2011. október 31., hétfő

Délvidéki mészárlások

1942 januárjában-februárjában a Délvidékre bevonuló magyar csapatok és csendőr alakulatok által végrehajtott partizánvadász-razziákban több mint 4 ezer, főleg szerb nemzetiségű ember vesztette életét. Az 1942-ben elkövetett bűnös túlkapások, gyilkosságok napfényre kerültek és már a Horthy rendszerben feltárták az eseményeket, felelősségre vonták a bűnösöket.
Cseres Tibor Hideg napok című regényéből film is készült, magyar bocsánatkérésként, az áldozatokért.


Az 1942-es „hidegnapok” után két és fél évvel jött a titói megtorlás. Máig sem tudni, hogy pontosan hány magyar áldozata volt a bosszúhadjáratnak. Matuska Márton vajdasági történelem kutató szerint sok falu teljes férfi lakosságát kiirtották, s aki megmaradt haláltáborba vitték. A partizán osztagok házról házra járva szedték össze a magyarokat, főleg a férfiakat elmondhatatlan kegyetlenséggel hosszan kínozták, majd kivégezték őket, az áldozatokkal megásatott tömegsírokba lökve a tetemeket.

Az 1944-45-ös titói megtorlásról 1990-ig egy szót sem lehetett kiejteni. Az elmúlt években az elhunytak hozzátartozói egy-egy keresztállítással kísérelték meg az emlékezést a délvidéki temetőkben és a tömegsírok feltételezett helyein. A rákövetkező napokban az emlékezés e szerény jelei közül sokat ledöntöttek, tönkretettek ismeretlenek.

2009. november 29.-én a Bazilikában és szerte a világon, ahol magyarok élnek, imádkozzunk együtt az ártatlanul elpusztítottakért, emlékezzünk meg a második világháború minden délvidéki áldozatáról és gondoljunk hálás szívvel azokra, akik a kisebbségi lét nehézségeit vállalva őrzik halottaink emlékét.


„Csak el akarom mondani, oda akarom helyezni a mi halottainkat is a többi áldozat mellé, hogy az évfordulókon ők is megkapják a maguk koszorúját. Hogy ne a temető árkában, a városi szeméttel letakarva, ne föléjük ültetett akácfák töve alatt, tetejükbe telepített teniszpálya alatt, ne sintérgödörben, ne a téglagyár agyagbányájában porladjanak. Temessük el, számoljuk meg, írjuk be őket a halotti anyakönyvbe tisztességesen, és mondjuk meg róluk, hogy ők is áldozatok. S amikor mindez megtörtént, akkor ne azt hirdessük, hogy most ismét rajtunk a sor, hogy mindezt visszaadjuk, kamatostul, mint szokás, hanem mondjuk, hogy ennek örökre vége”

(Matuska Márton: „A megtorlás napjai” című könyvéből)


Megjegyzés:

Mivel elévülés nélküli emberiség elleni bűntettekről van szó, ideje lenne megindítani az eljárást, megállapítani a felelősséget, ma már ebben lehetne támogatást kapni nemzetközi fórumoktól, és jó lenne a magyar iskolákban tanítani a történteket. Minden ellenkező híreszteléssel szemben magyart sem szabad ölni.

Hogyan is van ez?
Tény: Háborús bűntett elkövetése miatt vádat emelt Képíró Sándor volt csendőr százados ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
Nemzeti Jogvédő Alapítvány oldaláról:
"Zuroff úr, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal iroda igazgatója a magyarországi zsidószakértők által is bírált az „utolsó esély” ún. nácivadász akció keretében Dr. Képíró Sándor személyében háborús bűnöst vélt találni, s így emberek tömeges kivégzésével vádolja. Ezek úgy foglalhatók össze, hogy: 1942-ben, az 1941-ben Magyarországhoz visszacsatolt Újvidék városában csendőrtisztként részt vett zsidók és szerbek kivégzésében és kivégeztetésében, hogy részt vett továbbá a délvidéki zsidó deportálások lebonyolításában 1944-ben,s hogy a felelősségrevonás elől 1944-ben a nemzetiszocialista Németországba menekült, s hogy 1946-ban háborús bűncselekmény miatt elítélték.
Ennek kapcsán azt állítja, hogy Dr. Képíró Sándor a harmadik legkeresettebb háborús bűnös Dr. Efraim Zuroff tízes listáján. Számos alkalommal közöltük és bizonyítottuk, hogy dr. Képíró nem követett el bűncsekményt, terhére elkövették a hamis vád bűntettét, s folyamatosan elkövetik a rágalmazás bűntettét."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése