2010. december 28., kedd

Bayer Zsolt: Öregasszonyok

Konrád Györgynek 1933 és a nácik hatalomátvétele jut eszébe az új médiatörvényről. Ez pedig magával hozza a szokásos dilemmát: szabad-e az értelmiségi lét ethoszát konkrét politikai okból és konkrét haszonért eláruló, mélységesen és felháborítóan felelőtlen s leginkább unalmasan ostoba hülyék unalmasan ostoba hülyeségeivel foglalkozni?
Nem szabad. De muszáj. Most, még egyszer, utoljára. Legutoljára. Legyen ez az előszava a Kivezetés a politikából című, ezerszer elképzelt műnek.
Először is egy apróság: nézem Konrád György fényképét, és töprengek, vajon honnan ismerős ez az arc? Nem, nem arról van szó, hogy már ezerszer láttam, egy fenét! Konrád arca önmagán túl ismerős. Aztán rájövök: Konrád leginkább Heller Ágnesre hasonlít. Ő meg Kornis Mihályra. Ők valamiért mind öregasszonyosak lesznek az idő múlásával. Csupa boszorkányos öregasszony…
Az antiszemitizmus apologétái itt teszik le majd az első útjelző cölöpöt azoknak, akiknek esetleg nem mindenről ugyanaz jut eszükbe. Itt fogják felhívni a figyelmet arra, hogy az „ők” alatt a zsidókra kell gondolni. Egy frászt. Ők alatt őrájuk kell gondolni. Egy felelőtlen, cinikus, politikai érdekért és konkrét haszonért mindig mindenről ugyanazt mondó, gondoló, állító szellemi körre kell gondolni. Azokra, akiknek negyven éve nem jutott eszükbe semmi új, semmi fontos és hasznos, viszont tudják, hogy az antiszemitizmustól és nácizmustól való folyamatos rettegésből nemcsak remekül meg lehet élni, de ez biztosítja a posztamenst is a semmi újat, fontosat és hasznosat nem gondolók oszlopcsarnokában.
Úgy általában az öregasszonyok arca szép. Széppé szokta faragni az idő. Kivéve azokét, akiknek igazából soha semmi gondjuk nem volt önmagukon kívül. Hát ezért olyan nem szép öregasszonyok ők…
Másodszor azt érdemes végiggondolni, vajon Konrád Györgynek miért 1933 és a náci hatalomátvétel jut mindig eszébe? Például a médiatörvényről is, amely mögött természetesen cenzúrát sejt. Miért, amikor 1933-ról és a nácik hatalomátvételéről semmi személyes tapasztalata nem lehet? Ellenben itt élt, egy kelet-közép-európai országban, kommunista diktatúra alatt, méghozzá negyven esztendőn át. Ráadásul – állítólag – ő ennek a kommunista diktatúrának elnyomottja, üldözöttje, cenzúrázott, elhallgattatott írója volt. Csupa-csupa személyes élmény, személyes tapasztalat, megélt történelem, csupa valóság, ráadásul a társadalom többsége számára is ez az eleven, ismert, átélt valóság. Miért mégis a nácizmus? Meg 1933?
Aki erre tudja a választ, nagyjából mindent tud. Pedig semmi bölcsek köve – a válasz siralmasan egyszerű: azért a nácizmus és azért 1933, mert az élő, eleven és velünk együtt lélegző kommunizmust és annak bűneit nem illendő emlegetni ebben a szellemi körben. Ez a szellemi kör utólag (is) elárult mindent, ami igazán fontos, és az ostobák oszlopcsarnokába csak a nem létező nácizmus ostorozásával nyerhet belépőt.
Unalmas, lapos, ezerszer ismételt igazság ez. És mégis mindhiába… Európa csúnyán megöregedett öregasszonyai ezt az egy leckét tanulták meg, de ezt nagyon. S biztosak lehetnek a jelesben, hiszen ők teszik fel a kérdéseket is, és mindig ugyanezt fogják kérdezni. És ők írták át a történelmet is, és ők osztogatják az elismeréseket és díjakat és ösztöndíjakat, és csak idő kérdése, hogy elmúljon az a kicsike rossz érzés bennük, ami a természetes lelkiismeret velejárója. Csak idő kérdése, hogy elhiggyék önmagukat és a maguk teremtette világot. Amelyben nincsen más probléma, csak ők…
Csupa beteg fétis ez a világ. Ma a média feltétlen szabadságában hinni és azt hirdetni semmiben sem különbözik attól, mint amikor valaki használt női alsóneműkben liheg egy sötét, rossz illatú hátsó szoba mélyén. S ez csak egy a fétisek tömkelegéből…
Korlátozás nélküli média, szabad piacgazdaság, az állam lebontása: a végeredmény itt hever a lábunk előtt. És sok-sok csúnyán öreg öregasszony azzal akar életet lehelni ebbe az egész döglődő szörnyetegbe, hogy nácizmussal riogat.
Már csak arra lennék kíváncsi, ha Konrád Györgyöt tényleg elvinnék egyszer, mert tényleg feltámadna 1933, akkor vajon mi jutna eszébe?
Szerencsére ezt nem fogjuk megtudni soha. Így marad nekünk az ismert, unott ostobaság. S a hülyék kórusa. Meg az az élhetetlen, borzalmas világ, amit összehoztak a fétiseikből. És a remény, hogy legalább nekünk eszünkbe jut valami…


Bayer Zsolt
Magyar Hirlap

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése