2010. december 28., kedd

Szabó Dezső vezércikkeiből

A Virradat 1917/18. fordulóján indult, már a világháború vége felé, de csak az őszirózsás forradalom alatt vált napilappá.
Oláh Gábort, Milotay Istvánt és Krúdy Gyulát ugyanúgy ott találjuk munkatársai között, mint a kor sok más magasra értékelt publicistáját. Az a Szakács Andor (1877-1942) a főszerkesztője, aki a vörös-terror bukása után a Friedrich-kormány sajtóosztályának vezetője, a Teleki-kormányban államtitkár lesz, majd 1922-től kisgazdapárti képviselő. A Tanácsköztársaság kikiáltását követően a nemzeti hangvételű Virradatot betiltják, így az csak 1919 augusztusának első napjaiban jelenhet meg újra. Külön érdekessége, hogy a húszas évek egyetlen politikai napilapja volt, amely hétfőn is megjelent. Szabó Dezső és Szakács Andor között kölcsönös nagyrabecsülésen alapuló baráti viszony lehetett, nyilván ennek hozadékaként merült fel, hogy legyen Szabó Dezső a Virradat vezércikkírója.

Szabó Dezső 1920. december 25. és 1921. április 10. között 54 aktuális elemzést, többségében vezércikket írt a Virradat számára.
Közel nyolc évtizeddel ezelőtt születtek ezek az írások, egy, a maihoz sok mindenben hasonló, sok mindenben nem összehasonlítható korban. Nem volt még elrákosodva a társadalmi tudat az egyre kiterjedtebb és egyre mohóbb globalizmustól, nem volt még mögöttünk sem a Don kanyari kivéreztetés, sem Budapest ostroma, sem a rémséges, moszkovita negyven év a maga két fejezetével, Rákosival és Kádárral. Nem volt még szigorúan megkövetelt világliturgiává emelve a holokauszt kultusz, hiszen jóval előtte vagyunk még annak a II. világháborúnak is, amelyhez mindez köthető. De hogy sok minden mennyire azonos volt az akkori magyar élet és a mai között, az a cikkek olvasása során annyira szembeötlő, hogy erre külön kitérni nem érzem indokoltnak.


Karácsonyi ének

Halotti ének volt az idei karácsonyi ének. Az ország képviselőnek ujjongása és tapsai közt Hegedüs Lóránt miniszter énekelte. Szegény magyarság, milyen boldog lehetsz, hogy a képviselőid így ujjonganak.
A halott, szegény, idétlen, csak éppen hogy egy évet élt. Torzszülött volt a szerencsétlen, s mindennap ordítani kellett, hogy él: hogy ő is elhiggye és tovább szuszogjon. Keresztény volt a vezetékneve, zsidó volt a keresztneve. Magyar öklöt lóbált, de idegen zsebbe hullatott pénzt. Magyar uralmat rikoltott, s magyar lett koldussá, magyar rongyolódott le, magyar éhezett, magyar didergett hajléktalanul hon nélküli hazájában. És idegen kalandorok autóztak, házat vettek, földet vásároltak, drága régiségeket, kincseket gyűjtöttek. Mert minden eladóvá lett, amit magyar munka, magyar vér, magyar verejték termett. És ők megvettek mindent: házat, bútort, ruhát, ékszert, embert.
Az ének elhangzott már a halott felett, de a nevét még nem mondták meg. Ezt még kellemetlen lett volna kikottyantani. Mert a vidám torozók a halottból születtek, belőle éltek, belőle nőttek nullákból számító egységekké. A halottat úgy hívják, hogy keresztény kurzus, de genere nemzeti.
Szegény, szavaknak tapsoló magyarság, hát ez kellett még neked? Elpusztultál liberaliter, elvágódtál pacifice, meggebedtél communiter, s most az ebek harmincadjára kerültél keresztény nemzetileg!
Micsoda reálpolitikusokat fog hordani most a türelmes magyar föld! a sok éhes sakál, akik tavaly ilyenkor üvöltötték az intranzigens antiszemitizmust, s úgy csordultak a kereszténységtől, mint a rángatott szivattyús kút, most egyszerre nemzetgazdászokká, pénzügyi szakértőkké, külügyi orákulumokká fognak gömbölyödni, s a kétszer kettő bizonyosságával fogják kimutatni, hogy "a gyűlölet és elfogultság politikájával" tavaly bömbölt jelszavaikkal nyílegyenesen a koporsónkba lépünk.
Mi volt a gyökérbetegsége az elhunytnak? Hogyan lehetett, hogy a tavaly megnyilatkozó roppant tömeg energiával, s annyi nemes szív tiszta szándékával odajutottunk, hogy bevalljuk csődünket a hódító idegen előtt? Hol volt a hazugság, hol volt a fekély, hol történt a félreficamodás?
Megpróbálom rövid pontokba tömöríteni azokat az alaphibákat, melyek a magyarság nagyszerű lelki fellendülését is a magyarság mártíriumává tették, és amelyek következménye az lett, hogy a honfoglaló idegen az ellene feltámadt hatalmas reakció révén még súlyosabb hatalmi tényező lett a magyar életben, mint volt azelőtt.


1. Alaphiba volt a kommunizmus bukása utáni első napok habozása s a gyáva kitérés a végleges megoldások elől. Forradalom után új, termő társadalmi rendet csak azoknak az elveknek és eszközöknek alkalmazásával lehet teremteni, melyekkel a levert forradalom építette fel a maga hatalmát. A kommunizmusnak keresztelt idegen uralom alatt a győztes faj kezünkbe adta mindazokat az általános elveket és eszközöket, melyekkel a magyarság végleges honfoglalását lehetővé tehettük volna. Az antant nem lett volna komiszabb, Európa nem lenne ridegebb és könyörtelenebb, mint amilyen így volt. Nem volna kevesebb szenünk, kevesebb fánk, kevesebb Magyarországunk és több nyomorúságunk, mint így. De több súlyunk volna, mert mertünk volna, mert a mai Európában az ököl és sajog a legjobb külpolitika. Ötven percentesek voltunk, gyávák voltunk, nem tudtunk elég magyarok lenni.
2. Az új rezsim arra a történelmi falzumra (csalásra) épült, hogy a forradalom már első napjaiban, minden megnyilvánulásában és minden szereplőjében bűnös volt.
Végzetes és gyilkos tévedés! a háború szétomlásakor a magyarság minden érdeke követelte a forradalmat, egy hatalmas, új életet teremtő magyar forradalmat. A Tisza halála a történelem szükségszerű ítélete, szimbolikus elintézése volt egy gaztett keretében. Ennek a forradalomnak feladata lett volna a századokon át kizsákmányolt magyarságot öncéllá függetleníteni, egy bátor és nagy horizontú szociális politikával az osztályuralmat és a nagy részben idegen tőke hatalmi súlyát megszüntetni, Magyarország földjét minden munkás magyar hazájává hódítani, a vezetést, a kezdeményezést a tehetségeknek adni át. A baj nem az volt, hogy forradalom volt, hanem, hogy egy idegen faj imperializmusa elsikkasztotta a magyarság forradalmát. Ezt a forradalmat megvalósítani lett volna az új rezsim legfőbb feladata. Ehelyett közéletünk nagyrészt idegen stréberei egy ostoba, csak azért is restauráció álláspontjára állottak. Sokszor jóhiszeműen, de igen sokszor zsivány politikából odahamisították a közvéleményt, hogy kereszténynek és magyarnak tekintse mindazt, ami a két forradalom előtt volt, zsidónak és nemzetközinek mindazt, amit a két forradalom hozott. Pedig az a múlt, amit így exaltáltak, a kereszténység és a magyarság romlásának leggyalázatosabb előkészítése volt. De ez a torzítás alkalmas volt arra, hogy a kis éhes tehetségtelenek hajrát kiáltsanak minden merészebb tehetségre, minden tehetségre, a magyar faj legértékesebb megnyilvánulásaira. Mert faji ösztön helyett étvágy, kereszténység helyett beteges ambíció, egy nagy építő szociális morál helyett a tehetetlenség irigysége és gyűlölsége irányította ezeket a mindenünnen nyakunkba szakadt apostolokat.
3. A faji öntudatnak ez az abszolút hiánya okozta azt a hallatlan elintézést, mellyel a két forradalom bűnöseit véltük megbüntetni, s mely egy egyetemes keresztény nemzed magyar harakirivé fajult. Az okos zsidó faj átmenti a maga értékeit minden pártálláson és izmuson, mert az a faj, melyet mi mindig destruktívnak nevezünk, elég konstruktív arra, hogy ne azt nézze, miben téved valamelyik tagja, hanem hogy mit termel a faj számára. Az előbb mondottakból következik, hogy minden értékesebb és nemesebb magyar szellem a faji öntudat és egyéni értékkifejtés minden jogán forradalmi volt, s a két forradalom első (csakis az első) napjai könnyen magával ragadhatták éppen saját faja érdekében. Ha tehát faji öntudat vezette volna az intézőket, ítélőket és büntetőket, feltétlenül a következő megkülönböztetést kellett volna tenniök: a) Irgalmatlanul megsemmisíteni vagy kizárni a magyar életből az idegen imperializmus minden tényezőjét. b) Általános amnesztiát adni minden magyar jó szándéknak, minden nemes merészségnek, minden félrelépésnek. Általános amnesztiát és feledést adni minden magyarnak, aki kimondottan nem tört faja ellen, mert hő szerelmi viszonyra a kapitalizmus iránt az evangélium alapján még egy keresztény kurzus sem kényszeríthet senkit. Hány értékes elmét, hány buzgó tetterőt, hány nemes szívet nyertünk volna meg ezzel az építő magyar munkának? Ehelyett mi történt? az idegen irtózatos szolidaritásával, nemzetközi összeköttetésével, roppant sajtó és pénzeszközeivel meg tudott menekülni a megérdemelt következményektől. És a magyar tehetség, magyar tudás, magyar ügyesség, magyar jó szándék vagy magyar gyengeség ezrei sínylettek és sínylenek börtönökben, kenyérvesztésben, üldöztetésben és a bosszúálló öklök alatt. Az okos idegen, ha fajtájának egy haja szálát kihúzták, atrocitásokat rikoltott világgá. Pedig itt csak egyetlen óriási, dőre és bűnös atrocitás volt, mely a magyar faj ellen követtetett el. Nem őrült dolog-e, ha egy faj életét túlnyomólag idegen jövevények intézik?
4. Az antiszemitizmus, mely a magyarság szükségszerű higiéniája, életösztöne, sine qua nonja, egy hatalmas építő, szervező, céltudatos munka helyett kis, egyes esetekre és személyekre ugató, népszerűség-hajhászó, ízléstelen és igen sokszor ostoba szószátyárkodássá züllött. A keresztény sajtóban volt bő hely arra, hogy századikszor és kétszázadikszor leszúrjuk Gábor Andort, Szép Ernőt s az idegen faj más jelentéktelenjét, akik nevének örökre ismeretlen kellett volna maradni a magyar nyomdászok előtt, de nem volt hely, hogy magyar tehetségeket hozzunk felszínre, hogy nagy, általános szempontokból irányítsuk a fajmentés tragikus küzdelmét. Ma már egy keresztény vállalat adja ki egy idegen író Ne bántsuk egymást! című kotyvalékát, a magyar tehetség könyve csak sorokat kap a keresztény lapokban, de egy Molnár Ferenc, egy Szép Ernő negatív reklámjának (a leghatalmasabb reklám!) tárcákat és hasábokat áldoznak. Antiszemiták voltunk mindenben, ami kicsinyes, ízléstelen és ostoba, kiegyezők voltunk mindenben, ami öngyilkosság számunkra.
5. A magyarságot elsősorban, másod és harmadsorban a politikai szabad verseny, az agyonódázott népképviselet, a politikai pártok és kalandorok vad törtetése vitte a sír szélére. Az új rezsim nemcsak hogy nem adott védelmet ez ellen, de a régi hibákat még kiáltóbbakká tette. Pedig ezt a védelmet meg kell szervezni! Csonka Magyarországnak kevés képviselője van. Gondoljuk csak meg egészen elméletileg , hogy a mérhetetlen idegen tőkének mily könnyű e pár emberre befolyást gyakorolni. Én elismerem, hogy képviselőink a legnagyobb önzetlenséget, a legizmosabb tehetséget, a legmélyebb tudást, s a legszilárdabb morált jelentik, de emberek, és nem lehetnek kivételek az eredendő bűn alól.
6. Miért maradt olyan védtelenül és szervezetlenül a magyarság a nagy összeomlás után? Miért került olyan ellenállás nélkül az idegen faj hatalmába? Mert az egyetlen osztály, mely modern államot vezethet: a középosztály szervezetlen, koldus volt, s egy rabszolga ideológiában sínylődött. Az új rezsim adott egypár kövér frázist neki, de koldusabban és nyomorultabbnak hagyta, mint valaha. Pedig faji öntudat ma csak ebben a szerencsétlen mártír osztályban van.
Ezeket akartam elmondani a halott végtisztességén, akit olyan ujjongva temetnek el azok, akik belőle éltek. És most, ha egy szerény magyar írónak lehetne szava egy bársonyszékben ülő miniszterhez, azt mondanám Hegedüs Lórántnak: Én is erdélyi vagyok, mint Ön, én is hétszilvafás nemes vagyok, mint Ön, én is tettem egyszer fogadást, mint Ön. Ennek a fogadásnak minden tragikumát álltam a múltban és állani fogom a jövőben. És itt a lét és nemlét küszöbén, Isten és lelkiismeretem előtt mondom Önnek, hogy az oldott akaratú, fajilag öntudatlan magyart liberalizmussal csak megölni lehet, de feltámasztani nem. És mondom Önnek, hogy a magyar jövő két alapfeltétele: a szabad verseny és kapitalizmus korlátozása, s másodszor egy erős, gazdag, művelt magyar középosztály megteremtése. De Ön ezt nem fogja meghallani. Önnek most tapsolnak azok, akik tavaly hazaárulónak üvöltötték volna. Liberalizmus, pacifizmus, kommunizmus, keresztény kurzus:
Ezek voltak a hands up! (Kezeket fel!) kiáltások, melyekkel idegen kalandorok a balek magyart megzsebelték. Az új kiáltás: reálpolitika! a mártír magyarság egy jelszóval lett gazdagabb, s annyi koldusság után egy illúzióval lett koldusabb.

Virradat, 1920. XII. 25.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése