám, kérem engedjétek meg, hogy az alapvető okokról és körülményekről az alábbiakban tájékoztassalak Benneteket.

Azzal a programmal szemben, amelyet a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmaztunk, amelyet a társadalom túlnyomó többsége - a fórumainkon, az elmúlt nyolc hónap széleskörű társadalmi vitái során megtapasztaltak szerint - teljes mértékben támogat, és amelynek végrehajtására szegődtem, nos ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam "maffiacsaládok", spekuláns nagytőkés "oligarchák" és a volt TSz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos "zöldbárók" koalíciója jött létre.

Ez az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt "maffiahálózat" mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig. Mindent vinni akar a vidéki, helyi közösségek, családok elől, és magam, munkatársaim valamint az emberekkel közösen kidolgozott Nemzeti Vidékstratégiánk e zsákmányszerzés útjában álltunk.

Elérte hát ezen érdekcsoport, hogy - amint mondani szokták - elfogyott körülöttem a levegő, ellehetetlenült a közös vidékstratégiánk megvalósítása, elkezdődött annak gyökeres átalakítása, adott gazdasági érdekcsoportok üzleti tervévé züllesztése, és megindult az állami földterületeknek a meghirdetett birtokpolitikai irányelvekkel gyakorta össze nem egyeztethető bérbe adása .

Ezzel a körrel és az általa kikényszerített irányváltással - amely meggyőződésem szerint Dél-Amerikába vezet - jó lelkiismerettel közösséget vállalni nem tudok és nem is akarok! Maradásommal a bennem bízó emberekben nem tarthattam fenn tovább azt a tévképzetet, hogy a közösen meghatározott irányba rendben mennek a vidékfejlesztés ügyei. Én nem csaphatom be az embereket! Soha sem tettem, és ezután sem fogom senki kedvéért sem megtenni! Jeleznem kellett hát a fenti helyzetet és irányváltást, és erre nem maradt más eszközöm, mint lemondásom felajánlása.

A fent leírtak után úgy gondolom, nem kell külön indokolnom, hogy mélységesen egyetértek Miniszterelnök Úrnak az utóbbi hetekben több fórumon elmondott azon tételmondatával, hogy "a gazdasági elitet távol kell tartani a politikai döntéshozataltól!" Örömmel és bizakodással ám egyúttal türelmetlen várakozással is tölt el, hogy e mondat tanusága szerint Miniszterelnök Úr is látja a problémát. Éppen ezért ehhez a megítélésem szerint igen fontos tételmondathoz magam csupán két kisebb, szerény megjegyzést tennék.

Egyrészt a nevezett kör egy részét én nem számítom a szó igazi értelmében vett "elithez" tartozók közé, sokkal inkább az elmúlt zavaros évtizedeink gátlástalan, mohó, másokon átgázoló, zsákmányszerző haszonélvezőinek tartom őket.

Másrészt ahhoz, hogy távol tudjuk e kört tartani a döntéshozataltól, ahhoz előbb el kell őket onnan távolítani, hogy a közpénzek és a nemzet közös vagyona valóban a közjót szolgálhassa. Arról nekem sajnos nincsenek információim, hogy mikor és milyen eszközökkel kezdődik el e körök eltávolítása a hatalomból, de türelmetlenül várom ennek bekövetkeztét. Meggyőződésem ugyanis, hogy erkölcsi megújulás nélkül nincs felemelkedés a magyarság számára!
Ahogy látom nem lesz egyszerű a folyamat, de e valódi rendszerváltó, nyíltszini küzdelemben magam is szivesen részt veszek, erre készen állok! Abban a Korten által megfogalmazott "modern kétpártiságban", amelyben az egyik oldalon a spekuláns multinacionális nagytőke és helyi rezidenseinek érdekei, a másik oldalon pedig az emberek, a helyi közösségek érdekei és értékei állnak, én ez utóbbiak pártján állok és ott is maradok! Meg vagyok győződve arról, hogy az emberek is ezt várják tőlünk, és a két oldal birkózásában velünk vannak. Velük, az emberekkel és nem az oligarchákkal kell szövetséget kötnünk! Ezzel a belső összefogással leszünk kifelé is erősek!

Addig azonban, amíg mindez - rossz előérzeteim szerint komoly megrázkódtatások és katartikus kijózanodások után bár, de törvényszerűen - bekövetkezik, addig is Sík Sándor és Teréz Anya tanácsait követve igyekszem "tenni a jót ott, ahol lehet, úgy, ahogy lehet. Tekintet nélkül arra, hogy másoknak tetszik-e, vagy nem, hogy mások látják-e, vagy nem, hogy lesz-e sikere, vagy nem." A lemondásom kapcsán kialakult - állásfoglalásra késztető, éles - helyzetben, a számomra is meglepő és megindító, felém irányuló - meg nem szolgált - szeretet láttán úgy érzem, hogy sokan gondolkodunk ugyanígy, és ez ad számomra hitet, reménységet a világunk változtathatóságában. E cselekvés terepeit ma számomra ismét az Egyetem, az Országgyűlés és a civil nyilvánosság fórumai jelentik.

Kedves Barátaim!

Kérlek Benneteket, hogy a fentiekről az általam igen nagyra becsült szervezetetek tagságát és civil szerveződéseitek minden résztvevőjét is tájékoztassátok, és nekik is adjátok át hálás köszönetemet, szeretetteljes, baráti üdvözletemet.
Remélem lesz még alkalmunk közösen tenni hazánk, nemzetünk, a magyarság és annak vidéki közösségei megmaradásáért, felemelkedéséért.

Erőt adó állásfoglalásotokat, kiállásotokat ismételten hálásan megköszönve, "a világ fölött őrködő Rendben" és összefogásunk erejében változatlanul bízva őszinte tisztelettel és baráti szeretettel üdvözöllek Benneteket:

Ángyán József

2012. január 22., vasárnap

Szabó Dezső, Darányi Kálmán, akkori miniszterelnök 1938-ban elhangzott győri beszédével kapcsolatosan memorandumot irt, ami manapság ismét aktuálissá vált, a regnáló hatalom vezetőjéhez is írhatta volna, a helyzet mit sem változott:

A magyar miniszterelnökhöz.

Egyenlő undorodással távol minden párttól, érdekszövetségtől és minden világnézeti lebujtól: én is a rendben és az összefogásban látom a magyar jövőért folytatott küzdelem biztosítékát. De rendben: mely nem gyávaság, a lemondás, a defetizmus életösztönöket gyilkoló, lelkiismereteket elfojtó rendje, hanem: a céljait tudó heroikus elszántság ösztönös mozdulata s minden magyar életösztön életre, munkára, védelemre hívó egységbe szervezése. Rendben, mely nem a magyar öntudat, magyar szolidaritási érzés, a magyar életakarat lemaszlagolása, hanem a magyar öntudat, a magyar védő ösztönök, a magyar életakarat természetes életformája, szerves akarat önálló, független történelmi műhelyének, földjének védelmére, jövőjének megépítésére. De összefogásban, mely nem a magyar életérdekek állandó,gyáva „kikapcsolása”, nem a magyar nyelv jogainak bűnös elárulása, nem a magyar föld biztonságának lelkiismeretlen elhanyagolása: hanem éppen ezeknek, az érdekeknek, ezeknek, a jogoknak egyetemes, roppant szervezete s a magyar föld minden egyéb szempontot elvető, végleges megépítése az örök magyarság: a magyar parasztság életévé.

Összefogásban: mely nem idegen étvágyak, idegen életakaratok állandó hódítását jelenti s a magyarság fokozatos kiszorítását életből, földből, vagyonból, jövő minden lehetőségéből. Hanem: a magyarság új honfoglalását: az élet és jog új rendszerét, mely a magyar földet, a magyarság vérét és munkáját saját életének, saját jövőjének gazdag forrásává teszi. Összefogásban, mely a magyar sors irányítását, a magyar élet stratégiai pontjait nem árulja oda idegen vér, idegen lélek, idegen érdek és életakarat ügyeseinek: hanem a magyar sorsirányítás minden gyeplőjét, a magyar élet minden őrhelyét, a temetőkön, századokon és lelkeken átfakadó magyarság legmélyebb kifejezőinek gondjaira bízza.

Ó, Elnök Úr,én a magyarság sorsát nem börtön és tébolyda szököttjeivel, az ember kloakák történelembe tört ordasaival, nem az analfabéták szenvedélyeivel, nem márkákra gerjedt politikai és sajtó-gengszterekkel, nem idegen mozdítású titkos összeállítások cinkos tényével, nem beámterség minden engedelmességre gerinctelenül riadt Vazuljaival és nem is az antiszemita álarcot magyarkodó történelmi öngyilkosokkal akarom biztosítani, megépíteni. Hanem: a szellem, a gondolat, a tudás erejével, egy egységes gondolatrendszer roppant szervezésével. A magyarság tehetségben, tudásban, morálban, kiötlő legjobbjaival.

Azok a mondatok, melyeket én itt az elérkezett napok irtózatosan meztelenítő őszinteségében az Ön lelkiismerete elé viszek: száz és százezer magyar döbbenetét, szorongását, eltaposhatatlan életakaratát fogják Önnek megmondani. Önnek hatalmában van soraimra rendőrrel, ügyésszel, vizsgálóbíróval, börtönnel felelni. És módjában áll egy közömbös vállvonás megvetésével elintézni a dolgot:–Hiszen ez csak egy magyar, mit számít a magyar Magyarországon.—Amit én írok: az én felelősségem. Amit Ön tesz: az Ön felelőssége. És a nehézléptű napok ítéletes sürgetésében a magyarság áhítatos hitével, a kötelesség végső elszántságával járom meg felelősségem teljes útját.

Öntudatot, öntudatot, öntudatot a magyarságnak, Elnök Úr! Öntudatot mindenekelőtt! Ez ma égetőbb szükség a kenyérnél, hiszen ez a magyar kenyér feltétele. Ez ma sürgetőbb feltétel a levegőnél: hiszen ez a magyar tüdő egészsége, az egész magyar szervezet alapszüksége. Ez az öntudat lesz az egyetlen alkotó rend, az egyetlen védő összefogás, mely biztonságot és jövőt jelent a magyarság számára. Az egyetlen lehetséges termő egység: a magyar öntudat.

Mondja ki a magyar országgyűlés, mint nyolcmillió magyar szomjasan várt evangéliumát: hogy Magyarország teljes függetlenségét, önállóságát, egyéni alkotásainak külön történelmi műhelyét minden körülmények közt megvédi. Ez a magyar élet megmásíthatatlan örök alaptörvénye. Mondja ki, hogy a magyar föld minden röge, az egész Magyarország teste az egységes magyar Nemzetnek elidegeníthetetlen tulajdona. Minden magán földbirtok csak örökbérlet a nemzethűség és a magyarság egyetemes érdekének feltétele alatt.