2011. január 21., péntek

A Kommunizmus Fekete Könyve - (részletek)

"A forradalom kék szeme a szükséges iszonyattól csillog"
(Louis Aragon)

Miért lett az 1917-ben először színre lépő modern létező kommunizmusból azonnal véres diktatúra, majd
bűnöző rendszer? Kizárólag ezzel a módszerrel érhette el a célját? Mivel magyarázható, hogy a kommunista rendszerek mindenkori uralkodóo osztálya a törvéenyszegést évtizedekig banális, normális eljárásnak tekintette és gyakorolta a mindennapokban?

Szovjetoroszország volt az első, a motor, ami lassacskan beindult es 1945 utan hengerelt. Lenin es Sztálin
kommunizmusa volt a minta. Hogy ez a minta elejétől fogva bűnöző strukturajú volt, az azért meglepő, mert az akkori szocialista mozgalom fejlődésével homlokegyenest szembe került.

A 19. század gondolkodását döntően meghatározta a francia forradalom erőszakcselekményeinek hatása. Ezen belül 1793/94-ben három extrém erőszakhullám söpört végig az országon:

1. A szeptemberi gyilkosságok alatt a párizsi felkelők mintegy 1000 embert öltek meg.

2. A legismertebbek a forradalmi tribunal itéletei nyomán guillotinnal végrehajtott gyilkosságok: 2625
Párizsban és mintegy 16600 egész Franciaországban.

3. A republikánus csapatok a védtelen lakosság tizezreit mészárolták le orszászerte.

Mégis ez a terror a történteknek csak egy véres epizódja volt, a forradalom végén egy demokratikus köztársaság áll, alkotmánnyal, demokratikusan választott képviseleti parlamenttel és politikai vitákkal. Abban a pillanatban, ahogy a konvent megerősödött, Robespierre megbukott és a rémuralomnak vége lett.

Francois Furret azzal magyarázta a terror szükségszerűségét, hogy a terror maga az, ami az új rendszerhez szükséges új embert szüi...

Kétségtelenül Robespierre volt az, aki később a bolsevikok es Lenin terrorhoz vezető útját egyengette: "Ahhoz, hogy a haza ellenségeit megbüntessük, elég annyi, ha megállapitjuk, kik azok.
Ugyanis nem arról van szó, hogy büntetni kellene őket, hanem egyszerűen meg kell semmisíteni őket." mondta a konvent előtt...

Ennek ellenére a 19. sz. legfontosabb forradalmi gondolkodóit egyáltalán nem itatta át a terror szeretete. Marxot pl. a terror alkalmazásának a gondolata nem is foglalkoztatta. A párizsi kommünnel kapcsolatban pl. elitélően nyilatkozott.
(A megtorlás legalább 20 000 ember életet követelte.) Marx es Bakunin közül föltétlenül az előbbi győzött a 19. sz.ban.
Ezzel egyidőben Európában és az USA-ban tért hódítottak a parlamentáris demokráciák. Amelyekben a szocialistáknak jelentős szerepük volt. Legalábbis Európában. Ennek a fejlődésnek a teoretikusa volt Eduard Bernstein, aki a Karl Kautskyval együtt a 19. sz végének a legjelentősebb marxi gondolkodója s egyben a marxi örökség örzője is.
Bernstein megítélése szerint a kapitalizmus akkoriban egyáltalán nem mutatta a Marx altal leirt szétesés jeleit és ezért ő lassú átmenetet javasolt a szocializmus fele, demokráciában és szabadságban. Marx már 1872-ben azt írta, hogy a forradalom az USA-ban, Angliában és Hollandiában békés keretek között mehetne majd végbe.
Ezt a gondolatot követte Engels is.

Ennek ellenére a szocialisták álláspontja a demokráciával szemben mindig kétarcú volt. A Dreyfus-ügyben Franciaországban pl. két pártra szakadtak. Az európai baloldal sem volt egységes, egyes képviselői: anarchisták, szindikalisták, blanquisták radikáliasan parlamantellenesek voltak. Ennek ellenére a második internacionálé, ami a marxizmus talaján állónak vallotta magát az első világháború küszöbén kizárólag békés megoldások mellett tört lándzsát, a tömegek mobilizálásával és általános választásokkal.

De az internacionálén belül a XX. sz eleje óta elkülönült egy kis csoport, amihez az orosz szocialisták legradikálisabbjai tartoztak: a Lenin által vezetett bolsevikek. Igaz, hogy marxistáknak tartottak magukat, de igazi gyökereiket az orosz forradalmi mozgalmakban találták meg.
Ezek a mozgalmak a 19. században kizárólag erőszak alkalmazását propagálták és egyik vezető alakjuk Netcsajev ihlette pl. Dosztojevszkijt a "Démonok" megírására.

Netcsajev "A forradalmár katekizmusa"-ban pl. ezt írta:" a forradalmár... nemcsak szavakkal, hanem
létével minden szálat elszakitott maga és a polgári rend, az egész civilizált világ között. Ez a világ az
ellensége és ha ebben a világban él, akkor csak azért él, hogy megsemmisitse."

Netcsajev hívei követték el a cár ellen 1887-ben azt a sikertelen merényletet, aminek következményeképpen Lenin bátyját, aki tevékeny résztvevője volt a dolgoknak három cimborájával együtt kivégezték. Lenin gyűlölete ezért is határtalan volt a cári uralom ellen, később a cári család kiírtását is ő rendelte el - titokban a politikai bizottság bevonása nélkül - 1918-ban.

A politikai terrornak, mint a folyamatos taktika eszközének nagy hagyománya volt Oroszországban. Az orosz élet évszázadok óta a politikai kisebbségek erőszakcselekedeteinek színtere. A politikai hatalom megtartása mindig összefonódott valamiféle politikai gyilkossággal, legyen az egyének vagy tömegek ellen elkövetett, valódi vagy csak szimbolikus cselekmény. Ez a hosszú időre visszanyúlóo folyamatos tradíició olyan kollektiv légkört szült, amiben a békés politikai út gyakorlatilag lehetetlenné vált.

IV.(rettenetes) Iván pl. még nem volt 13 éves, amikor 1543-ban az egyik legfontosabb miniszterét kutyáakkal szaggattatta séet. 1560-től, felesége halálát követően gyakorlatilag már csak gyilkolt ées gyilkoltatott. Úgy mellesleg a saját fiát is. Nagy Péter sem sokkal jobb, ő is rengeteg embert meggyilkoltatott és ő is megölte - saját kezével - a fiát, a trónörököst. Az orosz nép összekötöotte a fejlődést, ami mindig a központi hatalomtól, az abszolutisztikus uralkodótól indult ki, ennek a hatalomnak az elnyomóo terrorisztikus mivoltával. Az állam maga diktatorikus és terrorista.

Thomas Masaryk (aki 1918-ban a cseh köztársaságot alapította és jól ismerte az orosz helyzetet) írta:
"Mind az orosz emberek, mind a bolsevikok a cárizmus gyerekei, ez a rendszer nevelte es formálta őket
évszázadokon keresztül. Tudták, hogyan kell elüldözni és megsemmisíteni a cárt, de nem tudták megsemmisiteni a cárizmust. A bolsevikek nem voltak képesek pozitiv adminisztrativ forradalomra, a bolsevikok csak negatív forradalomra voltak képesek. Egyoldalúságuk, szűk látókörük, hiányzó kultúrájuk miatt sokmindent feleslegesen szétromboltak.
És a cári hagyományoknak megfelelően élvezték a gyilkolást."
A terror kultúrája Oroszországban nemcsak az elnyomók kultúrája volt, ha parasztfelkelés tört ki, a parasztok ugyanúgy gyilkolták a nemeseket, mint előtte az állam terrorszervezetei a népet. Gorkij (!) szerint ez az erőszakosság magábol az orosz társadalomból származik.

Viszont Oroszország a 19. sz. közepe óta mérsékeltebb iráanyba haladt. A parasztokat 1861-ben fölszabadították, tárgyilagos szemlélők szerint ez volt az igazi forradalom, nem 1917.
II. Sándor létrehozatta az első helyi önkormányzati szerveket es 1864-ben bevezette a független igazságszolgáltatást.
Az egyetemek, a kultúra, az újságok virágkorukat élték. 1914-re az analfabetizmust is nagyrészt sikerült megszüntetni. Még az 1905-os forradalom is a polgári demokratikus fejlődést erősítette. A társadalom lassacskán civilizációs áramlatokkal telt meg, az erőszakcselekmények száma csökkent.

Paradox, hogy éppen akkor, amikor a reformok győzelmet arathattak volna az erőszak és elmaradottság fölött, kitört az első világháború és vége lett az erőszakmentességnek mégpedig kontinentális méretekben. Nem kétséges, hiszen maga Lenin is elismerte, hogy a bolsevik forradalom az első világháborúból nőtte ki magát. Lenin már 1914-ben azt követelte, hogy az imperialista háborút (aminek 8,5 milliú halottja volt)
polgárháborúvá kell átváltoztatni. Kautsky szerint a háború egyfajta érzéketlenséget fejlesztett ki a
szörnyűségekkel, emberi szenvedéssel szemben és igy okozatilag felelős a brutalitás elharapózásáért. Megint paradox, hogy egyetlen bolsevik vezető sem vett részt a háborúban. Vagy száműzetésben voltak, vagy külföldön. Lehet hogy a személyes háborús élmények hiánya még meg is erősitette bennük a brutalitás iránti affinitást.

Elméleteikben a világháborút kapitalista háborúnak tartottúk, elfeledve annak nacionalista hútterét. Ez a
kapitalista háttér volt minden ideologiájuk alapja.
Ha megsemmisitik a kapitalizmust, (mindegy mennyi emberélet árán), akkor megsemmisül maga a háború is...
Azaz a rosszat rosszal kiírtani.
Ez a naiv felfogás sok pacifistát kergetett (és kerget) a bolsevikek karjaiba világszerte.

A háború végével polgári forradalmak törtek ki több országban is, de csak Ororszországban vezettek az ismert államcsíny nyomán a bolsevik erőszakhatalomhoz. Miért éppen ott? Két okról már szó volt. Az orosz történelemben rejtőző állandó erőszak és az első világháború együttes háasa. De miért olyan brutálisan?
Lenin diktatúrája a kezdetektől fogva véres terrorizmus volt. A hivatalos terror ugyan csak 1918 szept 2-án kezdődött, de a valóságban kezdettől fogva tombolt. Lenin már 1918 január 4-én lövetett a feloszlatott államgyűlés követőire az utcán.
A bolsevikek a hatalomátvétel első napjátol kezdve gyilkoltak mint a vadak. Meggyilkolták a polgárháború
hadifoglyait, és azokat akik életük megkímélése erdekeben megadtak magukat. Először csak gyilkoltak a
(vélt) ellenségeiket majd áttértek a (forradalmi) birósági eljárást követő tömeges kivégzésekre.
A hóhér vált az orosz élet középpontjává.

A francia forradalommal szembeni nagy különbség az volt, hogy (eltekintve a Vendee-től) ott a terror csak szűk rétegeket érintett, Lenin alatt az egész társadalom minden rétege szenvedett a terrortól. A nemesség, a polgárság, a katonaság, a rendőrség, de a demokraták, mensevikek, szocialisták, munkasok, parasztok, és az értelmiség is. Gorkij hiába tiltakozott eleinte, Lenin kérlelhetetlen volt és az értelmiséget, mint a polgári társadalom kiszolgálóját, kiirtandó mocsoknak nevezte.
Lenin elsődleges célja a hatalom megtartása volt. Ennek szolgálatában feladta a legelemibb erkölcsi normákat is.

Mennyi a marxizmus a leninizmusban? Az alapfogalmak biztosan. (Osztályharc, a proletariatus történelmi
küldetése. stb.) De Lenin már 1902-tő eltávolodott a nagy szocialista szervezetektől es Netcsajev eszméit fejlesztette tovább. A forradalmi pártot, katonai fegyelemmel szervezett földalatti szervezkedésként értelmezte és kezelte.
1914-ben szakitott a második internacionáléval is.
Annyiban igaza lett, hogy az általa jósolt forradalom bekövetkezett Ororszországban, de abban tévedett, hogy ez a forradalom törvenyszerűen a szocializmus a szocialista forradalom útjára vezetett volna. Ez utóbbihoz kellett a határtalan erőszak. És a világforradalom ideologiája.
Azaz hogy a világháború összes résztvevő országában ki fog törni a forradalom. A valóság az volt, hogy a polgári demokratikus forradalmak nyomán 1923-ra mindenütt a világon beállt a konszolidáció, és ott maradt egy teljes anarchiába süppedő Ororszország a bolsevik hatalommal egyedül. Ekkor került a terror meginkább előtérbe. Mert be kellett bizonyitani - ha tűzzel vassal is -, hogy a doktrina igaz.
És mindenkit meg kellett semmisiteni, aki ezellen a doktrina ellen - hacsak létével is - vetett.
Ekkor lett az ideologiábol dogma.

Lenin ideológiája evangeliummá vált, (ő maga amúgyis meg volt győződve róla, hogy az ő tana az egyetlen igazi szocialista tan) és a vezetés csak azoknak a kezében lehetett, akik ezt a tant hirdették. Azaz a pért
abszolút vezető szerepe filozofiai kategóriává vált.
Az alap a materialista történelemfelfogás, a következmény a párt abszolút hatalma. Lenin azzal támasztja alá ideológiája helyességét, hogy az orosz proletariatus képviselőjének kiáltja ki magat. (Az össszes bolsevik vezető között egyetlen munkás származású ember volt, Slajpnyikov, de ő is hamar szembekerült Leninnel.)
Az orosz proletariatus létszáma viszont kicsi és Lenin nem fog habozni ezt a létszámot meg tovább csökkenteni, amennyiben a proletariatus ellenszegül. Ez a proletariatussal való szövetkezés a leninizmus egyik nagy szemfényvesztése.

A másik szemfényvesztés a nyelv manipulálása volt, a szavak elválasztása a realitástól egy olyan absztrakt vízóo keretében, amiben a létező társadalom és annak tagjai minden reális állapotukat elveszették és már csak egy történelmi-szociális építőkockajáték arctalan képviselőivé váltak. Pontosan ez az absztrakció a terror egyik alapja. Nem embereket gyilkolunk, hanem "burzsoá elemeket", "vérszívó
kapitalistákat", "csúszó-mászó népellenségeket". Nem II. Miklóst és családját mészároljuk le, hanem "parazita feudális elnyomokat".

Az ideologiáuk abszolút helyességének a tudatában a bolsevikok olyan véres diktatúrát állítottak föl és neveztek el egy Marxtól teljesen véletlenül fölkapott fogalommal a "proletariatus diktaturájának", amiben a valóságos erőszak alkalmazásán keresztül abszolút hatalomhoz jutottak a bolsevik vezetők s mindenek előtt Lenin. Az ideológia propagandisztikus terjesztéséhez nagyon értettek, ez kétségtelen. Igy történhetett, hogy a háborúbol visszatérő és szenvedéseik miatt bosszúra szomjazó ill. forradalom után áhítozó tömegek között a bolsevizmus tana világszerte tért hódíhatott.

Kautzky nem ok nélkül állapította meg 1918-ban: "a két létező szocialista irányzat között az a különbség, hogy az egyik demokratikus, a másik diktatorikus."
Katuzky pontosan látta, hogy a diktatúra megöli a vitát a szocialisták két szárnya között. Hogy polgárháborúhoz vezet.
Hogy diktatórikus vezető rétege állandó rettegésben fog élni a saját hatalmát illetően. És Lenin maga ismeri be: "a proletariatus diktatúrája olyan diktatúra, mint bármilyen más diktatúra, a proletariatus által uralt állam harcol a burzsoázia ellen és elnyomja, megsemmisíti azt... A diktatúrának nincsenek törvényei, így a proletárdiktatúrának sincsenek."
A demokrácia kérdését Lenin mindig megkerüli."A proletáriatus demokráciája, azaz a szovjethatalom a világon még soha nem látott fejlődési szakasz..."
Lenin es Kautzky vitája ékesen bizonyítja a többé el nem simítható ellentéteket a szocialisták és kommunisták között évszázadunkban, a kérdés még mindig: demokrácia, vagy diktatúra, emberiesség, vagy terror.

Az oroszországi események, azaz terror ideologiája a permanens forradalom, azaz a polgári demokratikus forradalom átmenet nélküli folytatása a proletarforradalomban. Ez a polgarhaboru elnevezese a leninizmusban. Szazadunk tortenelmebol egyértelmű, hogy a történelmi irány a reprezentatív demokráciák felé vezet.
(1991 óta a volt SZU-ban is.) A bolsevikok szerint viszont a saját polgárháborújuk (permanens forradalom) az egész világra át fog terjedni. Ezzel a téves interpretációval indokolják az évtizedekig tartó terrort és minden addigit felülmúló militarizmusukat. A polgárháború a bolsevikek számára a politikai harc mindennapi normális eszközévé válik. Végül már nemcsak a fehérek, hanem gyakorlatilag az egész lakosság ellen kűzdenek, a munkások és a parasztok ellen is. Ez a terror második alapköve. Ez az a "piszkos háború" amiből az igen különös lenini-sztálini ember mentalitása származik: az idealista exaltáltsag, cinizmus és embertelen szörnyűség keveréke. Ez a polgárháború tette "szalonképesse" a borzalmat.

Az első pillanattól akadtak kritikusai ennek a terrornak a bolsevikek között is. Steinberg, aki maga is bolsevik komisszár volt 1917-18-ban már 1923-ban "államilag szervezett terror"-ról beszél.
Ekkor meg Gorkij is a gyilkosságok ellen szól. Később Lenin és Sztálin terrorja az ő száját is befogják ill. alkalmazkodik. spt készségesen kiszolgál.

A harmadik forradalmi fázis Sztálin alatt 1953-ig az általános állami terror időszaka volt. 1937/38 után mindenki puskacsővégre vagy akasztófára kerülhetett, még a legmagasabb kommunista vezetők is.
1937/38-ban nem kellett külső háború tízezrek elpusztításához. Hitler maga nem nagyon foglalkozott a megsemmisites technikai kivitelezesevel, azt inkabb alarendeltjeire bizta. (Pl. Himmler.)
Sztálin viszont sajátkezűleg írta a kivégzendők listáinak sorát.
Ugyanerre kényszerítette az egész politbüró minden tagját is.
A 14 hónapig tartó nagy tisztogatás 42 jól előkészített és megszervezett akciójában 1,8 millió embert tartoztattak le és ebből 690 000-et gyilkoltak meg. Az osztályharc véres valósággá vált. A potenciális ellenség maga az egész társadalom, beleértve a párttagokat is. Jellemző erre a korszakra - ami később
a szocialista országokban nem lesz másképp, - hogy a hóhérokból is áldozatok lehetnek később. Ez az igazi sztálini újítás.
Ugyancsak ő vezeti be nagyszámban a bár Lenin által kiagyalt, de eleinte ritkán alkalmazott kirakatpereket. Ad abszurdum ezek a perek a mindenkori "ellenség" megbélyegzését szolgálják és
az ázsiai államokban a szervezett "kollektív gyűlölet napjáig" vezetnek. A gyűlölet pedagógiája mellé Sztálin a misztérium pedagógiáját állítja: a letartóztatások, perek, kivégzések a legnagyobb titoktartás mellett folynak. Következmény: az egész társadalmat átfogó félelem. Mindenki ellenség, aki nem bolsevik.
És Kautzky már 1918-ban sejtette: "sohasem fog sikerülni a proletariátus fogalmát egyértelműen definiálni."
Az ellenség fogalma nyújtható, mint a gumi.
"Aki egy ellenséggé kikiáltott osztály tagja, annak puszta léte is fenyegetés."

De miért megsemmisíteni? Miért nem "csak" megfenyíteni?
A Bibliában az áll, " aki nincs velem, az ellenem van."
Lenin újítása ebben az összefüggésben: "aki nincs velem, azt meg kell semmisíteni." És ezt a kijelentését
a politikából átülteti a társadalomra. Azaz mindaddig kell megsemmisíteni, amíg mindenki velünk lesz. Az eredmény: az emberiség elleni bűncselekmény.

A konfucianizmusból adódhat, hogy a kommunizmus ázsiai formái inkább az átnevelésre teszik a hangsúlyt a megsemmisítéssel szemben. Kivétel a vörös Khmer, akik a tarsadalom egy részét (a városi lakosságot
és az értelmiséget) átnevelhetetlennek nyilvánították és szisztematikusan kiírtották.

Totalitárius rendszerek vezetői jogot formálnak arra, hogy embertársaikat gyilkolják, és az erköcsi erőt
mindig ugyanazzal magyarázzák: a tudományos/történelmi szükségszerűeséggel.

Embertársaik kiírtásához az adta a segítséget, hogy megsemmisítésük előtt elembertelenítettek sőt
elállatiasították őket. Sohasem embereket öltek, hanem "elvadult kutyákat", "patkányokat", "vérszivókat" stb.
Meg Jean Paul Sartre is azt írta 1952-ben, hogy "minden antikommunista utolsó kutya..."
Gorkij így helyeselte az ipari párt vezetőinek a kivégzését: "csak természetes, hogy a munkás-paraszt
hatalom megsemmisíti a parazitáit".
Ez a lingvisztikus mikrokozmosz a terror mentájis katasztrófaja. Az emberi élet értéke szétmállott a kezükben, ugyanúgy, mint ahogy az a náci propagandában is tisztán nyomonkövethető.

Gorkij élete vége felé meg a rasszizmust is bevette a fegyverei köze. " Az ellenség igenis kevésbe értékes lény, mind fizikailag, de főleg morálisan degenerált..."
Később még a kísérleti orvostudomány nevű intézet megállapítását is helyesli, ahol kizárólag (ilyen kevésbé értékes) lényeken kísérleteznek.

Az emberiség elleni bűntett egy olyan ideológia eredménye, ami az embert és az emberiséget nem tekinti univerzális értéknek, hanem speciális biológiai-faji és törtenelmi-szociológiai állapottá redukálja.

Lenin és utódai kizárják az emberiség egy részét (burzsoázia, ellenforradalmár stb.) az emberiségből. A kommunista ideológia az "új embertípusról" beszélt. Ennek elérésére kellett a szociáldarvinizmus által támogatott terror...

Kik, milyen emberek voltak ennek a szörnyű rendszernek a főszereplői? Voltak különleges ismerveik? Minden totalitarius rendszer bizonyos emberi tulajdonságokra épít és minden ilyen rendszer megtalálja azokat, akikben fölébrednek a rendszernek kedvező tulajdonságok. Sztálin szerepe egyedülálló ebben az
összefüggésben. Tulajdonképpen valószinűleg a XX sz. legnagyobb politikusa volt, akinek sikerült az 1922-ben tökéletesen jelentéktelen és káoszba süllyedt Szovjetuniót egy valamifele világhatalom szintjére tornásznia és a szocializmust évtizedekig, mint a kapitalizmus alternatíváját prezentálni.
Ugyanakkor ő volt ennek az évszázadnak az egyik legnagyobb bűnözője is. Sztálin végigment azon az úton, amit Netsajev elképzelt, és Lenin elkezdett. Extrém eszközöket alkalmazott extrém politikájához. Terrorja olyan emlékezetes maradt, hogy az utána következő évtizedekben elég volt a terror gondolatát fölidézni, az emberekbe beidegződött félelem automatikusan működött tovább.

Mi maradt? A tanulság? A hegeli tézis - "minden létező dolognak van értelme" - tagadása? Valószinűleg igen.
Ez a XX. évszázad az emberiség állam általi legnagyobb megerőszakolása volt. De az orosz gondolkodók a maguk tábori öltözékében a Goulagon már megmondták:
"Minden embertelen értelmetlen és hiábavaló."

Igen, csak ott a teljes embertelenségben válhatott nyilvánvalóvá, hogy távlatilag minden, amit erőszakkal
hoznak létre értelmetlen és hiábavaló, nincs jövője és végül nyomtalan marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése