2011. február 4., péntek

Mindszenty letartóztatása

Karácsony másnapján reggel félelmetes kocsisor indult Budapestről Esztergomba. Décsi Gyula rendőrezredes vezeti a különítményt.
Berontanak a prímási palotába, bezúdulnak a prímás szobájába. Mindszenty kéri a letartóztatási végzést. — Erre nincs szükség — veti oda hetykén az ezredes, aki még azt sem akarja megengedni, hogy a főpap elbúcsúzzék édesnyjától. Mindszenty azonban kitépi magát a rendőrök gyűrűjéből, a lépcsőházban riadtan álló anyjához rohan és mégegyszer átöleli.
Másnap a pártsajtó óriási betűkkel hozta az ország tudomására, hogy „Mindszenty József esztergomi érseket hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaűzérkedés gyanúja alapján a rendőrhatóság őrizetbe vette.” A pártlap ezt még megtoldotta ezzel: „Közönséges bűnözőt tartóztattak le.” A kommunista sajtó pergőtűze a lefogott prímás ellen egyre durvább lett, amint közölte a „nyomozati” jelentéseket. Nap mint nap ilyen nagybetűs címeket harsogott a pártlap: „Mindszenty, a hűtlen főpásztor el akarta árulni a népet.” — „Mindszenty sorozatos kémjelentésekben tájékoztatta az Egyesült Államok kormányát.” — „Külföldi cinkostársai szemtelen tagadással próbálják tisztára mosni.”

Alig pár nappal a bíboros elhurcolása után a kormány kiadta a „Sárga könyvet”, „A Mindszenty-bűnügy okmányai” c. ún. dokumentációt Mindszenty bűnösségéről. Ez is ugyanolyan rendőrpolitikai ötvösmunka volt, vagy inkább felületes férceléssel összetákolt ruhadarab, mint a Mindszenty-per előtt az összeesküvési per, s miként majd a Mindszenty-per után lesz a kommunista Rajk-per.
A vádiratnak két legfőbb jellegzetessége van. Egyik: egy-egy csipetnyi és önmagában nem is büntethető igazsághoz hozzákeveri a büntethető valótlanságok nagy tömegét. A másik: eleve bűnnek nyilvánít olyan kijelentést és cselekedetet, amely egyetlen civilizált államban, egyetlen bíróság előtt sem számít bűnnek, mert a vádlottnak, ez esetben egy főpapnak hivatalával járó, természetes és közérdeket szolgáló cselekedete, vagy egyszerűen egyéni meggyőződéséből fakadó jogos és nem törvénytelen felfogása.
A londoni rádió 1949. januárjában, áttanulmányozva a „Sárga könyv” közléseit, ezt mondotta: „Jellemző, hogy a rendőrség már a bírósági tárgyalás előtt megállapította, hogy a vádak bizonyítást nyertek.” Valóban, a „Sárga könyv” és a benne foglalt titkos iratok meséje díszére válhatott volna a legsilányabb ponyvaregény szerzőjének is. Halálos komolyan még azt is el akarta hitetni, hogy Mindszenty, akit a német megszállás idején a nemzetiszocialista kormány bebörtönzött, valójában fasiszta volt. Az egyik mondat: „Mindszenty Péhm József sűrű fasiszta ízű politikai szerepléseivel, különböző botrányaival már a háború előtt is felhívta magára a figyelmet.” Csak ennyire volt megalapozott — illetve teljesen megalapozatlan — a többi vádpont is. Abból, hogy Mindszenty a kanadai Mária-év alkalmával találkozott Zita volt magyar királynéval és megáldoztatta az utolsó királyi pár legkisebb lányát, Erzsébetet, vagy hogy beszélt Habsburg Ottóval, — egyszerűen legitimista összeesküvés vádját szőtték. Ha a Portugáliában élő volt kormányzó valamely szegény hazai rokona felkereste a bíborost Esztergomban, ebből a vádirat kisütötte, hogy a prímás horthysta összeesküvés élére állt. A valutaüzérkedés vádjára azt a körülményt használták fel, hogy a háború után Mindszenty amerikai segélyeket szerzett az országnak, ruha- és dollár-segélyeket fordított Caritás-tevékenységre.

A „Sárga könyv” a közismerten puritán, sőt aszkéta főpapról el akarta hitetni, hogy nyerészkedő, önző ember volt, aki „a miniszterelnöki fizetés háromszorosában megállapított javadalmazását (ugyan) nem vette fel az államtól, ugyanakkor az eddig kiderített feketén beváltott dollárösszegekért körülbelül négymillió forintot zsebelt be.” „Zsebelt be” — így írt az ország vezető főpapjáról a „Sárga könyv”, amely dokumentumokat is közölt a prímás kezeírásával. Már akkor alapos volt a gyanú, hogy ezek a „dokumentumok” az ÁVO műhelyében készült hamisítványok.

A per után aztán külföldre menekült az ÁVO által foglalkoztatott két írásszakértő, Sulner László és felesége, s tanúsították, hogy ők maguk hamisították a per okmányait, s hogy tudomásuk szerint Mindszentyt a vallatások heteiben és a tárgyalás alatt vegyszerekkel preparálták. Igen, mi történt Mindszentyvel elhurcolása után?

Harmincnyolc napon át tartott a kínvallatás.
Már az első éjszaka letépték reverendáját és bohócruhát adtak rá, majd kihallgatásra vitték. Décsi Gyula első kérdése a fogolyhoz az, hogy „mi a foglalkozása?”
Mindszenty válasza: — Esztergomi érsek, Magyarország prímása vagyok.
A rendőrezredes: — Mi volt azelőtt?
A hosszú kérdés-felelet végén eléje tesznek egy, a beszélgetésről felvett jegyzőkönyvet, hogy írja alá. A prímás látja, hogy tele van hamisítással. Megtagadja az aláírást.
A rendőrezredes rárivall: — Jegyezze meg, hogy itt nálunk a vádlottak nem azt vallják, amit ők akarnak, hanem amit mi akarunk. Majd a rendőrökhöz fordul, hogy vigyék el a prímást, és: — Tanítsátok meg vallani. Egy tagbaszakadt, magas, bivalynyakú rendőr elé vezetik. Ez a falhoz állítja a prímást, aztán a cella másik falához megy, majd onnan nekiiramodik, s teljes lendülettel, teljes erővel, csizmás lábával a bíboros gerincébe rúg. A bíboros a földre zuhan. Ekkor egy őrnagy jön be, gumibotot vesz elő, s elkezdi verni a bíborost, ütlegeli, a talpán kezdi s végigveri egész meggyötört testét. A prímás elájul. Fellocsolják. Újra kihallgatás. Új jegyzőkönyv. Az aláírást újra megtagadja. Újabb rugdalás, újabb gumibotozás. Ezen az első éjszakán Magyarország prímását háromszor verték végig gumibottal.
Hetekig jóformán aludni sem hagyták. A Gulag-szigetvilág minden egykori lakója szinte egyöntetűen mondja, hogy ezzel az „egyszerű” módszerrel lehet legjobban megtörni az áldozatot. Hosszantartó nem-alvás esetén — írta később maga Mindszenty — még az öngyilkosokat is meg lehet érteni. Ételébe, italába az orosz NKVD laboratóriumaiban készült vegyszereket kevertek, amelyek akaratát átmenetileg megbénították, sőt, személyiségét rövid időre kicserélték. Alkalmazták rajta az agymosás minden módszerét.
Két tévedés történt a Mindszenty-üggyel kapcsolatban. Először: tévedett Rákosi Mátyás, aki, mint egyéb diadalainál, most sem látta be, hogy a prímás felett aratott győzelme is csupán phyrruszi győzelem volt. Ő csak azt látta, hogy kikapcsolta a kommunizmus leghatásosabb ellenfelét, de nem sejtette, hogy a per bumeráng, amely 1956 őszén nagy lendülettel a magyarországi kommunizmust kólintja fejbe.
Másodszor: tévedtek azok, akik eladdig hitték azt a szovjet és kommunista tézist, hogy minden bajnak Mindszenty az oka s ha Mindszentyt eltávolítják, az egyháznak nincs mitől tartania. Tévedett mindenki, aki ilyen vagy olyan okból — haladó, békés, rugalmas, taktikázó, diplomatikus szemlélet — komolyan vette akár azt, hogy Mindszenty reakciós, akár azt, hogy nélküle a kommunista rendszer kesztyűs kézzel bánik az egyházzal. Mert az eddiginél is kegyetlenebb vallásüldözés még csak ezután indult meg Magyarországon.

Részlet Csonka Emil: A forradalom oknyomozó története 1945-56 című könyvéből.

A Mindszenty-per

Mindszenty József, eredeti nevén Pehm József (Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.) Esztergom érseke, Magyarország hercegprímása, bíboros. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek utóda.

1892. március 29-én született a Vas megyei Csehimindszenten a Pehm földműves családban, a keresztségben a József nevet kapta. (Családnevét 1941-ben magyarosította Mindszentyre.) A középiskolát Szombathelyen a premontrei főgimnáziumban végezte jeles eredménnyel. 1911-ben a szombathelyi egyházmegyei papnevelő intézetben folytatta tanulmányait, s végig az évfolyam legjobbjaként 1915. június 12-én szentelték pappá. A Vas megyei Felsőpatyon másfél évig volt káplán, majd 1917 februárjában a zalaegerszegi gimnázium hittantanára lett. Az 1918-19-es forradalmak idején ellenzéki magatartása miatt őrizetbe vették, szülőfalujába internálták. 1919-től 1944-ig Zalaegerszeg plébánosa volt, miközben 1921-ben az egerszegi kerület esperese, 1924-ben címzetes pornói apát, 1927-ben Nyugat-Zala püspöki biztosa lett, 1937-ben pedig XI. Pius pápai prelátussá nevezte ki.

XII. Pius pápa 1944-ben kinevezte veszprémi püspökké, s az itt töltött másfél év során személyes közbenjárással is igyekezett könnyíteni az üldözöttek sorsán. A második világháború idején veszprémi püspökként az üldözöttek érdekében emelte fel szavát, aktívan közreműködött a zsidó emberek menekítésében, vállalva ezzel azt, hogy a nyilas hatalommal konfrontálódik. Apor Vilmos győri püspökkel együtt kérte Serédi Jusztiniántól, hogy adjon ki nyilatkozatot az üldözöttek védelmében, ám nem értek el eredményt.
1944 novemberében a nyilasok letartóztatták, majd 26 papjával és kispapjával a sopronkőhidai fegyházba, onnan Sopronba vitték. Itt nyerte vissza szabadságát a szovjet csapatok 1945. április 1-jei bevonulásakor. XII. Pius pápa 1945 szeptemberében őt nevezte ki - Serédi Jusztinián utódaként - esztergomi érsekké, hercegprímássá, majd 1946 februárjában bíborosi méltóságra is emelte.



Mindszenty József szembefordult a szovjet megszállás nyomán kialakult új magyarországi renddel: elvetette a földosztást, a nemzeti bizottságok működését, a kommunisták vezette politikai rendőrség tevékenységét, a németek kitelepítését, a katolikus sajtó korlátozását. A kereszténydemokráciát, a keresztény erkölcsi törvényeken alapuló társadalmat, mint egyetlen lehetséges alternatívát hirdette a népi demokráciával szemben, s mozgósította egyházát ennek elérésére. Az 1945 novemberi választásokat világnézeti és erkölcsi választásnak minősítő pásztorlevelét az ország valamennyi katolikus templomában felolvasták, ami közrejátszott a Kisgazdapárt elsöprő győzelmében.

Mindszenty egyre inkább az antikommunista politika vezéralakja lett: tiltakozott a köztársasági államforma bevezetése, a hitoktatás fokozatos betiltása, az egyházi iskolák államosítása, a katolikus intézmények államosítása, illetve megszüntetése ellen. Rákosiék számára ő jelképezte az "egyházi reakciót", s népszerűsége miatt különös gondossággal készültek a vele való leszámolásra: a politikai rendőrségen és a szovjet parancsnokság kémelhárító osztályán külön erre a célra szervezett csoport foglalkozott "a Mindszenty személye és a köréje gyűlt reakciós kör" tevékenysége elleni harccal.

A Rákosi Mátyás által vezetett kommunista párt fő célja az volt, hogy Magyarországból Moszkva felügyelete alatt álló és azt kiszolgáló kommunista csatlósállamot formáljon. Ebben az ateista pártállamban nem lehetett helye semmiféle vallásos ideológiának és az azt terjesztő Egyháznak.
Mivel vallásellenes céljaik megvalósításában a kommunistákat a leghatásosabban Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros hercegprímás akadályozta, nemcsak az évek óta folytatott rágalmazási kampányt fokozták ellene, hanem megpróbálták Róma segítségével félreállítani. Amikor ez nem sikerült, elhatározták megsemmisítését.



1948. december 26-án tartóztatták le hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával. Az Andrássy út 60-ban heteken keresztül vallatták, hogy megtörjék.
A vallatás 39 napja alatt, hogy a koholt vádak beismerésére kényszerítsék, állandóan ütlegelték, emberi méltóságában a legmélyebben megalázták és akaratbénító szerekkel kezelték. Miután mindent előkészítettek, ami egy kirakatperhez szükséges, 1949. február 3-án elkezdték a főtárgyalást a Budapesti Népbíróságon. Ez február 8-án hirdette ki az ítéletet, amely életfogytiglanig tartó fegyházbüntetés volt.
A vele együtt letartóztatott vádlottak büntetése így oszlott meg:
dr. Baranyay Gyula Jusztin ciszterci szerzetes, egyetemi tanár 15 évi fegyházbüntetés, herceg Esterházy Pál 15 évi fegyház, dr. Ispánki Béla egyetemi lelkész életfogytiglani fegyház, Tóth László újságíró 10 évi fegyház, Zakar András érseki titkár 6 évi fegyház, Nagy Miklós AC titkár 3 évi börtön.2
A másodfokú tárgyaláson, július 6-án csak a bíróság vett részt. Ennek jogerős ítéletét a bíboros csak augusztus 14-én kapta kézhez. Jó fél évig bizonytalanságban hagyták: marad-e életfogytiglan vagy kivégzik

A budapesti Népbíróság 1949. február 8-án hirdette ki az óriási nemzetközi felháborodást kiváltó ítéletet, az életfogytiglani börtönt, amit 1949. július 6-án másodfokon is megerősítettek. Büntetését 1955 júniusában egészségi okokból felfüggesztették, ezután Püspökszentlászlón, novembertől Felsőpetényben élt házi őrizetben.


Az 1956-os forradalom napjaiban, október 30-án este szabadították ki Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy vezetésével a forradalom katonái, s 31-én diadalmenetben vitték Budára, a romos Prímási Palotába. November 3-án este mondta el híres rádiószózatát, melyben kifejtette: "demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúrnacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni". Az eseményeket szabadságharcnak minősítve felhívott a munka felvételére, helyeselte a semlegességet, elítélte a magánbosszút, állást foglalt az egyház szabad működésének biztosítása mellett.

1956. november 4-én a fővárost elfoglaló szovjet csapatok elől az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol 15 éven át volt "félfogságban". Hosszú belső emigrációjának a megváltozott világpolitika és a vele változó vatikáni keleti politika vetett véget. A Vatikán, Washington és a magyar kormány megegyezése nyomán 1971. szeptember 28-án Rómába utazhatott. Innen 1971. október 23-án Bécsbe, az esztergomi érsek egyházi joghatósága alá tartozó Pázmáneumba költözött, és a külföldön élő magyarok lelki gondozását tartotta fő feladatának. VI. Pál pápa - egyházpolitikai megfontolásokból - 1973. december 18-án üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, őt pedig nyugállományba helyezte. A döntést tudomásul vette, de nyilvánosan bírálta a Vatikán kompromisszumot kereső politikáját.

Mindszenty József 1975. május 6-án hunyt el a bécsi Irgalmasok kórházában, egy műtétet követően, s Mariazellben temették el.
Mindszenty József 1975-ben bekövetkezett halála előtt úgy rendelkezett, hogy addig, amíg idegen csapatok állomásoznak Magyarországon, ne temessék el szülőföldjén. Mariazelli sírjából 1991-ben hozták haza holttestét, noha akkor még voltak szovjet katonák az országban.

A rendszerváltás után, 1990. májusában semmissé nyilvánították a Mindszenty elleni koholt vádakat és ítéleteket. A főpap Mariazellből hazahozott hamvait 1991. május 4-én helyezték végső nyugalomra az esztergomi bazilika prímási sírkápolnájában. 1994. március 19-én megkezdődött az egyházi eljárás boldoggá avatása érdekében.

2011. január 30., vasárnap

193 éve született Görgey Artúr

Görgői és toporczi Görgey Artúr (Toporc, 1818. január 30. – Budapest, Lipótváros, 1916. május 21.[1]) 1848–49-es honvédtábornok, hadügyminiszter, a szabadságharc idején több alkalommal a honvédsereg fővezére.

Iskoláit Késmárkon és Lőcsén végezte, s bár tanár szeretett volna lenni, apja a katonatiszti pályára kényszerítette. 1832-től a tulni utásziskolában tanult, 1837-ben hadnagy lett a magyar nemesi testőrségnél, főhadnagyi kinevezését 1842-ben a Nádor-huszárezredben kapta meg.
Az egyhangú szolgálatot apja halála után otthagyta, s régi vágyának engedve Prágába ment vegyészhallgatónak. Redtenbacher professzor tanársegédjeként komoly tudományos munkát végzett: megoldotta a zsírsavak homológ elválasztását, fölfedezte a laurilsavat és több komoly folyóiratban is megjelent a kókuszdió olajának zsírsavairól írott dolgozata.
1848 márciusa után szeretett volna képzettségének megfelelő állást kapni Magyarországon, de hiába pályázott a műegyetem kémiai tanszékére.

1848 május 26-án Toporcról Pestre utazott, ide hívta a kormánynak a honvédség szervezéséről szóló szózata és az a május 17-ei felhívása, mely felszólítja a kilépett katonatiszteket, hogy álljanak be az új hadseregbe. Görgei mint volt (huszár) főhadnagyot honvéd századosi ranggal (1848. június 9-ei hatállyal) osztják be a Győrött szerveződő 5. honvédzászlóaljba.

Görgey felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak, a forradalommal rokonszenvezve ekkor hagyta el családnevéből a nemesi y-t, s bár az utókor mindmáig így írja nevét, ő maga élete végéig következetesen a Görgei aláírást választotta. 1848 júniusában századosi rangban belépett az alakuló magyar hadseregbe, nemsokára már őrnagyként Szolnokon szervezte a Tiszán inneni mozgó nemzetőrséget. Jellacic horvát bán betörése után a Csepel-szigetre rendelték, a dél-dunántúli népfelkelés parancsnokaként.

Nevét országszerte ismertté tette, amikor a pákozdi csatát követő napon, szeptember 30-án a Jellacic megbízásából az osztrákokhoz igyekvő Zichy Ödön grófot rögtönítélő bíróság elé állíttatta és hazaárulóként felakasztatta, s neki volt köszönhető, hogy Jellacic horvát bán tartalék hadosztálya Ozoránál fegyverletételre kényszerült.

Kossuth felfigyelt rá: határozott magatartását elismerve tábornokká léptette elő, s az osztrák határon táborozó magyar sereg előőrsét bízta rá. Részt vett a schwechati csatában, ennek elvesztése után november 1-jén a feldunai hadsereg főparancsnoka lett. Görgey új posztján is kiemelkedő katonai képességeket árult el: "összerázta" seregét, gyorsan és kiválóan manőverezett, hatékonyan használta a tüzérséget, mindig megőrizte higgadtságát és számtalanszor mutatott példát személyes bátorságával.


A magyar fősereg vezéreként a betegsége miatt helyettesítendő Vetter után (aki április második felében ismét át akarta venni a fõvezérséget) 1849. március 30-tól a tavaszi hadjáratban győzelemről győzelemre haladva felszabadította a Duna-Tisza közét és a Felvidéket, a komáromi csata után az országhatárra szorította vissza az ellenséget, majd háromhetes ostrom után, május 21-én visszafoglalta Buda várát.
A Szemere-kormány hadügyminiszterévé Kossuth nevezte ki igen rossz személyes viszonyuk ellenére. Áprilisban képviselővé is megválasztották, bár Görgey nem helyeselte a Függetlenségi Nyilatkozatot.
Karrierje csúcsára éppen akkor ért, amikor a szabadságharcban a politikai és a katonai helyzet egyaránt rosszra fordult. A katonai szempontokat előtérbe helyező Görgey és a politikus Kossuth ellentétei nyílt viszálykodássá fajultak, Görgey még Kossuth debreceni ellenzékével is tárgyalt a Függetlenségi Nyilatkozat esetleges visszavonásáról. Az orosz-osztrák erők ellen vívott nyári hadjáratban, július 2-án Komáromnál megütközött az orosz csapatokkal megerősített császári fősereggel. A csata válságos pillanatában személyesen vezette a huszárok rohamát, egy gránátszilánktól súlyos fejsebet kapott, de feleakkora erővel is visszaverte az osztrák főerők támadását. Július 1-jén a Szegedre történő azonnali levonulás vélelmezett megtagadása miatt Kossuth leváltotta a fővezérségről, július 4-én pedig ő maga a hadügyminiszterségről is lemondott. Ezután saját felelősségére együtt tartotta seregét s elindult a Szegedre, illetve Aradra költözött parlament és kormány után. A több száz kilométeres menet során saját erői négyszeresét kötötte le, de bravúros taktikai hadmozdulataival sem tudott változtatni a kialakult hadihelyzeten, - a magyar hadak minden fronton vereséget szenvedtek.

idős korában

Kossuth teljhatalommal ruházta fel és diktátorrá nevezte ki Görgeyt a magyar fősereg temesvári veresége után, augusztus 11-én. Görgey más lehetőséget nem látva, tiszttársaival egyetértésben, két nappal később Szőlősnél (Világosnál) letette a fegyvert Paszkevics tábornok orosz csapatai előtt.

A közvélemény e cselekedetéért - Kossuth vidini levele következtében is - árulónak bélyegezte, a szörnyű vádat életének hátralévő 67 évében méltóságteljes nyugalommal viselte.
A cár személyes közbenjárására végül elkerülte az aradi tizenhármak sorsát, de száműzetésre ítélték, Klagenfurtban tartották házi őrizetben családjával együtt. 1867-ben, a kiegyezés után engedték szabadon.

Hazatérve egy ideig a Lánchíd Részvénytársaságnál volt alkalmazva, ezután Visegrádon élt visszavonultan. Életének 99. évében, legnagyobb győzelmének, Buda visszavételének 67. évfordulóján, 1916. május 21-én a budapesti Mária Valéria utcai lakásában érte a halál.



(forrás: Múlt-kor)