2011. január 27., csütörtök

135 éve halt meg "a haza bölcse"

Deák Ferenc (kehidai) (Söjtör, 1803. október 17. – Budapest, 1876. január 28.) államférfi, politikus, „a haza bölcse”, „a nemzet prókátora”.
 
Vitathatatlanul kora legnagyobb tekintélyű közéleti szereplői közé tartozott, amit nagyobbrészt még 1848 előtti eredményeinek köszönhetően erősített tovább az 1860-as években.
A szó 19. századi értelmében liberális, szabadelvű politikus a realitások talaján állva próbálta a nemzet, az ország sorsát irányítani, ha a sors akaratából e szerepet fel kellett vállalnia. A politikai viták heves, indulatos csatái helyett lételeme az elmélkedés, a gondolatcsere volt, megfontolt, higgadt emberként jellemezték kortársai.


Politikus, az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere, a magyar-osztrák kiegyezés egyik megalkotója. Pályája több korszakot fog át.

Deák Ferenc politikai érvrendszerét a természetjogi elvek mellett az a taktika jellemezte, miszerint jogtörténeti levelezéssel bizonyította, hogy a kívánt reformok nem állnak ellentétben az "ősi alkotmány"-nyal. Kitűnő képességekkel párosult helyes taktikája tette alkalmassá a kiegyenlítésre vagy részeredmények kivívására. Deák Ferenc közreműködésével jött létre a kompromisszum az ellenzék és az udvar között 1840-ben.

Vezetője volt az európai visszhangot kiváltott büntető törvénykönyvi reformmunkálatoknak az 1843-44-es országgyűlésen. Bár a konzervatívok és maga Széchenyi is reményeket fűztek Kossuthtal való szembefordításához, Deák nem volt hajlandó megbontani az ellenzék sorait. 1848-ban elvállalta az igazságügyi tárcát a Batthyány-kormányban, és mindent elkövetett az 1848-as törvények megóvása érdekében. A Batthyány-kormány szeptemberi lemondása után is részt vett az országgyűlés munkájában.
1849. január elsején tagja a Batthyány vezette békeküldöttségnek Windischgrätznél (aki Batthyányt nem fogadta), majd birtokára vonult vissza. Itt töltötte az önkényuralom első éveit is. Birtokát eladva 1854-ben Pestre költözött. Az Angol Királynő szállodában lakása hamarosan politikai és szellemi központtá vált.

Célja az 1848-as törvények elismertetése volt, követendő módszernek pedig a passzív rezisztenciát (ellenállást) hirdette. Az országgyűlésen 1861-ben a felirati pártot vezette Teleki László határozati pártjával szemben, de az udvar Deák Ferenc politikáját is visszautasította. 1865-ben megírta híres húsvéti cikkét, amelyben az 1848-as törvények érvényességének elvi elismerése fejében a birodalom létérdekeit érintő engedményeket helyezett kilátásba. A porosz-osztrák háborút, az osztrák vereséget követően a húsvéti cikk elvei alapján jött létre 1867-ben a magyar-osztrák kiegyezés.

Deák Ferenc címere

A kiegyezés művét a kortársak és az utókor hagyományosan Deák Ferencnek tulajdonítja. A közeli ismerősei által nehézkessége és megfontoltsága miatt "öreg úrnak" titulált Deák, a "haza bölcse", a köztudat szerint nyugodt, derűs kedélyű ember volt, aki türelmesen várta ki az alkalmas pillanatot a kiegyezésre, s azután szinte atyai tekintéllyel, hatalmas jogi tudással "vezérelve" pártját, tető alá hozta a megegyezést.

A tárgyalásokat magyar részről végig Deák Ferenc irányította, de miniszterelnökséget, miniszteri tárcát nem vállalt. A kormánypárt, az ún. Deák-párt őt vallotta vezérének. Deák Ferenc azonban, aki hű maradt a reformkor polgári és demokratikus eszményeihez, növekvő ellenérzéssel figyelte saját pártja konzervatív irányba tolódását és a korrupciót.

A megfellebbezhetetlen tekintélyű politikus pártjához való viszonyáról így vélekedett: "ördög az urak vezére, nem én." Mi a magyarázata e kettősségnek? A kiegyezés valóban nem jöhetett volna létre Deák hozzájárulása nélkül. A reformkor nemzedékéből azok közé tartozott, akiknek tudása, képességei és erkölcsi tartása egyaránt elismertséget szereztek.
Az 1867-es évi kiegyezési törvénycikk első
cikkelye

Az alkotmány és a nemzeti önállóság szilárd, de a forradalmi eszközöket elutasító védelmének álláspontja Eötvös József fölé emelte, mert az utóbbi kész volt egy alkotmányos birodalmi centralizációnak engedményt tenni.

A tárgyalások megindítása valóban az ő nevéhez fűződik, Andrássy Gyula, Eötvös József és Lónyai Menyhért azonban élt a lehetőséggel, hogy Deák átengedte nekik a tárgyalások folytatását, és az ő álláspontján túlmenő engedményeket tettek; elfogadták a felségjogok bővítését, a békepolitika helyett hozzájárulásukat adták a király által elvárt birodalmi- nagyhatalmi szerephez.

Más utat nem látva lehetségesnek, részt vett a kialakuló rendszer védelmezésében, többször megkísérelte következetesen liberális elveit legalább részlegesen érvényesíteni, de pártja rendre cserbenhagyta őt.

A beteg, idős politikus terveit, elveit veszni látva csalódottan mindinkább visszavonult a napi politikától.

Utolsó parlamenti beszédében az állam és az egyház szétválasztásáért, a lelkiismereti szabadságért szállt síkra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése