2010. december 29., szerda

Médiaháború

Talán megbocsátják, ha egy olyan idézettel kezdek, amely szokatlan és illetlen módon egy otthoni jegyzetemből való. Mentség nincs, csak magyarázat: most az történik, amire biztosan számítani lehetett. A tavasszal elkezdődött szabadságharc az egyik legkényesebb pontjához érkezett, a globális birodalom véleményhatalmi diktatúrájával, illetve külső és belső támogatóival történő összecsapáshoz. Tehát íme, az idézet a 2009 októberében készült írásból:

    „Tekintettel arra, hogy az alávetettek kifosztása a végső fiziológiai határokhoz közelít, a rendszerváltás összeomlásának »publikussá tétele« elkerülhetetlenné válik a következő egy-két év során. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha ma még elképzelhetetlen erejű és intenzitású változások mennek végbe a magyar nyilvánosság szerkezetében, a média szabályozásában. Ez a háború, mert az lesz a javából, akár önmagában is eldöntheti a magyar társadalom jövőjét. Ha ugyanis nem sikerül a kifosztott többséggel megértetni, hogy miképp jutott ebbe a helyzetbe, és hogyan szabadulhat e végzetes csapdából, akkor a magyar nemzet története itt akár véget is érhet. Ám fel kell tennünk a kérdést, hogy miért van ebben ilyen óriási szerepe a médiának. Nos, azért, mert olyan két rejtett véleményhatalmi erőszakstruktúrát használ igen veszélyes és nagy erejű fegyverként, amelyeknek létezését sikeresen rejti el az avatatlanok szeme elől. Az egyiket a tematizációs, a másikat pedig az értelmező hatalom jelenti. A tematizációs hatalom dönti el a »napirendet«, azt, hogy miről is »szóljon a világ«, az értelmező hatalom pedig azt, hogy »hogyan szóljon« minderről. A világ végtelen történésfolyamából avatott kezek válogatják ki azokat a történéseket, amelyekből »hír« lesz, és persze egyúttal azt is eldöntik, hogy milyen hierarchiába rendeződjenek e hírek.
    A rossz nyelvek szerint például a világnak már régen vége van, csak a vezető kereskedelmi televízió esti híradójának bájos bemondónője még nem mondta be. De nincs ok a csüggedésre, mert majd »időben szólva lesz«, azt akkor majd megtudjuk. Az értelmező hatalom pedig »segítőkészen« abban van »szolgálatunkra«, hogy megtudjuk, mi a »politikailag korrekt« elbeszélési módja a világ említésre szánt, így hírré lett történéseinek. És persze, aki valami rejtélyes ok miatt nem tud és/vagy nem akar ezen a nyelven megszólalni, az magára vessen! Így ugyanis »néma marad«, vagy esetleg csak azért engedik be mégis az uralkodó nyilvánosság belső tereibe, hogy ott nevetségessé téve kigúnyolják, megalázzák, vagy valami megsemmisítéssel felérő stigmával megbélyegezzék. A rendszerváltás bukásának ténye, okai és következményei az uralkodó véleményhatalmak számára értelemszerűen a legfőbb tabut jelentik! Ám ha a választások utáni új kormány nem szeretne a bukott rendszer utolsó kormányaként elvérezni, ezzel szemben szívesebben lenne inkább az általa felépítendő új rendszer ígéretes első kormánya, akkor legelőször ezt az uralkodó véleményhatalmat kell minden lehetséges eszközzel megtörnie.”

Ezek után talán érthető, miért vélem úgy, hogy a médiaháború most felizzó összecsapásai elkerülhetetlenek voltak. A globális véleményhatalom a legbrutálisabb módon ragaszkodik megszerzett pozícióihoz. Csak így képes „legyártani” a mesterséges agyakat és lelkeket, vagyis a „valóságipari művekként” üzemeltetett gépezet így tudja eladhatóvá maszkírozni termékeit. Csak így hozhatók létre az engedelmes munkások és fogyasztók gigantikus csordái, amelyek már csupán biológiai nyúlványai a világot mozgató és kifosztó tőkestruktúráknak, és egyetlen feladatuk a végtelenített fogyasztási lánc hajtása, teljesen függetlenül attól, hogy van-e bármilyen szükségük az elfogyasztott jószágtömegre. Így békésen és jóízűen elmajszolják azt az élelmiszerként eladásra kínált tárgyat, amely már legyártása pillanatában is veszélyes hulladék volt, a hisztérikus karácsonyi akciós őrületben megvásárolják gyermekeiknek azt a méregdrága, ám tökéletesen felesleges műanyag szemetet, amelyet mint a legújabb játékcsodát tesznek eladhatóvá.

Ez az igazi, végső és legmélyebb tétje ennek a mostani médiaháborúnak. Hogy a „való világ” gyanánt legyen továbbra is eladható az a pusztító szeméttömeg, amit szent médiaszabadságként próbál védeni a luxemburgi külügyminisztertől a lengyel liberálisokig mindenki, aki cinikus-gátlástalan kitartottja ennek a globális profitgépezetnek. Hogy cinikusan röhögve lehessen nap mint nap rombolni hitet, házat és hazát. Ezért kell Magyarországot Führer-államként emlegetnie a tekintélyes nyugati napilapoknak, ezért kell hisztériát kelteni világszerte: mert ha a magyar változások sikeresen véghez vihetők lennének, ez számukra rendkívül veszélyes precedenst teremtene. Akár el is gondolkodtathatná a maradék emberiséget, hogy amit szent emberi szabadságjogokként igyekeznek „eladni” számára az elmúlt kétszáz év médiaterroristái Marat Ami du peuple-jétől Michnik Gazety Wyborczáig, az embersége utolsó morzsáinak az önmagával való feledtetése. Hogy is mondta Örkény? „Ha egy kígyó, ami ritka, felfalja önmagát, vajon marad-e utána egy kígyónyi űr? Igen? Nem? Fogas kérdés?”

Bizony, fogas kérdés! De nem maradt túl sok időnk a válaszra.

Bogár László

Forrás: Magyar Hirlap online

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése