2010. december 27., hétfő

Panoráma interjú - Chrudinák Alajos beszélget Tőkés Lászlóval - 1989









Egy hozzászólás az internetről:

Ceausescu meghalt. A diktátorokat általában eléri a végzetük, na ja, ez egy ilyen szakma. Sokáig fent, aztán hirtelen lent, olyan gyorsan, hogy azt Ceausescu és Petrescu el sem tudta volna képzelni. Elképzelhetetlennek tartották azt, hogy velük az a nép végez, akiknek ők az életüket áldozták. Legalábbis ezt képzelték. A valóságtól a hatvanas évek közepe óta fokozatosan olyan távolságra kerültek, amiből már nem volt visszaút. A Kárpátok Géniusza-amely gúnynév, és amelyet gyűlölt a vezető- Temesvár után még Iránba látogatott, és a fővárosi forradalom előtt 3 nappal érkezett haza, egyszerűen nem látta át 1989 eseményeit, azt pedig végképp nem, hogy uralma véget érhet. Szomorú. Már nem az,ami történt, bár volt ott könny bőven, hanem az,hogy ennek meg kellett történnie.
De, ez már történelem.
Ami viszont nem az, hanem realitás, valóság és mint ilyen elgondolkodtató és ijesztő, hogy a Conducator kedvelt személy. Bizony. Nem csak néhány százezer öreg, harcos kommunista emlegeti nosztalgiával a vezető nevét, hanem az ifjabb korosztály is, amely már nem találkozott az élelmiszerhiánnyal, a securitate kegyetlenkedéseivel, az elhurcolásokkal és a személyi kultusszal, látta viszont a kilátástalanságot, az elidegenedést, az egyenlőtlenségeket, melyek fájóbbak ma, mint voltak 30 éve, és a munkanélküliséget. Nicolae Ceausescu volt a legjobb román politikai vezető az elmúlt száz évben, derült ki a Soros Alapítvány 2007-es közvéleménykutatásából. Mindez magáért beszél.
Az, ha a román nép egy diktátort talál a legjelentősebb személynek a XX. századi román történelemben(amely, tegyük hozzá, korántsem volt annyira tragikus, mint Hazánké), kiváló képet fest a román társadalom és a mai politika kapcsolatáról. A civis és a Civitas viszonyáról. És a mai Romániáról. Ha valakit egy adott korszak legjelentősebb személyének tekintünk, akkor arra példaként tekintünk. Akit, ha nem is szeretünk, de elismerünk. Akire vezetőként gondolunk. Ha ma ilyen formában tekint valaki Ceausescura, az nem demokrata. Egy demokra nem tekinthet példaként egy diktátorra,legalábbis módszereit tekintve követendő példaként nem. Demokraták nélkül pedig nincs demokrácia, ha mást nem, legalább ezt megtanulhattuk Weimartól. Vagyis Romániában még nincs demokrácia. A fejekben legalábbis nincs.
És nálunk?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése