2010. december 14., kedd

Sümegh László Tormay Cecile-ről

Kétszer is jelölték, egyszer 1936-ban, amikor is bekerült a komoly várományosok közé.
Abban az esztendőben O’Neillnek adták, de ígéretet kapott a két jelölő debreceni professzor, hogy a következő esztendőben egy skandináv írótársával megosztva megkapja.
Támogatóinak már nem kellett harcolni a bizottságban, ugyanis a minden év végén esedékes döntést már nem élte meg, a súlyosan szívbeteg írónő 1937 áprilisában meghalt. Szívbeteget írtam, pedig írhattam volna lelki betegséget is, ugyanis egyesek egész életében mindent megtettek, hogy a halálba kergessék, ellehetetlenítsék, elhallgattassák.(Az igazsághoz tartozik, hogy halálával a francia Roger Martin du Gard nagyon megérdemelten kapta a díjat.)

  Mi lehet annak a magyarázata, hogy egy irodalmi Nobel díjra felterjesztett kiváló író ennyire ismeretlen legyen az utókor olvasóközönsége számára? A magyarázat egyszerű. Az okot nem másutt, mint a politikában kell keresni. Tapasztalatok szerint úgy diktatúrákban, mint liberális demokráciákban a kétségtelenül meghatározó divatáramlatok mellett, mindig az úgynevezett „megmondóemberek” döntik el ki a jó író és ki nem.
A világháború után az elvtársak úgy határoztak Tormay Cécile nem jó író!

De ki volt ez a törékeny óriási műveltségű hölgy, aki a magyar irodalom nagyjai közül ennyire közel került a Nobel díjhoz?
Budapesten született 1876. október 8-án. Sok mindent elárul az a tájékozatlanság, ami róla a különféle lexikonokban vagy az interneten megtalálható, így születési évének hol 1875 máshol 1876 szerepel. Édesapja a sokoldalúságáról híres Tormay Béla professzor, államtitkár, a mezőgazdasági tudományok kiváló művelője. Ő az, aki megszervezi az állattenyésztési szakot Pesten, és tervei szerint épül fel az Állatorvosi Egyetem. Nagyapját Tormay Károlyt a szabadságharc idején Kossuth nevezi ki a magyar csapatok főorvosává. Édesanyja Barkassy Hermin, akinek az ereiben a Tüköriek vére folyik. Tüköry Lajos a magyar és az olasz szabadságharcokban jeleskedett, Tüköry József pedig Széchenyi mellett segédkezett a Lánchíd és a Magyar Tudományos Akadémia megvalósításában. Nem akármilyen felmenők!
A kis Cecile már négy éves korában tud írni, olvasni, gyorsabban halad, mint kortársai, ezért magántanulóként egy év alatt több év tananyagából tesz vizsgát. Folyékonyan ír, beszél németül, olaszul, franciául, de angolul valamint latinul is olvas.
Tizennégy éves korában kitűnő eredménnyel teszi le az állami képesítő vizsgát. Korának egyik legműveltebb nője, ennek ellenére még ma is mindent megragadnak, hogy becsméreljék, rágalmazzák, vagy ha mással nem sikerül besározni, ne bizonyítsák műveletlenségét.
Egy posztbolsevik bírálója öt évvel ezelőtt, tehát a rendszerváltozás után több mint tíz évvel, azt veti a szemére, hogy Tormay Cécile nem volt művelt, mindössze tanítói végzettséggel rendelkezett. Igaz, azt már ő sem merte eltitkolni, hogy több nyelven beszélt folyékonyan. Kíváncsi lennék, hogy az SZDSZ-hez „közel álló” K. J. hány nyelven társalog?
A bíráló ügyesen csúsztat, elhallgatja, hogy a kislány vizsgáit 14 évesen tette le, s már ekkor ígéretes írásokkal hívja fel magára a figyelmet. Az sem ártana, ha a bírálat szerzője elolvasná Madame Curie életrajzát, s megtanulná, hogy a XIX. század végén nők még ritkán jártak egyetemre, a műveltséget és tudást más úton szerezték. Maria Sklodovska Nobel díjas fizikusként sem kap katedrát a Sorbonne-on, majd csak férje halála után engedélyezik számára a tanítást.
 Magyarországon az első leánygimnázium a XX. század elején a mai Veres Pálné utcában nyílik, ugyanakkor a provinciális Balassagyarmaton a város egyetlen középiskolájában 1936-ban a lányok csak magántanulóként tanulhatnak.
Cécile kislányként házi kiadású újságot ír és szerkeszt, s mivel tehetségesen rajzol, maga illusztrálja műveit. Sokat utazik, elsősorban Olaszországban, de sűrűn megfordul Németország városaiban és Párizsban is.
Már első szárnypróbálkozásaival, fiatalkori novelláival hatalmas sikert arat. Első önálló könyve az Apródszerelem novelláskötet 1899-ben jelenik meg. Hat évre rá adja ki az Apró bűnök című elbeszéléskötetet. Ezt követi Itáliáról szóló két könyve a Világok városa, és a Szirének hazája melyekben, Firenzében és Szicíliában barangolva mutatja be olvasóinak a két egymástól igen eltérő kultúrát.
Első regénye „Emberek a kövek között” 1911-ben jelenik meg, ami annyira sikeres, hogy azonnal megjelenik német, angol és francia kiadásban is. Az igazi nagy sikert mégis csak a világháború kirobbanásának évében megjelent Régi ház című regénye hozza meg, s teszi az írónőt világhírűvé. A regény az Akadémia Pétzely- díját nyeri, és ezáltal olyan barátokra tesz szert, mint Gabriele D’Annunzio, Anatol France és Puccini.

D’Annunzio személyesen fordítja Tormayt, s ez a kitűntetés akkoriban keveseknek adatik. A francia Revue de Paris irodalmi folyóiratban Marcel Prevost közli novelláit, ami tovább növeli hírnevét és népszerűségét.
A Régi ház című regényét svéd, dán és finn nyelvekre is lefordítják, ezzel Európa ismert és ünnepelt szerzője lesz. Az akkor még harmincas éveiben járó írónő zajos sikere az irigyek támadását is megindítja. A francia főkonzul levelében kénytelen óvatosságra inteni,
 „Ön nagyon fiatal, túl nagy a tehetsége, igyekezzék, hogy megbocsássák a sikereit.”
Sokan vannak, akik sohasem bocsátják meg.
Pedig az elismerés termékenyítőleg hat rá, további kiváló művek megírására serkenti.
A világháború alatt az írás mellett részt vállal a harcokban megsebesült katonáink ápolásában. A lakásához viszonylag közeli Keleti pályaudvaron teljesít önkéntes, karitatív szolgálatot, s ha kell, gyalog megy ki hajnalok hajnalán, hogy segíthessen. Hazaszeretete, emberszeretete vezérli cselekedeteit, s teszi ezt mindaddig, amíg a Kun Béla és Szamuely- féle vörös terroristák a vöröskeresztes munkájától el nem tiltják.
A tanácskormány, majd a vörös terror alatt égre, földre keresik. Tisztába van azzal, hogy élete milyen veszélyben forog, ezért vidékre, Balassagyarmatra szökik. Álnéven jelentkezik be, és itt kezdi naplószerűen jegyezni emlékeit. Ezzel a bujdosással illetve papírra vetésével a „Bujdosó könyv”- el kezdődnek az írónő igazi megpróbáltatásai. Orwell kitűnően megírta a bolsevik diktatúra természetrajzát, Tormay, Orwell előtt több mint negyedszázaddal már ugyanezt megtette. Ma is aktuális soraiból következzék egy rövid részlet:
„A tekintély és a hagyományok megdöntése a nemzetek pusztulásának előfeltétele. A radikális sajtó lázas sietséggel teremtette meg ezt a szörnyű előfeltételt. Gyanúsított és vádolt és bizalmatlanságot szított a tömegekben. Egyenetlenséget hintett el magyar és magyar között. Kigúnyolta azt, ami nekünk ezer év óta szent volt. A látni tudók vad fájdalommal látták, hogy nem Amerika, nem Anglia, nem is Franciaország muníciógyáraiban, hanem idegen pénzzel, itthon minálunk, a budapesti radikális sajtó nyomdáiban, kis ólombetűkkel öntik azt a golyót, amely minket halálosan eltalál.”
Prófétai szavak. Kitűnően látja meg, hogyan terjed és hat a lélekölő terror. A Bujdosó könyv a magyarság drámája, minden igazán magyar ember könyvespolcán kötelezően ott kéne díszelegnie.

1919. január 14. feljegyzésében így ír:
„ Magára eszmél-e Budapest? Feltevésem hirtelen szétszakadt. Az egyik csupasz körúti fa mellett egy jól öltözött fiatalember lehajolt és az aszfalt kis földszigetjéből, sarat kapart a tenyerébe. Aztán… nem hittem a szememnek, - a falhoz ment és besározta a térképet, a tiltakozó szavakat!
A vér a fejembe szökött: - Hogy meri tenni? – A fiatalember visszanézett. Soha sem fogom elfelejteni az arcát: Palesztinában, kétezer év előtt rajzolták.
- Ostobaság ez. Ország nincs, haza nincs…
Önkéntelenül magam mögé pillantottam. Senki se akad, aki ezt az embert torkon ragadja? Az utca népe tolongott és nem látta meg. Szédülni kezdtem és mondtam valamit, hogy mit, arra nem emlékezem. Bizonytalan lépéssel mentem odébb. Ilyen rettentően, világosan soha se láttam meg azt, amit akarnak. Nincs haza! Nekik sincs. És azt akarják, hogy nekünk se legyen.”

Ezekért a gondolatokért üldözték és üldözik sokan ma is.
A kétkötetes mű első kötetében az írónő időrendi sorrendben közli a történéseket, az őszirózsás forradalom kitörésétől a proletárdiktatúra kikiáltásával napjainkig. A második kötet „A proletárdiktatúra” alcímet viseli. Bírálói, ha nem találnak más fogást, ízekre szedik a könyvet, s a naplóíróknál, oly jellemzően fellelhető „bakikon” csámcsognak.
„Becsúszott egy ügyetlen baki is: 1918. decemberében, mivel „ma reggel mondta a szolgáló, hogy nincs több szén a pincében”, a szénszállítólevéllel a zsebében Tormay elment a hónapok óta hiába várt szénkiadást reklamálni, majd ugyanebben a feljegyzésében hozzátette, „másnap is elmentem”.
Emiatt a „másnap is elmentem” miatt írja K. J., hogy ez álnapló, mert látszik az utólagos rekonstrukció. Mindenki, aki egy naplószerű írást kiad, ennyi utólagos bejegyzést igazán megtehet, különösen azért, mert a szerző Bujdosó könyvet írt, és nem Bujdosó naplót. Kilóg a lóláb, egyértelmű K. J.-nek az ízléstelen kötözködése a kákán csomót keresése.”
Írói sikereinek eredménye, hogy Klebelsberg Kunó kultuszminiszter megbízza a Nyugattal egyenrangú, keresztény szellemű Napkelet című folyóirat szerkesztésével.
Olvasom, hogy az Országos Széchenyi Könyvtárban a Napkeletből egyetlen példány sem fellelhető, ezeket mind megsemmisíthették, ha valaki mégis szeretné olvasni a régi példányokat, csak mikrofilmen jut hozzá.
Pedig nem akármilyen szerzők fémjelzik a folyóiratot, olyanok, mint Áprily Lajos, Herczeg Ferenc, Kodály Zoltán, Reményik Sándor, Sík Sándor, Mécs László, Szerb Antal, Németh László, Jékely Zoltán, nem akármilyen nevek. A Napkelet fedezi fel Kolozsvári Grandpierre Emilt és Hamvas Bélát, ennek ellenére keresztény értékrendje miatt, a Nyugattal ellentétben még ma is agyonhallgatják, Napjaink középiskolása csak a Nyugatosokról tanul, a Napkeletet egyáltalán nem ismeri.

Tormay csodálatos beszédeket ír, kitűnő szónok, az a megtiszteltetés éri, hogy személyesen köszöntheti a Pestre érkező Kormányzót a parlament lépcsőjén. A nemrég készített Horthy filmben feltűnik egy pillanatra, én ebben a filmben láttam az írónőt mozgóképen először és utoljára. Ez a köszöntő beszéd is rossz pont, amiért még jobban lehet gyűlölni.
1918-ban megalakítja a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét a MANSZ-t. Jól érzi, hogy szükség van egy olyan nőszervezetre, mely célul tűzi ki a haza, a család és a vallás védelmét. A MANSZ a húszas, harmincas évek legnagyobb civil szervezetévé lesz, több mint egymillió (!) taggal. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy Madame Curie halála után őt hívják meg a Nemzetek Szövetsége Értelmi Együttműködési Bizottsága élére.
Közben ír, folyóiratot szerkeszt a MANSZ és a párizsi nemzetközi szervezetet vezeti. A munka rabszolgája magánélete nincs, többnyire csak nők társaságában látják, ez megint lehetőséget kínál az ízléstelen támadásokra.
 Kapóra jött az egyre jobban virágzó liberális sajtónak gróf Zichy Rafael válási ügye.
Akkoriban az arisztokratáknál ritka volt a válás, szerelmi ügyeiket, viszonyaikat válás nélkül intézték. Gróf Zichynek jól jött volna, ha a válást felesége hibájából mondták volna ki ezért megpróbálta bizonyítani, hogy Tormay leszbikus és elszerette a feleségét. Ilyen indokkal akkoriban, - megjegyzem ma hasonlóképpen - még a katolikus egyháznál is eredményesen kérelmezhették a házasság érvénytelenítését. A hosszú hónapokig tartó per, ahol a gróf lefizetett tanúi próbálták bizonygatni az írónő szexuális elferdülését, nem hozott sikert a koncepciós vádak kiagyalói számára. A liberálisok legnagyobb bánatára Tormayt nem találták bűnösnek, sőt a hamis tanúzás miatt Zichy grófot elítélték. A többéves huzavona, az állandó támadások viszont nem múlnak el nyomtalanul, egészségi állapota hirtelen rosszabbra fordul, és a Mátraházán betegeskedő írónő 1937 áprilisában 62. évében öröklétre szenderül. Sajnos már nem tudja befejezni Ősi küldött című regényének harmadik kötetét.

„Rettenetes nép vagyunk mi”- írja az írónő halálakor a szintén méltatlanul mellőzött Mollináry Gizella, majd így folytatja –„nem tudjuk egymást meglátni, meghallani… mert mindig közénk állnak. Hogy kik? Akiknek érdeke, hogy minél többet veszekedjünk, minél jobban pusztítsuk egymást, és minél kevesebben legyünk…”
Ma is mennyire igaz, szinte prófétai szavak!
Ellenségei nem elégedtek meg halálával. A II. világháború után nevét még említeni sem volt célszerű, Tormay Cecile-t, a zsenit, a számtalan nyelven sok-sok kiadást megélt Corvin koszorús írót még az emlékezetből is ki kellett törölni. A Fiumei úti sírkertben lévő sírját megszűntették - szüleivel, nagybátyjával nyugodott – a maradványokat elhamvasztották, és a Farkasréti temető egyik urnasírjába helyezték. Szobrát, emléktábláit összetörték, mindent megtettek azért, hogy az emlékét is kitöröljék a magyar irodalom Parnasszusából.
Életében mindent megtettek, hogy meghurcolják, ma mindent megtesznek, hogy őt és életművét a magyar irodalomból kitöröljék.
Jobbágy Éva újságíró írja, hogy küldtek neki, mint ismert Tormay kutatónak egy értékelést Bánhegyi Jób bencés tanár irodalomtörténész tollából, aki ebben az értékelésben méltatja Tormay munkásságát. Ellenben egy 1989-ben, tehát a rendszerváltozás előtt készült Bánhegyi életművet elemző esszében már szó sem esik Tormayról, egyszerűen kifelejtik, eltüntetik azt az írót, akit Bánhegyi a legnagyobbak között tart számon. Erősen szelektív irodalomszemléletre vall!

Tormay Cécile írónőt ma nem csak a diákok, hanem az irodalmat a fiatalokba plántálók sem ismerik. Nem tehetnek róla. Pedig az írónő népszerűsége a külföldön megjelent munkáinak száma, és ezek olvasottsága csak a legnagyobbakhoz mérhető.
Tormay ma aktuálisabb, mint valaha!

Az ötvenes években Gárdonyi nem tartozott a „szalonképes” íróink közé, nem volt iskolai tananyag. Szüleim könyvtárában meglévő díszkiadású sorozat jóvoltából ellenben hozzájutottam, ha nem is tiltott csak a hatalom által megtűrt műveihez. Márai Sándort már nem, hogy nem tűrték, egyenesen tiltották. Haláláról a Szabad Európa Rádióból-ahol évekig dolgozott-értesültem. Másnap kíváncsian kérdeztem tanítványaimat, ki olvasott már valamit a külhonban élő nagy írótól. Néma csend volt a válasz, a nevét se hallották. Hasonló volt a helyzet Wass Alberttel is.
Szerencsére egyre többen vannak, akik ma már ismerik, sőt elismerik mindkét író munkáit.
Ha Máraiba talán nem, de magukat kiváló irodalmároknak tartók Wass Albertbe néha ma is megpróbálnak egy jó nagyot belerúgni.
Tormay Cécile még annyi figyelmet sem érdemel, hogy egy két ritka kivételtől eltekintve megtámadják.
Fizikusként többször tartok előadást a Nobel díjas magyarokról, pontosabban a magyar származású, vagy annak tartott tudósokról. Van köztük olyan, aki nem is élt soha Magyarországon, és olyan is, aki tíz esztendősen hagyta el hazánkat. Mennyire voltak magyarok ezek a kiváló emberek? Sokáig lehetne ezen vitatkozni. Némelyik, ha élne, bizonyára erősen tiltakozna, hogy mi, most élők őt magyar Nobel díjasként tartjuk számon.
Aztán voltak szerencsére nem kevesen, akik csak a Nobel díj kapujáig jutottak, de nem nyertek bebocsátást. Természetesen őket is tiszteljük. Teller Ede, Kármán Tódor Eötvös Lóránd mindannyian olyan kimagasló, tudományos eredményeket mutattak fel életük során, hogy jogosan megkaphatták volna ezt a kiemelkedő kitűntetést. Említjük, tanítjuk őket ott, és ahol lehet, tanítjuk munkásságukat, példát állítva ezzel a magyar fiatalság elé.

(részlet: webcache.googleusercontent.com)


(forrás: filmhiradok.nava.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése