2011. január 21., péntek

87 éve halt meg Lenin

Vlagyimir Iljics Lenin (Oroszország, Szimbirszk, 1870. április 22. – 1924. január 21., Gorki) orosz nemzetiségű szovjet államférfi, a Szovjetunió első vezetője, marxista gondolkodó, a leninizmus névadója.

Szociáldemokratából bolsevik

Kultuszának fénykorában egyedül a Szovjetunióban vagy harmincöt város viselte a nevét. Leningrád mellett volt Leninakan, Leninabad, Leninopol és Leninszkij is. A változatosság kedvéért néhány városra régi családnevét akasztották, így született Uljanovszk (Lenin szülővárosa), Uljanovó vagy Uljanovka. A Pamír hegységben még Lenin-csúcs is volt, a Lenin-tereknek, -utaknak, -sugárutaknak pedig se szeri, se száma nem volt.

Kicsiben ugyan, de így volt ez Magyarországon is. Lenin-csúcsra ugyan nekünk nem tellett, de nálunk sem akadt olyan falu, ahol ne lett volna Lenin út (esetleg Lenin MGTSZ). Hivatalos ünnepeken az ő szavai virítottak élénkpiros kartonpapír-betűkkel az emelvény felett; tudományos művek obligát "vörös farokjaiban" rengetegszer olvashattunk egy-egy semmitmondó, de hangzatos idézetet "a hőstől, ki csak népének élt". Több tucatnyi kötetre rúgó "összes művei" nemcsak könyvtárak, de iskolák, kutúrházak, egyetemek könyvespolcain is folyómétereken át sorakoztak. Nevezték szobatudósnak, hivatásos forradalmárnak is - ki volt tulajdonképpen a mindössze 54 évet élt Lenin?

Vlagyimir Iljics (másképp Vologya) Uljanov 1870. április 22-én született a Volga menti - később róla Uljanovszknak nevezett - Szimbirszkben, középosztályi családból. Apja pedagógus volt, nagyapja orvos. Az éles eszű és tanulékony fiú elkápráztatta az iskolaigazgatót is - bizonyos Kerenszkijt, kinek miniszterelnökké lett fiát épp Lenin buktatta meg 1917 októberében...

Mind az öt Uljanov-testvér a forradalmi mozgalom híve volt. Lenin politikai tudatosodásában mérföldkő volt, hogy bátyját 1887-ben a III. Sándor elleni merénylet kapcsán kivégezték. Vologya - Kerenszkij iskolaigazgató közbenjárására - a kazanyi egyetem jogi karára került, ahonnan illegális szervezkedés miatt kicsapták, és nagyapja birtokára száműzték. Itt olvasta A tőkét, Marx művét. Soha többé nem járt egyetemre, bár később megengedték neki, hogy vizsgáit Szentpétervárott letegye. 1891-ben költözött a városba, és egyre aktívabban vett részt a földalatti marxista mozgalomban. Vologya Uljanovból Lenin lett.
Pétervári ügyvédi szakvizsgájával 1895-ig praktizált, majd kapcsolatba lépett Plehanovval és más emigránsokkal. A szociáldemokrata Martovval forradalmi munkásszervezetet alapított, de a vezetőket elfogták, Lenint másfél év börtönre, s három év szibériai száműzetésre ítélték. Itt vette feleségül Nagyezsda Krupszkaját.

A századforduló évében emigrált Oroszországból, s Münchenben létrehozta az Iszkra (Szikra) című lapot. Leleplező hangvételű írásai a cári elnyomást és a parasztkérdést elemezték, s immár bírálták a szociáldemokratákat. A Lenin szerkesztette lap minden számában foglalkozott a finn függetlenséggel is.
Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt 1903-ban tartott második kongresszusán Lenin hívei többségbe kerültek, innen kapták a bolsevik nevet - melynek a mozgalmon belüli lélektani hatása sem elhanyagolható. Martov kisebbségbe szorult hívei kénytelenek voltak a mensevik (kisebbség) névvel megelégedni.

Rohanunk a forradalomba

A hős, ki csak népének élt
Ekkoriban írott "Mi a teendő?" című művében Lenin kizárta, hogy a szocializmust spontán megteremtheti a munkásság. Nézete szerint erre csak egy élcsapat-párt képes, amelyet a demokratikus centralizmus és az abszolút pártfegyelem jellemez.
Az 1905-ös forradalom idején hazatért Oroszországba, s ekkor találkozott először Sztálinnal.
Az 1905-ös forradalom bukása után újra emigrációba kényszerült. Az OSZDMP 1912-es prágai értekezlete a mensevikeket kizáratta a pártból, amelyben ettől kezdve csak bolsevikok voltak, Lenin vezetésével. Lenin az I. világháború elején elítélte a háborút támogató szocialista pártokat, s kifejtette: a háborút a kapitalizmus hódító törekvései okozták.

A háborúba belefáradt pétervári munkások és katonák akcióival 1917. februárjában győzött a második polgári demokratikus forradalom. A cár megbukott, a munkások és parasztok szovjeteket (tanácsokat) hoztak létre, melyek támogatták az Ideiglenes Kormányt. Lenin rögtön Szentpétervárra hazasietett, s minden hatalmat a szovjeteknek követelt - jóllehet ezekben a testületekben a bolsevikok pont kisebbségben voltak. A párt elfogadta híres "áprilisi téziseit", melyek szerint nem szabad támogatni a kormányt, bolsevik többséget kell teremteni a szovjetekben, meg kell ragadni a hatalmat, békét kell kötni, és földet kell adni a parasztoknak.

A katonák és matrózok november 7-én és 8-án megdöntötték a kormányt, az immár bolsevik többségű szovjetek jóváhagyták a dekrétumokat a békéről s a földről. Lenin a Népbiztosok Tanácsának elnöke lett. A választáson a bolsevikok csak 25 százalékot kaptak, de kormányuk nem mondott le. Az alkotmányozó nemzetgyűlés a szovjet kormányt elutasította, erre Lenin szétzavarta a testületet. "A munkásságnak nem a polgári rendszerben kell többséget szereznie, hanem meg kell döntenie a polgárság uralmát, be kell vezetni a proletárdiktatúrát" - hirdette.

Az antant nem ismerte el a szovjetkormányt, ezért az maga tárgyalt - és kötött békét - a németekkel Breszt-Litovszkban, 1918. márciusában. A bolsevikok kárpótlás nélkül államosították a külföldi tulajdont - közben kitört a polgárháború (1918-1920). A nem orosz népek az önrendelkezés miatt, a parasztság a földosztás érdekében támogatta a vörösöket. A fehéreket megverték, a külföldi intervenciós seregeket visszaszorították, de a gazdasági helyzet katasztrofális volt. Mivel felkelés fenyegetett, 1921-ben bevezették az ún. "új gazdaságpolitikát" (NEP), mely kvázi-piaci feltételeket teremtve lehetővé tette, hogy a parasztok piacra vigyék feleslegüket.

Sztálin árnyékában

1918 augusztusában merényletet kíséreltek meg ellene, s noha megsérült, a támadást túlélte.
Lenin fő célját elérte: meggátolta a szovjetellenes egységfront kialakulását. 1921-re felszámolta a pártokat, megtorolta a belső elhajlásokat és lázadásokat - amivel sajnos megnyitotta az utat Sztálin diktatúrája előtt is. Kezdeményezésére 1922-ben az orosz, belorusz, ukrán és kaukázusi köztársaságok létrehozták a Szovjetuniót, amelyet 1924-ben a nagyhatalmak (az Egyesült Államok kivételével) elismertek.
Lenin 1922-ben érzékelte a hozzá nem értés és a bürokrácia terjedését, az orosz sovinizmus feléledését és Sztálin túlhatalmát (akit egyébként 1922-ben ő maga javasolt főtitkárnak a párt élére). 1922 áprilisában és decemberében agyvérzést kapott. Az állam irányításában ezután már nem vett részt, a Moszkva melletti Gorkijba költözött, utolsó írásai a szovjetunióbeli szocializmus felépítésének menetét taglalják. Politikai végrendeletében ("Levél a kongresszushoz") azt tanácsolta, hogy Sztálint váltsák le a főtitkári tisztségből.
Vlagyimir Iljics Lenin 1924. január 21-én agyvérzés következtében halt meg Gorkij városában. Holttestét Moszkvában mauzóleumban helyezték el, keleti típusú, szinte bizánci rítusú búcsúztatót kapott. Végrendeletét eltitkolták, ám azt Krupszkaja külföldre juttatta, a New York Times pedig 1926-ban leközölte. Hruscsov hírhedt, a "személyi kultuszt megbélyegző" 1956-os beszédében ezzel támasztotta alá Sztálin-ellenes vádjait.
Lenin a pártot olyan elitnek látta, amely tudományosan elemzi a történelmi és társadalmi folyamatokat, a kapitalizmus helyébe a szocializmust állítja, s e célból tör hatalomra - ha kell, nyers fizikai erőszakkal. A Szovjetunióban - s később a szocialista országokban - azonban soha nem a munkásság, hanem a bürokratikus pártelit gyakorolta a hatalmat (a "proletárdiktatúrát").

Lenin kultusz

Életében Vlagyimir Iljics Lenin egy, a világot megforgató mozgalmat keltett életre. Halálával a mumifikálás új módszereit ihlette meg, és egyedülálló laboratóriumot tart fenn. Lenin holttestének legendája bizarr mese, tele politikai intrikákkal, tudományos eredményekkel, kegyetlen kivégzésekkel, és a halállal szemben vívott harccal. 

Vlagyimir Iljics Lenin ma a moszkvai Vörös téren, tisztelettel övezett helyen nyugszik. A nyughely alatti laboratóriumban tudósok gondozzák a holttestét, 1924-ben bekövetkezett halála óta. Lenin holtteste a Mauzóleumban ma afféle látványosság lett, amelyért fizetni kell. Sok orosz szeretné örökre eltemetni Vlagyimir Iljics Lenin maradványait és emlékét. Oroszország ellenségeinek minden próbálkozása, hogy Lenint megsemmisítsék, kudarcot fog vallani. Az sem sikerült nekik, hogy eltávolítsák a Lenin Mauzóleumból. A szovjet időkben ez a labor volt Moszkva egyik legbőkezűbben támogatott kémiai és biológiai kutató-intézete. A Szovjetunió nincs többé, de a Mauzóleum tudósai idejüket, és a kísérleti célú holttesteket ma is arra használják, hogy továbbfejlesszék a vegyszeres fürdőket, amelyek megvédik Lenin holttestét a bomlástól.
Lenin holttestének balzsamozási módszere nem titok többé. Ilija Zabarszkij egész pályafutását Lenin holttestének kezelésével töltötte, ahogy őelőtte az édesapja is. A Lenin bebalzsamozásakor csupán tízesztendős Ilija túlélte Sztálin tisztogatásait, és megélte a labor újjászületését a szovjet hatalom bukása után. Bár a technika fejlődött, a szertartásos gyakorlat keveset változott azóta, hogy Ilija, csaknem 70 éve, munkába állt itt. Egy-másfél évente a testet egy hónapra a fürdőbe merítik, majd átvizsgálják, és elvégzik a különféle megelőző eljárásokat. Hetente kétszer-háromszor megvizsgálják, a kezeit, a lábait és az arcát megnedvesítik a balzsamozó folyadékkal, és eltüntetik a bőrhibákat.
Hogy megértsük, miért balzsamozták be Lenint, meg kell értenünk az e testben élt embert, és a viharos forradalmat, amelyre az életét áldozta. 1917. október 25-én Oroszország ideiglenes kormánya, és II. Miklós cár lemondott a hatalomról. A kialakult zűrzavarban Lenin bolsevikjai ragadták magukhoz a hatalmat. A következő három évben csaknem kilencmillió életet követelő polgárháború dúlta fel Oroszországot. A forradalom a régi rend teljes megsemmisítésére szólított fel. Ellenzékiek tízezreit, burzsoákat, arisztokratákat, szocialistákat lőttek agyon, és magát a cárt is. Lenin ezután az egyházat vette célba, és az orosz papság tömeges kivégzését sürgette.
 
79 éve a mauzóleumban


Hónapokon át, minden éjjel, gyilkos sortüzek dörögtek a moszkvai temetőkben. A marxizmus-leninizmus, és véres múltja ma már politikai emlék, amelyet Oroszország új vezetése hamar elfelejt. A mítosz megtöréséhez tartozott, hogy a Lenin Múzeumot bezárták, a tárgyakat, és a kultusz jelképeit pedig egy föld alatti raktárban helyezték el. Az új rendszer célja az volt, hogy Lenin szentségének lerombolásával a szovjet állam alapkövét pusztítsa el. Mégis maradtak hűséges követők, akik kitartanak Lenin mellett, és visszakívánják a Lenin ideológiája által végül kivívott eredményeket, mint a munkához való jog, vagy a szuperhatalmi státusz.
Akár szeretett vezér, akár rettegett zsarnok volt, Lenin maradványait még mindig nagy tisztelettel kezelik. A Mauzóleumban ma is egy tudóscsoport felügyeli állandóan, hogy a koporsójánál a hőmérséklet és a páratartalom ne ingadozzon. A balzsamozók, vegyészek és biológusok gyakran próba-testeket használnak az új oldatok és eljárások kipróbálására, mielőtt magán Leninen alkalmaznák azokat. Néma őrséget állnak körülötte az anatómiai minták, melyeken a laboratórium dolgozói művészetüket gyakorolják. Hogy hány pót-holttestet tartanak Lenin laboratóriumában, az államtitok, de mindannyiuknak ugyanolyan, szüntelen gondoskodásra van szüksége, mint Leninnek.
A tudomány megkímélte a kommunizmus bálványát a halandók sorsától, ám a test megőrzése, és tisztelete nem kommunista hagyomány, hanem évszázadokra visszanyúló orosz ortodox gyakorlat. Lenin ellentmondásos személyiség volt. Hősies. Utópista. Könyörületes. Véres kezű. Eltemetik, vagy sem, Lenin, az ember olyan nyomot hagyott, amely nem múlik el. Oroszország halhatatlan elvtársa egyelőre tovább él.


Forrás: History Today/MTI /Mult-kor.hu 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése