2010. november 27., szombat

Katyni mészárlás

1940. március 5-én a szovjet csapatok lengyel katonatiszteket, rendőröket és civil hadifoglyokat végeztek ki a katyni erdőben.
Az kivégzettek száma megközelíti a 22 ezer embert, a leggyakrabban idézett szám a 21768.
Az áldozatokat az oroszországi Katyn melletti erdőben, a kalinyini (Tver) és kharkivi börtönökben gyilkolták meg. 8000 áldozat az 1939-es szovjet megszálláskor foglyul ejtett lengyel katonatisztekből került ki, a többieket azért fogták el, mert állítólag „kémek, rendőrök, besúgók, szabotőrök, földbirtokosok, gyártulajdonosok, jogászok, papok és tisztviselők" voltak.
A lengyel besorozási rendszer miatt, amely szerint minden egyetemet végzett ember tartalékos tisztnek számított, a szovjeteknek sikerült összegyűjteni a lengyel, és lengyel állampolgárságú zsidó, ukrán, grúz és belorusz értelmiség legnagyobb részét.

Oroszország beismerése

„A héten Bronislaw Komorowski lengyel elnök tanácskozásra hívta elődeit. Lengyelország nincs bajban, sőt a gazdasági világválságból a jelek szerint még viszonylag jól is jön ki. Akkor mire fel a nemzetbiztonsági bizottság kibővített ülése? Ahova nem csak egykori mentorát, a Szolidaritás-vezér Lech Walesát hívta meg Komorowski, hanem Gyurcsány Ferenc lengyel »harcostársát«, Aleksander Kwasniewskit és magát Wojciech Jaruzelskit is. A sötét szemüveges aggastyán kommunista tábornokot, aki 1981-ben betiltatta a Szolidaritást, tűzzel-vassal védte a szocialista rendszert. És aki ellen máig bírósági eljárás van folyamatban. Mintha Biszku Bélát hívnák Magyarországon alkotmányt előkészíteni. Abszurd. Abszurd, de igaz.


Mire fel 2010-ben ez a sajátos kerekasztal? Miről kell összlengyel politikai egyetértés? Oroszországról. (...) Lech Kaczynski elnök repülőgépének áprilisi katasztrófája sajátos katarzist hozott a lengyel–orosz viszonyban. A Szmolenszk melletti tragédia, Katyn közelsége és évfordulója kézenfekvő politikai kártyát kínált: a felfokozott oroszellenességet! Tusk azonban úgy döntött, most lehetőség van kiegyezni Oroszországgal – a németekhez nem kellett katarzis, elég volt az EU nyomása… Vlagyimir Putyin szintén felismerte ezt az esélyt. Az orosz parlament tegnap lényegében bocsánatot kért az 1940-es katyni mészárlásért. Elismerte a Szovjetunió felelősségét a tömeggyilkosságban. Ne higgyük, hogy ez könnyű volt. Az orosz politikai és katonai elit, az egyszerű orosz emberek szemében Katyn felhánytorgatása a szent győzelem meggyalázása. Nagyhatalomként Oroszország nem szokott beismerni és elnézést kérni – mint ahogy mellesleg ez nem gyakorlat a tengerentúlon sem. Moszkva azonban úgy érezte, hogy most érdemes gesztust tennie. Mint ahogy gesztus volt Komorowskitól Jaruzelski meghívása. A tábornok a jelen Lengyelországában nem tényező, a neki szánt fél óra azonban azt üzeni Moszkvának, hogy Varsó elfogadja a közös múltat, az együttműködésben látja a jövőt.”

(forrás: Magyar Hirlap)

Pap Gábor: A magyar nemzet vállalása



















Képek az 50-es évekből



Rákosi beszédét hallgatják a néprádión Dunaharasztin
(Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára)

Az Ady TSZ dolgozóinak megemlékezése az SZKP XIX. kongresszusa alkalmából
(Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára)
Az ügyész és a járási kapitányság megbízottja kutat a perbe fogott Takács Károly "kulák" padlásán.
(Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára)

Rendőrök ellenőrzik a beszolgáltatás nyilvántartását
(Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára)

A mesterszállási Béke TSZ búzaelőleg kiosztása.
(Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára)


1956. november 27. – A magyar kormány bejelenti, hogy a tsz-ekből bárki szabadon kiléphet

A téeszesítésről, kolhozosításról ma a legtöbbünknek az ötvenes évek eleje, a beszolgáltatások, a padlássöprések, a kuláklisták világa jut eszébe.
Kevesebben tudják, hogy az igazi vereséget a magyar parasztság nem a diktatúra legsötétebb évei alatt, hanem esztendőkkel később, Kádár János hatalmának megszilárdulása idején szenvedte el a kommunistáktól. Majdnem egy évtizedig tartott a küzdelem. Ez idő alatt az egyéni gazdaságok kétszer jutottak lélegzethez. Ami a hatalom szemszögéből nézve azt jelentette – miként az ötvenhatos forradalom leverésében aktív szerepet vállaló Apró Antal fogalmazott 1958 decemberében, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi bizottságának (kb) a téeszesítés ügyében sorsdöntőnek számító ülésén –, hogy a mezőgazdaság „szocialista átszervezése” egyik politikai válságból a másikba került.

A hatalom ’56 végére nagyon erős kényszerhelyzetbe került , nem mert szembeszállni a parasztsággal, amely a kulcsfontosságú élelmiszerkészlet felett rendelkezett. Ezért teljesítette a falvak két legfontosabb forradalmi követelését: a begyűjtési rendszer eltörlését, illetve azt, hogy ki lehessen lépni a termelőszövetkezetből. Bár a párt ebben az időszakban is folyamatosan kiállt a nagyüzemi mezőgazdaság megteremtése mellett, a gyakorlatban, a vidék békéje érdekében, az MSZMP egy ideig nem akadályozta érdemben a bomlás folyamatát, nem bolygatta meg a kialakult helyzetet.
„… Hát, elvtársaim, sokat törődtünk mi 1956 decemberében, hogy szekerekkel meg batyukkal jöttek, és elkezdődött a zsibvásár, nem azt néztük, hogy akármilyen úton-módon jöjjön az élelem a fővárosba? … Én állítom, hogy más politikát akkor mi nem vihettünk” – emlékeztette a központi bizottságot 1958 utolsó napjaiban Kádár János arra, miért kényszerültek rá a magyar kommunisták a történelem során már nem először, hogy a munkásosztály vezető szerepétől idegen parasztbarát politikát folytassanak. Ez „segített a hatalmat megvédeni, segített a termelés beindításában, segített a közellátás folytonosságának biztosításában, segített a pénz szilárdságának védelmében” és még sok minden másban – sorolta a kb első titkára. 1957-ben 280 ezer esetben kellett földet kiadni a kilépőknek – kesergett ugyanezen a tanácskozáson Apró Antal, aki felidézte azt is, „sok esetben álltak a megyei elvtársak tanácstalanul, hogy a bomlási folyamatot hogyan állítsák meg”.

Nem lehetett, mert ahogy Kádár fogalmazott, „a történelmi helyzet vette le a napirendről a téeszkérdést”. Hozzátehetjük: egészen addig, amíg a hatalom be nem rendezkedett az országban. Utána újrakezdődhetett a falvakban a szocialista átszervezés.
1957-ben csúcstalálkozót tartottak Moszkvában, amelyen elfogadtak egy nyilatkozatot. Ez az egész táborban a kisparaszti tulajdon még fennálló túlsúlyára hívta fel a figyelmet, mondván, így nem egészséges a szocialista fejlődés. A bezzegország hamarosan Bulgária lett, ahol már 1958-ban befejeződött a téeszesítés. 1959-ben Csehszlovákia következett, 1960-ban az NDK, 1962-ben Románia: ezt a sorozatot Varga Zsuzsanna szerint senki sem tekintheti véletlennek. A lengyelek ugyanakkor ellenálltak. Náluk megmaradt a kisparaszti világ, nem volt téeszesítés.
Kádárék viszont érezték, hogy fel kell venniük a lépést. „Meg kell hallanunk a nemzetközi munkásosztály kritikáját, enélkül mi jól nem dolgozhatunk” – jelezte az első titkár a kb-nek, milyen kényszerhelyzetbe került a magyar vezetés. Kádár többször felemlítette beszédében, milyen szégyenletes helyzetbe került, amikor az idelátogató elvtársak – például Hruscsov – a termelőszövetkezetek szervezéséről érdeklődtek. „A kérdés fel van téve, kell válaszolni rá.” S mi őszintén válaszolunk: „igaz, kedves elvtársaim, hogy tetűléptekkel haladunk”, de hát mindenki tegye mérlegre a speciális magyar helyzetet.
Ami főképp abból állt, hogy a kommunista párt nem akart belebukni még egyszer a parasztság átszervezésébe. Elkövetkezett megint az az idő, amikor fel kellett mondani a korábbi ígéreteket, ezért féltek attól, hogy felborul a vidék nyugalma és ezzel együtt az élelmiszer-ellátás, a mezőgazdasági termelés.
De a mérleg másik serpenyőjében ott volt Moszkva akarata. Ráadásul ekkor még Rákosiék sem adták fel azt a tervüket, hogy hazajönnek, ezért Kádáréknak az agrárkérdésben is bizonyítaniuk kellett elkötelezettségüket a szovjet vezetésnek.

 A már idézett sorsdöntő kb-ülésen – 1958. december 5–7. között – azzal a céllal tűzte napirendre a pártvezetés a téeszek kérdését, hogy elérje a Moszkva által kívánatosnak tartott áttörést. „Rohan előre az egész nemzetközi munkásosztály a szocialista táboron belül … még az albánok is messze előttünk járnak” – gyakorolt nyomást Kádár a kb tagjaira elsősorban azért, hogy felsorakoztassa őket a kollektivizálás elkerülhetetlensége mellett. Szokatlan módon ugyanis a pártvezetés ekkor még éles megosztottságot mutatott a téeszesítés kérdésében.
– Elsősorban Fehér Lajos – aki az MSZMP-kb agrárügyekkel foglalkozó osztályát vezette – állt szemben Dögei Imre földművelésügyi miniszterrel . – Az előbbi, hivatkozva a korábbi kudarcokra, elutasította a mechanikus kolhozosítást, és inkább a hazai sajátosságokra alapozva kereste a téeszszervezés lehetőségeit, míg a miniszter egyértelműen az ötvenes évek eleji példát vallotta szentírásnak, a parasztság erőszakos „legatyásítását”, bekényszerítését tartotta járható útnak.
Kádár, híven az általa más kérdésekben is alkalmazott gyakorlathoz, egyszerre igyekezett leszámolni mindkét oldallal. Fehér Lajos megkapta a jobboldali elhajló bélyeget, aki a politikai célokkal szemben „túlságosan fetisizálja a terméseredményeket”. Dögei nézetei pedig a szektás jelzőt érdemelték ki. Fehér a vita során nyilvános önkritikával bújt ki a szorítóból. Dögei viszont nem volt hajlandó erre, amit Kádár sosem bocsátott meg neki. 1960 februárjában Losonczi Pált, a fekete bárányként emlegetett, sajátos utakat kereső barcsi Vörös Csillag Tsz elnökét ültette a helyére, a földművelésügyi minisztérium élére, ami a téeszesítés akkori folytatása szempontjából is jelzésértékű volt.
A párt központi vezetése mindkét szemben álló irányzatból merített. Kádár egyszerre várta el az újabb téeszesítés során a cukor és a korbács alkalmazását. Az ideológiai háttér egyértelmű volt: a paraszt már csak olyan, hogy „munkás, amikor izzad meg dolgozik”, de rögtön burzsujjá válik, „amikor a termés bent van a padlásán, a raktárban” – adott útmutatást az egyénileg végzett mezőgazdasági munka megítéléséről Kádár, ami nem sokban különbözött a Rákosi-korszak felfogásától.

S abban sem lelhetünk fel sok újdonságot, amikor a kb első titkára azt mondja: „Ha mi arra várunk, hogy önmagában a paraszt a saját spekulációja alapján mikor szánja el magát arra, hogy na most megcsinálom a szocializmust, megmondom, soha, amíg a Föld gömbölyű, addig szocializmus nem jönne létre.” Itt következik tehát a munkásosztály vezető szerepe – vonta le a következtetést Kádár: rá kell ébreszteni a parasztokat arra, hogy hiába elégedettek sorsukkal, a téesz az, ami jó nekik. „De ne hagyjuk rá, hogy önként jöjjön rá, hogy ideje már a szocializmus”  – hangzott a főtitkári utasítás, majd a buzdítás: „Mert azért ne felejtsük el, elvtársak, harmadszor kapaszkodunk az emelkedőnek. … Ugye, a mese szerint mindig háromszor volt szabad megkísérelni a feladat megoldását! Igaz? … Hát ezt nem viccből mondom! Én azt hiszem, hogy negyedszer kísérletet tenni, ahhoz nagyon-nagyon szörnyű dolgokon kell átmenni, ne kelljen negyedszer kísérletet tenni!”
Nem kellett. A kb-ülés után egy-másfél hónappal már ezerötszáz–kétezer, ideológiailag jól képzett aktivista állt rajtra készen. Az első agitációs hullám eredményessége felülmúlta az előzetes várakozásokat. Ötven évvel ezelőtt, 1959 első három hónapjában megduplázódott a téeszek tagsága. S ami meglepetésnek számított: elsősorban a jó termőhelyi adottságokkal rendelkező, fejlettebb dunántúli régiókban adta fel a küzdelmet a parasztság már az első körben. Tehát azok – tehetjük hozzá –, akik korábban a végsőkig reménykedtek és kitartottak, ötven évvel ezelőtt általában először léptek be a téeszekbe.
Vajon teljesült volna Kádár álma, és a falvak lakói „önként” rájöttek, hogy mégiscsak jobb dolog a szocializmus? Nem így volt, más okok álltak a háttérben. A nemzet fenntartó erejének is oly sokszor nevezett társadalmi csoport, a magyar parasztság ereje végéhez érkezett. A falvakban megváltozott a világ, s elkezdődött egy másik időszámítás.

2010. november 26., péntek

Európa közepéről Európába?

Szántai Lajos magyarságkutató szerint bizonyos fokú idiotizmusra utal, hogy egyes politikusaink az Európa közepén fekvő hazánkat Európához kívánják felzárkóztatni.

A geopolitikai értelemben is a kontinens közepén elhelyezkedő Kárpát-medence ásványianyag- és ivóvízkészletével, energiahordozóival, földje termékenységével önellátó lehetne, sőt még a megcsonkított ország is kihasználhatná azon adottságokat, amelyek gazdasági függetlensége alapjául szolgálhatnának.

A neves történész szerint a Kárpát-medence szétdarabolását fenntartó földrajzi-gazdasági-politikai-szellemi egységét részeiben látni akaró, vagyis a magyarság felszámolását is napirenden tartó erők egyet elfelejtenek: hazánk már egy uniót túlélt, és minden valószínűség szerint azt a mostanit, amelyhez jövő évben csatlakozunk, is túl fogja élni. Szántai Lajos nehezményezi, hogy az unióban gondolkodók, a csatlakozást kiszolgálók mondandójuk alátámasztására Szent István királyunkat idézik úgy, hogy a történelmi valóságtól elrugaszkodva, aktuálpolitikai kérdések alátámasztására használják fel tevékenységét, cselekedeteit. Hamis képet alakítanak ki a nagy királyról.

- Az 1990-es álszent és alapjaiban kritizálható fordulatnak egy pozitív utóhatása van. Erre az időszakra datálható, hogy látványosan megnőtt azok száma, akik végre a valós magyar történelmet szeretnék megismerni, és elvetik a negyven éven keresztül sulykolt negyedigazságokat, ferdítéseket és a történelemhamisításokat. Vannak akik meglepődnek azon, mekkora érdeklődés övezi az újfajta történelemszemléletű előadásokat, hogy az ebben a témakörben mozgó szaktekintélyek könyveit, dolgozatait, jegyzeteit pillanatok alatt elkapkodják.

- Ez egy hullámzó jelenség. Évtizedekkel ezelőtt is voltak látványos, szinte megújulásnak tekinthető jelenségek, de mielőtt kinyíltak volna, visszazáródtak. A mai megfigyelhető megújulás egy hatalmas folyamat éppen soron következő állomása. Egy nemzet életében mindig vannak látványos kinyílások és visszahúzódások, és most elérkezett az idő. A Kárpát-medence magyarságának helyzetéből adódóan törvényszerű egyfelől a nemzet megújulása, útmutatása a következő generációnak. Másrészt a magyarság ennyire elhagyatott állapotában, mint amilyenben most van ez idáig még nem volt. Voltak a nemzet életében drámai pillanatok, de megtanulhattuk: a nemzetet magára hagyták, és mégis megmaradt.

- Ha visszagondolok a kommunista érában folytatott tanulmányaimra, s magam elé képzelem mondjuk a gimnáziumi tankönyveket azért első igazi tragédiának ők a tatárjárást jelölték meg.

- Igen ám, de a tatárjárás nem azért volt megrázó esemény, mert a Batu kán vezette haderő áttörte a Kárpátok védvonalát, hanem azért, mert ekkor derült ki először egy azóta is érvényben lévő igazság: ha a magyar népet valami külső támadás éri, akkor az európai országok nem segítenek. IV. Béla királyunk írta a római pápának: Európa egyetlen keresztény országától sem kaptunk segítséget, csak szavakat, szavakat, szavakat. A nagy király gondolatai történelmünk során nagyon sokszor visszhangoztak. A mohácsi vész idején is egyedül maradt hazánk. II. Lajos diplomáciai levelezéséből megtudhatjuk, hogy szavakon kívül ő sem kapott támogatást Európa keresztény uralkodóitól. II. Lajos hiába kérte a római pápa közbenjárását, hogy békítse ki a francia és a spanyol uralkodókat, s ne egymást gyilkolják, hanem pártolják az oszmán-török birodalommal élet-halál harcát vívó magyar királyságot, a segédkéz nyújtása természetesen elmaradt.
Hasonló volt a helyzet a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcunkban, 1848-49-ben, az I. világháború után, a trianoni békediktátum következményeit pedig nem kell különösebben értelmezni. Teljesen példátlan, hogy Európa szívében feldarabolták a magyar államot, s ami nem sikerült a tatárjárás idején, a mohácsi tragédia következtében, a Habsburg évszázadok alatt, az az I. világháború következtében látszólag beteljesedett.

- A trianoni traumát nem lehet feldolgozni, a békediktátum kitételeit nem lehet örökérvényűnek tekinteni, és van egy mostanság oly divatos jelszó is: elment tatár, elment török, s Trianon sem örök!

- Trianon és annak hatásai csak látszólagos diadal azok számára, akik a Kárpát-medence földrajzi, gazdasági, politikai, szellemi egységét mindenáron fel akarják darabolni, s ezen keresztül a magyarságot fel akarják számolni. Nézzük a jelent. Hazánk már túlélt egy uniót, s a következővel kapcsolatosan még arra sem ügyeltek kitervelői, hogy legalább az unió címszótól megszabaduljanak. Magyarországon évtizedeken keresztül az unió a Szovjetuniót jelentette. Teljesen egyértelmű tehát az a világpolitikai törekvés, amely még arra sem figyel, hogy legalább egy kicsit másképpen fogalmazza meg azon diktatúrákat, amelyeket a világtörténelem valamely időszakában életre hív. Örömmel jelentem: minden jel szerint Magyarország ezt az uniót is túl fogja élni.

- Egy olyan közösséghez csatlakoztatnak bennünket bölcs vezéreink, aminek még alkotmánya sincsen. A jelenlegi nemzetvezetők Szent István királyra és az egy évezredes történelmünkre hivatkoznak, de nem aktivizálódtak akkor, amikor a keresztény Európa megnevezésről szólt a vita az Európa Tanácsban. Múltunk, történelmünk, hagyományaink alapján pedig kutya kötelességünk lett volna lándzsát törni eme megfogalmazás mellett.

- A hivatalos magyar kormányzatok 1945 óta elmulasztották ezt megfogalmazni, és úgy tűnik, 1990-től datálva is. Tudni kell azonban azt is, hogy az ország nem tekinthet el a világpolitikai folyamatoktól. Ami Magyarországon folyamatosan történik, az a világ különböző pontjain is hasonlóképpen jelenik meg. Ettől függetlenül vallom és tudom, hogy Magyarországnak a világtörténelem színpadán nem mellék-, hanem főszerep juthat. Hazánk, földrajzi pontossággal megnevezve a Kárpát-medence, vagy másképpen a Kárpáthaza, Európa kellős közepe.

- Főleg egy, már a letűnt rendszerben is reflektorfényben lévő, a jelenlegi kormányban tevékenykedő politikus szajkózza, hogy be kell mennünk Európába. Csakhogy ott vagyunk, ahogy ön is mondotta, annak kellős közepén.

- Pontosan erről van szó, de ezt nemcsak én, hanem sokan mások is megfogalmazták. Gondolok itt Pap Gáborra, vagy a hasonlóképpen vélekedő jó szándékú magyar értelmiségiekre. Nem nehéz felismerni, ha az ember rátekint a térképre, hogy a Kárpát-medence Európa kellős közepén van. Az a megközelítés pedig, hogy nekünk fel kell zárkóznunk Európához, velejéig hamis, különös idiotizmushoz hasonlítható, mert semmiféle értelme sincsen. Bármelyik oldalról is közelítjük meg ezt a megfogalmazást, teljességében értelmetlen. Könyörögve könyörgöm, valaki mutassa meg azt az Európát, ahova nekünk Európa kellős közepén menetelnünk kell! Ha politikai értéket tulajdonítunk a kifejezésnek, akkor Európa Európa közepén működhet csak igazából. A magyar történelem bizonyos időszakaiban ez egyáltalán nem volt kérdés.

- Az előbb említett urak, vagyis a jelenlegi vezetőink az uniós karámba terelést Szent István királyunk cselekedeteivel próbálják azonosítani, szinte szentistváni léptékben gondolkodnak. Sohasem felejtik el megemlíteni, hogy pontosan ugyanolyan a helyzet, mint a nagy király idejében. Ő felzárkóztatta az országot az európai keresztény országok közösségéhez, s most a jelenlegi magyar kormány hathatós közreműködésével vonulhatunk be Európába. Azért ez így egy kicsit sántít, hogy finoman fogalmazzak.

- Ez egy hamis állítás, és megint csak az idiotizmus kategóriájába tartozik. Merem remélni, hogy Szent István király idején is Európa kellős közepe volt a Kárpát-medence. A nagy király, ha szeretett volna, akkor sem tudott volna felzárkózni Nyugat-Európához, mert amit mi általában Európa nyugati felének tulajdonítunk, akkor még nem létezett. Ugye tudunk a dicsőséges francia királyságról, aminek még a csírája sem létezett. Angol királyság szintén nem volt. Egyszerű példa a mai Angliára vonatkoztatva: ha valaki ma azt mondja Skóciában egy skótnak, hogy ő angol, akkor bizony megnézheti magát, de ugyanez a helyzet Írországban. Német-római császárság, mint Szent István-korabeli nagyhatalom csak papíron létezik. Ez azt jelenti, hogy a Német-római Birodalom Árpád-kori szakaszában egy kezemen meg tudom számolni azokat a császárokat, akik ténylegesen egyesíteni tudták a Német-római Birodalmat. És ehhez még nem is kell minden ujjamat igénybe vennem. Úgy tűnik, a helyzet éppen fordí tott módon jelenik meg. Ha itt van Európa kellős közepe, akkor itt van annak gazdasági központja is. Vagy tudomásul veszi valaki, vagy úgy tesz, mintha nem tudna róla.

- Gazdasági központot említ. Ez azt jelenti, hogy létezik egy ország, amely területének kincseiből az emberek igényeit ki lehet elégíteni, adott esetben más országokat is ki lehet segíteni különböző termékekkel és terményekkel.

- A Kárpát-medencében nincs például olyan ásványi anyag, amelyből behozatalra lenne szükség. Még mindig itt vannak a legnagyobb aranybányák. Ezenkívül a jelenleg Magyarország területén találjuk a legnagyobb rézbányákat, így hazánk jelen pillanatban Európa legnagyobb réztermelő állama. Jó gazdaságpolitikával már a réztermelés-feldolgozás, -forgalmazás területén is óriási eredményeket lehetne elérni. A kiváló termőtalaj a hetvenes évek hatalmas műtrágyázási hullámát is túlélte. Európa folyóvizei közül a Kárpát-medencében eredők a medence belsejében ömlenek össze. Megfelelő vízgazdálkodással helyre lehetne állítani ezt a vízkezelési rendszert, amelyet például Mátyás király idején egész Európa oly látványosan csodált meg.

- Ennek a kérdésnek az lenne a megnyugtató megoldása, ha a közigazgatási határaink kicsit eltolódnának északra, keletre és délre.

- Fogjuk rá. De inkább azt mondanám, hogy ez nem államhatár, hanem a jó szándék kérdése. Visszatérve Kárpát-medencei barangolásunkhoz: vízügyi szakemberek is tanúsítják, hogy az elkövetkezendő évtizedekben az ivóvíz ára utoléri a kőolajét. A későbbi nagy háborúk majd az ivóvízkészlet megszerzéséért robbannak ki. A vízügyi szakemberek viszont egyet elfelejtenek, jelenlegi tudásunk szerint Európa legnagyobb vízkészlete a Kárpát-medencében található. Ez nyilvánvalóan így volt Szent István király korában és Atilla király idejében is. A Kárpát-medencének tehát óriási jelentősége - Pap Gábor szavaival élve - a megtartó szerepe. Földrajzi adottságával felfoghatja a külső erők támadását, és megtartja a benne élő népeket. A Kárpát-medence gazdasági helyzetéből következik, hogy ásványi anyagokból, energiahordozókból nem szorul behozatalra, így önfenntartó. Részekre darabolva is önfenntartó lehetne, de azért nem működik így, mert ha egy élő szervezetet feldarabolnak, később minden része elhal. Nem azt jelenti tehát, hogy a magyarság ügye a Kárpát-medence egységes igazgatása, ez az emberiség megmaradásának létkérdése.