2011. január 7., péntek

Egy írás a Jobbik Magyarországért Mozgalom honlapjáról

A Himnuszról:
187 éves Nemzeti HIMNUSZUNK

187 éve, 1823. január 22.-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg.
Gyönyörű költői mű e 64 sor.
A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza.

Mindjárt válaszolok rá - három példával is:

A németek például a Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt kezdetű szöveget ma már nem éneklik.
A második világháború után - mondjuk így - a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti, mindenek felett áll - az egész világon.
Megmaradt Haydn gyönyörű zenéje és ma, az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek. - Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta.

A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot az emberiség legnagyobb pusztítóit, Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át.
A mostani Oroszországnak - mondjuk így a jogutódnak - csupán 10 esztendős a himnusza.

A franciáké, az úgynevezett La Marseillaise - a vérben álló harcról szól és fegyverbe hív.

E rövidke európai példákat csak azért hoztam ide, hogy lássuk a legfontosabbat.
Azt ugyanis, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, nem himnusza még a honszerző Árpádnak sem, az ország építő IV. Bélának úgyszintén nem, de még a diadalt diadalra halmozó Mátyást sem dicsőíti.
A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz.
Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik el - így emlegetni e csodálatos 64 sort.
Tehát, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart!

Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel.
Nem minden időszakban, nem mindig azonos belső erővel, hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái / 1919-re gondolok és az 55 évig tartó magyar bolsevizmusra / tűzzel-vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született.
De mondom: voltak a nép ajkán őrzött énekek, pl. a Boldogasszony Anyánk, a Csíksomlyói Szűz Mária (A székelyek régi nemzeti imádsága),
később a Székely Himnusz / ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk /, a reformátusok 90-ik zsoltára: "Te benned bíztuk eleitől fogva", vagy az evangélikusok "Erős vár a mi Istenünk" kezdetű Luther éneke.

Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt.

Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey, a szatmárcsekei szoba csendjében.
A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható, tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor.

Sajnos mindmáig nem védi az Alkotmány nemzeti imádságunkat, pedig rátört a sorokra maga Rákosi is az 5o-es évek elején mondván: az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön.
Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt.
Kodály rövid választ adott az élet és halál diktátorának.
Ezt mondta: Jó a régi.
Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt, a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye.

Rákosi nem nyugodott.
Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban.
Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt.
A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van az már írva.

Miért fontos ma, hogy a hamar árvaságra jutó, betegségekkel küzdő, Kölcsey mit hagyott ránk e nemzeti imában?

Azért fontos, mert a Himnusz megírásának napját január 22-ét 1989 óta a Magyar Kultúra Napjának mondjuk ugyan - ám a magyar művészetek, a kultúra a szemünk előtt silányul el vagy hever romokban.

Ez az állapot kiállásra, kitartásra, s ha kell kiáltásra kell, hogy kényszerítsen minden jóérzésű, gondolkodó embert, a magyar értelmiséget pedig kötelezően.

Mert látható módon megszűnt a tudás, a kultúra, az ifjúság oktatása és az Istenhit közötti sok évszázados, megbonthatatlan egység.
Ez, amit mondok nem vallási, és még kevésbé templomi kérdés.
Mert ott, ahol az iskolaügy, tehát a jövő nemzedékének oktatása, nevelése csak tantervi, tantermi feladat vagy egyszerűen csak munka vagy pénzkérdés
- ott ezt az első számú nemzeti feladatot - elárulták!

OTT, ahol nem a magyar nyelv és történelem a legfontosabb tárgy, ott a jövő sírját ássák a nemzetoktatást eláruló politikusok.

OTT, ahol iskolákat zárnak be, vagy síneket szednek fel politikai parancsra - mindegy, hogy milyen indokkal - ott, azokon a helyeken temetők lesznek.
Ha hagyjuk.

OTT, ahol oly módon bomlik fel rend, hogy tanárverést látunk a képernyőn, ott, a kisebbség törvénytelensége tobzódik a többség felett egy - állítólagos jogállamban.
Olyan kisebbségé, amely a Kárpát-medencében az elmúlt 6 évszázad alatt nemhogy egy templomot vagy iskolát,
de még egy önsegélyező alapítványt sem tudott létrehozni magának, legjobb szándékú vezetőinek erőfeszítésével sem.

OTT, ahol egy Magyar Bálint nevű, magát a kultúra és oktatás miniszterének mondó ember kijelentheti, hogy nem a tudás az elsőrendűen fontos az iskolákban,
hanem valamiféle reformanyag ilyen-olyan elsajátítása - ott a szellemi rókák garázdálkodnak a nemzet udvarán.

OTT, ahol a kabaréban téma lehet az úgynevezett buta paraszt - nénikének öltözött férfiként - ott ország-idegenek uralják a televízió és rádió stúdióit.
Akik e hazában nyilvánvalóan, nem érzik jól magukat
Ezt a gyalázatot nem követhetnék el büntetés nélkül egyetlen európai országban sem.
Hogy ugyanis ostoba közröhej tárgyává tegyék az ország egyik nemzetmegtartó erejét, a parasztságot.

OTT, ahol a tovább tanuló gyerek miatt a családoktól elvesznek és nem adnak nekik, ott szellemi tolvajok járkálnak közöttünk és a társadalom legfontosabb sejtje
a család ellen intéznek, előre megfontolt, sátáni támadást.

OTT, ahol az emelkedő árak ellenére - lassan SEM tud szaporodni a családi könyvtár - csak és kizárólag a CD-k és DVD-k - ott már a globalizmus ütött tanyát.
És úgy lesz, miként a globalisták szeretnék: lassan elvész a Pál utcai fiúk, a Robinson, Fekete István Tüskevára, Vörösmarty, Petőfi, Kölcsey,
Arany költészete, Jókai száz meg száz felejthetetlen hőse.
Ott apránként le lehet majd tagadni Móricz Zsigmondot, s hogy egyáltalán élt Gyóni Géza, Nagy László, Illyés Gyula, Sütő András, Német László vagy Kányádi Sándor.

OTT, ahol az orvost, a rendőrt, a papot az éppen uralkodó hatalom nem fizeti meg kellő megbecsülés mellett ott a nemzetet a tekintélynélküliség barbár útjára akarják lökni.

És cselédsorba a 21-ik században.

Wass Albert írja: "aki bántja a magyart, Téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Mert bármelyik magyar vesztesége - a Te veszteséged is."
Mert, ha nem így tesszük, úgy némaságunkkal és bénaságunkkal hitelessé tesszük valamennyi, galád mozdulatukat.

A Magyar Kultúra Napján, csodálatos nemzeti közbenjáró imádságunk születésének évfordulóján tehát szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy:
Magyarország bajban van!

S legelsőül azért, mert 93 ezer négyzetkilométeres ország az egyetlen a világon, amely saját országával van körülvéve.

Magyarországot - viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó kultúrájával, évszázadok óta a mai napig csodált művészetével - a jövő magyar generációjának kell átadnunk.

Mert Magyarországot, a mi Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől.

Magyarországot tehát meg kell menteni!

Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:

Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának,
Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.
Murányi László

2011. január 6., csütörtök

Ez nem vicc

Az idei orvosi Nobel díj nyertesének kijelentése:

"A mai világban ötször többet költenek a férfi potenciát növelő gyógyszerekre és a női mellekbe
való szilikonra, mint az Alzheimer kór gyógyítására. Következésképpen néhány év múlva nagy mellű idős
nők és kemény péniszű idős férfiak lesznek. Csakhogy egyikük sem fog emlékezni, ezek mire
szolgálnak."

2011. január 4., kedd

A rettegéstől a röhögésig

Abszurd tettek a kommunista diktatúrában
A kommunista rendszerek az emberiség történetének egyik – ha nem a – legkegyetlenebb, legembertelenebb diktatúrái voltak. A bolsevik messianizmus tombolása világszerte több tízmillió, s hazánkban is – a gulágra hurcolt hadifoglyokat, az összefogdosott civil férfiakat és nőket beleszámítva – több százezer áldozatot követelt. Ám, mint minden valóságtól elrugaszkodott zsarnokság, a „létező szocializmus” is számtalan, talán már csak utólag viccesnek tűnő történetet és helyzetet eredményezett.

A diktatúrák nagy részét kétségtelenül a rettegés tartja össze – és a nevetés töri meg leginkább hatalmukat. Ha egy erőszakkal fenntartott rezsim pusztán félelmetes, akár sokáig fenn is maradhat, ám mihelyst röhejessé válik, napjai meg vannak számlálva. A kommunista rendszerek nemcsak kegyetlenek és brutálisak, de működési mechanizmusukban is olyannyira abszurdak voltak, hogy szinte tálcán kínálták a lehetőséget a magát mindenhatónak tartó és mutató elit kinevetésére.

Sztálin elvtárs a példakép
A hazai szélsőbaloldali diktatúra legsötétebb időszaka az 1948 és 1956 közötti időszakra esett. A végletekig fokozott vezérkultusz és az egymást követő éberségkampányok azonban bőven szolgáltattak mulatságos eseteket is. Évtizedek távlatából szemlélve valóságos viccgyűjteménynek tűnhetnek a korabeli tankönyvek Sztálinról és Rákosiról szóló fejezetei. A nagy szovjet vezetőről például már az alsó tagozatban megtudhatták a nebulók, hogy az iskolában kitűnő tanuló volt, és nem súgott padtársának. Osztálytársai ebből rádöbbentek, hogy jelleme „nem is vasból, de egyenesen acélból van”, s innen kapta, az „acélos”, vagyis Sztálin nevet. A magyar gyerekeknek már tízéves korukra tisztában kellett lenniük azzal is, hogy semmilyen tudományos felfedezés vagy technikai áttörés nem jött, nem jöhetett létre a bölcs vezető szellemi útmutatása nélkül.

Teljesen egyértelmű volt tehát, hogy a guargumit pótló anyag előállítása is végső soron az ő nevéhez fűződik. „Sztálin elvtárs felhívással fordult a szovjet emberekhez: – Menjetek ki a mezőre, és keressetek olyan növényeket, amelyekből gumit lehet termelni. A szovjet nép hallgatott a tanácsra. Így akadtak rá a gumipitypangra” – olvashatták a minden elemében reális történetet az ötvenes évek magyar kisiskolásai. Sztálin azonban nemcsak a szovjet, de a magyar nép minden elért – vélt vagy valós – eredményében is meghatározó szerepet kellett, hogy játsszon. „Elérkezett december 21., a sztálini műszak napja.
Az egész üzem lázban égett. Mindenki egyformán drukkolt Kovács Jancsinak, aki ma három géppel kezdte meg munkáját… Dolgozott egyetlen felesleges mozdulat nélkül, és közben csillogó szemmel gondolt Sztálin elvtársra.” Nem is csoda, hogy ezek után 2461%-ot teljesített – olvashatták a harmadikos tanulók.

Természetesen a rezsim legalább ennyire fontosnak tartotta „Sztálin legjobb magyar tanítványa” személyi kultuszának építését is. Rákosi első, Réti László tollából származó hivatalos életrajzának megjelentetését le is fújták, mivel annak mítoszai már az MDP kulturális vezetésénél is kiverték a biztosítékot. A lelkes, és kétségtelenül nem kevés irodalmi vénával megáldott szerző például igen plasztikusan ábrázolja a fiatal Rákosi Mátyás londoni nyomorát (és tekintélyes derékbőségének okait), amikor a nagy vezér egy ültő helyében felfalja a szüleitől kapott teljes élelmiszercsomagot (!), mert nincs pénze kifizetni a vámot. A korabeli lektoroknak talán az is egy kicsit sok volt, hogy a kötet tanúsága szerint a fiatal mozgalmár tanította meg az 1912-es nagy munkástüntetés résztvevőinek az Internacionálét. A történet kétségtelenül hízelgő lett volna ugyan „a magyar nép édesapja” számára, ám a hazai baloldal ilyen elkeserítő tudatlansága sehogyan sem fért volna meg a „gazdag magyar haladó hagyományok” legendájával.

A totalitárius diktatúra nem lett volna totalitárius diktatúra, ha nem akart volna az élet minél nagyobb szegmensére ellenőrzést és befolyást gyakorolni. Ez alól nem jelentett kivételt a futballpálya sem. A „reakciósnak és fasisztoidnak” bélyegzett Ferencváros kálváriája széles körben ismert, ám ennél is jóval abszurdabb a válogatott mérkőzések lelátóinak „megszelídítése”. A nemzeti tizenegyet a szurkolók hagyományosan „huj-huj hajrá!” kiáltásokkal biztatták. Igen ám, de a „huj” szócska oroszul férfi nemi szervet jelent. Így a szovjet nép közismerten fejlett erkölcsi érzékének védelmében a Népsport már 1949-től a jóval haladóbb „rá-rá hajrá!” rigmusra biztatott.

Hurrá, nyalunk!

Hurrá nyaralunk!


A Rákosi-korszakot követő, nagyon is keményen induló, majd folyamatosan puhuló – ám a közkeletű terminológiával ellentétben „puhává” sosem váló – kádári diktatúra is bővelkedett abszurditásokban. A 70-es, 80-as években már számos, korábban tilalomfákkal megjelölt kérdésről viszonylag szabadabban lehetett beszélni, ám néhány téma továbbra is tabu maradt. Ilyen volt – 1956 mellett – a szovjet–magyar viszony is. Országos botrányt és derültséget keltett a Népszabadságban megjelent hír a „hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok” tisztjei számára átadott öröklakásokról. Kevésbé ismert a Fővárosi Moziműsor 1972. novemberi számában elkövetett baki. A programajánló magazin „szovjet filmek” rovatában a Hurrá nyaralunk! című alkotás megtekintésére biztatta olvasóit. A nyomdagép reakciós ördöge azonban úgy intézte, hogy a film címéből kimaradt két betű, így az olvasó a Hurrá, nyalunk! című mozi merész címén elmélkedhettek. Persze csak addig, amíg a szükséges adminisztratív intézkedések keretében meg nem büntették a szerkesztőt, és nem közölték az adekvát helyreigazítást.

A Kádár-rendszer legtöbb humoros anekdotáját termelő „celebje” minden kétséget kizáróan Czinege Lajos honvédelmi miniszter volt. A disznópásztorból, illetve kovácslegényből lett állami vezető kaszópusztai helikopteres vadászatainak vagy a tiszteletére zöldre festett laktanyagyepeknek országos hírük volt, ám nem kisebb botránykőt jelentettek alkoholfogyasztási szokásai sem, amelyeket nem nagyon befolyásoltak a protokoll szabályai. Egy anekdota szerint az aszódi laktanyában a hetvenes évek derekán tett látogatása alkalmával a szükségesnél valamennyivel több vodka elfogyasztása után egyszerűen kiesett a helikopterből. A kivezényelt díszalakulat parancsnoka komoly lélekjelenlétről árulkodva „Hátra arc!-ot” vezényelt. Így aztán a hadügyminiszter elvtársnak háttal játszották el a teljes repertoárt a Radetzky-marstól a Rákóczi-indulóig.


W. Ferenc „magtalanítása”

A kötelező éberség és szorosan betartott hivatali fegyelem az ötvenes években egyetlen hivatalos – vagy annak tűnő – irat elkallódását sem tette lehetővé. Így történhetett meg, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Adminisztratív Osztályának egészségügyi iratai közé kerülhetett az a levél, amely egy bizonyos W. Ferenc „magtalanítását” rendelte el, hivatkozva az illető „társadalmi veszélyességére”. A hatóságok a „dokumentum” szerint igen nagyvonalúak voltak, hiszen a műtétileg eltávolított herezacskóból pipadohány tárolására alkalmas zacskó készítését is felajánlották. A nyilván munkahelyi vagy baráti ugratás eszközéül szolgáló papíroson olvasható Kovács György párttitkár aláírása is. Azóta kutatások bebizonyították: a fent nevezett elvtárs valóban az Egészségügyi Minisztérium MDP-szervezetének vezetője volt. Hogy szignója hamisítvány-e vagy esetleg – a korszakban korántsem ritka – „szakértelmének” bizonyítéka, máig nem derült ki pontosan. Az bizonyos, hogy volt egy igen buzgó munkatársa, akinek a levél tartalma, de még a műtétre felszólító, igencsak beszédes „dr. Sahter Hugó” neve sem tűnt fel, és egyszerűen a többi hivatalos nyomtatvány mellé iktatta a papírost.

Balogh Gábor
forrás: Magyar Hirlap


Hurrá nyaralunk! című film letöltési kódja:
http://rapidshare.com/files/360253849/Hurra_nyaralunk.part1.rar
http://rapidshare.com/files/360272792/Hurra_nyaralunk.part2.rar
http://rapidshare.com/files/360286422/Hurra_nyaralunk.part3.rar
http://rapidshare.com/files/360295651/Hurra_nyaralunk.part4.rar

2011. január 3., hétfő

A KDNP Horthy és Mindszenty helyett Reagannek állítana szobrot

A KDNP szobrot állítana Ronald Reagannek, a magyar hősök már nem jók. Még emlékkonferencia is lesz.

A magyar hősöket elfelejtették a KDNP-nél és a fővárosban Reagannek állítanak szobrot, és jövőre két konferencia is felidézi majd a kommunizmus ledöntésében jelentős szerepet játszó amerikai elnök életútját.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az, hogy a bolsevizmus összeomlott, és Magyarország felszabadult a szovjet megszállás alól, alapvetően két embernek, II. János Pál pápának és Ronald Reagennek köszönhető, de persze Gorbacsov szerepét sem vitathatjuk el. (A polkorrektkedő "vörös-farok" akár el is maradhatott volna, hisz nem érdem, hogy Gorbacsov volt a sok "vak" bolsevik vezető közül az egyetlen "félszemű". - szerk.)

A miniszterelnök-helyettes szerint a magyar nemzet és egész Közép-Európa hálás lehet az amerikai elnöknek ezért. Az elnök centenáriuma egybeesik Varga László, a KDNP újjáalakítója születésének 100. éves évfordulójával.


szoborterv

A kereszténydemokraták első embere felidézte: Varga László 1944-ben saját lakásán hozta létre a Kereszténydemokrata Néppártot. A kommunista rendszer emigrációba kényszerítette 1948 végén, az Egyesült Államokba ment, ott élt egészen a rendszerváltoztatásig, amikor hazatért Magyarországra. Varga László, mint a New York-i magyar színház vezetője, és a közép-európai rab népek emigráns szervezet képviselője kapcsolatban állt az elnökkel; a KDNP ezért örömmel vállalta, hogy a Reagan-centenáriumhoz is kapcsolódik.
Közölte: szorosan együttműködnek az Egyesült Államokban lévő Ronald Reagan emlékbizottsággal. Szeretnének adományokból a fővárosban szobrot állítani az egykori amerikai elnöknek, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel együttműködve, két konferencián is felidézni jövőre Reagan életútját.

Szabó Marcell, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánhelyettese elmondta: az első konferenciát február 6-án rendezik az egyetemen, ezt júliusban egy nemzetközi tanácskozás követi, amelyen a tervek szerint George Schultz és Condoleezza Rice korábbi amerikai külügyminiszter is részt vesz. Timothy A. Betts, az amerikai nagykövetség követtanácsosa azt mondta, hálásak azért, hogy a magyar nép is megemlékezik Ronald Reagan születésének évfordulójáról.


Reagan elnök szobrának avatója a Capitóliumban, 2009-ben


A KDNP (nevéből adódóan) jobban tenné ha Mindszenty Józsefnek, vagy akár Horthy Miklósnak állítanának szobrot, mint magyar antikommunista hősöknek. A pofátlanság netovábbja Amerikának köszönetet mondani a Szovjetunió ellenes harcban, hiszen '56 bukásáért teljes mértékben felelőssé tehetőek.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nagyon örvendetes hírnek és pozitív lépésnek tartja, hogy Boris Tadić szerb államfő engedményeket tenne a temerini fiúk ügyében. A kormányfő "kereszténydemokrata" helyettese újságírói kérdésre válaszolva kedden azt mondta, hogy nagyon örvendetesen alakulnak Magyarország kapcsolatai Szerbiával, ez is egy pozitív lépés. Biztosította Szerbiát, hogy az unió soros elnöksége során Magyarország mindent megtesz Horvátország és Szerbia mielőbbi uniós integrációjáért.

Pedig - talán - jó lenne vigyázni a szerb ígéretekkel, s csak óvatosan szabad nekik hitelt adni. Majd, ha az utolsó temerini fiú is kint lesz és látjuk azt az iratot, amivel kiengedik őket - akkor - esetleg - el lehet kezdeni hinni a rácnak.

forrás: Nemzeti Hírháló

Egy cikk a Magyar Hirlapból

A zongorista

„Az utóbbi hírek csakugyan aggasztóak. A toleranciaszint kirívóan alacsony. Rasszizmus, cigányellenes diszkrimináció, idegengyűlölet, sovinizmus és reakciós nacionalizmus – a tünetek mélyen aggasztóak. Mindezek régen elfeledettnek hitt emlékeket idéznek. Sok ember megrémült.”

Ezeket a mondatokat nem Várkonyi Tibor bátyánk fabrikálta a Szabad Népben 1951-ben – bár kétségtelenül írt ilyesféléket Truman elnök Amerikájáról, pusztán a cigány szó helyére kellett négert biggyesztenie. Nem, nem. Ezeket a sorokat Schiff András zongoraművész írta olvasói levelében, 2011. január 1-jén a Washington Postban.
Boldog új évet, Magyarország!

Vajon, mi köti össze Várkonyi Tibort és Schiff Andrást? Mi az a titkos fonál, amelyet bárhogy is gombolyítunk 1951-től 2010-ig, végül csak rátekeredik a rasszista, idegengyűlölő magyarok nyakára?

Ezt inkább hagyjuk. A végén még a New York Timesban is címlapon leszünk.

De tudják mit, legyünk nagylelkűek lapunk idei első számában. Annál is inkább, mert ha Schiff kedves újévi köszöntőjéből jól sejtjük, csatázunk még eleget ebben az esztendőben. Amit semmiképpen sem szeretnénk: belegyalogolni a jeles zongoraművész csapdájába. Nem kívánjuk bizonygatni, mennyire toleránsak vagyunk, hogy ezer éve itt élünk, ígérem, még Trianonról sem lesz szó. Miközben persze egy percig sem leplezzük, hogy tökéletesen hidegen hagy bennünket, miért retteg Schiff András kedvenc zongorája alá bújva. Semmiféle kultúrkampfba nem megyünk bele, annál is inkább, mert a jelzett olvasói levél sem több, sem kevesebb a megszokottnál: pusztán annyit állít, amennyit – ők – rendszerint állítani szoktak.

Ennél jóval érdekesebb és figyelmünkre méltóbb az ellenfél észjárása. Vizsgáljuk meg például Schiff szóhasználatát. Az eredeti angol szövegen is átsüt a 19. század ósdi vulgármarxizmusa. A magát nyilvánvalóan elsődleges entellektüelnek képzelő szerző tehát sem magyar „anyanyelvén”, sem angolul nem tudja magát szabatosan kifejezni. Ostoba közhelyeknél többre nem futja, az önálló gondolkodás teljes hiányának és a köreiben divatozó kávéházi értesültségnek tanúsága az a néhány rossz mondat.

Lássuk aztán konkrét tapasztalatait. Cikkének végén aláírásként ez áll: Schiff András, Firenze, Olaszország. Akadt már példa arra a történelemben, hogy a tapasztalt internacionalisták jobban tudták, mi van itthon, mint mi, akik kalandvágyból itthon maradtunk. Schiff cikkének esztétikumát aligha emeli, de éppen ez is állhatna utána: Landler Jenő emigráns népbiztos, Bécs. Schiff, maga kezet foghat a néhai forradalmárral… Toleranciaszint alatt vegetáló magyarokról szóló patinás megfogalmazása simán belefért volna az egykori Vörös Újságba.

Nem árt felidéznünk persze, hogy a száműzött zongorista európai kitekintésű rettegő. Ha nem posztkommunista vagy szociáldemokrata kormány vezeti aktuális hazáját, ő már másnap fellázad. A Haider-ellenes hadjárat idején például lemondta bécsi és salzburgi koncertjét. Értjük, ugye? Akkor azt üzente a maga egyszerű módján, hogy nem a jobb- vagy baloldali osztrákokkal, hanem en bloc Ausztriával van baja. Hogy nem méltóztattak jól választani. Hogy őt, Schiff Andrást megsértették az emberi méltóságában. És hogy majd akkor hallgassátok az én muzsikámat, rohadt fasiszták, ha jó helyre teszitek az ikszet.

Ha jól értem, most valami hasonló készül, ezúttal Magyarország ellen.

Ez a magatartás elsősorban előítéletes, másodsorban nárcisztikus, harmadsorban becstelen. Pontosan az ilyen izgága ostobaságok miatt utálják a Schiff-féléket, bárhol is éljenek a világon. És miután a befogadó hagyományainak elfogadása helyett állandóan az emberi jogista katyvasszal támadnak, miután humanizmust emlegetnek, de titokban gyűlölnek minden hagyományos értéket és mindenkit, aki másfajta értékrendszert követ – lassan felnyitják az emberek szemét.

Schiff András talán nem érzi, de alaposan megváltozott a világ. Ott él ez a szegény ember Firenzében, és a saját rögeszméi fogságában még Olaszországot sem érti. Nem látja, hogy nem a sovinizmus, az idegengyűlölet vágya mozgatja az európai változásokat, hanem az emberek természetes igénye, hogy birtokba vegyék újra, ami mindig is az övék volt. Birtokolni akarják az anyanyelvüket, történelmi példaképek, hősök után kutatnak, büszkék hagyományaikra, és nem hiszik el, hogy az idegen pusztán azért szép, mert idegen.

A jó európaiak győzelemre állnak. Talán az új Magyarország is.

Még ha ez rossz hír is Schiff Andrásnak.
Boldog új évet, Magyarország!

Szentesi Zöldi László

2011. január 2., vasárnap

Meszlényi Zoltán a vértanú püspök

Meszlényi Zoltán Lajos (Hatvan, 1892. január 2. – Kistarcsa, 1951. március 4.) magyar vértanú püspök.

Meszlényi Zoltán

XVI. Benedek pápa 2009. július 3-án jóváhagyta boldoggá avatását. A boldoggáavatási szertartásra 2009. október 31-én, ünnepi szentmise keretében került sor az esztergomi bazilikában.

1948-ban Rákosi a kommunista párt budapesti vezetőinek értekezletén bejelentette, hogy a klerikális reakcióval az év végéig végezni kell.
A hatalomnak döntő szava volt abban, kiből lehet egyházi vezető, és kiből nem. A katolikus egyház első embere, Mindszenty bíboros még ellenállt. 1945-től 1948-as letartóztatásáig Mindszenty József bíboros testesítette meg a kiépülő kommunista diktatúrával szemben a katolikus alternatívát.

Mindszenty mind a deportált zsidók és malenkij robotra hurcoltak, mind a kitelepített svábok és felvidéki magyarok, mind az internáltak és bebörtönzöttek érdekében szót emelt. Nézetei elemzéséből az is kiderül, hogy nem közismerten hajlíthatatlan természete tette őt ’’párbeszéd-képtelenné” a kommunistákkal szemben, hanem az a felismerés, hogy a diktatúra természetéből adódóan az egyház csak elvtelen, erkölcstelen és megalázó kompromisszumot tudott volna kötni, ennek pedig a bíboros sziklaszilárdan ellenállt.
Papjaihoz intézett utolsó üzenetében ezt a programot adta: ’’Világító oszlopok legyünk!” Mindszentyit a fogságban testileg-lelkileg megkínozták, s hazug vádak alapján életfogytiglani fegyházra ítélték, ami a keresztény világban nagy fölháborodást váltott ki.

Mindszenty bíboros letartóztatását követően az esztergomi káptalan nem az állam által kijelölt békepapot választotta az egyházmegye vezetőjévé, hanem a jog szerint is elsődlegesen esélyes Meszlényi Zoltán segédpüspököt.


Meszlényi Zoltán püspökké szentelése

Meszlényi lett az egyházmegye vezetője.

Már 1946 szeptemberétől készültek róla ügynöki jelentések. A székeskáptalan döntését, melyben Meszlényit választották helynöknek, Rákosi Mátyás pártfőtitkár a kormánnyal szembeni ellenséges cselekedetnek minősítette.

1950. június 29-én Esztergomban letartóztatták, majd Kistarcsán tartották fogva. Éjjel-nappal, télen-nyáron nyitva kellett tartania cellája ablakát, őrei szadista módon bántalmazták.

Már halott volt, amikor 1951. március 4-én a Mosonyi utcai kórházba szállították, 10-én temették el.
Halálát utólagosan anyakönyvezték, 1954 júniusában. 1966. június 22-én hamvait exhumálták a Rákoskeresztúri új köztemetőben, majd földi maradványai az esztergomi bazilikába kerültek.

XVI. Benedek pápa július 3-án hagyta jóvá azt a dekrétumot, amely elismerte Meszlényi Zoltán vértanúságát. Apostoli levelében március 4-ét, a püspök születésnapját jelölte ki ünnepéül.
Meszlényi Zoltán a 28. magyar boldog.

a boldoggá avatási ünnepség
Az 1989/90-es fordulat után II. János Pál pápa négy magyar, illetve magyar vonatkozású személyt avatott boldoggá:
Apor Vilmos vértanú győri megyéspüspököt (1997),
Romzsa Teodor vértanú ungvári görög katolikus püspököt (2001),
Batthyány-Strattmann László orvost (2003) és
Habsburg IV. Károly osztrák császárt és magyar királyt (2004).

2006. szeptember 17-én XVI. Benedek pápa képviseletében Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilika előtt boldoggá avatta Salkaházi Sára vértanúhalált halt szociális nővért.
A boldoggá avatásra váró magyarok között van
Mindszenty József (1892-1975) bíboros,
Márton Áron (1896-1980) erdélyi püspök,
Kaszap István (1916-1935) jezsuita novícius,
Scheffler János (1887-1952) és
Bogdánffy Szilárd (1911-1953) partiumi vértanú püspökök,
Bogner Mária Margit (1905-1933) vizitációs nővér,
Kelemen Didák (1683-1744) minorita szerzetes,
P. Marcell Marton Boldizsár (1887-1966) karmelita atya, továbbá
Bódi Mária Magdolna (1921-1945),
Brenner János (1931-1957),
Csepellényi György (1626-1674),
Dr. Kucsera Ferenc (1892-1919) és
Torma János (1914-1937).