2011. január 21., péntek

A pótolhatatlan Kun Béla

Tóth Gy. László (Budapest) - Kaslik Péter (Toronto)
 
(Megjelent: Magyar Nemzet, 2005. november 19.)
 
„Egy új tudományos igazság nem úgy győzedelmeskedik, hogy annak hívei meggyőzik  ellenfeleiket, s ezek megvilágosodnak és a fény felé fordulnak, hanem úgy, hogy a régi igazság hívei végül is kihalnak, és a helyükbe lépők  már az új ismeretek birtokában  lépnek színre.”  (Max Planck)
 
Posztkommunista balliberális történészeink munkásságát figyelve, szinte semmi sem változik annyira, mint a múlt. A baloldaliak egyre ártatlanabbak, a jobboldaliak pedig egyre gonoszabbak. Ötvenhatos mártírjaink és hőseink életében elfogult, rossz indulatú – sokszor családilag is érintett -  szocialista és szabad demokrata történészék kutakodnak. Legutóbb a 18 éves korában felakasztott Mansfeld Péterből próbáltak köztörvényes bűnözőt kreálni, Varga László balliberális történész pedig azt próbálta bizonygatni, hogy Kun Béla  nemzeti célokért és a Trianon előtti határokért harcolt.
Az alábbiakban – elsősorban nyugati források alapján - Kun Béla életének néhány meghatározó eseményét kívánjuk felidézni.
A Kommunisták Magyarországi Pártját 1918. november 24-én megalapító Kun Béla 1886-ban született Szilágycsehen,  zsidó származású köztisztviselői családban. Eredeti családneve Kohn volt. Halálának pontos idejét még ma sem ismerjük: egyes források szerint 1938. augusztus 29-én kivégezték. Más  dokumentumok szerint egy moszkvai börtönben halt meg  1939. november 30-án.

„Hozzá képest senkik vagyunk” 

Személyiségének megítélése ellentmondásosnak mondható. Victor Serge, aki személyesen ismerte Kun Bélát, igen visszataszító egyéniségnek találta. (Egy forradalmár emlékiratai Memoirs of a Revolutionary  Publisher: Writers & Readers Publishing September 1, 1984)
Stephan Bonsal véleménye sem túl hízelgő:
„ A minisztérium egyik termébe irányítottak, ahol az előző években a letűnt Magyarország miniszterelnökeivel készíthettem interjúkat. A két Tiszával, az apával, és a fiával. Deák és Kossuth arcképei, amelyek azelőtt a falakat díszítették, hiányoztak  a minisztertanács ülésterméből, és jelenlegi utódaik egy hatalmas aszal körül ültek szorosan egymás mellett.... Soha nem felejtem el Kun Bélát...Feje gömbölyű volt, és haja olyan rövidre volt nyírva, hogy úgy tűnt mintha kopasz lett volna, rövid tömpe orra volt, ajkai duzzadtak  és visszataszítóak voltak. Legszembeütközőbbek voltak  azonban  nagy és hegyes fülei. A körülötte levők közül sokan azt suttogták, hogy úgy nézett ki mint egy gyík, és a bőre tényleg  zöldes színezetű volt. Egyszóval olyan jelenség volt, amelyhez hasonlóval  vándorlásaim során soha sem találkoztam.”
(Stephen Bonsal: Suitors and Suppliants, -  Kérelmezők körmenete, 1969, Kennikat Press, Library of Congress Catalog Card No: 68-26226. 17. fejezet)

Lukács György viszont, aki Kun Béla kormányában közoktatási megbízott volt,  így nyilatkozott:
„Mi, többiek - Kun Bélához képest - senkik és semmik vagyunk. Mi végezzük kötelességeinket, de ilyenek, mint mi minden országban százával vannak. Az európai mozgalom számára jelentéktelen, hogy minket holnap felakasztanak, vagy sem. Ha, azonban Kun Bélát meggyilkolják, az komoly veszteséget jelentene a forradalom számára. “

Crystal Eastman (1881-1928) az amerikai feminista mozgalom egyik kiemelkedő alakja, a munkásjogok és a nők választójogaiért harcoló szervezetek tevékeny képviselője megkérdezte Kun Bélát, hogy szükségesnek látja-e a szólásszabadság betiltását Magyarországon.  Kun Béla erre így válaszolt:
„Nem tiltottuk be a szólásszabadságot, és egyáltalán nem szüntettük meg a szabad sajtót. A munkások köreiben teljes szólás és gyülekezési szabadság van. Ez nem csak a munkásokra vonatkozik, akik osztják a mi véleményünket, de azokra is, akiknek a véleménye különbözik. Az anarchisták szabadon nyomtathatják és terjeszthetik nyomtatványaikat. Vannak polgári nyomtatványok is, például a szociológiai társaság kiadványa, a „Huszadik század” is szabadon és minden korlátozás nélkül megjelenhet. Mi csak a forradalom ellenes burzsoá újságokat tiltottuk be.  Ezt nem azért tesszük, mert félünk tőlük, hanem azért, hogy ne kerüljön sor a fegyveres megsemmisítésükre.”
(Crystal Eastman, The Liberator (February 1919)

Kun Béla felhasználva a kínálkozó lehetőséget - Crystal Eastman segítségével - üzent az amerikai munkásoknak. A veretes gondolatok a The Liberator  1919.  júliusi számában láttak napvilágot. 
Peter Lamborn Wilson (Brand: Egy olasz anarchista, és az álma) ( Brand: An Italian Anrchist and his Dream)  című könyvében (133-134.o) arról számol be, hogy Kun Béla harmincezer lírát küldött az olasz kommunista pártnak. 
Eléggé nyilvánvaló, hogy az európai hatalmak aligha nézhették jó szemmel, hogy Kun Béla aktívan támogatta az európai kommunista pártokat.
A háború utáni ifjú kommunisták egy csoportját a türelmetlenség és a célratörés jellemezte.   Lenin a „Baloldali kommunizmus” c. írásában vitába szállt ugyan velük, de meg kívánta őket tartani a pártban. Kun Béla mindvégig a Zinovjev és Radek által meghirdetett radikális elveket vallotta, és az „offenzíva minden áron” hívei közé tartozott.  A kommunista pártnak ezt a lényegre törő irányzatát  Lenin - Kun Bélára utalva -   „kuneristáknak” nevezte.  Ide tartozott az olasz Terracini és Rákosi Mátyás is. A  Tanácsköztársaság kegyetlenkedései is jórészt erre a felfogásra vezethetők vissza.
Köztudott, hogy Kun Béla a Szovjetunióból, tehát egy másik állam megbízásából, a kommunista párt pénzén érkezett Magyarországra 1918. november 17-én, azzal a céllal, hogy egy szovjet típusú „nemzetek feletti”  államot hozzon létre, amelyikben  csak osztályok vannak, de nemzet már nincs.
Lenin 1919. március 23-án sürgönyt küldött Kun Bélának, amelyben  egyértelműen kifejtette a Szovjetunió elvárásait:
„Kérlek értesíts bennünket, hogy milyen tényleges biztosíték van arra, hogy az új magyar kormány ténylegesen kommunista kormány lesz, és nem pedig egyszerűen szocialista, azaz áruló szocialista kormány lesz.
Megvan- e kommunista többség a kormányban? Mikor lesz a szovjetek kongresszusa? Milyen bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a szocialisták elfogadták a proletárdiktatúrát?
Tévedés lenne, ha a magyar  forradalom minden részletében az orosz forradalmi taktikát utánozná, és nem venné tekintetbe a különleges magyarországi viszonyokat. Figyelmeztetlek ennek a hibának az elkerülésére, de szeretném tudni, hogy erre vonatkozólag miben látod az igazi biztosítékokat…”
Kommunista üdvözlettel
Lenin



A forradalom exportja
Ez az üzenet is bizonyítja, hogy Kun Bélát természetesen nem a magyar nemzeti célok megvalósításával bízták meg.
Nem árt emlékeztetni arra sem, hogy - miközben Kun Béla a vörös hadsereg segítségét várta - sikertelen kísérletet tett az osztrák kormány megbuktatására. E cél érdekében Ernst Bettelheim, egy budapesti ügyvéd  a Komintern belegyezésével és anyagi támogatásával megalapította az Osztrák Kommunista Pártot. Míg Bettelheim és társai az osztrák kormány fontosabb központjainak elfoglalására készültek, addig Kun Béla az osztrák határra vezényelte a vörös hadsereg egységeit, azzal a céllal, hogy adott esetben a magyar hadsereg támogatást nyújthasson Bettelheimnek és társainak. A lázadást  megelőző éjszakán  1919. június 14-én a rendőrség - Bettelheim kivételével - az egész osztrák kommunista vezetőséget letartóztatta.  A kiszabadításukat követelő négyezer tüntető demonstrációját az osztrák rendőri erők fegyveres beavatkozása verte szét.
Victor Serge visszaemlékezéseiben - kissé ironikusan - “patetikusnak” minősíti Kun Béla magyarországi tevékenységét.

Az amerikai Dupuy Institute által fenntartott   OnWar.com  dokumentációs központ szerint  Kun Béla 133 napig tartó magyarországi uralma alatt  590 személyt végeztek ki,  közöttük 200 tanárt, illetve tanítót. Ez a szám természetesen nem tartalmazza Kun Béla életútjának későbbi áldozatait.   

A kommunista rendszer a dicsőnek minősített Tanácsköztársaság hivatásos  gyilkosait – köztük Szamuely Tibort - negyven éven át a magyar történelem hőseiként és példaképeiként tartotta számon.
A Magyar Tanácsköztársaság bukása után Kun Béla Bécsbe menekült, ahol szociáldemokrata barátai egy elmegyógyintézetben bujtatták el. Innen került vissza a Szovjetunióba, ahol a Krími Körzet Forradalmi Bizottságának vezetőjeként  (Krymrevkom) a hadifoglyok legyilkolásával és a krími törökök etnikai tisztogatásával foglalkozott.  Módszereire jellemző volt, hogy Kun Béla  feltétel nélküli megadás esetére kegyelmet ajánlott fel a még harcoló Wrangel tábornoknak és katonáinak, akik ezt elfogadva,  letették a fegyvert. Kun azonban - megszegve ígéretét - kivégeztette a most már hadifoglyoknak számító önként leszerelt tiszteket és katonákat. Victor Serge szerint a hadifoglyok tízezreit végezték ki az ország megtisztítására hivatkozva. Kun Béla nevéhez fűződik az őshonos  krími törökök elleni etnikai tisztogatás kezdete is. 1920 és 1921 között több mint 60 ezer krími törököt végeztek ki. A helyi lakosság körében Kun Béla neve ma is  gyűlölet és megvetés tárgya. Aligha véletlen, hogy az ukrán kormány hivatalos honlapján, a krími kegyetlenkedések felelőseként ma is ott díszeleg Kun Béla neve és fényképe. 
 
A hivatásos kommunistát 1921 márciusában már a németországi események középpontjában találjuk, ahol a Kommunista Internacionálé megbízottjaként-  Zinovjevvel együtt - meghatározó szerepet játszott az úgynevezett „márciusi akció” megszervezésében.
1921. március 16-án Szászország  kormányfője, Otto Horsing parancsára a rendőrség  elfoglalta a mansfeldi rézbányákat, valamint a Halle közelében lévő vegyi üzemeket. A hivatalos indokolás szerint a bányákban és a gyárakban  szabadrablás és fosztogatás zajlott. Miután Horsing  tisztában volt azzal, hogy a kommunista párt „offenzívára” készül, úgy döntött, hogy felkészül a támadásra. A szembenállás fegyveres akciókba torkollott.  A harcok kezdetén az anarchista gerilla vezető,  Max Holtz vezette vörös őrség uralta a mansfeldi térséget. A forradalmi lendület azonban hamar megtört mert a munkásság nagy többsége nem volt hajlandó harcba szállni  a rendőrséggel és a katonasággal.
Ebben a helyzetben nyilvánvalóan a „stratégiai visszavonulás” lett volna az egyetlen ésszerű lépés. De a szélsőbaloldali elemekből összetevődő német kommunista vezetőség - Kun Béla tanácsára -  általános sztrájkot hirdetett és államellenes fegyveres harcra szólította fel a munkásságot. A párt katonai különítményeinek megparancsolták, hogy  provokálják a hatóságokat, mert csak így tudják elérni a munkásság „egybeforrassztását”, illetve cselekvésre késztetését.  Bresaluban és Halleban valóban felrobbant néhány gránát, de  Berlinben nem történt semmi.
 Annak ellenére, hogy az  általános  sztrájkra és a fegyveres ellenállásra való felhívás süket fülekre talált, a militáns kommunista párttagok elrendelték, hogy a munkások maradjanak távol munkahelyeiktől. Jellemző, hogy a Krupp cég egyik gyárában maguk a gyárba bejutni igyekvő munkások  támadtak husángokkal a gyárat korábban elfoglaló kommunistákra. A hamburgi hajógyárban ugyancsak komoly összetűzések voltak a munkások és a militáns kommunisták között.
A gyilkos rendszerek logikája
A „márciusi akció” sikertelenségét kegyetlen hatalmi megtorlások követték. Több ezer kommunista vezetőt bebörtönöztek.  A német kommunista párt  tagsága negyedére csökkent.
Mint már utaltunk rá, Kun Béla, a Komintern képviselőjeként vett részt a „márciusi akció” tervezésében és végrehajtásában. Az egyes országok kommunista pártjaihoz kirendelt „megbízottak” pontos szerepe meghatározatlan volt, hiszen az – a politikai meggondolásokon túl - a tényleges erőviszonyoktól is függött.  A Komintern képviselői lényegében politikai tisztek voltak, akiknek  döntő szerepük volt a helyi kommunista pártok  működésében, de határozataikért  nem a helybeli kommunista tagságnak tartoztak felelőséggel, hanem  a Komintern vezetőségének.
A német kommunista párt egyik vezetője, Ruth Fischer szerint, a német kommunista párt radikális akcióira azért volt szükség, hogy a Szovjetunió belső problémáiról eltereljék a figyelmet. Kun Béla a Komintern képviselőjeként a Szovjetunió érdekeit az európai kommunista pártok érdekei fölé helyezte. 
Lenin korábban helyeselte a kommunista párt támadó stratégiáját, de az új gazdasági politikai híveinek túlsúlyba jutásával, illetve a Szovjetunió súlyos gazdasági helyzetére való tekintettel, a világforradalom helyett mindinkább az „egy országon belüli szocializmus” elveit hangsúlyozta.
Ezért aztán Kun Bélát többször maga Lenin marasztalta el túlkapásai miatt. A „márciusi akcióról” Zinovjevnek írt levelében a következőket írta:
„A dolgok végső elemzése alapján Levinek, politikailag sok szempontból igaza van....Thalheimerék és Kun Béla tézise politikailag teljesen téves. Frázisok és baloldali radikálist játszó foglalatoskodás.
(Phrasen und linksradikale Spielerei)
 (…) „Offensive um jeden Preis“. Támadás minden áron – jegyezte meg Lenin Kun Béláról egy másik alkalommal.
A végén Leninnek jutott a feladat, hogy az általa  „kuneristáknak” nevezett csoport képviselőit megleckéztesse, és  az   „offenzíva elmélet híveinek kitekerje a nyakát.” (Idézetek: Pierre Broué: Germany 1921:The March Action” , Fourth International,The  Journal of the  Socialist Labour League Vol.1, No.2, 1964.)
Victor Serge már említett könyvének negyedik fejezetében igen élethűen eleveníti fel Kun Béla erőszakos magatartásának a következményeit:
 „A Komintern végrehajtó bizottságának ülésén Lenin hosszasan elemezte a németországi  eseményeket, és kifejtette, hogy azok  minden tömeges támogatás, és politikai meggondolás nélkül biztos bukásra voltak ítélve. A zárt ülésen kevesen voltak jelen. Kun Béla, gömbölyű és puffadt fejét lehajtva hallgatta Lenin beszédét, beteges mosolya csakhamar eltűnt az arcáról. Lenin franciául beszélt, metszően és keményen. Tízszer, vagy többször is megismételte: „les bêtises de Béla Kun”, ezek a szavak kővé dermesztették a jelenlevőket. Feleségem gyorsírással jegyezte Lenin szavait , és később át kellett dolgoznunk a szöveget, mert mégsem illett volna, hogy a magyar forradalom vezérét egy írott dokumentumban tízszer egymásután félkegyelműnek nevezzék.”
Leninnek, a Komintern végrehajtó bizottságának zárt ülésén elhangzott kritikája, valamint a Kun Béla elleni fellépése az „egyenes támadásban” megnyilvánuló nemzetközi taktika végét jelentette, annak ellenére, hogy   a kongresszus záró dokumentuma hivatalosan dicsérte a német kommunista párt harci szellemét, és Kun Bélát sem fosztották meg végrehajtó bizottsági tagságától.
Lenin azért nevezte tízszer egymás után félkegyelműnek Kun Bélát, mert az a megfelelő feltételek hiányában, előkészületek nélkül, meggondolatlanul és túlzott hévvel igyekezett megvalósítani célkitűzéseit, anélkül, hogy cselekedetének előrelátható következményeivel számot vetett volna. Röviden: igazi kommunistaként viselkedett. Mentségére legyen mondva, hogy az őt bíráló Lenin ugyanolyan félkegyelmű gyilkos volt, mint a magyar Tanácsköztársaság vezetője, akit valószínűleg saját elvtársai végeztek ki a Szovjetunió Kommunista Pártjának nagyobb dicsőségére. 



Kapcsolódó anyag:
Tóth Gy. László
Politikai és közéleti abszurditások
(Megjelent: Magyar Nemzet, 2006. február 11

Történelemhamisítók az ’56-os Intézetben
Kun Béla életútjának feldolgozása során jutottam el Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány által jegyzett internetes adatbázishoz. A köznyelvben csak ’56-os Intézetként emlegetett közalapítvány kuratóriumának tagja - többek között – Bácskai Vera,  Kupa Mihály, Litván György, Mécs Imre és Vitányi Iván. A kuratórium elnöke Kende Péter, az intézet főigazgatója Rainer M János.
A Kun Béláról szóló életrajz rendkívül visszafogott, tárgyszerű és objektív. Valóságos történettudományi remeklés. Megtudhatjuk, hogy Kun „zsidó származású köztisztviselői családban született Szilágycsehen, eredeti neve Kohn volt.” Félbehagyott iskolai tanulmányai után szinte napra készen nyomon követhetjük jelentős politikai pályafutását. „Részt vett a moszkvai eszerlázadás  leverésében, majd harcolt a permi fronton.” 1918. november 24-én megalapította a Kommunisták Magyarországi Pártját. Az első Központi Bizottságnak ő az elnöke. Később jelentős tisztségeket tölt be a kommunista mozgalom hazai és nemzetközi szervezeteiben. A sikerekben oly gazdag életút váratlanul megszakad, mert: „Állítólagos szembekerülése a sztálini vonallal ellenséggé változtatta…”
Az életrajz így ér végett: „Politikai rehabilitációja 1956-ban következett be, amikor az SZKP XX. Kongresszusa alatt a Pravda és a Szabad Nép cikket közölt róla. Utóéletéhez tartozik, hogy Borsányi György 1979-ben kiadott Kun Béláról írott politikai életrajzát a szovjet követség tiltakozására a szovjet koncepciós eljárások ismertetése miatt betiltották.”
Ez a távolságtartó, leíró stílus nyilvánvalóan Kende Péter és Rainer M. János tudományos felkészültségét valamint mértéktartását hivatott dicsérni. Az egész életrajz nem tartalmaz egyetlen negatív jelzőt vagy pejoratív megjegyzést sem. Tartózkodnak mindenféle minősítésétől. Ez az életrajz ebben a formában akár egy humanista mártírról is szólhatna. Száraz, értékítélettől mentes történések és időpontok egymásutánja. Mintha egy Nobel-díjas kémikus életrajzát olvasnánk. Ekkor itt élt, máskor ott. Itt csak laboratóriumot és egyetemet vezetett, másutt történelmi felfedezést tett. Adatok, szikáron és szárazon. Nincsenek jelzős szerkezetek. Kende Péter, Rainer M János és társai biztosan azt hiszik, hogy ilyen a polgári történettudomány. Pedig ez így nem más, mint közönséges történelemhamisítás! Hogyan lehet a 100 millió áldozatot követelő kommunista mozgalomról és annak egyik prominens képviselőjéről úgy írni, hogy még csak utalás sem történik arra, hogy a megszállott kommunisták tevékenységének következményeként ártatlan emberek sokaságát végezték ki világszerte. Kende Péter, Rainer M. János, Mécs Imre és társai az ilyen - és az ehhez hasonló -  cinikus és sunyi csúsztatásokkal azok gyanúját erősítik, akik szerint a magyarországi balliberálisok a lelkük mélyén szellemi és politikai elődeiknek tekintik a gyilkos kommunistákat. Különben mivel magyarázható a tények elhallgatása, figyelmen kívül hagyása? Miért nem kerül említésre, hogy Kun Béla nevéhez kötődik az őshonos krími törökök elleni etnikai tisztogatás kezdete is, amelynek keretében 1920 és 1921 között hatvan ezer krími törököt végeztek ki. Az ukrán kormány hivatalos honlapján - emlékeztetve a krími népirtásra -   ma is ott díszeleg Kun Béla neve és fényképe.
Vajon Kende Péter, Rainer M János és társai a nemzetiszocializmus gyilkos képviselőivel szemben is ennyire elnézőek? A náci vezetők életrajzából is hiányozna az utalás a nemzetiszocialista eszme kártékony voltára, és az elkövetett tömeggyilkosságokra? Vagy ez a leíró, pozitivista attitűd csak a baloldali „történelmi személyiségek” esetében alkalmazandó?  
  Az ’56-os Intézet által készített tudományos etalonból miért nem értesül az érdeklődő arról, hogy Kun Béla nem példakép, hanem tömeggyilkos volt. Egy rendkívül kártékony -szélsőségesen baloldali- eszme gyilkos katonája.
Ennek kimondása nélkül Kun Béla életrajza történelemhamisítás és dezinformálás.

Közpénzen. .............
 
   
forrás: http://www.huncor.com/kunbela/kunbelaMN.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése