2011. február 19., szombat

Bibó István: A szabadságszerető ember tízparancsolata

A szabadságszerető ember

1.
megköveteli magának és megadja másnak a minden embernek kijáró tiszteletet, de megkülönböztetett tiszteletet, sem magának semmi címet nem követel, másnak pedig úrvoltáért, sem vagyonáért, sem hatalmáért, sem befolyásáért, sem ruhájáért megkülönböztetett tiszteletet nem ad, csak tisztességéért, vagy érdeméért; senki emberfia előtt meg nem alázkodik, alázatoskodó megszólítási és köszönési módokat szájára nem vesz.

2.
magát munkában szolgának, szabad idejében és a maga otthonában úrnak tekinti, és szembeszáll mindenkivel, aki magát szolgálata és munkája alatt is úrként, hatalmasként viseli és másokat szolgáknak, alacsonyabb rendűeknek kezel.

3.
a maga vagy más munkája értékének a leszállítását, emberi kiuzsorázását, vagyoni vagy hatalmi helyzet kihasználását, s egyáltalán semmiféle kizsákmányolást nem tűr, magát vagy mást a maga igazából, világos jogából, megszolgált követeléséből semmiféle erőszakkal, megfélemlítéssel, rábeszéléssel, fortéllyal kiforgatni nem engedi.

4.
őrködik a maga és minden ember egzisztenciájának a szabad és biztosított volta felett, illetéktelen vagy önkényes behatástól való mentessége jogvédelemmel és garanciákkal ellátottsága felett.

5.
szüntelenül szem előtt tartja, hogy az emberi szabadság és az emberi méltóság egy és oszthatatlan és az egyik ember ellen akár társadalmi helyzete, akár származása, akár neme vagy kora címén elkövetett minden sérelem mindenki más szabadságát, méltóságát is veszélyezteti: ezért az emberi szabadság minden korlátozása, önkényes letartóztatás, fogva tartás, egyéni vagy hatósági hatalmaskodás, s az emberi méltóság mindenféle megalázása ellen azonnal együttesen, de ha az rögtön nem lehetséges, magában is fellép.

6.
gyűléseken, egyesületben, munkaközösségben vagy bármiféle közösségben éppen úgy, mint a magánéletben önkényeskedést, akarnokoskodást, magánérdek illetéktelen érvényesítését, visszaélést, köz becsapását, közakarat meghamisítását, s mindenféle fenyegetést és terrorizálást nem tűr, minden ilyen ellen saját maga azonnal felszólal és más tisztességes emberekkel összefog, az erőszakosan érvényesülni próbálókat, tekintet nélkül arra, hogy kire és mire hivatkoznak, leleplezi és meghátrálásra kényszeríti, tisztában lévén azzal, hogy minden ilyennek az érvényesülése csakis a tisztességes emberek kényelmessége és megfélemlíthetősége miatt lehetséges.

7.
semmiféle anyagi visszaélést vagy panamát el nem hallgat, sem elfedezni nem segít, bármilyen hatalmas embert kell is ezzel lelepleznie.

8.
minden közügyben meggyőződése szerint vall színt: fenyegetéstől meg nem ijed, hízelgésnek be nem dől, s szavazatát vagy aláírását semmi pénzért vagy előnyért el nem adja.

9.
minden felismert közérdek ügyében kezdeményezőleg lép fel, minden közérdekű szövetkezésben vagy mozgalomban tehetsége szerint munkájával és adományával részt vesz s igyekszik azt győzelemre segíteni, tisztában lévén azzal, hogy a közügyek elhanyagoltsága vagy méltatlan emberek kezébe való kerülése egyedül a tisztességes emberek kezdeményezésének hiánya és közéleti bátortalansága miatt történik.

10.
bízik a közösség erejében, az emberek többségének tisztességében és abban, hogy ezt elegendő bátorsággal és igyekezettel érvényre is lehet juttatni, ezért a maga példájával, minden rosszhiszeműség elleni együttes és eredményes fellépéssel és minden jóhiszeműség számára a bizalom előlegezésével erősíti maga körül a közösségben és a tisztességes szándék győzelemre vihetőségében való hitet.


A kézirat lelőhelye: Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára MS 5111/15.16

Sztahanovisták


1949. február 19-én a Diósgyőri Vasgyár dolgozói az ország valamennyi üzemének dolgozóit szocialista munkaversenyre hívta ki.

Munkaversenyeket már az 1945-ös újjáépítés időszakában indítottak, elsősorban az MKP ösztönzésére, a szakszervezetek közreműködésével.
1948-ban indult az ún. "centenáriumi verseny", majd a szovjet "Sztahanov-mozgalom" mintájára központosított országos "versenymozgalom".

"Sztanahovista az üzemi bálban:
- Jön keringőzni, Ilonka?
- Jövök, de nehogy ezernégyszáz fordulatot csináljon velem is,
mint a gépével, mert kissé szédülős vagyok."

(Karikatúra, 1950)
A kezdeti önkéntességet felváltotta a részvételi kényszer. Ideológiai célokat is szolgált: részben olyan látszatot igyekeztek kelteni, hogy munkájukat az emberek a szocializmusban "önként", "verenyfelajánlásként" (a terv sikeréért, Sztálin születésnapjára)végzik, részben a versenyben legsikeresebbeket (az ezerszázalékokat többnyire manipulációval vagy csalással teljesítő "élmunkásokat") vonzó példaként népszerűsítették.

2011. február 16., szerda

Eperjesi vésztörvényszék - Munkács védelme

Thököly kurucai 1685 végére minden erősségüket elvesztették, majd 1686-ban Erdélyből is kiűzték a fejedelmet Apafi csapatai. Végül a törökök fogták le, s hurcolták el.
Thököly Imre hitvese, Zrínyi Ilona és várnépe azonban még 1687 elején is dacolt a császáriakkal, a szinte bevehetetlen Munkács várába zárkózva. Gróf Antonio Caraffa tábornagy, a felső-magyarországi csapatok főparancsnoka ekkor egy általa kiagyalt összeesküvésről "tájékoztatta" az uralkodót, hogy jogalapot teremtsen a Thökölyvel rokonszenvező felső-magyarországi nemesek és polgárok perbe fogásához, s egyúttal megfélemlítse a várbelieket meg a velük titkon kapcsolatot teremtő, levelező környékbelieket.

Zrínyi Ilona

I. Lipót császár engedélyével február 16-án megkezdte a letartóztatásokat, amelyek májusig elhúzódtak, miközben március 5-én és 22-én a saját elnökletével működő, németekből és magyarokból álló, tizenkét tagú törvényszék Eperjesen huszonegy halálos ítéletet hozott; ketten a tortúra során szenvedtek ki. Három szolgarendű kivételével Zólyom, Sáros és Abaúj megyei protestáns vallású nemesek, illetve vagyonos eperjesi és kassai polgárok voltak a tábornok áldozatai.

Az ítéleteket Eperjes piacán hajtották végre. A további letartóztatásoknak és kivégzéseknek az októberben összehívott pozsonyi országgyűlés vetett véget. A király november 3-án elrendelte a rendkívüli bíróság feloszlatását.

Zrínyi Ilona végül 1688 januárjában fogadta el a császár békefeltételeit, s átadta Munkácsot. A kivégzett Zrínyi Péter lánya, I. Rákóczi Ferenc, majd Thököly Imre felesége, a későbbi fejedelem, II. Rákóczi Ferenc anyja, a férje mellett jóban-rosszban hősiesen kitartó asszony szimbólumává vált.

2011. február 14., hétfő

1881. február 14. - Törvény hozza létre az egységes csendőrséget

Az 1848-49-es szabadságharc leverését követően a még 1849 nyarán hozott császári rendelet értelmében megkezdték a Habsburg Birodalom területén az ún. zsandár ezredek felállítását. Ezeknek az ezredeknek a feladata a nagyobb városokon kívüli területek közbiztonságának a védelme, felügyelete volt. 1850-ben a birodalom területén összesen tizenhat zsandár ezred állomásozott, közülük az 5. Kassán, a 6. Pesten, a 7. Nagyváradon, a 8. Nagyszebenben, a 9. Temesvárott, parancsnokságát tekintve.
1860-ban a zsandárezredek számát tízre csökkentették, majd 1866-ban átszervezés folytán az elnevezést zsandár-parancsnokságra módosították.
A kiegyezéskor, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttével a magyarországi zsandár-parancsnokságokat feloszlatták, az erdélyi zsandár-parancsnokság azonban megmaradt.
A magyar országgyűlés általában elégedetlen volt az inkább „osztrák", mint magyar zsandársággal, és 1871-ben több képviselő is támadta az erdélyi zsandárságot.

Fő kifogásaik a következők voltak:
1. Az osztrák katonai alárendeltség ellentétes a vármegyék önkormányzati jogával.
2. Az erdélyi zsandárságnak nem a magyar honvédelmi miniszter alá történt rendelése
ellenkezik a kiegyezéssel.
3. A zsandárság német szolgálati nyelve - szóban és írásban - sérti a magyar nemzeti
érzést.
Az ellenzéki képviselők a zsandárság feloszlatását követelték. A parlamenti viták ered­ményeként 1876. március 27-én királyi rendelkezés nyomán a kormány megbízta a honvédel­mi minisztert a zsandár-parancsnokság átvételére és a szükséges intézkedések meghozatalára. A honvédelmi miniszter 1876. április 26-án kiadott két rendelkezése értelmében az erdélyi zsandár-parancsnokság „M. kir. Erdélyi Csendőrség"-gé alakult. Létszáma 1876. május 1-jén 17 tiszt, 156 altiszt és 624 csendőr volt.
 
A nép által gyűlölt osztrák zsandárszervezetet 1867-ben fel kellett oszlatni - de Horvátországban és Erdélyben továbbra is fenntartották. A közlekedés korszerűsödésével, a polgáriasulással a bűnözés is átalakult, de csendbiztosok által vezetett pandúrok ezzel nem tudtak lépést tartani.

Az 1881:III. tc. alapján a régi zsandárság mintájára fokozatosan jön létre az egységes, az egész országra kiterjedő karhatalmi szervezetként a csendőrség. Az összességében 8 ezer fős őrtestület személyi ügyekben a honvédelmi, szolgálati vonatkozásban viszont a belügyminiszter alá tartozott.  Rendfenntartó, nyomozó- és karhatalmi szolgálatot teljesítettek, állandó őrjárataik is a biztonságot erősítették. Elsősorban a vidék rendjét vigyázták, hiszen a városoknak volt saját rendőrségük.




Az előírások szerint a csendőrségi szolgálatra jelentkezőknek a következő feltételeknek kellett megfelelniük:
- magyar honosság,
- feddhetetlen erkölcsi magaviselet mellett és megfelelő szellemi képességek birtokában tisztességes és ildomos magatartás,
- húsz évnél ne legyen fiatalabb és negyven évnél idősebb,
- nőtlen vagy gyermek nélküli özvegy legyen,
- tökéletes hadiszolgálati képességek mellett legalább 163 cm-es testmagasság,
- a szolgálati magyar nyelven kívül ismerje még annak a vidéknek az egyik nyelvét is,
ahol mint csendőr működni fog,
- olvasni, írni, számolni tudjon.
Amennyiben a jelentkező megfelelt a felsorolt követelményeknek, hatheti kiképzésben részesült, majd félévi próbaszolgálatot teljesített. A próbaszolgálat eredményének függvényé­ben véglegesítették, azaz lett csendőr. Az évek folyamán a csendőrnek lehetősége nyílott különböző tanfolyamokat végeznie, és így a pályán előbbre lépni, ami általában őrsök veze­tését vagy járásőrmesterséget jelentett.
 
1882-ben bevezették, hogy vámosok - fizetség ellenében - szerződéses alapon csendőri felügyeletet vehettek igénybe. A vármegyét ezzel újabb csapás érte: megszűnt a rendfenntartó jogköre, saját karhatalmát, a pandúrszervezetet felszámolták.

A csendőrség felállításával létrejött, a kormányzattól függő egységes közbiztonsági szervezeteknek az eredményei viszonylag gyorsan megmutatkoztak. Az ún. „betyárvilágot" sikerült elég gyorsan felszámolni, a vagyon- és életbiztonságot megszilárdítani. Az állandó járőrözés, az intézkedésre jogosultak szinte állandó jelenléte erősen visszafogta a bűnözést, illetve megnövelte a kiderített bűncselekmények számát.

Corvinák

Mátyás európai mértékkel mérve is számottevő nagyságú és minőségű könyvtárat (Bitliotheca Corviniana) állított össze részben vásárolt, részben kifejezetten az ő számára készített könyvekből.
Firenzében, Ferrarában, Milánóban és Nápolyban készültek a hollós címerrel ékesített könyvek.
A könyvtár állományát mennyiségileg (mintegy 2500 kötet) csupán a pápák római könyvgyűjteménye múlta felül. (Ma 173 kötetét ismerjük.)


A fájdalmas Krisztus előtt Mátyás térdepel
(Missale, 1469)
 A könyvtár élén álló prefektus keze alatt állítólag harminc másoló és miniátor, számos könyvkötő dolgozott, s az uralkodó a jobb beszerzési területeken (Itáliában és a Török Birodalom görög kultúrájú részein) felvásárlókat foglalkoztatott.
Későbbi híradás szerint előfordult, hogy évi 33 ezer forintot kötött a könyvtár fejlesztésére. (Az 1470-es években a király jövedelme elérte az évi 700 ezer forintot.)
Mátyás könyvbeszerzői görög, hellenisztikus, latin auktorokat, bibliákat és egyéb szent iratokat  éppúgy gyüjtöttek, mint filológiai, orvosi, modern építészeti, asztronómiai, történeti műveket.
Mátyás maga is a könyvtár látogatói közé tartozott, szívesen megpihent a gyűjtemény őrzőhelyének csillagokkal díszített mennyezete alatt.


Mátyás bevonulása Bécsbe
(miniatúra a Philostratus-kódexben)
 A könyvtár élén egy ideig a híres itáliai humanista, Galeotto Marzi állt. Barátja, Janus Pannonius hívására többször is járt Magyarországon.
1482-ben Itáliában könyvet írt Mátyás király "kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről".
Mátyás halála után Ulászló egy ideig fenntartotta a könyvtár egységét, utóbb azonban fizetőeszköznek használta vagy eladományozta értékesebb darabjait.

Mátyás bevonul Budára

1458. január 24-én a Budán és Pesten összegyűlt rendek e napon egyhangúlag királlyá választották Hunyadi Mátyást.

A király kolozsvári szülőháza
(fametszet, 19. század)
 Az ifjú Hunyadi ekkor még Prágában Podjebrád György cseh kormányzó foglya volt, aki némi készpénz és a Katalin lányának tett házassági ígéret fejében szabadon bocsátotta. Az új király szabályos koronázása késett, hiszen a Szent Korona III. Frigyesnél volt.
Mátyás február 14-én meglepő határozottsággal kezdte meg uralkodását.
Az országos méltóságokba saját családja embereit emelte, Szilágyi Mihályt öt évre kormányzóvá választották mellé.
Mátyás legfontosabb tanácsadója az atyai barát, Vitéz János váradi püspök volt.

Mátyás király
hermelingalléros köpenyben
(festmény, 16. század)

Az 1458. júniusi pesti országgyűlés végzései a köznemességnek kedveztek. Elrendelték, hogy az ország védelme a királyra, a főpapokra és a főurakra tartozik, nemesi felkelés csak végső esetben hirdethető. A köznemesség kivívta, hogy az évenként tartandó országgyűléseken a nemesség fejenként jelenhessen meg. A végzések nyomán alacsonyabb, köznemesi származásúak kerültek a bíróságok, a kincstartóság, a budai udvarbíróság élére.

Keservesen csalódott azonban Szilágyi Mihály, akit Mátyás hamarosan kizárt a kormányzásból. Hatalmának elvesztésébe azonban nem tudott belenyugodni. 1459-ben unokaöccse ellen fordult, aki ezért Világos várába záratta. Börtönéből csak akkor szabadult ki, amikor vállalta a török elleni harcot.

1460-ban erdélyi vajda és az alsó-magyarországi részek kapitánya lett. Egy ütközetben török fogságba esett, s mivel nem volt hajlandó elárulni Nándorfehérvár sebezhető pontjait, a szultán lefejeztette.