2011. január 19., szerda

Magyarország a két világháború között.

Klebesberg nem ismert lehetetlent

Magyarország történelme során többször megélte már az új élet hajnalát - persze nem mindig egyformán. Volt, amikor - a hasonlatnál maradva - felragyogott a táj, s volt, amikor sötét fellegek takarták el a felkelő napot. A történelemmel foglalkozók megítélése majdnem minden új korszakról eltérő, s minél inkább közeledünk a jelenhez, annál élesebb a vita. A szocializmusnak elnevezett egypárti diktatúra idején például a Horthy Miklós nevével fémjelzett majdnem negyedszázad egyértelműen negatív, míg az úgynevezett Tanácsköztársaság egyértelműen pozitív volt. 1990-ben megkezdődött a politikai-társadalmi változás folyamata, de egyesek továbbra is a magyar történelem sötét időszakaként tartják számon a Horthy-korszakot, fasiszta és bűnös magyarokat emlegetve és közben cinikus megjegyzéseket tesznek a lovas tengerészről. Persze, ők az előzményeket, Horthy Miklós katonai pályafutását éppúgy nem ismerik, mint magát a kort, a valós tényeket. Talán azt sem tudják, miért gyászosan nevezetes számunkra a Kis-Trianon palota, ők valószínűleg még mindig Kun Bélák és Korvin Ottók véres 119 napját tekintik olyan kezdeményezésnek, amely azután 1947-ben folytatódott első ízben. Visszatérve a Horthy-korszakra: ennek meghatározó politikusa volt gróf Klebelsberg Kúnó kultuszminiszter. Az oktatás, a kultúra, a tudomány olyan erőteljes támogatása fűződik nevéhez, amellyel utolértük, sőt némely területen meghaladtuk az európai szintet. Tevékenysége maradandó nyomai társadalmi rendszereket éltek túl. Nevét Bokros Lajos, az előző ciklus dicstelen emlékű pénzügyminisztersége idején kezdték sűrűbben emlegetni a pedagógusok, mondván: Klebelsberg olyan jól megcsinálta a népiskolai hálózatot, hogy még a Bokros-csomag sem tudta szétverni. Gróf Klebelsberg Kúnó szobrát Melocco Miklós formázta meg, a szobor Szegeden látható. A művészt Halász Zsuzsa kereste meg.


Magyarország a két világháború között. Ez az a korszak, amelynek a megítélése a szocializmusban egyértelműen negatív volt, aztán a rendszerváltozás után ebben is, mint annyi mindenben, két részre szakadt a társadalom: némelyek a magyar történelem egyik legsötétebb korszakaként tartják nyílván mind a mai napig, fasizálódó, a fasiszta, a bűnös Magyarországnak tartják a Horthy-érát, pedig tekinthetnénk erre a korszakra büszkén is.
Mondhatnánk azt, hogy ez az a majd negyed század, amely a magyar feltámadásnak egyik legfantasztikusabb időszaka volt, hiszen a semmiből, a teljes letargiából kellett akkor a politikusainknak a magyar nemzetet felrázni.

Melocco Miklós: Én elfogadom azt a nézetet, hogy ez a két világháború egy háború volt, csak hosszú fegyverszünettel, és a két világháború közti időszakot talán úgy kell megjelölni, hogy Trianon után. Addig egy ország úgy gondolkodott, hogy négyszer akkora, mint a maradék. Nagyon nem ismertek bennünket, de azt lehet mondani talán, hogy az ismeretlenségből az Isten háta mögé kerültünk Trianon után. Ez a szörnyű állapot, ami kétségbeesést okozott minden társadalmi rétegben. Rengetegen menekültek ide a hódoltsági területekről, tehát a kis ember is félt, és az ország tökéletesen szegény lett. És ebből a reménytelennek tűnő állapotból állt talpra. Most ebben az időszakban működik Klebersberg Kunó, aki kijelentette, hogy a kultuszminiszter ma a honvédelmi miniszter. Tehát ha Magyarország fönn akar maradni, akkor a kultúrát kell fejlesztenie. A szobra Szegeden, amit készítettem, az emlékművére megpróbáltam, mint lexikon- címszavakat, adatokat fölírni. Hogy ne legyen nyegle az, hogy satöbbi. Amit a Széchenyi naplójából ismerünk, hát etc, et cetera, így fejeztem be, mert egyszerűen akkora szobrot abból a pénzből amennyi erre volt, nem lehet csinálni. Tehát megpróbáltam minden általa létrehozott, mai is működő, komoly eredményt, kulturális eredményt fölírni a szoborra.

Halász Zsuzsa: Melyek azok a cövekek, amelyeket Klebersberg levert?

Melocco Miklós: Kezdjük legalul: 5000 népiskola, aztán folytassuk legfelül: kórház, laboratórium, tudósképzés, Nobel-díjig érvényesen. Akkor az ország anyagilag, merem állítani, rövid ideig rosszabbul állt, mint most. Tehát nyugodtam kiindulhatunk abból, hogy a semmiből hozta létre, amit létrehozott. Igaz, hogy van ezen egy logikai hiba, nem tudom, mert nem néztem utána, volt neki egy Kornfeld Mórica, a nevéből láthatóan zsidó származású tőkés, aki aztán koncentrációs táborban, Mauthausenben végzi. Mindig volt pár millió pengője jó célra - mondta Klebersberg Kunó. Ezt a részét nem értem, ez nyílván vállalkozó, aki talpra állt Trianon után. A többi részét érteni vélem, ez külföldről kért pénzek, ösztöndíjak. Tehát ha ma valaki azt mondja, hogy nincs pénz, az a lehető legkényelmesebb választ adja, mert ha Klebersberg Kunó, ha semmit se csinál, csak arra hivatkozik, hogy nincs pénz, akkor is becsületes ember, mert igazat mond. Idegesítette, hogy nincs pénz, nem szerette azt, ha valami nincs. A szegedi egyetemtől kezdve a kórházakig, a népiskolákig, a paraszt főiskolákig, a nemzeti uszodáig, a vízipóló megalapításáig mind külföldi pénzből készült. Ha ő kiment valakivel tárgyalni, akkor akivel tárgyalt, az beleszeretett Klebersberg Kunóba, igazat adott neki és pénzt adott neki. Szentgyörgyi Albertért üzent, hogy jöjjön haza, Szentgyörgyi felelte, hogy nem jön, mert nincsenek meg a lehetőségei. Igen ám, de találkoztak személyesen, fél óra múlva azt mondta Szentgyörgyi Albert, hogy hazajön. Klebersberg Kunó megígérte neki mindazt a laboratóriumot, kísérletezési lehetőséget, ami Angliában rendelkezésére állt. Miért hitte el ezt Szentgyörgyi Albert? Szentgyörgyi Albert bölcsen tudta, hogy Magyarország a háborút elvesztette, háromnegyed részét levágták, nincs ott semmi, erre kijön egy ember, egy miniszter és mindent megígér neki, mintha Nagy- Magyarország békén állna, és alig várná, hogy Szentgyörgyi Albert, az akkor még alig-alig ismert kísérletező működni tudjon. Hazajött és eljutott a Nobel-díjig, de ezt Klebersberg Kunó nem élte meg.
Furcsa, hogy az élet bármilyen területén érdeklődik az ember: miként jött mindaz létre, ami ma jól működik, a dolog legvégén vagy Széchenyi István van ott vagy Klebersberg Kunó. Szerettem volna találkozni vele, hátha bennem is megbízott volna, és akkor nem hangzana el ma az a válasz, ami az én terveimmel kapcsolatba ma rendszeresen elhangzik, hogy: ja, hát ennyi pénzünk nincs, csináljunk kisebbet. Klebersberg Kunó nem úgy gondolkodott, hogy csináljunk kisebbet. Nem csinálhat kisebb laboratóriumot Szentgyörgyi Albertnek, mert akkor nem jön haza, mert becsapta. Őszintén szólva nem tudom, mágikus hatalom ez, ez a karizmatikus személyiség, mindenesetre valami ilyesmi.

Halász Zsuzsa: Engedje meg, hogy idézzek itt egy gondolatot, ami talán ars poeticának is felfogható: Kultúrpolitikánk két vezető motívuma tehát az: emelni a magyar tömegek művelődési szintjét, erkölcsi és szellemi belértékét, fajsúlyát és ennek a műveltebb nemzetnek olyan vezetőket adni, akiknek a méretei megütik az európai dimenziókat. Akiket a nemzet minden téren bizalommal és a siker reményével követhet - írta a magyar kultúra jövőjéről 1928-ban.

Melocco Miklós: Bölcsen nem választotta szét a kultúrát és a művészetet. Ő kultúráról beszélt mindig, minden, ami meg van művelve az ember által, az a kultúra része. Ami ebből nagyon jól sikerül, az a művészet. És ez a művészet nem okvetlenül csak képzőművészet, irodalom és zene, lehet más is. Amikor egy szakács azt mondja büszkén, hogy szakácsművészet, igaza van. Maradjon fenn, dicsérjék meg később is, amit ő létrehozott, és akkor a művészet rangjára emelkedik. Klebesberg Kunó, bármennyire is szidták őt a múlt rendszerben, megcsinálta azt, amiről a kommunizmus csak hazudozott, és amit ígérgetett.

Halász Zsuzsa: Nem szidták, de nacionalizmussal vádolták, és előbb is ezért idéztem ezt a gondolatot, mert azt hiszem, ebben egy abszolút európai szellem körvonalai rajzolódnak meg.

Melocco Miklós: Vissza kell mennünk kicsikét a Trianon utáni korszakig, hadd idézzem fel magamban nagyanyám hangulatát. Nagyanyám átlagember volt és az átlagvéleményt mondta a közhely szintjén. Kultúráltabbnak, európaiabbnak tartotta Magyarországot, mint azokat a részeket, amiket elcsatoltak Magyarországtól. Azokat sajnálta, hogy azok el fognak süllyedni. És a magyarok kultúrfölényéről beszélt. De hamisan idézte őt, mint nacionalistát a kommunista korszak, hiszen nem volt az. De ne feledjük, bennünket az ellenség, a Kis-Antant vett körül. Csupán Ausztria volt, amely nem volt velünk ellenséges. Különben a gyűrű teljesen bezárult volna. Ebből a helyzetből, mint Klebesberg mondotta, csak a kultúra fölényével emelkedhetünk föl annyira, hogy fenn maradjunk. Ő nem oláhellenes, nem használta azt a szót sem, hogy tót meg bunyevác, nem mondta ezeket, hanem azt mondta, hogy vagy elveszünk ennek a gyűrűnek a szorításában, vagy fönnmaradunk. Ha fönnmaradunk, az csak egy módon lehetséges. Bányáink nem lesznek attól, hogy döngetjük a mellünket, de ha tudásunk van, akkor az aranybányát is jelenthet. Ezért inkább hallgatott a múltrendszer, mert ezt az egy szál hamis vádat kivéve csak dicsérhette volna. Gyorsan eltüntették természetesen a szobrát, a két mellékalak fönn maradt, két helyen állt persze, és hát annyit mondhatok a magam szobráról, a szegediről, hogy ennél komolyabb, nagyobb méretű emlékművet érdemelne Klebesberg Kunó.

Halász Zsuzsa: Úgy véli, hogy az utókor, a mi korunk még mindig nem szolgáltatott elégtételt Klebersberg Kunónak? Ezt annál is inkább kérdezem, mert tudjuk: az ő életművébe többek között az is beletartozott, hogy nagyjainkat, Petőfit, Kossuthot, Széchenyit méltó módon megünnepelte.

Melocco Miklós: Én azt mondom, hogy még mindig nem. Valami nagyszabású dolog kellene, ami Klebersberg Kunó nevét megörökítené. Nem a sztálini módon, hogy mondjuk, egy várost átkeresztelnének Klebersberg Kunónak. Ez nem is hangzana sehogy. Hanem az ő szellemében építeni valami komolyat, ez volna a dicső dolog. Hogy aztán ez atomfizika kutató intézet, vagy kórház, vagy pedig egy egyetem lenne, aminek építésében részt vehetne szobrász is, festő is persze, az mindegy, de nem okvetlenül egy szál szobor az, amely megfelelően tiszteleg az emléke előtt, mert az nem tudja mindazt elmondani, amit Klebesberg Kunóról tudni illik. Hát hiába írtam én nagyon sok mindent föl arra a szoborra, azért alakítottam olyanná, hogy legyen hová írni, ez még mind kevés.

Halász Zsuzsa: Adhat-e Klebersberg Kunó követhető példát a mai kulturális és oktatási minisztereknek, esetleg konkrétan használható példát, és egyébként lehet-e, vagy szabad-e a különböző történelmi korszakok között párhuzamot vonni? Hiszen tudjuk, a történelem sohasem ismétli meg ugyanúgy önmagát, legfeljebb hasonlatos lehet egy-egy szituáció. Az Európai Unió felé haladva erkölcsi tartásra, erkölcsi alapon nyugvó nacionalizmusra, messze tekintő műveltségre, ma is szükség lenne.

Melocco Miklós: Lenne és én sosem értettem azt, hogy a történelem megismétli önmagát. Miért nem? Tudniillik az igaz, hogy egyes számban használjuk a békét, mintha az egyforma lenne, és a háborút meg többes számban mondjuk. De hát szerintem a háborúkat mindig békék követik, a békék alatt elkészítik a következő háborút, és a következő háború, amikor kifárad önmagától, újból kitör egy másik béke, hogy előkészítse a következő háborút. Én nem tudom, ez nem ismétlődés? Ez szinte már unalmas. Hát miért ne lehetne utánozni, amit Klebersberg Kunó. Én azt mondom, hogy ha én most kultuszminiszter volnék, akkor tisztelném annyira Klebersberg Kunót, hogy az iskolarendszert pontosan visszaállítanám, mert akkor volt utoljára jó. Ha nem válik be? Akkor jönnek a módosítgatások. És mondtam ezt az építészetre - én nem vagyok építész -, az utolsó komoly stílus a szecesszió. Folytassuk ott. Hagyjuk ki ezt az elmúlt hetven-nyolcvan évet, mert ez idő alatt kockák épültek világszerte, rosszak, nehezen fűthetőek, drágák. Végül is, ha Klebersberg Kunó alatt az iskolák jól működtek, akkor azt kopírozzuk le. Tegyük ezt az építészetben is.

(forrás: Vasárnapi Újság)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése