2011. február 11., péntek

1945 - Budapest

"....Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja. "

(Alekszandr Szolzsenyicin, Nobel díjas író)



A második világháború legkegyetlenebb, legvéresebb leghosszabb ideig tartó várostroma - Sztálingrád - után Budapest bevétele volt.
Az 1944. december 26-tól 1945. február 13-ig tartó harc folyamatában csak a várnegyed bevétele majdnem hét hétig tartott. Utánpótlás hiányában a védők nem tudták tovább tartani a Várat a túlerővel szemben, megadásról szó sem lehetett. Két választás állt előttük, vagy megvárják, amíg a betóduló orosz horda valamennyiüket lemészárolja, vagy megpróbálkoznak kitörni az orosz vonalakon át.

Amikor a szovjet csapatok már a Széll Kálmán és a Széna téren voltak, a parancsnokság elhatározta a kitörést. Február 11-én este 8 órakor megindult a rohamozók első hulláma, aztán a többi. A kitörés óriási áldozatokat követelt, csak néhány száz magyar katona élte túl a poklot. 




A kitörés már a kezdet kezdetén, a Széli Kálmán és a Széna tér körzetében súlyos ellenállásba ütközött, kegyetlen közelharc kezdődött a beásott, elrejtőzött szovjetekkel, akik csak nehezen adták fel állásaikat. Ráadásul erős egységekkel, tüzérséggel, páncélosokkal töltötték fel a kialakított három védelmi övet, amelyekkel gyakorlatilag elzárták az összes lehetséges útirányt. Lesben állva várták az utcákon közeledő tömeget, hogy a kellő pillanatban gyilkos tűzzel árasszák el. A hátrébb jövők már hullahegyeken, nyöszörgő haldoklókon gázoltak át miközben golyószórók kelepeltek, aknák robbantak, lövedékek fütyültek mindenfelé. Kapualjtól kapualjig, fától fáig, romtól romig ugráltak előre a kitörni igyekvő katonák, miközben tüzeltek, ameddig futotta a töltényből. Aztán igyekeztek az elesett szovjetektől orosz géppisztolyhoz jutni, mert ahhoz lehetett lőszert is szerezni.

Ezt írja Garád Róbert az emlékiratában: „A Széna térközepén lángolva égett egy közepes harckocsi, melynek német felségjelzését jól lehetett látni. Ez a lángoló harckocsi megvilágította az egész teret, és látni lehetett a harcok nyomait, mert innen az Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor felé indult el az első kitörési kísérlet Láttunk mindenfelé fekvő hullákat és járművek roncsait Átjutottunk az Olasz fasor felé vezető út elejére, ahol a házak földszintes ablakaiban főleg német sebesült katonák nyöszörögtek és kértek cigarettát szenvedéseik enyhítésére. Tőlük tudtam meg, hogy a kitörésük nem sikerült és hogy rengeteg halottat láttak."
A kitörés első perceiben-óráiban estek el a legtöbben. Mintegy ötezren a Széli Kálmán és Széna tér, illetve a Margit körút térségében, valamint az innen kivezető utakon, kapualjakban lelték halálukat. Másnap és a következő napokban a még élő sebesülteket elfogottakat a hős, felszabadító szovjet katonák agyonlőtték. A budai erdőkben elfogott mintegy háromezer német és magyar katonát is a helyszínen vagy a kihallgatásukat követően - fittyet hányva a hadifoglyok helyzetét szabályozó genfi nemzetközi egyezményre - agyonlőtték. Sokukat előtte meg is kínozták.
A Vár pincéiben, kazamatáiban maradt 12 ezer főnyi sebesült sorsa még elborzasztóbb. A pincékbe berontó szovjet katonák azonnal elvitték az áramot szolgáltató aggregátort - volt akit a teljes sötétség a műtőasztalon ért A felszabadítók ezután lángszórócsapást mértek a kazamaták bejárataira és kézigránátokat dobáltak be.
Csak a volt Honvédelmi Minisztérium pincéiben háromezer sebesült halt tűzhalált vagy fulladt meg. A mai Széchényi könyvtár alatti német kórház egyes kórtermeibe is kézigránátokat dobáltak be, több ápolónőt megerőszakoltak, majd megkéseltek. A HM melletti kórház járóképtelen sebesültjeit az utcára rángatták ki, majd harckocsival tapostatták el őket.
A barbár „felszabadítók" a nőket, civileket sem kímélték. T. A. ápoló nővért, miután belsőázsiai származású katonák közül mintegy 15-en meggyalázták, lovakkal széttépették. Egy magyar főhadnagyot, pár német katonát és a helyszínen meggyalázott két német ápolónőt karóba húztak. Budajenő egykori levente lőterén - ez ma sportpálya - a német 13. páncélos hadosztály elfogott katonáival megásatták sírgödrüket, aztán a partoldalról belelőtték őket. 13 tetemet találtak ott nemrég a sírfeltárás során, de valószínűleg fekszenek még német és magyar katonák a futballpálya más része alatt is. Korábban a Kápolnánál emeltek ki 20 tetemet.
A hadifoglyok közül, akiket mégsem végeztek ki nyomban, Sóskúton gyűjtötték össze. Később közülük ötezer a bajai táborból Vaskútra vezető „halálúton" vesztette életét. A menetben lemaradókat az őrök főbe lőtték, emléküket ma mindössze egy kereszt őrzi. A hadifoglyok közül a fegyveres SS-eket, a nagyrészt orosz és ukrán segédszolgálatosokat és a sebesülteket azonnal kivégezték.
Az oroszok a sajátjaikkal voltak a legkegyetlenebbek, noha tudták, hogy volt idő, amikor az átállás volt a biztos halált jelentő német fogolytáborok kikerülésének egyetlen módja. Őket karddal szerették összeszabdalni, mielőtt agyonlőtték volna. Aki tehát a német egyenruhások közül nem németül válaszolt, azonnal megölték.
Ezután következett a tíznapos szabad rablás, a civil lakosság legális terrorizálása. Minden létező hadijoggal ellentétes módon 50 ezer civil polgárt hurcoltak el. 13 ezer sosem tért vissza. A civil lakosság teljes vesztesége az ostrom következtében 76 ezer fő. A teljes magyar veszteség a katonákkal együtt 105 500 ember volt.

A kitörés



A németek egy éjjelen nem védték tovább Budát,
összegyűlt mindegyikük, 40 000 szoldát,
jéghideg éjjelen, mindjük sisakosan
45 vad telén, kezdődjék már a roham.
Álltak és vártak utolsó parancsra,
az égen sztálingyertyák ragyogtak.
Áttörünk, áttörünk a Széna téren át,
áttörünk, áttörünk a Széna téren át.

A Széna tér fényben ég, ott várnak az oroszok,
mindenük a fegyverük és a parancsnokok.
Ég a tér, látom, hogy ég, ég a Széll Kálmán tér,
nincs sötét, nincs esély, nem fut ki egy egér,
és a tisztjeik fölemelt kezekkel,
és az utcákra szegezve a fegyver.
Nem jutnak át, nem jutnak át, a Széna téren át,
nem jutnak át, nem jutnak át, a Széna téren át.

Bújnak ott a romok alatt, helybeliek, magyarok,
városukat a sok csapat, a fényes sisakosok
megszállták s az itteniek bújnak a föld alá,
bőrönd és kisgyerek és kívül a sok szoldát,
szemben egymással németek, oroszok,
éjjel jéghideg éjszaka, fog vacog,
fényben áll, fényben ég a Széna Széna tér,
fényben áll, látom, hogy ég a Széna Széna tér.

A Hattyú utcán, az Ostrom utcán csillog a sisaközön,
a sok szoldát szorosan áll, majd a parancs, ha jön.
És fél három, és érkezik, és fut és ordítva rohan
a fény felé 40 000, mindegy már itt a roham,
és az oroszok tüzelnek, tüzelnek,
ők meg ledűlnek, ledűlnek, ledűlnek,
üvölt a tér, dől a vér, és ég a Széna tér,
45 vad telén a Széna Széna tér.

A Hattyú utcán én úgy megyek azóta naponta át,
itt feküdt el sok tízezer, s nem nézem a házak falát,
golyónyomok, golyónyomok, ronda golyónyomok,
A Széna tér, látom, hogy ég, és kik elbújtak ott,
bújt a pincébe apám is, anyám is,
míg a szoldátok üvöltve halálig,
így megyek, én így megyek a Széna téren át,
így megyek, én így megyek a Széna téren át.

Budapest ostroma visszaemlékezésekből

Sztálin 1944. október 28-án adta ki a parancsot Budapest elfoglalására, a magyar főváros területe novemberre hadműveleti területté vált. Megkezdődött a világháború második leghosszabb városostroma. Az előző hónapok légitámadásai után a főváros civil lakossága ekkor találkozott testközelből a háború borzalmaival.

…Apám határvadászként szolgált a honvédségben, 1944 nyarától az ukrán határon teljesített szolgálatot. Novemberben pár napra hazaengedték, majd indult vissza az állomáshelyére, ahol már áttörtek a szovjetek. Ekkor láttuk utoljára. Később kiderült, hogy fogságba esett, marhavagonban szállították keletre étlen-szomjan. Egy fogolytársa mesélte el, hogy apám nem bírta a szomjúságot, és egy út menti pocsolyából ivott. Hastífuszt kapott, rövid időn belül elhunyt. Az oroszok kidobták a vonatból valahol Ukrajnában. Az ostrom idejére teljesen egyedül maradtunk anyámmal és a húgommal...

…Palotán laktunk, az egykori öregtemető mellett. A temető másik oldalán németek fészkelték be magukat, állásaikat brit repülőgépek igyekeztek szőnyegbombázással felszámolni. A célt azonban elvétették, és a német állásoktól 15-20 méternyire álló házsort döntötték romba a láncos légi aknák. Éjszaka volt, mindenki aludt, amikor eltemették őket a romok. A német katonák sértetlenül megúszták, másnap valamivel arrébb építették ki újra az állásaikat…

Utcakép a rommá lőtt Budapesten (MTI)
 …Télikabátért mentünk a Párizsi Áruházba, hazafelé be akartam menni egy barátomhoz, aki ugyancsak a környékünkön lakott. Egész kis társaság szokott nála összejönni hasonló korú fiúkból kártyázni, beszélgetni. Anyám rábeszélt, hogy előbb inkább menjek haza vacsorázni. Evés közben hatalmas robbanásokat hallottunk. Talán a barátomék házát érte a találat, akikhez én is készültem? Ekkor már a szovjetek lőttek minket katyusával Fót mellől. Átszaladtam hozzájuk, a kitört ablakon keresztül mentem be a rommá lőtt házba. Véres húscafatok voltak szanaszét a romok tetején. Édesapját a combján érte repesztalálat, édesanyjára ráomlott a fal, a húga szívét egy apró szilánk állította meg. A barátomat egy vastag vályogfal mentette meg a sérülésektől. A másik barátomat, aki előbb érkezett, 49 helyen érte a becsapódó akna repesze, fejétől a talpáig. Volt olyan is, amelyik átütötte a combjához szorított jobb kézfejét és mindkét lábán is keresztülment, majd a bal csuklójában állt meg. Túlélte. A házban élő, kifelé igyekvő fiatalasszony és két gyermeke is megsérült, beleik kilógtak a hasfalukból – őket a pincébe segítettük. A sarki telefonfülkéből hívtam a mentőket. Később meghaltak mindhárman.

…Nem messze tőlünk, a tüdőgondozó szolgálati lakásai alatt volt egy sebtiben kialakított légoltalmi pince, ahova szükség esetén 5-6 perc alatt eljutottunk. Egy alkalommal már körülöttünk vágódtak be a katyusák aknái, mire elértük a légópincét. Az udvaron egy ember feküdt fej nélkül, egy ismerős környékbeli volt. Leszakított fejét napokkal később találták meg, a detonáció három telekkel távolabb repítette. A fia, aki ott feküdt, az iskolatársam volt, belei kifordultak a testéből, de élt, halkan nyöszörögve kért segítséget. A háziak hívtak hozzá mentőt…



Katyusa, a sorozatvető rakétafegyver.
A magyarok Sztálin-orgonának nevezték (MTI)

…Sanyarú volt az élet, éheztünk, az élelemért cserékre kellett járni. Vonat tetején utaztunk hóban, fagyban vidékre. Lepedőt, takarót, aranygyűrűt cseréltünk lisztre, tojásra, alapvető élelmiszerekre a környező településeken…

…Kosdon voltunk élelemért, Vácig a vonat tetején utazva, utána gyalog oda és vissza (ez a távolság 13 kilométer – a szerk.). Hazafelé a váci állomáson nagy tömeg várakozott, és megjelentek az orosz katonák is. A fiatal menyecskéket kiválogatták a tömegből, nekik velük kellett menniük. Nem nehéz kitalálni, miért. Anyám fiatal nő volt, kimondottan szép asszony. Ám ő „óvatos” volt, és eleve öregasszonynak öltözve indult el otthonról, kendőjét mélyen a szemébe húzta. Nagyon sokan próbálták így elkerülni az erőszakot. Nekem viszont lányos arcom volt, a katonák engem is felszólítottak: menjek velük. „Nye zsenya! Nye zsenya! Klapci!” (Nem asszony! Nem asszony! Fiú!) – sikoltozott anyám, de végül meg kellett mutatnom a nemi szervem, hogy elengedjenek.

…Hazamentünk és befűtöttünk. Abban a pillanatban megjelent egy szovjet tiszt tolmáccsal, és utasított minket, hogy „Davaj, davaj!” hagyjuk el a lakást, mert azt lefoglalják. A szomszédban ugyanis rögtönzött fogházat és „kihallgatószobát” rendeztek be, amit zavart a mi ottlétünk. Szerencsére egy rokonunk üres lakásában meghúzhattuk magunkat, ám a farkasordító hidegben tüzelőanyag nem volt. Anyám hozott otthonról paplanokat, ami az életünket menthette meg akkor. Egy héttel később mertünk hazamenni, akkorra a lakás teljesen üres volt. Nemcsak az oroszok tűntek el, hanem a tüzelőnk is, ez volt a legfájóbb abban a helyzetben...

Emberek utaznak a villamos tetején Budapesten, hónapokkal az ostrom után
(MTI)

…A különböző nemzetiségű katonák „emberségét” nem tudtam felmérni. A németek nagyon fegyelmezettek voltak, ki-bevonultak, kapcsolatunk nem volt velük. Sokszor kimentünk a palotai állomásra, figyeltük a csapatszállításokat. Odamentünk a vagonokban veszteglő katonákhoz, a vonat ablaka előtt kértük őket: „Bitte schön kleine Brot, bitte schön kleine Schokolade”. Adtak…

…Mindenki a saját ösztönei szerint élt. A magyar hatóságok semmire nem figyelmeztettek, és semmire nem készítettek fel minket. Nem állt ellen senki, behódoltunk a szovjeteknek: azt vitték el, amit akartak, a fiatal lányokat megerőszakolták, szabadrablás volt. Volt olyan eset, amikor egy józan gondolkodású, magas rangú szovjet tiszt agyonlőtte a saját katonáját a kegyetlenkedése miatt. De arra nem volt példa, amit a háború utáni magyar filmekben látni: szovjet katonák mosolyogva nyitják az óvóhely ajtaját, és boldogan ölelkeznek a bent lévőkkel. Akik virágcsokorral várják őket…
forrás

2011. február 10., csütörtök

54 éve halt meg vitéz nagybányai Horthy Miklós

Vitéz nagybányai Horthy Miklós (Kenderes, 1868. június 18. - Estoril, Portugália, 1957. február 9.) az Osztrák-Magyar Haditengerészet tengerésztisztje, 1909-1914 között Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagyként a flotta utolsó főparancsnoka volt. Az uralkodó a világháború végén altengernaggyá léptette elő. Az első világháborút követő proletárdiktatúra összeomlása után megszilárdította az államhatalmat. 1920. március 1-jétől 1944. október 15-éig ő volt a Magyar Királyság kormányzója. Portugáliai emigrációban halt meg 1957-ben. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen.


2011. február 8., kedd

Settenkedő


Valósággal sokkolta szerkesztőségünket a hír: Bakács Tibor szalámit lopott a budakeszi Tescóban. Nem azért, mintha ránézésre nem tételeztük volna fel erről az emberről, hogy szalámival a hóna alatt settenkedik a pénztárak mellett – nem, nem. Azért döbbentünk meg, mert az már liberális rémálomnak is sok, hogy Bakács azért vetemedett lopikázásra – mondja ő –, mert éhezik.

Először is oszlassuk el ezt a hazugságot: ha éppen éhen halni készülök, nem szalámit lopok. Nem. Hanem három zsömlét. Ugye?

Bárhogy is van, ilyenkor megszólal az irgalmas szamaritánus a jobboldali újságíróban: tudod mit, komám, semmiben nem értünk egyet, de azért az mégsem járja, hogy a Tescóba járj lopni. Miért nem kerestél meg bennünket itt, a Magyar Hírlapnál? Van egy csinos kis konyhánk, tele a hűtő… Mindenesetre Bakács, ha kifizetted a bírságot, és újra megéheznél, a következő címen mindig akad jutalomfalat számodra: Magyar Hírlap, Budapest, Thököly út 105-107., első emelet. Csak feljössz, megmondod a nevedet a titkárnőnek, ő rögtön kapcsol, hogy te vagy a tolvaj újságíró, és máris irány a konyha, azt eszel, amit akarsz.

Kutya hetük volt a honi szabadgondolkodóknak. Először Bolgár Györgyöt, Németh Pétert és Dési Jánost penderítették ki félig-meddig az életet adó ATV-ből, és most itt a korgó gyomrú Bakács esete. Ha ez így megy tovább, elfogy a nagy csapat. Még megérjük, hogy amikor Bakács legközelebb beugrik a Tescóba a cuccért, a gengszterek sofőrje, Kuncze kinn túráztatja a motort, Avar és Mészáros pedig fekete símaszkban figyeli, érkezik-e a trappista sajt. Akár egy guriga is az életet jelentheti a nélkülözésben végelgyengült liberális újságíróknak.

Bevallom, az is megfordult a fejemben, hogy ti mind ilyenek vagytok. Tolvajok, piti bűnözők, hazudozó, semmilyen emberek. Azt az apróságot mindenesetre nehéz lesz kommunikálnotok, hogy miközben szalámit loptok a boltból, mi jogosít fel benneteket, hogy akár egy mondatot is böffentsetek az ország dolgairól. Hogy ítélkezzetek. Kéretlenül. Bakács, te például nemrégiben ezrek előtt dörögtél a médiatörvény ellen – ugye már akkor is tudtad, hogy hamarosan lopni indulsz? Előfordult már máskor is, ugye? Jut eszembe: nem azért vagy annyira szolidáris mindenféle antiszociális elemekkel, nem azért véded őket harsány antirasszistaként, mert egyazon mesterséget űzitek – hozzád hasonlóan ők is a húszezer forint alatti kategóriában jeleskednek?

Végül is mindegy. Csak nehogy mártír legyél. Mert ahogy a tieid perverz logikáját ismerem, hamarosan aláírásokat gyűjtenek majd az „éhező” Bakács mellett, és naná, hogy mi leszünk a bűnbakok, valamint a barbár médiatörvény, ami ilyen mélységekbe taszította a tiszta tekintetű médiamunkásokat. Pedig nem olyan bonyolult az ügy. Tolvaj vagy, szalámit loptál. Kiiratkoztál a kultúremberek közül, tűnés az alvilági mocsokba, ahová tartozol.

Szentesi Zöldi László
forrás: Magyar Hirlap Online