2011. március 13., vasárnap

1848-ról másképpen

Nem vagyunk híve semmiféle pocskondiázásnak, de annak sem, hogy valamit csak egyoldalúan közelítsenek meg. 1848, és főleg 1849 megítélése a magyar közvéleményben azonban nagyon egysíkú manapság, jóllehet évtizedeken keresztül nem volt az. A 48-asok és a 49-esek különbözősége mindig is megvolt, amelyből, az 1867-es kiegyezésnek köszönhetően, az 1848-as álláspont bizonyult politikailag tarhatóbbnak, egészen 1918-ig, illetve 1946-ig, amikor az szárbaszökkenő és politikailag mindent maga alá utasító "magyar republikanizmus" (a nem volt, soha nem lesz nagy politikai lufi) felfedezte igazi gyökereit 1849 radikális eszméiben és szereplőiben. (Jellemző, hogy Tildy és Szakasits is az 1849-es állapotokat az "első magyar köztársaságnak" titulálta, egészen tévesen persze, hiszen Kossuth "kormányzói elnöksége" nem jelentette ezt a detronizáció pedug eléggé megosztotta az akkori politikusokat is. Nem mondhatnánk tehát, hogy az 1849-es "trónfosztás" teljes nemzeti egységben és jogszerűen történt, amelyet legjobban utólag 1867 ténye igazol.)

1848-ból elfogadjuk monarchistaként azt, amit a király jóváhagyott és a magyarság igazolt és szükséges érdekeit szolgálta, de nem a fékevesztett kelevények eresztését, amelyben a márciusi ifjaknak, de Kossuth Lajosnak és körének is nagy szerepe volt, nem beszélve olyan figurákról, mint Táncsics Mihály. 1849-ből viszont szinte semmi sem tartható, jószerivel annak volt igaza, aki mindettől már távolmaradt és nem asszisztált mindahhoz, aminek a vége egy újabb dacos detronizáció volt csak és császári oldalon pedig a megtorlás és a magyar államiság gyakorlati felfüggesztése, amely szintén egy másik - jóllehet valamennyire érhető és levezethető - nem kívánatos végletes politikát mutat. Az április törvények biztosan szükséges lépéseket is tartalmaztak a magyar társadalom számára, de az események jól mutatják, hogy kinek volt ezt igazi érdeke betartani és kinek csak egy ürügyként szolgált, hogy legyen honnan elrugaszkodni.

Mivel ennek a roppant bonyolult kérdésnek a kifejtése egy tanulmányt érdemelne meg minimum és nem egy ilyen soványka felvezetőt, itt meg is állnánk most, s átadnánk a szót Ft. Pezenhoffer Antalnak, aki érdekes adalékokkal tud szolgálni a mai napig oly népszerű Petőfi (Petrovics) Sándorrol, akit sajnálatosan Őfelsége, Habsburg Ottó is "egyik kedvenc költőm"-ként emlegetett egyszer (Arany János mellett). Mindezek persze csak kisebb, de kétségkívül érdekes és fontos részletek, amelyet a fentebb említett "árnyaltabb kép" kedvéért teszünk közzé. Nem célunk semmifajta leszámolás sürgetése a dologban, hiszen a történelem meghozta itt is a maga ítéletét talán, viszont egy árnyaltabb, a részleteket tekintve is kifejtetteb kép szükségeltetik 1848-49-cel kapcsolatban, amelyet meggyöződésünk, hogy igaz magyarként is, pláne monarchistaként sem illik kritikátlanul kezelni és minden eseményében "nagyszerűnek" nevezni. Ebben persze nem a sokat hangoztatott nacionalista lozung, a "Habsburg-seggnyalás" akadályoz meg minket, hanem sokkal inkább az 1849-cel beállt megosztott és visszarántott helyzet, amely majdnem húsz évig meggátolta a megbékélést és az igazolt fejlődést, nem beszélve arról, hogy egy átgondoltabb, eleve indokolt lassabb reformfolyamatot egyszerűen megakasztott. (Az idézet a szerző A magyar nemzet történelme - A katolikus Egyház és a Habsburg-ház történelmi szerepe című alapvető munkájából való. Érdemes elolvasni az egész XI. kötetet, amely szinte csak 1848-49-cel és annak következményeivel foglalkozik. Pezenhoffer atya jól látta, hogy az akkori események milyen sok hamis reményt, rossz irányt és csalfa mítoszt hoztak a magyarság életébe.)


A kép címe, "Feltámadás (Petőfi lovon)" Madarász Viktortól, amelyen a költő-forradalmárt, mint lovas Megváltóként ábrázolták, természetesen vörös zászlóval, amelyről már 1848-49-ben is tudták mit jelképez, nem is beszélve 1913-ról, amikor a kép keletkezett.

forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése