2011. január 17., hétfő

Turul Keresztély - Ami a tankönyvekből kimaradt


Aki azt hiszi, hogy az 1989/90. évi gengszterváltással véget ért a történelemhamisítások, másítások, elferdítések korszaka, téved. Hogy ilyet találjunk, még csak a Királyhágón sem kell átkelnünk. Engedje meg a Tisztelt Olvasó, hogy némi ízelítőt nyújtsak ezekből, pontosabban arról, hogy mit is lenne érdemes tudni-tanítani a magyarságtudat fenntartása érdekében.

A finnugor elmélet létrejötte

A jezsuita Sajnovics János, majd Reguly Antal vetette fel ezt a teóriát, amely a mai hivatalos álláspont. Ezt a Magyar(ellenes) Tudományos Akadémia egyetlen lehetséges alternatívaként fogadja el. Valójában ezt megelőzően volt már nemzetközi előzménye, II. Pius pápa is felvetette (holott szinte semmit nem tudott a finnekről), amit aztán kortársa, Bonfini megcáfolt.

Kidolgozott elméletté olyan neves magyar tudósok fejlesztették, mint a szepesi szász Hunsdorfer (később Hunfalvy) Pál, vagy a fuldai (Németország, Hessen tartomány) születésű Budenz József, aki felnőtt korában tanult meg magyarul. Az Akadémia élén ekkor olyan jeles személyiség élvezhette a Habsburgok (és velük a Rothschildok) bizalmát, mint Schedel (később Toldy) Ferenc főtitkár, aki még Budenznél is magyarabb volt: Ő ugyanis már tízéves korában megtanult magyar nyelven!

Az elmélet elterjesztése a legsötétebb elnyomás időszakára, az 1850-es évekre tehető, a császári udvar folyamatos támogatásával, akiknek kapóra jöttek az északi rokonaink a magyarságtudat letörésére. A szittya - hun - avar ősökre emlékezés helyett sokkal biztonságosabb volt, ha belenyugszunk a szolgasorsunkba, mint ahogyan azt a finnek, észtek, vogulok tették. A bolsevikok idején is ideális volt az a párhuzam, amelyet a hős kommunisták által felszabadított kis finnugor népcsoportok és közöttünk vonhattak. Még a két háború közötti kor tudománya sem tudott túllépni ezeken a gondolatokon, és lám, most is ezt tanuljuk.

A finnugor rokonság bizonyítékai


A tankönyvekben nagyszerű perdöntő bizonyítékokat találhatunk, mint például a fazék és a pot vagy a ház és a kota szó hasonlósága. Persze a jelenlegi neveink is egyértelműen bizonyosságot nyújtanak. Bizonyára mindenki ismer a környezetében finn Aino, Eija, Sisko, Tulli vagy Külikki nevű hölgyeket, vagy Pekka, Yussi, Juha, Keke, Mauno vagy Kimi nevű urakat. Biztosan sokkal többet, mint hun nevű Attilát, Csabát, Rékát vagy Aladárt.
Komolyabbra fordítva a szót, nem tudom, hogy miért nem tűnik fel szinte senkinek az, hogy igazából semmi közös nincs sem a nyelvünkben, sem a kultúránkban, sem a hagyományainkban. Aki hallott már finneket, lappokat, vagy észteket beszélni, nemcsak hogy semmit nem ért a hallottakból, hanem még a hangzás sem lesz ismerős számára. Elenyésző mennyiségű nyelvi fordulat az, amin a hivatalos elmélet alapul: összesen 450 szó és néhány szabály egyezését fogadják el megcáfolhatatlanul.

Ha körülnézünk azok között a népek között, akik egymást rokonnak tartják, szembetűnik a szókincs hasonlósága is. A szókincsünk nagyon távol áll a finnugoroktól, a legtöbb közös szavunk a török népekkel van. Még Mongólia - ahol évszázadokig hunok uralkodtak - térképét böngészve is több ismerős hangzású helységnevet lelhetünk fel, mint az 1000 tó országában.
Északi rokonainknak nincs csodaszarvasuk, turulmadaruk, mint ahogyan nekünk sincsen Kalevalánk, vagy Szampónk. Ők nem voltak nomád lovasnép, nem tartottak szürke marhát, nem voltak kitűnő íjászok, nem készítettek míves-díszes szablyákat. Nem hordtak bő gatyát vagy zsinóros dolmányt sem. Érdekes módon a szittyákról és a hunokról valahogy mindig ez utóbbiakat írták a történetírók.

Mikor Iulianus barát a XIII. században Baskíriában járt, ott magyarokkal és finnugor mordvinokkal egyaránt találkozik, de egy szóval sem említi, hogy rokonok lennénk.

Az a némi rokon vonás, amelyen az Akadémia lovagol, természetesen nem lehet a véletlen műve. Valamennyi közünk azért van hozzájuk. A legtöbb nyelvész egyetért abban, hogy a ragozó ázsiai eredetű nyelvek (ezeket turáni vagy urál-altaji nyelveknek hívják) egy ősi csoport tagjai, közös ősnyelvtől eredhetnek. Ide szokás sorolni többek között a magyart, a finnugorokat, az indiai munda és dravida nyelveket, a kaukázusi nyelveket, az altaji nyelveket (török-mongol nyelvek), a mandzsu-tunguz nyelveket, a japánt, a kihalt sumért, és a kihalt etruszkot is, de ezek a besorolások nem egységesek. A nyelvi hasonlóság eredhet ezen kívül abból is, hogy mind a finnugorok, mind a szkíták, hunok, avarok és magyarok egyaránt megfordultak az orosz síkságon, sőt, az uralmuk alatt tartották azt, így hatást gyakorolhattak egymásra.

Szegről-végről tehát (szinte az Ádámtól-Évától kifejezés sem lenne túlzás) rokonság mégiscsak van, de rettenetesen távoli. Útjaink már Krisztus előtt sok ezer évvel szétváltak.

A türk rokonság elmélete


Egy zsidó származású nyelvész, Wamberger (később Vámbéry) Ármin szorgalmazta a török népekkel való rokonság elméletét, amelynek sokkal több tudományos alapja volt, mint a finneknek, de alulmaradt a velük folytatott vitában. Az volt a gondolat célja, hogy a magyar mindenáron besoroltassék valamelyik élő és jól ismert nyelvcsalád tagjai közé, mintha önállóan nem állná meg a helyét. Ez az elmélet is politikailag inkorrekt volt, hiszen az esetleges magyar pánturkizmus a XIX. században még erős nagyhatalomnak számító Oszmán-török Birodalomhoz közelítette volna a magyar közéletet.

Némi történeti hagyománya azért van ennek az eszmének: A törökök a mai napig gyakran emlegetik a rokonságunkat, barátságos vendégszeretettel közelednek hazánkfiai felé. A középkorban azt hangoztatták, két vitéz nép él e földön: A török és a magyar. Ők is voltak a mi alattvalóink, pontosabban a Hun Birodalomé, később mi is az övéké, a Kazár Birodalomé. Innen ered sok jövevényszó, illetve a későbbi oszmán hódoltságból. Ezek között van olyan, amelyet mi vettünk át tőlük, de olyan valószínűleg még több, amelyet ők mitőlünk, pedig a hivatalos nyelvészet ennek az ellentétét próbálja igazolni. Sok, az MTA szerint török eredetű szó bizonyíthatóan magyar, majd innen került a türk nyelvekbe, nem pedig fordítva. Ilyen például az oszmán-török vezír, amely egyértelműen a vezet ige képzett vezér alakjából származik, a magyarból tisztán levezethető, míg a törökből nem.
A török-türk népekkel való rokonságnak csak egy apró bökkenője van. A türk népekkel kapcsolatos legkorábbi emlékek a Kr. u. VI. századból valók, ezt megelőzően nem beszélhetünk ilyen nyelvcsaládról. Ezzel szemben a hunok a történelemben már (a kínaiak szerint) a Kr.e. III. évezredben jelen voltak, míg a szittyák bizonyíthatóan a Kr.e. VIII. századtól. Tehát nincs értelme olyat állítani, hogy a hunok vagy más rokonaink a törökök közül lennének, legfeljebb ők származhatnak tőlünk!

A szittya-hun eredet elméletének megalkotója

Bizony, ilyen ember nem élt soha. Nem köthető egy konkrét személyhez sem. Évezredes hagyományról van szó. A XIX. század közepéig nemcsak minden magyar ember, de minden európai tudós is egyértelmű, kétségbevonhatatlan tényként fogadta el. A szittya (szkíta) eredet magától értetődő volt Anonymus, Kézai, Kálti Márk, Janus Pannonius, Bonfini, Werbőczy (lásd: Hármaskönyv), Kölcsey (lásd: Himnusz) vagy Ady számára egyaránt, ahogyan az volt a görög, arab, orosz, germán és más népek krónikásai számára is. Bizonyára ugyanazt hazudták, sokszor egymástól függetlenül. Vajon megszületett volna Gárdonyi Gézától A láthatatlan ember vagy Arany Jánostól a Buda halála ha alkotójuk nem lett volna bizonyos a szittya-hun eredetünkben?

Voltak kísérletek az elmélet tudományos szintű összefoglalására - amelynek lelkes kezdeményezője volt például a páratlan műveltségű Horvát István, Széchenyi, Vörösmarty és Eötvös barátja -, ahogyan ma is vannak, de az állami támogatottság hiánya nem kedvez az igazság feltárásának.

Ha a történetírók, a mondák és a hagyományok mindig hazudtak volna, Heinrich Schliemann soha nem találta volna meg Tróját, mégis, mint azt tudjuk, sikerült neki. Nekünk is ugyanúgy kell a történetírásra és a mondáinkra hagyatkozva értelmezni a magyarság gyökereit, (ál)tudományos spekulációk helyett.

Mi volt a baj ezekkel a hagyományainkkal? A szkíták nagyon ősi kultúrát képviseltek és óriási birodalmakat alapítottak az ókorban és a középkorban. Ezek felidézése túlságosan büszkévé tenné honfitársainkat, ami nem volt igazán kívánatos sem a Habsburg - Rothschildoknak, sem a Kohn Béla - Roth Manó - Csermanek János - Horn Gyula - féle moszkovita komcsiknak.

A szittya-hun eredet bizonyítékai


Töménytelen számban akad ilyen. Már az, ahogyan az európai népek hívnak minket, már mindent elárul: a hungaricus - hungarian - ungarische - ungherese stb. szavak is a hun, illetve az onogur népnevekből származnak. Ez utóbbi egyértelműen a hunok egy törzse volt a görög Theophanész és Menandrosz, valamint a gót Jordanes krónikái szerint.
Bölcs Leó bizánci császár és az ő nyomán néhány későbbi görög utódja türköknek hív, de ne feledjük, hogy az ő korában éppen kazár fennhatóság alatt álltunk. Fia, Bíborbanszületett Konstantin már szabiroknak nevez, amely a fent említett Jordanes szerint szintén a hunok egyik törzse. A későbbi görög nyelvű források többnyire hunokként emlegetik a népünket.

Az Annales Bertiniani krónika szerint 862-ben ungrok törtek a Frank Birodalom területére. A Fuldai Évkönyvek 894. évi bejegyzése szerint a harcosok avarok, akiket magyaroknak neveznek. Regino prümi apát szerint szkíták vagyunk. A pápák leveleiket a kora középkorban rendszeresen a szkíták királyának címezik.

A finnugoroktól való különbözőségünk már említésre került feljebb, ahol említettem a szittya-hunokkal való hasonlóságunkat is. Ugyanaz az életmód, a művészet, a mondavilág.

Amit valóban nehéz bizonyítani, a nyelvi származás. A szittyák vagy a hunok nyelve csak csekély töredékekben maradt fenn, ezen emlékek is csak idegen történetírók tolmácsolásában. A rovásírásos forrásoknak is elenyésző a száma. De ami ránk maradt, az kétségtelenül bizonyít.

A szittya népek

A görögök használták a szkíta szót, csak mi, magyarok használjuk a szittya népnevet, míg a perzsák szaka néven emlegették ezt a nemzetet. Talán ez utóbbiból ered a székely elnevezés.

A legrégebbi írott források Európában a szittyákat, míg Ázsiában a hunokat említik. A Kr.e. VIII. századtól már mi uraltuk Szkítiát, valamint folyamatos kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatban álltunk a leggazdagabb görög városállamokkal, főleg Athénnal. Hérodotosz szerint vezető törzsünk a királyi szkíták törzse. Híresebb szittya törzsek voltak még a masszagéták (talán a magyar szó torzulása?), a pártusok (párnik), és a kusánok. Többnyire idegen hangzású nevek ezek, mégpedig azért, mert idegen nyelvű történetírók feljegyzései alapján ismeretesek. Hogy a szittyák ellenségeik, majd későbbi szövetségeik, illetve alattvalóik, a kimmériak, vagy más néven gimmirik rokonaik lettek volna, az már szinte megfejthetetlen.

A Scythia néven jelölt terület alatt nem mindig ugyanakkora térséget értettek. Szűkebb értelemben ide a Dél-oroszországi síkság tartozott, a Dunától és a Kárpátoktól a Volgáig és a Kaukázusig, bizonytalan északi határokkal. Gyakran ehhez tartozónak említették nyugaton a Kárpát-medencét, keleten pedig a Turáni-alföldet, az Altaj-hegységig. Kis-Scythia néven az Al-Duna vidékét, a Havasalföldet, Moldvát illették a Dnyeszter folyóig.

A szkíták egyik csoportjának tartják a szarmatákat, akik a Kr.e. III. századtól bukkantak fel Kelet-Európában. Lehetséges, hogy a nevük a szár-magyar (Kopasz magyarok? Tudjuk, hogy számos nomád törzs borotválta simára a fejbőrét.) összevonásából, illetőleg eltorzulásából származik. Ez utóbbiak egyik csoportjának tartjuk pedig a jazigokat, más néven a jászokat. Ez a név az íjász szóból ered. Talán ez utóbbiakkal azonos, vagy hozzá közel álló csoport volt az alánok népe. Másik nevesebb csoportjuk a roxolánok voltak. Sarmatiának a mai Lengyelország területét nevezték, ahol szintén előfordultak.
A legnagyobb hódítók a hunok voltak. A kínai történetírás szerint legkorábban Kr.e. 2200 körül tűnnek fel, többnyire hiung-nu néven, akik ekkor Kínától északra és nyugatra éltek. Szinte egész Ázsiában és Európában előfordultak. A nagy népvándorlást ők indították el, forradalmi változást okozva ezzel az egész bolygó történelmében. Ők a székelyek ősei. A hunok Volga menti ágát hívták bolgároknak, a bolgár-bulgár szó is a folyó nevéből ered. Később ezek a volgai-bolgár hunok a Balkánon történő letelepedésüket követően a leigázott szlávok nyelvét vették át, így váltak szláv bolgárokká. A hunok híresebb törzsei még a szabirok, az onogurok, a kuturgurok, az uturgurok, illetőleg az eftaliták (heftaliták), más néven a fehér hunok. A fehér itt előkelőbb származású, tisztább fajtájú (fehérebb bőrű?) vagy uralkodó népcsoportot jelent a feketével szemben. Attila néhány harcosa a svájci Anniviers-völgyben telepedett le, ahol leszármazottaik ma is élnek, az ő emlékeik még részletes feltárásra várnak.

A következő hódító nép az avar volt. A görög történetírás - többek között Menandrosz - azt állítja, hogy a hun és az avar nyelv tökéletesen megegyezik, így őket egyazon nemzetnek tekinthetjük.

Ugyanakkor nehéz állást foglalni abban a kérdésben, hogy a hazánkba telepedett kabarok (a későbbi palócok, matyók és barkók ősei), besenyők (talán Bosznia névadói?) és kunok a szittya-hun, vagy a török népekhez-nyelvekhez álltak-e közelebb. Az bizonyos, hogy mindenképpen jelentősen eltörökösödött etnikumokról van szó mind a három esetben, pontosabban, mire hazánkba jutottak, már a nyelvük elég sok türk elemet tartalmazott. Bár megjegyezném, hogy Horvát István szerint a hun és a kun nemzet egy és ugyanaz, amely feltevés valóban elgondolkodtató!

Meg kell említeni a ma is élő baskírok népét a mai Oroszország területén, az Ural vidékén. Meglepően sok közös hagyományunk van velünk, és ott élnek, ahol Iulianus barát magyarokat talált a XIII. században. A X. századi arab történetírás rendszeresen együtt emleget minket velük, illetve össze is kever. Nyelvüket ma a török nyelvek közé sorolják, de figyelembe kell venni azt, hogy felvették az iszlám hitet, a török-tatár népek közvetítésével. A mai, törökös nyelvük pedig ugyanúgy alakulhatott ki, mint ahogyan jelenleg szinte az egész mohamedán Közel-Kelet és Észak-Afrika arabul beszél, szintén a moszlim vallás hatására. Többé-kevésbé ők is szittyáknak tekinthetők, ugyanakkor nem csak nyelvileg, hanem embertanilag is kevertebbek, európai, kaukázusi és mongolos vonásokat egyaránt hordoznak. Baskíriát, a Volga, a Káma és a Belaja folyók vidékét az elferdítők ma magyar őshazának tartják, de az itt leírtak figyelembevételével ez a térség csak egy állomás volt a sok közül.

A finnugoristák és szolgai követőik a szkítákat, a szarmatákat és az alánokat többnyire iráni, míg a hunokat és az avarokat rendszerint török törzseknek tartják, de a hamisításoknak ebben a részében ők sem egységesek.
Megértenénk-e a 2500 évvel ezelőtti szkíta beszédet? Kizárt dolog! Már a 800 éves Halotti Beszéd is szinte érthetetlen, akkora változáson ment keresztül anyanyelvünk. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy igen könnyen menne annak megtanulása, hiszen a nyelvtana, a logikája szinte ugyanaz.

A szittya népek-törzsek egyetlen fennmaradt képviselője a magyar nemzet. Mi a fenti népcsoportok leszármazottainak, kulturális, nyelvi és genetikai örököseinek tekinthetjük magunkat.

(forrás: www.mariaorszaga.hu)

2 megjegyzés:

  1. Az elsőnek tartott írásos nyelv-emlékeink olvasásánál vegyük figyelembe, hogy a korlátozott lehetőségeket hordozó latin betűs ábécére kellett átültetni a latintól idegen hangzást:

    Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk. Mënyi milosztben terümtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës odutta volá neki paradicsumot házoá. Ës mënd paradicsumben valou gyimilcsëktül mondá neki élnië. Hëon tilutoá űt igy fá gyimilcsétűl.

    Tegyünk próbát, mai kiejtéssel mondjuk el ezt egy magyarul csak beszélő, de írni nem tudó külföldinek, és kérjük meg, hogy írja le magyarul, de saját írásának megfelelően.

    Az eredmény nem lesz meglepő, nagyon fog hasonlítani a fenti szövegrészhez. Magyarul ejtve a szavakat akkor is értjük tartalmát, ha egyes szavak már elvesztek nyelvünkből, vagy napjainkra átalakultak. Ellenben egy angol bajosan boldogulna legnagyobb költőjük Shakespeare eredeti kéziratával.

    Az Ó-Angolt, ma (szinte?) senki nem értene meg, hiszen a Francia hatás oly erős, hogy az eredeti nyelvtant és szókincset szinte teljesen elnyomta.

    VálaszTörlés
  2. http://www.magyarvagyok.com/index.php?page=videos&sub=search&q=t%C3%B3th+gyula
    Nézzék meg Tóth Gyula előadását!

    VálaszTörlés