2010. december 23., csütörtök


Minden idelátogatónak áldott, békés ünnepeket kívánok.
Kívánom, hogy a következő év mindannyiunknak boldogságban, békében, szeretetben teljen.


Disda Jenő: Itt van a szép karácsony

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

Schubert: Ave Maria

2010. december 22., szerda

Bayer Zsolt: Advent és korszellem


„Ádám
S miért, miért! E rossz fal gátol-é?
Ki annyi sáncot vívtam a pogánytól,
Nem bírom-é áthágni ezt a sáncot? -

Lucifer

Nem ám, mert védi a kor szelleme,
Erősebb, mint te.”


E párbeszéd a Tragédia hetedik színében olvasható, az Évát elrejtő zárda falai előtt. Kívánkozik pedig ide a „kor szelleme”, vagyis mai, primitív nyelven a korszellem okán. Végül a korszellemet Zamárdi betlehemének felgyújtása miatt emlegetjük most.

Mert felgyújtották Zamárdiban a betlehemet. Melyet helyi asszonyok készítettek, ember nagyságú alakokkal, szalmából, nádból, életből és szeretetből. Hogy áldott legyen az advent, a várakozás, a kegyelet.

És nyilván nem jutott eszükbe, mégis biztos vagyok benne, azt hitték, védi betlehemüket a korszellem.
Tévedtek. Nem védi.

Pedig mint minden kornak, úgy ennek is van szelleme. És ez a korszellem is véd néhány „dolgot”, ügyet, eszmét.

Legelőször is az egyént védi ez a mi korszellemünk. A végzetesen és végletesen lemeztelenített egyént, feltéve, hogy annak nincsenek az egyénen túlmutató ambíciói. Ne adj’ isten közösségi ambíciói, ráadásul kollektív jogokkal mérgezve, s legfőképpen nemzeti, „vérségi” alapon.

Az tilos.
Az egyén legyen: Egyén. Egészen primitív, önfenntartó vágyakkal, ösztönökkel. S minél extrémebb és tolerálhatatlanabb ösztönökkel fog fellépni e kor színpadára az egyén, annál inkább meg fogja védeni őt a korszellem.

Mindezzel szoros összefüggésben védi a korszellem a középszerűséget, a devianciát, a primitívséget, ostobaságot, testi és lelki restséget.
Az atavizmust, a kulturálatlanságot, szexuális eltévelyedéseket s mindezek értékként való bemutatását.

A korszellem lángpallosa óvja a múlttalanságot, sorstalanságot, hagyományok tagadását és megtagadását, a haza- és osztályárulást.
A könyvek és az írásbeliség tagadását.
A mély, férfias bunkóságot.
Védi a korszellem mindenki másságát, kivéve a most még többség másságát.

A sivárságot, egykézést, szingliséget, kivagyiságot, őszintétlenséget, hülyeséget és együgyűséget.
És a pénzt, pénzt, pénzt.
A bankot.

Mindenki vallását a keresztényekén és keresztyénekén kívül.
Minden „kisegyházat”, szektát, boszorkányt és boszorkánymestert.
A globalizációt, uzsorát, kamatot meg a chemical industryt.
E korszellem védi az átírt történelmet – és ne merészelje átírni más, ha már egyszer mi ilyen szépen, tökéletesen átírtuk!

E korszellem legfőbb támasza mindaz, ami majdnem emberi. Ami emberinek és természetesnek lett hazudva.

E korszellem már semmit sem tud kezdeni azzal, ami több mint húsz karakter. Itt Michelangelo tényleg széklábat farag. S aki disznómocsokba mártja Jézus keresztfáját, az a bulvárban üdvözül.

Ezért lángolt Zamárdi betlehemje.
Mert korszellemen kívüli volt, szegény.
S ha mégis kiderülne, kik gyújtották fel, hát a gyújtogatókat nyomban megvédené a korszellem.
Ha rohadt kölykök voltak, hát azért. Ha cigányok voltak, még inkább. Ha „antikeresztények” voltak, akkor meg pláne.

Ha lángol Zamárdiban a betlehem, már készülődnek a háttérben a nagy viták. A nagy, liberális korszellemviták.

S ha nincsen elkövető, akkor marad majd a csönd. Hiszen, végül is, mi egyéb történt… Leégett pár ember nagyságú alak, szalmából, nádból, emberségből, szeretetből rakva. Ugye-ugye… Csupa „tolakodó”, „kirekesztő” kereszténység.
Csupa múlt.

Csupa avíttság. Semmi modernség, semmi korszellem.
Pedig jöhetne már Tankréd. Ideje van a keresztes háborúknak.

Bayer Zsolt

2010. december 21., kedd

Huth Gergely: Ellenségeinkről

Jó lenne, ha sikerülne. Ha végre sikerülne bebizonyítani, hogy van élet a nómenklatúrán túl. Hogy nem utópia a nemzet szabadsága egy olyan országban, amely 66 éven át a megszállók hálózatának befolyása alatt élt, és amely most végre esélyt kapott, hogy lerázza magáról a vérszívókat.

Ez a tétje ugyanis a nemzeti kormányzásnak. Valódi demokrata nem hiheti, hogy a mai kormánynévsor az alkalmas emberek kizárólagos listája, de egy valódi demokrata biztos benne: a nómenklatúra nem lehet alternatíva. Amíg a múlt rendszer kegyeltjei fújják a passzátszelet, amíg nincs erős, az árulóktól független ellenzéke a kormánynak, addig nagyon is van okunk félni a restaurációtól. Ahogyan megtörtént 1994-ben, és 2002-ben is.

A nemzeti kormány valódi ellenfele ma nem Mesterházy Attila, Vona Gábor, vagy Schiffer András. Orbán Viktornak még mindig – akármilyen bigott szövegnek tűnik is – Kádár János fiaival kell küzdenie. Ezzel a kontraszelektált, hazug bandával, amely a saját anyját is eladná egy gyurcsányi vállveregetésért meg egy kis részesedésért a sukorói kaszinóvárosból.

A múlt rendszer emberei eddig kivártak. Tavasz óta csöndben figyeltek, próbálgatták, hogy hol a határ. Aztán rájöttek, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és immár újra támadnak. Minden fronton, falkaszerűen és kegyetlenül, állandó pergőtűz alatt tartva a kormányrúdnál ülőket. Lopásról, diktatúráról hadoválnak, holott nyolc év után végre működik az ország, lassan megindul a fejlődés, apránként visszafizetjük a balliberálisok által hátrahagyott nyomasztó adósságot, és a közügyeinkről többnyire újra az erkölcs és közjó alapján állva születnek meg a döntések.

Ők az ellenségeink, akiket nem érdekel sem igazság, sem becsület, csak a reváns. Hergelnek és uszítanak, mint például Gréczy Zsolt, Gyurcsány Ferenc bizalmasa a tegnapi Népszavában. „Csikorog az Orbán-kormány gépezete, mintha homokkal táplálnák. Pedig az új magyar »diktátor« nyilván úgy gondolta: minden le lesz vajazva” – írja Gréczy, aki nemrég Rákosihoz hasonlította a kormányfőt. Ez az új stílus. Azt hiszik, hogy megint lehet majd bőrfejűeket montírozni az államfői poszttal visszaélő Göncz Árpádot okkal kifütyülő magyar emberek helyére. Azt gondolják, hogy ismét ki lehet húzni egy kormányzati ciklust kayaibrahimozással és minidúcsézéssel.

„A kutya ugat, a karaván halad” – intézné el mindezt a divatos kormányzati zsargon, ám nemcsak a nómenklatúra véleményelitje lázít önfeledten. A múlt rendszer kegyeltjei ott kárognak és gáncsoskodnak a minisztériumokban, s továbbra is ott pöffeszkednek a kulcspozíciókban, a legkevésbé sem jó irányba alakítgatva Magyarország sorsát.

Akárcsak Simor András jegybankelnök, aki a monetáris tanács élén tegnap rövid időn belül másodszor „ócsította” a forintot azzal, hogy megfejelte a jegybanki alapkamatot. Mintha növekvő pénzügyi gondjai és fizetési problémái lennének a magyar államnak, holott a mutatóink szerint ennek éppen az ellenkezője igaz. Csupán ez a döntés – az államkötvények után fizetett magasabb kamatok miatt – adómilliárdokat szippant majd ki a költségvetésből. Ezt hívják szabotázsnak, és még jövő márciusig tűrnünk kell, hogy az előző kormány küldöttei játszadozzanak a költségvetés tartalékaival és a nemzeti valutánkkal a monetáris tanácsban.

A valójában ki viszi a vadászpuskát kérdésre kézenfekvő válasz Vágó László rendőrpribék tegnapi bírósági ítélete is. Nevezett úr ugyanis egy ócska felfüggesztettel megúszta, hogy 2006. október 23-án a vadászpuskás osztag vezetőjeként, miután az azonosító nélküli pribéktársai összevissza vertek egy tüntetőt, ő még külön odalépett hozzá és szándékosan eltörte az ujjait. Vágó most röhög a pofánkba, alezredesi rangban elhúzott nyugdíjba, és a zsíros ellátmánya mellé az őrző-védő bizniszben tesz szert némi mellékesre. Egy–null tehát a rendőrterror javára a szavazófülkék forradalmával szemben.

Magyarország túlélése múlik azon, hogy megszabadulunk-e végre a nómenklatúrától. Egyelőre kétesélyes a játszma, Kádár fiai élnek és virulnak, a kormány pedig – látva az iszonyatos támadást – csak kapkod.

Ahelyett, hogy belátnák: a győzelem kulcsa nem a hétfőnkénti alkotmánymódosítás, hanem az erős, tekintélyes, de igazságos kormányzás. Amelyben a nemzeti együttműködés nem azt jelenti, hogy az árulók is a fedélzeten maradhatnak, hanem azt, hogy közfunkcióban, közpénz közelében nem maradhat, aki nem működik együtt a nemzettel.


Huth Gergely
(Magyar Hirlap)

2010. december 20., hétfő

Fontos!

Csütörtökön kezdték vetíteni "Az ügynökök a paradicsomba mennek" című játékfilmemet a Művész és az Uránia moziban. A háttér(hálózat)-hatalom azonnal megkezdte az aknamunkát,hogy a mozik ne vetítsék sokáig. Egyetlen fegyver van: ha megnézik a filmet, mert az érdeklődés nyomására nem merik levenni,bár azonnal szeretnék..

A film az elcsalt rendszerváltásról, a III/III-as Főcsoportfőnökségről és az SZDSZ szerepéről (is) szól, közérthetően,sőt szórakoztató módon. Lukács Sándor, Kubik Anna, Andorai Péter, Benkóczy Zoltán és Karalyos Gábor a főszereplők, főcímdalát Vizy Márton írta.

A film után elkezdődött egy polémia, hogy vajon ki lehetett az SZDSZ-be épített " Kakukk" fedőnevű titkos megbizott? Esetleg Demszky? Vagy mások?

Ha fontosnak tartjátok a rendszerváltás tisztázását, akkor segítsetek: ezen a hétvégén vegyetek jegyet a filmre. Fontos,hogy e hétvégén,mert hétfőn döntenek a forgalmazás további sorsáról.

Köszönettel: Dézsy Zoltán filmrendező

Az ÁVH

Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) részben titkosan tevékenykedő magyar politikai rendőrség 1945 és 1957 között.
Célja hivatalosan a kommunista rendszer ellenfeleinek üldözése, a rendszer és vezetőinek védelme. A háttérből Rákosi Mátyás mozgatta szervezet a kommunista párton belüli hatalmi küzdelmek részese, a politikai leszámolások fő eszköze és végrehajtója is volt.

A politikai rendőrség (ÁVO=Államvédelmi Osztály) megszervezése kezdettől a szovjet katonai és állambiztonsági szervek képviselőinek közreműködésével folyt. Vezetője Péter Gábor volt. Biztonsági feladatok ellátására alakult meg 1945. március elején a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya, majd a gazdasági viszonyok rendőri felügyeletére július végén létrehozták az ún. Gazdasági Rendőrséget. Mindegyik szerv feladatkörébe megelőző és megtorló, illetve felderítő jellegű intézkedések, internálások stb. tartoztak.

1948. szeptember 6-n megszüntették a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya elnevezést, s helyette a szervezet neve a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága lett, amelynek élére Péter Gábor került. A továbbfejlesztésről szóló javaslat rögzítette, hogy az ÁVH "formálisan állami, ténylegesen pártszerv; a párt politikai bizottságának a szerve". Felette a felügyeletet - a Minisztertanács megbízásából - a belügyminiszter gyakorolja.



A létszámot 28 ezer főben állapították meg. Az ÁVH feladatai elvégzésére bizalmi hálózatot építhetett ki, őrizetbe vételeket foganatosíthatott, házkutatásokat tarthatott, és nyílt nyomozásokat - kihallgatást - végezhetett. A felderített és őrizetbe vett "ellenséget" az igazságügyi hatóságoknak kellett átadnia. Az ÁVH saját felügyelete alá két börtön és több internálótábor tartozott, majd később (1950. február 1-től) az elhárító szolgálatot a Honvédelmi Minisztériumtól is az ÁVH-hoz csatolták.

Az ÁVH-n folyó vizsgálatokba Rákosi mellett Farkas Mihály is aktívan beavatkozott, s így a szervezet által előkészített majd lefolytatott koncepciós perekben is nagy részük volt.









2010. december 19., vasárnap